Laporta: „Nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy versenyképes csapatunk legyen”

Joan Laporta elnök a Joan Gamper trófeáért játszott mérkőzés előtt nyilatkozott a médiának, és több, a közvéleményt nagyon érdeklő kérdésről is beszélt. Konkrét neveket is említett, mint Marcos Alonso és  Frenkie de Jong, aki vélhetően marad, de a távozókról is szó esett, és nem maradhatott ki a végén Messi sem.…

Pedri: „Igazi luxus Lewandowskival együtt játszani”

Pedri a Gamper-kupán két gólt is szerzett, de nem csak emiatt volt kiemelkedő számára a mérkőzés, hanem amiatt is, milyen jól megértette magát új csapattársával, Robert Lewandowskival. A lengyel csatár adta mindkétszer a gólpasszt Pedrinek, Lewa a saját gólját pedig éppen Pedri passza után szerezte. A fiatal spanyol középpályás ki…

Xavi: „Jó képet mutattunk magunkról, ez az út előre”

Több mint 83.000 néző követte a helyszínen, ahogy Xavi előbb megígérte, mindent meg fognak tenni a szezonban, hogy trófeákat nyerjenek, majd be is mutatta, ezt tényleg komolyan gondolja: 6-0-ra, ellentmondást nem tűrő dominanciával nyert a Barcelona a Gamper-kupán. A találkozó után a katalán mester meg is jegyezte, ez az út,…

Ousmane Dembélé az előszezon legeredményesebb játékosa

Öt góllal. Hasonló folytatást várunk majd tőle a rövidesen kezdődő 2022/23-as szezonban is.

Lewandowski és Pedri talpra állította a Camp Nou közönségét – 6-0-ra nyert a Gamperen a Barça!

A Barça egy magabiztos és könnyed győzelemmel hangolódott a jövő szombaton kezdődő 2022/23-as bajnoki szezonra, miután a hagyományosan a felkészülését végét jelentő Joan Gamper kupáért vívott meccsen gólfesztivált rendezett a mexikói Pumas ellen és végül 6-0-ra nyert. A csapat játéka remekül nézett ki, a hat gólon kívül több nagy helyzetet…

Lewandowski egy góllal és két gólpasszal mutatkozott be a Camp Nouban

A meccs legjobbja is ő lett, nem meglepő módon. Nagyot játszott.

Jules Koundé túl az első meccsén

A Pumas Unam elleni Gamper Kupa találkozón csereként beállva kapott bő félórát és bár komolyabb dolga nem volt, hozta azt, amit kellett.

Dani Alves napja a mai

Ez már egy legendához méltó búcsúztatás volt.

Dani Alves utolsó meccsét játszotta a Camp Nouban – már ellenfélként

A Barça színeiben 431 mérkőzésen pályára lépő brazil legendát ennek megfelelően búcsúztatta a klub.

Végeredmény: Barcelona – Pumas Unam 6-0

A Barça egy magabiztos és könnyed győzelemmel hangolódott a rövidesen kezdődő 2022/23-as bajnoki szezonra. Robert Lewandowski megérkezett: megszerezte az az első gólját a Barça színeiben, majd két gólpasszt is kiosztott Pedrinek, az egyiket elég elegáns módon tette, amikor sarokkal ugratta ki a spanyolt. Dembélé talált még be az első félidőben…

Xavi: „Mindent bele fogunk adni, trófeákat akarunk nyerni”

A klubalapító Joan Gamper tiszteletére megrendezett, 6-0-ra megnyert szezonindító találkozó előtt, a csapat bemutatása után, a Spotify Camp Nou közönsége előtt Xavi Hernández vezetőedző és az elsőszámú kapitány, Sergio Busquets is intézett néhány gondolatot a Barcelona szurkolóinak. A csapat mestere azt hangsúlyozta, nagyon izgatott a szezon miatt, trófeákat akar nyerni…

Videó: Bemutatkozott a csapat a Gamper-kupa előtt

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Barcelona a nyáron, a 6-0-s siker pedig nagy önbizalmat adhat majd a jövő hétvégi nyitófordulóra a csapat játékosainak. A Pumas ellen megnyert Gamper meccs előtt szokás szerint bemutatta a klub a csapatot, ahonnan már hiányzott a Bournemouthba igazoló Neto és kis meglepetésre Umtiti is, mivel…

A Pumas Unam elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Pumas Unam elleni szokásos, idényt felvezető tornára, a Gamper Kupára. Xavi Hernández rendelkezésére áll a felnőtt keret összes játékosa, így az az Umtiti és Braithwaite is, akik nem szerepelnek a klub terveiben a jövőre nézve, és akik Amerikába sem utaztak a csapattal az…

Dani Alves: „A távozásom? Szerettem volna, ha egyenesek lettek volna velem szemben”

A brazil szélső védő szerződése június 30-án járt le, a klub pedig nem hosszabbított vele. Most esélyt kap arra, hogy elbúcsúzzon a katalán szurkolóktól, mert vasárnap este új klubja, a Pumas Unam színeiben a Gamper Kupán fog pályára lépni korábbi csapata ellen. A korábbi barcelonai kedvenc a Pumasnál való bemutatása…

Dani Alves egy utolsó táncra visszatér még a Camp Nouba

Dani Alves ingyen igazolható játékosként a mexikói Pumas Unam csapatában folytatja pályafutását, miután 2022 nyarán lejárt a szerződése a Barçával. A 39 esztendős jobbhatvéd 2023-ig írt alá új klubjával. A brazil legenda augusztus 6-án visszatér majd a Camp Nouba a Gamper Kupa keretein belül, ugyanis ugye a Pumas lesz majd…

A Barça a Pumas, míg a Femení a Montpellier ellen lép pályára a Gamperen

Most már remélhetőleg végleg megvan a Gamper Kupa pontos menete, miután az AS Roma teljesen váratlanul és indokolatlanul lemondta a szokásos, idényt felvezető tornán való részvételt. A Barçának emiatt új ellenfél után kellett néznie. Xavi Hernández Barçája augusztus 7-én, vasárnap 20 órakor a Spotify Camp Nouban játszik a Pumas Unam…