Carles Aleña: “Nagyszerű hetet tudhatok magam mögött”

Carles Aleña boldogan nyilatkozott a Tottenham elleni 1-1-es döntetlennel végződött mérkőzés után. A fiatal középpályást örömmel tölti el a csapat teljesítménye, valamint az a tény is, hogy az utóbbi mérkőzéseken lehetőséget kapott. Az elmúlt egy hét sikerei „Nagyon boldog vagyok. Minden mérkőzésre úgy tekintek mintha az utolsó lenne. Csodálatos hetet…

“Dembélé szerezte a gólt, de mi egy csapat vagyunk”

Habár Ousmane Dembélé nagyszerű gólt szerzett a Tottenham elleni mérkőzésen, a csapat vezetőedzője, Ernesto Valverde visszafogottan dicsérte játékosát. A spanyol szakvezető nagyon elégedetten beszélt a csapat második számú hálóőréről is, Jasper Cillessenről, és reméli, hogy a holland kapus marad a Barçánál. Dembélé "Dembélé kihasználta az előtte nyílt teret, majd hidegvérrel…

Új veretlenségi rekord a BL-ben

A Tottenham elleni döntetlennel a Barcelona immáron 29 meccs óta veretlen hazai pályán a legrangosabb európai kupasorozatban, amivel beállította a Bayern München rekordját. A katalánok ezalatt az időszak alatt 26-szor hagyták el győzelemmel a Camp Nou gyepszőnyegét, míg háromszor játszottak döntetlent. NEW RECORD! 2⃣9⃣ home games without a loss in…

12 év után birtokolta többet az ellenfél a labdát

A Bajnokok Ligájában legutóbb erre a Werder Bremen ellen volt példa még 2006. decemberéből, azóta a katalán csapat rendre többet tartotta magánál a játékszert az ellenfelénél. A Tottenham szakította meg ezt a sorozatot, mely végül 51.2%-os labdabirtoklási mutatóval zárta a találkozót. 1 - Barcelona have had a lower possession figure…

Dembélé cselei eléggé ülnek

A francia a legutóbbi 24 megkísérelt cseléből 19 alkalommal sikeresen túljutott az ellenfelén minden sorozatot figyelembe véve. 1v1. 19 - Ousmane Dembélé has completed 19 of his last 24 dribbles for @FCBarcelona in all competitions. Buzz. pic.twitter.com/oq1ObDjik6 — OptaJose (@OptaJose) December 11, 2018

Régi ismerős a Camp Nouban

A gránátvörös-kék mezt 2004 és 2006 közt magára húzó Henrik Larsson a helyszínen tekintette meg a Barcelona és a Tottenham összecsapását a Camp Nouban, és nézhette végig, amint a két gárda végül döntetlent játszik egymással. 👀 Look who came out to Camp Nou tonight! 👋 Henrik Larsson pic.twitter.com/QJDoWUWI45 — FC…

Igazságos döntetlen a Tottenham ellen

A Tottenham Hotspur csapatának úgy kellett a Camp Nouba látogatnia, hogy tudták, nem szabad kevesebb pontot szerezniük, mint az Internazionalénak hazai pályán a PSV Eindhoven ellen. Az FC Barcelona viszont mindenféle nyomás nélkül készülhetett a meccsre, és pihentethette a kulcsjátékosait, amit meg is tett Ernesto Valverde. A mérkőzés egy gyors…

Miranda: “Alba nagyon jó, én dolgozom tovább a B csapatban”

Juan Miranda természetesen nem tudta és nem is akarta elrejteni az elégedettségét a Tottenham elleni (1-1) mérkőzés után a Bajnokok Ligája csoportkörének zárónapján. A saját nevelés rendkívül örült, hogy debütálhatott a BL-ben, ugyanakkor pontosan tudja, hogy rengeteget kell még fejlődnie.  Sokat dolgoztunk rajta, végre elkészülnek! Ha igazán egyedi Barçás cuccokat keresel,…

Barcelona – Tottenham: 1-1

Az FC Barcelona együttese 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Tottenham ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének zárónapján a Camp Nouban. A katalánok gólját a hanyagsága miatt joggal kritizált Dembélé, míg az angolok egyenlítő találatát a brazil Lucas Moura szerezte.  Kivételesen puha, 100% organikus pamut alapanyag, három választható szín, és egy…

Alená és Miranda is kezd a Spurs ellen

Erős rotáció látható a Barça kezdőjében. Valverde az alábbit kezdőcsapatot jelölte ki a Tottenham elleni mérkőzésre: Cillessen; Semedo, Lenglet, Vermaelen, Miranda; Rakitic, Coutinho, Arthur; Alená, Munir és Dembélé.

Kulcsjátékosokkal, de rotációval a Tottenham ellen

Ami a Barcelona számára már csak formalitás, az a Tottenham számára élet-halál kérdése a Bajnokok Ligája csoportkörének az utolsó játéknapján. A katalánoknál az összes kulcsjátékos ott van a keretben, vagyis a Barça nem veszi félvállról a mérkőzést, ám Valverde edző rotációt jelentett be a meccset felvezető sajtóeseményen. Az angolok győzelem…

“Dembélé? Ilyen dolgok megtörténtek velem is”

Az FC Barcelona vezetőedzőjét, Ernesto Valverdét a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón sokat kérdezték a Dembélé-ügyről is természetesen. Ezen kívül beszélt a spanyol edző a rotáció lehetőségéről, az ellenfélről, de arról is, mit szólna egy El Clásicóhoz a döntőben. Dembélé késéséről "Igaz, hogy történt egy ilyen helyzet, de…

Hivatalos a Tottenham elleni keret

19 főt nevezett Valverde a holnapi BL-meccsre, ahová bekerült a Barça B-ből Miranda is. A hiányzó Rafinha, Malcom, Samper, S.Roberto és Umtiti sérülés miatt. Jó hír, hogy Arthur is megkapta az engedélyt a játékra az orvosoktól.

Az angol sajtó Messi lábai előtt

Legfőképp a mérkőzést a helyszínen végigkövethető angol sajtó, de a nemzetközi média is megemeli a kalapját Leo Messi előtt, aki sokak szerint nem csupán nagyon jól játszott, de ihletett állapotban varázsolt egy mágikus futballestét a labdarúgást szerető közvéleménynek. Alább szemezgettünk a legjobb megfogalmazásokból, de teljes mértékben természetesen egyik sem fedi…

Pochettino: “Elég nagy hendikep, ha már az öltözőben gólt kapsz”

Mauricio Pochettino elsősorban a korai bekapott gólt okolta csapata tegnapi vereségéért, de ezzel együtt is nagyon büszke a játékosaira, mert elmondása szerint mindent megtettek azért, hogy elkerüljék a vereséget, a csoportból való továbbjutásról pedig természetesen nem mondtak még le. Érzések a meccs után „Ha valaki szokott futballt nézni és érti…

A klub köszöni a szurkolók támogatását

Így annak a 16 honfitársunknak is, akik a Penya Blaugrana Budapest által igényelt jegyekkel voltak ott szerdán este a Wembley-ben. Wembley sigue siendo 🔵🔴 👏👏👏 Gracias a todos los culés que han venido a apoyarnos esta noche #SpursBarça pic.twitter.com/R7i5BjZMET — FC Barcelona (@FCBarcelona_es) October 3, 2018

Messi teljesítménye a Spurs ellen számokban

96 labdaérintés, 65 átadás, 84,6% passzpontosság, 6 lövés, 4 kapura lövés, 3 kialakított helyzet, 2 sikeres csel, 2 szerelés és 2 gól. A legjobb. Lionel Messi's game by numbers vs. Tottenham: 96 touches 65 passes (84.6% accuracy) 6 shots 4 shots on target 3 chances created 2 take ons completed…

A Wembley megmarad a Barça terepének: 2-4

Nem tökéletes, de jó meccset játszott a Barcelona a Tottenhammal a londoni Wembley-ben, sok-sok kiváló egyéni teljesítménnyel, és az elmúlt meccsekhez képest lényegesen összeszedettebb, egységesebb csapatjátékkal is. A korai vezetés persze sokat segített, és az is igaz, hogy a védekezéssel továbbra is akadnak gondok, de ettől függetlenül a Barcelona nagyon…

Arthur: “Xavi? Nagyon boldog vagyok, hogy hozzá hasonlítanak”

Az FC Barcelona brazil középpályása, Arthur Melo is nyilatkozott a Tottenham elleni siker (2-4) után a Wembley stadion mix zónájában. Melo úgy véli, hogy rászolgáltak a sikerre, magasztalta Leo Messit, valamint elárulta, hogy boldoggá teszik a Xavi Hernándezzel való összehasonlítások.      "A 90 perc folyamán végig következetesen magas színvonalon…

“Ugyanaz a csapat vagyunk, mint a múlt héten”

Nem takargatta örömét Ernesto Valverde a Wembley-ben elért 4-2-es, Tottenham elleni győzelem után. A szakvezető szerint sok minden nem változott a múlt héthez képest, de most ki tudták használni a lehetőségeiket, és akár simábban is alakulhatott volna a mérkőzés. "Nagyon határozott választ adtunk amint szorossá tették az eredményt a találkozó…