Koeman: „A bajnoki hajrá? Nem látom egyik csapatot sem erősebbnek a másiknál”

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a vasárnap délutáni Villarreal elleni bajnoki mérkőzést megelőzően elmondta, hogy szerinte, ha a csapata jól koncentrál majd a hátralévő mérkőzéseken, akkor képesek lehetnek megnyerni a bajnoki címet. Döntőnek tekinti a holnapi mérkőzést? "Tudjuk, hogy hét mérkőzésünk van hátra és nekünk, ahogyan a másik három riválisunknak…

A Villarreal elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap délutáni Villarreal elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Dembélé és Neto is megkapta a játékengedélyt az orvosoktól, így ők visszatértek a keretbe, Pjanic, Braithwaite, Coutinho és Ansu Fati pedig sérülés miatt maradt ki. [FCB]

A közönségnél is Ansu volt a sztár. Barcelona – Villarreal értékelő

A vasárnapi Villarreal ellen 4-0-ra megnyert mérkőzést követően először értékelhették az olvasók is a játékosokat, ahogyan általában mi is megtesszük. A bajnokság csütörtökön folytatódik a Celta Vigo elleni meccsel, akkor mindenki újra értékelheti azokat, akik pályára kerülnek. A Villarreal elleni értékelések így néztek ki: Játékos neve Szerkesztői értékelés Olvasói értékelés …

Ansu: „Az a célom, hogy továbbra is minden nap tanuljak és fejlődjek”

A vasárnap esti, Villarreal elleni meccsen Ansu Fati volt a Barcelona elsőszámú húzóembere, és a 17 éves fiatal röviden nyilatkozott is a találkozót követően.  Ansu dicsérte a társait és a csapatot, és a jelek alapján továbbra is azon van, hogy tanuljon, fejlődjön nap mint nap, amiben elmondása szerint sokat segítenek…

Koeman: ,,Ansu Fati és Pedri előtt is nagyszerű jövő áll”

Négygólos sikerrel zárta a Barcelona a Villarreal elleni első bajnoki mérkőzését a 2020-2021-es szezonban. Koeman elégedetten nyilatkozott a meccset követően, és külön kiemelte a győzelemben legnagyobb szerepet vállaló, két gólt is szerző Ansu Fatit, valamint a második félidőben csereként beálló Pedrit is. A mérkőzésről ,,Nagyon boldogok vagyunk. Remek első félidőt…

Végeredmény: Barcelona – Villarreal 4-0

A Barcelona remek játékkal és egy magabiztos győzelemmel kezdte meg a 2020/21-es idényt a spanyol bajnokságban. Már az első félidőben kialakult a végeredmény. Ansu Fati duplázott, Messi büntetőből volt eredményes, a menteni igyekvő Pau Torres pedig a saját kapujába talált az első játékrész végén. A második félidőben már egy kicsit…

Jól kezd a Koeman-éra: 4-0 a Villarreal ellen

Vasárnap este 21 órától a Villarreal CF csapatát fogadta vendégül az FC Barcelona a spanyol bajnokság harmadik fordulójában. Természetesen zárt kapuk mögött játszották a mérkőzést a Camp Nouban. Ez volt a katalánok első tétmérkőzése a szezonban, így Koemané is a kispadon. Méghozzá jó szezonkezdet volt ez, könnyedén vette az első…

Barcelona – Villarreal: 4-0 | VIDEÓ

Sima meccsel nyitotta a 2020-2021-es szezont a Barcelona, a Villarreal ellen egy félidő is bőven elég volt a lényegi kérdések eldöntéséhez. Nagyon elemében volt Ansu Fati, de jól működött alapvetően az egész támadójáték - amiben szerepe volt a Villarreal igen gyenge védekezésének is. Messi büntetőből lőtt gólt, Busquets pedig majdnem…

A Villarreal elleni keret

Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Villarreal elleni bajnoki mérkőzésre. Marc-André ter Stegen és Martin Braithwate sérülés miatt maradt ki, Umtiti és Todibo pedig edzői döntés okán. Érdemes megemlíteni még Rafinhát, aki az előszezon során egyszer sem volt kerettag, de most bekerült.

Barça – Villarreal: Zsinórban tíz győzelemnél tartanak Messiék hazai pályán a Sárgák ellen, most meglehet a tizenegyedik

A katalánoknak az első, a Villarrealnak pedig a harmadik forduló következik a LaLiga 2020/21-es kiírásában. Ahhoz, hogy a Barça a címben szereplő statisztikákat javítani, de legalább megtartani tudja, minimum pontot kell szereznie – és egy magabiztos idénykezdésnek is örülnének a Barcelona szurkolói. Felvezetésképpen a számok nyelvén is megvizsgáljuk az este…

Sikerül győzelemmel indítani a szezont? Barça – Villarreal előzetes

Vasárnap este a Barcelona számára is megkezdődnek a spanyol bajnokság küzdelmei a 2020/21-es kiírásban. A katalánok azt a Villarrealt fogadják majd a Camp Nouban, akik már két mérkőzésen túl vannak ebben az idényben. Így a vendégek olyan szempontból előnyben vannak, hogy már játszottak a bajnokságban, míg Ronald Koeman csapata ezen…

Koeman: „Suárez? Úgy tűnik, én vagyok itt a rosszfiú, de a klub akart változtatni a csapaton”

Vasárnap először játszik tétmérkőzést a Barcelona az idényben, így a csapat új vezetőedzője, Ronald Koeman is először nyilatkozott az aktuális bajnoki előtti sajtótájékoztatón. A holland mestert ezúttal sokkal inkább a klub körüli hírekről kérdezték, mint az aktuális ellenfélről, így szóba került Messi, a távozó Suárez, Coutinho, Riqui Puig, Fati a…

Egy hét sincs a bajnoki rajtig: kemény hajrá Koemantól

Az idei előszezon rövidebb volt a szokásosnál, nem csak időben, meccsek számában is jóval kevesebb jutott a játékosoknak és az edzőknek. Talán ezért hajtja meg az utolsó hetet is nagyon Ronald Koeman. Mivel egy hét sincs már az első meccsig, ilyenkor már szokás, hogy lazítsanak az edzők a tréning intenzitásán.…

Setién: „Egyre kevésbé értem a videóbírót”

Quique Setién szerint is nagyon jól teljesített a csapata vasárnap este a Villarreal vendégeként a LaLiga 34. fordulójában. Dicsérte a Griezmann, Luis Suárez, Messi támadóhármast, illetve Sergi Roberto játékát is nagyon bíztatónak látta a szakember, nem látszott rajta, hogy sérülés után tért volna vissza. A mérkőzésről "Nagyon jó pillanataink voltak és…

Gerard Piqué: „Ebben a csapatban lenni azt jelenti, hogy harcolni kell a végéig”

A Barcelona a LaLiga újraindulás óta vasárnap este a Villarreal vendégeként játszott eddig a legjobban, nagyon sok volt az ötlet és kreativítás a játékban. Gerard Piqué a mérkőzés után elmondta, hogy ez a három pont megszerzése nagyon fontos volt, ugyanakkor a bajnoki címért folytatott harcban nincsenek könnyű helyzetben. A mérkőzésről…

Végeredmény: Villarreal – Barcelona 1-4

Az újraindulás óta most játszott a legjobban a Barcelona. Sok volt az ötlet és nagyon bíztató volt a játék képe is. Milyen jó lett volna ezt a formát átmenteni az előző mérkőzésekre is, hogy ne csak minimális esély maradjon a bajnoki címre.

Amikor megcsillan a klasszis – egyéni értékelők a Villarreal elleni 4-1-ről

Régen játszott olyan jól a Barcelona, mint vasárnap este a Villarreal otthonában: felszabadult, látványos és ezúttal eredményes is volt, a játékosok között pedig több jó teljesítmény is volt ennek megfelelően. Griezmann kimondottan jól mozgott, gyönyörű gólt szerzett és igazolt valamit a klasszisából, ami az utóbbi hetekben valahogy nem került a…

Villarreal – Barcelona: 1-4 | VIDEÓ

Most vasárnap este jöttek a gólok és a helyzetek zsákszámra. Örömteli Barcelona volt, végre egy igazán szórakoztató Barcelona-meccsen. Szép öngól, kiváló Suárez-találat, és talán még szebb Griezmann-gól. Messitől elvették a gólját, de Ansu Fati már idei 6. bajnoki találatát szerezte. Úgyhogy ha valamikor, ezúttal tényleg érdemes újra megnézni a legfontosabb…

Ihletett este, kiváló Barça: 1-4

Nagyon jó meccset játszott a Barcelona Villarrealban vasárnap este, alighanem az egész Setién-éra legjobb mérkőzését. Messiék örömmel, lendülettel, fantáziadúsan futballoztak, nem is fogytak ki az ígéretes támadásokból. Pedig a Villarreal kiváló formában volt mostanában, kifejezetten nehéz ellenfélnek tűnt. Ezzel együtt a Barcelona helyzete nehéz a LaLigában: négy fordulóval a vége…

Setién: „Egy percet sem töltök el azzal, hogy elgondolkodjak, mi történhet velem”

A Barcelona a Celta Vigo után az Atlético Madrid elleni rangadón is 2-2-es döntetlent ért el, így a hátralévő mérkőzéseket mindenképpen meg kellene nyernie Setién csapatának, beleértve a holnapi Villarreal elleni találkozót is. A bajnoki tabellán négy pont a Real Madrid előnye a bajnoki trófeáért folytatott küzdelemben, ezért a katalánoknak…