Bartomeu döntésének okai, és az útja a lemondásig

Azzal, hogy kedden bejelentette a lemondását Bartomeu elnök, adódik a kérdés, hogy miért is mondott le végül, hiszen az elnök még hétfőn este is azt mondta nyilvánosan, hogy meg sem fordult a fejében ez a lehetőség. A hivatalos indoklása az, hogy szerinte a Generalitat de Catalunya felelőtlenséget követ el azzal,…

Bartomeu: “Nem akartunk választani az egészség és a szavazás között. Inkább lemondunk.”

Josep Maria Bartomeu kedden este bejelentette, hogy lemond a posztjáról a teljes igazgatótanáccsal együtt. Az indoklásában nem elsősorban indokokat hozott, hanem igyekezett kiemelni kormányzása eredményeit, esetleges pozitívumait.  Bartomeu az alábbi beszédét olvasta fel a kamerák előtt, bejelentve a távozását. Az alábbiakat szerkesztés nélkül közöljük. “Azért jelenek meg a nyilvánosság előtt,…

Bartomeu és a teljes vezetőség lemond!

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a rendkívüli vezetőségi gyűlésen megszületett a döntés, hogy Bartomeu mellett a teljes vezetőség lemond tisztségéről. A hivatalos bejelentés ugyan még nem történt meg, de 20:45-kor sajtótájékoztatót tart majd a jelenlegi elnök. Az FC Barcelona jelenlegi elnöke elhagyja a posztját és vele együtt távozik a 14 jelenlegi vezetőségi…

A Generalitat zöld utat ad a referendumnak, a nyomás újra Bartomeun

A Katalán Kormány, azaz a Generalitat de Catalunya kedden hivatalosan is válaszolt a Barcelona kérdésére, hogy megtartható-e a bizalmatlansági indítvánnyal összefüggő szavazás a jelenlegi járványhelyzetben. A válasz világos volt: “nincsenek sem jogi, sem egészségügyi akadályai a bizalmatlansági indítvány szavazás megtartásának.” Ez azt jelenti, hogy a kormányzat teljes mértékben kiszállt abból,…

Bartomeu: „Meg sem fordult a fejemben a lemondás”

Tovább lóg a levegőben a vasárnapi és hétfői bizalmatlansági szavazás időpontja, miután a mai elnökségi ülésen továbbra sem hirdette ki az időpontot hivatalosan Josep Maria Bartomeu elnök, mivel nem értenek egyet a katalán kormányzat döntésével és végső válaszra várnak. Bartomeu és a klub a járványhelyzet és a szervezési feladatok időigénye…

Bartomeu a referendum elhalasztását kéri a Generalitattól

A legnagyobb katalán rádió, a RAC1 úgy értesült, hogy a Barça és Josep Maria Bartomeu elnök hétfőn levélben kérte Pere Aragonést, a katalán kormányzat (Generalitat de Catalunya) alelnökét, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel függesszék fel a szavazás megtartását határozatlan időre. Ezzel azonban a mai nap történéseinek még biztosan nincs…

Piqué: „A klub pénzt költött a lejáratásunkra. Olyan pénzt, amit most tőlünk kérnek”

Gerard Piqué még a múlt szombati Clásico előtt adott egy hosszabb interjút a La Vanguardiának, melyben beszél szakmai kérdésekről, a 8-2 utáni időszakról, a klubnál folyó botrányokról, és Messiről, illetve az ő korábbi távozási szándékáról is. Interjú, I. rész Hogyan érzi magát? Mire volt ez a nagy csönd? “Nagyon jól…

Áll a bál: a klub halasztaná a referendumot, az ellenzék már obstrukciót emleget

Egészen csütörtökig kellett várni, hogy a Barcelona megkapja-e a zöld lámpát a katalán kormányzattól a bizalmatlansági indítvány következő lépésére, a referendum megrendezésére. Megkapta, azonban a klub vezetése most arra hivatkozik, hogy a szükséges egészségügyi protokoll előkészítése több időt vesz igénybe, ezért halasztaná a referendumot. A Generalitat ugyanis úgy nyilatkozott, hogy…

A Barça játékoskeretei elutasítják a Bartomeu által kért fizetéscsökkentést

Josep Maria Bartomeu és a klubvezetés körül folyamatosan halmozódnak fel a problémák, ugyanis a Barcelona felnőtt kerete és a B csapat játékosai is hamarosan faxot fognak küldeni a klubnak, amelyben elutasítják az elnök által javasolt fizetéscsökkentést - erről a RAC-1 számolt be pénteken délután. Bartomeu és a klub vezetése 30%-os…

Referendum: a Barça november 1-én és 2-án tartaná a voksolást

Egyelőre nincs szó a Barcelona elnöksége ellen tartandó referendum elhalasztásáról a koronavírus erőteljes spanyolországi előretörése miatt, bár kizárni továbbra sem lehet a halasztást. Egyelőre azonban a Barcelona megtette a javaslatát határidő előtt, most a labda átkerült a katalán kormányzathoz és a polgári védelemhez. A javaslat szerint a szavazást november 1-én…

Bartomeut a koronavírus mentheti meg? Nem kizárt a referendum elhalasztása

Szerda esti információk alapján nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy a Josep Maria Bartomeu elnök és az igazgatótanács ellen kiírt bizalmatlansági indítvány halasztásra kerül a spanyolországi járvány helyzet miatt. Ahogy Európa nagy részében, Spanyolországban is kedvezőtlen irányba mutatnak a friss járvány mutatók, a megbetegedések száma folyamatosan nő. Ez pedig…

A Barcelona tárgyalásokat kezd a fizetések csökkentéséről

Nem állnak könnyű tárgyalások a Barcelona vezetése előtt, miután most kezdenék meg a beszélgetéseket mind a játékosokkal, mind a klub többi dolgozójával arról, hogy a teljes előttünk álló szezonra csökkentsék a fizetésüket. A klub elképzelése egyszerű, arra való tekintettel, hogy a klub a bevételeinek egy részétől elesik a járvány miatt,…

„A Barcelona a fizetések folyósítására vett fel hitelt, nem az Espai Barçára”

Marc Ciria 2015-ben Joan Laporta elnöki pályázatának gazdasági ügyekért felelős szakembere volt, de mivel Laporta azt a választást elbukta Bartomeuval szemben, Ciria végül nem került vezető pozícióba a Barcelonánál. Azonban most az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjújában részletesebben beszélt a Barcelona gazdasági helyzetéről, vagy legalábbis arról, ahogyan ő látja a…

Referendum Bartomeu ellen: két napon át, akár nyolc helyszínen

Október 31-én és november 1-én tarthatják a referendumot Josep Maria Bartomeu és elnöksége ellen, ahol sociók minősíthetik a klub vezetés munkáját. Ha kétharmaduk arra voksol, hogy az elnök távozzon, akkor ez azonnal be is következne. A Barcelona vezetésének legkésőbb csütörtökön ki kell jelölnie a bizalmatlansági indítvány referendumának napját vagy napjait,…

Depay még vágyakozik Barcelonába… és Eric Garcia is téma lehet januárban

A Barcelona fő átigazolási céljai egy középső védő és egy középcsatár voltak, végül azonban egyikből sem lett semmi. Mindenki tudja azt is, hogy a Barçának nem volt már pénze Lautaro Martínezre, de az olcsóbb Depay sem jött össze végül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kivételesen hamar beköszönő téli…

19.380 hiteles aláírással következhet a referendum

Lezárult az aláírás ellenőrzés a Barcelonánál jelenleg folyó bizalmatlansági indítvánnyal összefüggésben. Történelmi tettet hajtott végre a Més que una Moció szervezőcsapata azzal, hogy több mint 19 ezer hiteles aláírást gyűjtött össze Josep Maria Bartomeu elnöksége ellen - mert ilyen mennyiséget még soha nem ért el senki a Barcelona történelme során.…

Ki fog elnézést kérni Messitől?

Tegnap bizalmatlansági indítvány komoly sikert ért el: hivatalosan is átlépte a sikerességhez minimális szükséges 16.521 érvényes szavazatot. Ennek kapcsán született meg az alábbi gondolatmenet: milyen szerepe van Messinek a bizalmatlansági indítványban? Vajon mennyire fair volt Messivel szemben az a sok támadás, amiről még a goal.comnak adott interjújában is megemlített? Ki…

Referendum Bartomeu ellen: összegyűlt a 16.521 hitelesített aláírás

A több mint egy hete zajló aláírás ellenőrzési folyamatban szerdán délelőtt érték el a legfontosabb pontig a bizottság tagjai: összegyűlt a 16.521 hitelesített aláírás, ami szükséges volt a továbblépéshez. Ez azt jelenti, hogy kötelező kiírnia a klubnak a referendumot az elnökség távozásáról, ahol egy igen-nem alapú szavazáson dönthetnek a Barcelona…

Van itt sportszakmai projekt? Vagy csak bűvészkedés és pénzhiány?

Lezárult az átigazolási piac, és nehéz elmenni szó nélkül amellett, ami a Barcelonával ismét történt. És nehéz megmondani, hogy vajon így járt jobban a szurkoló, hogy olyanok kezelték az üres kasszát, akik tudták már előre, hogy üres, vagy jobb lett volna, ha újak kapnak azonnal szívszélhűdést. Talán nem is nagyon…

Bizalmatlansági: 2.767 aláírásra a referendumtól

Nehéz elképzelni fordulatot a bizalmatlansági indítvány jelenlegi szakaszában, szinte biztos, hogy lesz elegendő érvényes aláírás ahhoz, hogy a klubnak ki kelljen írnia a referendumot a klubvezetés maradásáról. A hétfői ellenőrzések után már 13.754 aláírásról mondható el, hogy hitelesítve van, azaz már csak 2.767 hiteles aláírásra van szükség, hogy felülmúlják a…