Laporta: „A legtöbb hatalommal rendelkező ember madridi szurkoló, és rettegnek attól, hogy újra megverjük őket”

Joan Laporta, a Barcelona elnöke higgadt és erős, tele van érvekkel, hogy megvédje a Barcelonát. Az elmondása szerint nyugodtak lehetünk a Negreira-üggyel kapcsolatban, mert ez egy olyan ügy lesz, amelynek egészen biztosan nem lesz következménye. A Barcelona elnöke ezeket a kijelentéseket az El Matí de Catalunya Ràdio című rádiónak adott…

Laporta: „A Real Madrid fellépett a Negreira-ügyben? Egy olyan klubról beszélünk, amelynek történelmileg kedveztek a bírói döntések”

Joan Laporta a Negreira-üggyel kapcsolatos első felszólalásában egy exkluzív részt szentelt a Real Madridnak, amelyet keményen támadott: "Szeretném egy olyan klub szereplését kommentálni, amelyik megjelent az ügyben, és amelyik azt mondja, hogy úgy érzi, sportszakmai szempontból sérelmet szenvedett. Egy olyan klub, a Real Madrid, amelynek történelmileg kedveztek a bírói döntések.…

Figo-ügy: Egy botrányos átigazolás története a Netflixen

A Netflix augusztus 25-én tette előfizetői számára elérhetőéve a Figo átigazolási mizériájáról készített dokumentumfilmet. A film visszarepít minket 2000-be, ahol a portugál játékos viharos átigazolásának részleteibe nyújt betekintést archív felvételek segítségével és a történet főszereplőinek megszóltaltatásával anélkül, hogy bármelyik oldal is elfogultsággal vádolhatná a készítőket. Az utóbbi időben egyre több…

Rosell: ,,Bartomeu és én nem vagyunk ugyanaz”

Sandro Rosell, az FC Barcelona korábbi elnöke (2010-2014) nyilatkozott a Catalunya Ràdio 'El Matí' című műsorában, ahol a katalánoknál töltött időszakáról kérdezték. Szóba kerültek bizonyos nevek, a ,,Barçagate", és a csapat jövőjével kapcsolatos véleménye is. Egyébiránt indulni tervez Barcelona város polgármesteri székéért. Messi és a gazdasági nehézségek ,,Nem akarok a…

Dani Alves: „Bartomeuval sosem dolgoznék újra együtt”

Dani Alves ezelőtt héten adott egy rövid nyilatkozatot a katari Alkass Sports csatornának, amiben röviden beszélt a klubról, Laportáról, Bartomeuról, Florentino Perezről és Messiről is – utóbbival például még szívesen játszana együtt Barcelonában. Érzések „Éreztem azt, hogy vissza szeretnék térni a Barçához. Lehet, hogy néhány ember lemaradt róla, de itt…