Bojan Krkic: “Kiváltságosnak érzem magam minden percért, amit a Barcelonában játszottam”

Bojan Krkic, a Barcelona korábbi fiatal tehetsége 32 éves korában váratlanul bejentette visszavonulását, ennek apropóján adott interjút a Mundo Deportivo számára. Az interjú során köszönetet mondott a volt csapattársainak, edzőinek a karrierjéért, külön kiemelve a Barcelonában töltött időszakát. Beszélt a jövőbeli terveiről is, többek között a június elején esedékes búcsúmeccséről…

Bojan Krkić bejelentette a visszavonulását

Bojan Krkić, aki számos rekordot döntött Barcelonában, 32 évesen szerdán bejelentette visszavonulását. A Camp Nouban került sor erre az eseményre, ahol nyolcéves korában elkezdődött a története. A Barcelona utánpótlás csapatainál töltött időszaka alatt a több mint 800 góljával a klub történetének egyik legjobb góllövője lett. A Barça ifjúsági együtteseiben nyújtott…

Vasárnap Xavi utoléri Guardiolát?

Tíz egymást követő győzelmével Xavit már csak egy választja el attól, hogy utolérje Guardiola tizenegyes győzelmi sorozatát. Ha ez megvan, akkor még rámehet Frank Rijkaard abszolút tizenhetes rekordjára, de ahhoz többek között a Manchester Unitedet és a Real Madridot is le kell győznie. Xavi Hernández Barcelonája 2023-ban eddig csak nyerni…