Xavi: „Ferran? Biztos vagyok benne, hogy sok örömet fog okozni nekünk”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap délutáni Valencia elleni bajnokit megelőzően beszélt arról, hogy Ferran Torres ugyan egymaga eldönthette volna a Napoli elleni Európa-liga párharc első mérkőzését, de ő vakon bízik a spanyol szélsőben és biztos benne, hogy legközelebb ezek a helyzetek már be fognak menni. Emellett Ilaix Moribáról…

Hivatalos: Ilaix Moriba 16+6 millió euróért a RB Leipzig játékosa

Ilaix Moriba barcelonai kalandjainak hivatalosan is vége lett. A 18 éves középpályás úgy döntött, hogy elhagyja a Barcelonát és az RB Leipzighez igazol 16 millió euró fix összegért és további 6 millió euró változóért, amelyet a katalánok különböző feltételek teljesülése esetén kaphatnak majd meg a jövőben. Fontos még megemlíteni, hogy…

Ilaix Moriba hamarosan a RB Leipzig játékosa lehet

A Barça és a Leipzig hétfőn megállapodott egymással, amelynek értelmében Ilaix Moriba a német csapatban fogja folytatni pályafutását. Az átigazolási díj a katalánok által kért 15 és 20 millió euró között van, a fix összeget és a változókat is beleértve, amelyet a Barcelona különböző feltételek teljesülése esetén kaphat majd meg…

A Barcelona felgyorsítja Pjanic, Ilaix és Emerson távozásának ügyét

Még mindig tart az átigazolási időszak, de már csak holnapig, ugyanis augusztus 31-én lezárul a piac. Ezt a két napot szeretné kihasználni a Barcelona arra, hogy anyagilag rendeződjön valamelyest, és arra is, hogy esetleg új játékost szerződtessen - de erre szerény az esély. A vasárnapi Getafe elleni bajnokit megelőző szombati…

Koeman: „Ilaix? Egy 18 esztendős játékos számára nem lehet a pénz a legfontosabb”

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a szombat esti Athletic Club elleni mérkőzést megelőzően beszélt Philippe Coutinho helyzetéről, akivel kapcsolatban elmondta, hogy egy hét múlva már játékra alkalmas állapotban lehet és számítanak rá a jövőben, illetve arról is szót ejtett, hogy Pedrinek majd az Athletic elleni találkozó után két hét szabadságot…

Ilaix Moriba távozása szinte biztosra vehető: vagy most 15 millió euróért, vagy jövő nyáron ingyen hagyja el a Barçát

Ilaix Moriba egyre közelebb kerül ahhoz, hogy egy idényt kihagyjon és egyáltalán ne lépjen pályára. A Barça és a középpályás képviselői már napok óta tudják, hogy a helyzet szinte megváltoztathatatlan, és most már csak a fiatal tehetség eladása vagy a jövő nyári távozása (amikor lejár a szerződése) jöhet szóba, utóbbi…

Ilaix beleegyezik, hogy nem játszik ebben a szezonban és jövő nyáron ingyen távozhat

Ilaix Moriba helyzetével kapcsolatban folytatódik a zűrzavar. Mivel a mindössze 18 esztendős játékos nem fogadta el a klub által javasolt szerződéshosszabbítási ajánlatot, a Barça úgy döntött, azzal az intézkedéssel próbálja felgyorsítani a megegyezési folyamatot, hogy Ilaix addig egy mérkőzést sem fog játszani, ameddig nem hosszabbít - de erre továbbra sem…

Laporta: „Ilaix? Nem akarunk olyan játékosokat, akik a La Masíán nevelkedtek, de nem szeretnének hosszabbítani”

A Barcelona elnöke, Joan Laporta nemcsak abban bízik, hogy Messi szerződéshosszabbítása minél hamarabb hivatalos lehet, hanem hozzátette, hogy mostantól minden érkezőt be lehet nevezni a LaLigába, melytől nagyobb rugalmasságot kért annak érdekében, hogy még több igazolást hajthasson végre a klub. Az elnök ezeket a kijelentéseket Emerson Royal hivatalos bemutatásán tette…

Ilaix-ügy: A Barça nem tesz több ajánlatot, a döntés a játékosé

A Barcelona nem fog több ajánlatot tenni Ilaix Moribának és a menedzsereinek, és a legutóbbi, korábbiakhoz képest javított, és jobban a játékos igényeihez igazított kontraktus ajánlatot tekinti véglegesnek. A futballistán múlik, hogy miként záródik le az ügy. A tavaly évben több mint ígéretes teljesítményeket nyújtó 18 éves középpályás szerződése jövő…

A harc folytatódik: Ilaix Moriba nem tagja a Németországba utazó keretnek

Az elmúlt órákban már voltak találgatások arról, hogy Ilaix Moriba tagja lehet majd a Barcelona Németországba utazó felnőtt keretének, ahol a csapat edzőtábort tart majd és szombaton pályára lép a Stuttgart ellen. Sőt, még arról is szó volt, hogy a felek felgyorsították a játékos 2022 nyarán lejáró szerződésének meghosszabbításával kapcsolatos…

A La Masía legjobbjai: edzői vélemény Ansu Fatitól Gavi-ig

Azzal, hogy a Barcelona anyagi helyzete nem optimális, és egy olyan edzője van a csapatnak, mint Ronald Koeman, aki az elmúlt évek edzői után végre bátran ad lehetőséget a fiataloknak, a La Masía legtehetségesebb tanítványai reménykedhetnek. Van akinek már megadatott a lehetőség, van, akinek talán a következő idényben jön el…

Ilaix Moriba: a pénteki tárgyalások után sem látszik a megállapodás

Ilaix Moriba ügynökeinek és az FC Barcelona képviselőinek pénteki találkozása megegyezés nélkül zárult. A helyzet sürgősségére való tekintettel a következő órákban lehetnek még újabb tárgyalások, de pontos időpont még nem ismert. És azt sajnos le lehet szögezni, hogy nem sikerült elérni számot tevő eredményt. Moriba jelenlegi kontraktusa 2022 nyarán jár…

Baldé csatlakozott a felnőtt kerethez, miután közel van a hosszabbításhoz

Alejandro Baldé csatlakozott az első csapat előszezonjához, Ilaix Moriba viszont még nem. Baldé a B csapat új igazolásai, Kays Ruiz (ingyen érkezett, miután lejárt a szerződése a PSG-nél) és Jordi Escobar (kölcsönben érkezett az Almériától) mellett edzett Ronald Koeman utasítására kedden. Baldé jelenléte a következő idényben a felnőtt keretben jelentős…

Rajtol a 2021-2022-es Barça – Ilaix Moriba nélkül

Pénteken még csak az orvosi vizsgálatokkal, de elkezdte a közös munkát a Barcelona, szombaton pedig már edzésre is sor kerül. Ronald Koeman a kispadon, ebben nincs változás a tavalyi évhez képest, és sok régi arcban sincs, de természetesen hamarosan fel fognak tűnni új igazolások is. Pénteken még csak azok jelentek…

Mingueza és Moriba szerződésének meghosszabbítására is hamarosan sor kerülhet

A Barcelona megfogadta, hogy a fiatal játékosokra épít majd a jövőben és Joan Laporta és a vezetőség már ezen is tevékenykedik a háttérben. Néhány nappal ezelőtt a katalánok bejelentették Álex Collado szerződésének meghosszabbítását, és a következő napokban ugyanez fog történni Óscar Mingueza esetében is. Emellett Ilaix Moriba szerződésének meghosszabbítása is…

Ansu Fati a világ legjobb fiatal játékosa, Pedri a negyedik

A Goal.com szerint Ansu Fati a világ legjobb fiatal játékosa. Pedri a negyedik, míg Ilaix Moriba az ötvenedik helyen végzett ezen a listán. A díjra egyébként minden 2002 vagy azután született játékos esélyes volt, Fati mögött Eduardo Camavinga a második, Gio Reyna pedig a harmadik helyen végzett. [FCB]  Gratulálunk! 

Ilaix Moriba: „Ezt az emléket majd a sírba viszem magammal”

Ilaix Moriba csereként beállva állította be az Osasuna elleni meccs végeredményét (2-0) szombat este. A fiatal spanyol játékos először talált be a ,,nagyok" között, és mosolyogva nyilatkozott a mérkőzést követően. A gólról és Ansu Fatiról ,,Szeretek kapura lőni, de ezt nem tudom, hogyan cseleztem előtte, majd hogyan lőttem el ballal...…

Ilaix Moriba leköveti Ansu Fatit

Legalábbis az első gólját ő is az El Sadarban szerezte, ahogyan Ansu Fati is tette még 16 éves korában. Ráadásul ugyanabba a kapuba. 🏟️ El Sadar 🥅 Misma portería ⚽ Primer gol con el Barça 🔝 @IlaixMK & @ANSUFATI pic.twitter.com/T4zjqX3hPv — FC Barcelona (@FCBarcelona_es) March 6, 2021

Koeman: „A trófeák megnyeréséért minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni”

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman a szombat esti Osasuna elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést megelőzően elmondta, hogy a csapaton belüli remek hangulatra nagyon büszke, illetve a vasárnapi elnökválasztással kapcsolatban szót ejtett arról, hogy nagyon várja már, hogy a csapatot végre ne egy ideiglenes klubvezetés irányítsa, de egyik jelöltet sem részesíti előnyben.…

Az élet hoz ilyeneket :)

Akkor még Messi sem gondolta, hogy ez a fotót kérő srác egyszer még gólpasszt ad neki ❤️ pic.twitter.com/zFdboeWT4A — (@Barzaboy) February 27, 2021