Eduardo Coudet: „Több helyzetünk volt kevesebb góllal”

Eduardo Coudet, a Celta Vigo edzője nyilatkozott a La Liga 36. fordulójának kedd esti barcelonai mérkőzése után, amit csapatával 3-1 arányban elvesztett. Az argentin edző szerint többet érdemeltek volna, több helyzetet alakítottak ki, de a hatékonyság hiányzott, míg a másik oldalon a Barça szinte minden kapura lövése bement. Mérkőzés elemzése…

Murillo: „Keserédes meccs”

Bemutatkozott a Barcelonában a téli átigazolás, Jeison Murillo a Levante elleni kupameccsen, örülni azonban csak ennek tudott, mivel a csapat vereséget szenvedett. A kolumbiai védő, aki egyébként nem nyújtott rossz teljesítményt, bízik benne, hogy sikerül majd fordítani hazai pályán. Ellentétes érzelmek „Keserédes volt a meccs. Debütáltam, de az eredmény nem…

„Itt az ideje, hogy megmutassam, a Barça nem tévedett”

Az FC Barcelona a szezon végéig a soraiban tudhatja a kolumbiai védőt, Jeison Murillót. Miután a játékos megérkezett Barcelonába, a katalán 'SPORT'-nak adott egy exkluzív interjút. Murillo elmesélte, hogy zajlott le a kölcsönszerződés, hogy fogadták a szerettei. Ezen kívül azt is elmondta, mik a céljai a katalánoknál, és hogy milyen…

Murillo „nagyon örül”, hogy a Barçában folytathatja

Gracias Dios 🙏🏽 Muy feliz de estar aquí 🔵🔴 pic.twitter.com/FHNtdiU3UO — Jeison Murillo (@JeisonMurillo19) December 27, 2018

Murillo: „A pályán kell bizonyítanom”

Jeison Murillót hivatalosan is bemutatta az FC Barcelona csütörtökön, a kolumbiai középhátvéd a 17-es mezszámot kapta. Murillo a szezon végéig biztosan a katalánoknál fog játszani kölcsönben, aki a bemutatkozásának a végén megtartotta az első sajtótájékoztatóját, és elmondta, hogy egy álma vált valóra, hogy a Barçában játszhat. Első érzések "Szeretném megköszönni…

Murillo túl van a bemutatkozásán

Jeison Murillo leigazolását még az FC Barcelona az év utolsó bajnokija előtt bejelentette, de a bemutatkozására csak december 27-én került sor. A kolumbiai játékos a csütörtöki nap folyamán aláírt az új szerződését, dekázott a Camp Nouban, majd megtartotta első sajtótájékoztatóját. Jeison Murillo a 17-es mezszámot kapta Amunike, Celades, Bogarde, Petit, Christanval,…

Jeison Murillo bemutatkozásának a menete

Amint az ismeretes, Murillót a szezon végéig kölcsönvette a Barça a Valenciától. A kolumbiai játékos december 27-én 11 órától írja alá a szerződését, 45 perccel később már a Camp Nou gyepén fog dekázni, majd 12:30-tól átesik az első sajtótájékoztatóján Barça-játékosként.

Murillo: „Intelligens játékos vagyok”

Az FC Barcelonába a szezon végéig kölcsönbe érkezett Jeison Murillo. A kolumbiai játékos a 'Barça TV'-nek nyilatkozott csütörtök este, és elmondta, hogy milyen érzések kavarognak benne. Kavarognak bennem az érzések, nagyon boldog vagyok. Most dolgoznom kell tovább, a lehető legtöbbet meg fogom tenni, és megmutatom, hogy miért vagyok itt. Néhány…

Hivatalos: Jeison Murillo a Barçáé

Az FC Barcelona és a Valencia CF megállapodott, Jeison Murillo a 2018/19-es szezon hátralévő részében a katalán csapatban fog játszani kölcsönben. Az ügylet 25 millió eurós vételi opciót tartalmaz. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az elmúlt napokban az egész spanyol sajtó hirtelen bedobta Jeison Murillo nevét, aki megoldás lehet a…

Jeison Murillo lehet a Barça védő igazolása

A Valencia kolumbiai válogatott védője, Jeison Murillo lehet az a játékos, akit kiszemelt a Barcelona vezetése a védelem ideiglenes megerősítésére a téli átigazolási időszakra. A hírt a katalán RAC1 rádióállomás szellőztette meg, és a teljes spanyol sajtó hitelt is ad az információnak. A tárgyalások előrehaladottak lehetnek. A Barcelona Samuel Umtiti…