A labdarúgás születése Katalóniában

Új katalán cikksorozattal jelentkeztünk, amely érintőlegesen kapcsolódik a sporthoz, a futballhoz. Egyfajta kultúrtörténeti áttekintést kívánunk nyújtani arról a közegről, ahol a Barcelona működik. A Barçát 1899. november 29-én alapították. A mostani írással lezárjuk a történeti visszatekintést, a Barça születését megelőző egy évtizedre fókuszálunk. Mi katalizálta a katalán futball korai kialakulását…

Sportré I: Joan Gamper, a Barcelona alapítója

Az Eurobarça új sorozatában az FC Barcelona történelmének legendás alakjait mutatjuk be a közelmúltból egészen a kezdetekig. Ismertetjük a játékosok életét, kapcsolatát a Barçával és a klubra gyakorolt hatását is. Az első részben Joan Gamperről szól, aki nemcsak a felkészülési időszak lezártához kapcsolódó Gamper-kupa névadója, hanem a klub korábbi játékosa,…

A Tottenham lesz az ellenfél a Gamperen

A Barcelona a Tottenham ellen lép pályára a szokásos idényt felvezető torna, a Gamper-kupa következő kiírásában. A klub tájékoztatása szerint Xavi csapatának első mérkőzésére a barcelonai olimpiai stadionban augusztus 8-án 20 órakor kerül majd sor.

A Montjuïc felújításának utolsó szakasza július 24-én kezdődik meg, augusztus 11-én már indul az új szezon

A Barça bejelentette, hogy a barcelonai olimpiai stadion, a Montjuïc felújításának első fázisa (vízelvezető rendszer cseréje, vízkezelés, új tartály, öltözők, sajtóterek berendezése...) befejeződött, és most egy ideig szünetel a stadionban zajló különböző események, például koncertek miatt. Ugyanebben a hivatalos közleményben a Barça arról tájékoztat, hogy július 24-én megkezdi a létesítmény…

Ötgólos emlékezés a Gamperen

Az 52. Joan Gamper Kupát otthon tartotta a Barcelona a Chapecoense ellen, és elmondhatja magáról, hogy igazán pozitívan zárja az elõszezont, amely tulajdonképpen ezzel a meccsel ért véget - vasárnap ugyanis már tétmérkõzés jön a Real Madrid ellen a Spanyol Szuperkupáért. A brazil Chapecoense meghívásával egy szép gesztust tett a…

Barcelona – Chapecoense: 5-0

A Barcelona 5-0-ra gyõzött hétfõn este a Chapecoense ellen a 2017-es Gamper Kupán, ahol elõször lépett fel Neymar nélkül a csapat. A gálameccsen egy pillanatig nem forgott veszélyben a nagyarányú hazai gyõzelem, betalált Deulofeu, Busquets, Messi, Luis Suárez és Denis Suárez is.