Hivatalos: Junior Firpo 15 millió euróért a Leeds United játékosa

A várakozásoknak megfelelően Junior Firpo a Leeds United játékosa lett. A Barcelona kedden jelentette be az átigazolást hivatalosan, amelyből az is kiderült, hogy az angolok 15 millió euróért vásárolták meg a balhátvédet. Fontos még megemlíteni, hogy a játékos korábbi klubja, a Betis az átigazolási díj 15%-át (2,25 millió euró) kapja…

Eric García visszatérése nagyon közel, ő lehet a Barça első nyári érkezője

Minden bizonnyal Eric García lesz a Barcelona első igazolása a nyári átigazolási időszakban. Néhány héttel ezelőtt már beszámoltunk róla, hogy Joan Laportáék a klub nem túl fényes gazdasági helyzetére való tekintettel jóval alacsonyabb fizetést kínáltak a játékosnak, mint az az egy évvel ezelőtt kötött előzetes megállapodásban szerepelt, de ezt a…

Junior Firpo: „Ezer helyzetre van szükségünk ahhoz, hogy gólt szerezzünk”

A Barcelona hátvédje az Eibar elleni 1-1-es döntetlen után interjút adott a sajtónak és kritikus volt a csapatra helyzetkihasználását illetően, hiszen ez a mérkőzés is nagyon hasonlított a szezon eddigi meccseihez, ahol fordítaniuk kellett (volna), illetve elmondta, hogy a kevés játéklehetőség ellenére próbálja kihozni magából a legtöbbet, amikor lehetőséget kap. …

Fati sérülése, Dembélé lehetősége

Ansu Fati sérülése kétségtelenül nagy problémát jelent a Barcelona számára hiszen, a katalánok pont azt a játékosukat veszítették el négy hónapra, aki az egyik legaktívabb volt a pályán a támadók közül ebben a szezonban, és amelyik mérkőzésről-mérkőzésre rendkívül jó teljesítményt nyújtott. Ugyanakkor az elkövetkezendő hónapok lehetőséget adhatnak olyan labdarúgóknak Fati…

Koeman, balhátvéd nélkül: Alba mellett Firpo sem lesz ott a Getafe ellen

Már csak két nap van hátra a Getafe elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésig és egyre jobban kezd kirajzolódni, hogy kik lesznek azok a játékosok, akik minden bizonnyal ott lehetnek majd a meccskeretben, illetve kik azok, akik nem. Jordi Alba és Junior Firpo szinte biztosan nem állhat majd Ronald Koeman rendelkezésére a…

A „Ki edz ma?” – videós rovat mai kiadásában…

Júnior Firpo jelentkezik. Aki bemutatta, hogy hogyan tartja karban magát otthon. 💪 @JuniorFirpo03 entrenándose en su casa #CulesEnCasa #YoMeQuedoEnCasa pic.twitter.com/SGrL1EsRpu — FC Barcelona (desde 🏠) (@FCBarcelona_es) March 15, 2020

„Mi vagyunk a Barça, minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára”

A játékosok közöl Junior Firpo jelent meg a sajtó munkatársai előtt az Inter elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt. Firpo beszélt Messiről, Albaról és a saját fejlődéséről is a keddi mérkőzést megelőzően. A tavalyi év „Tavaly év végén a Betissel jártam itt és a Milan ellen játszottunk. Most, egy évvel később…

Umtiti és Firpo már részben teljes értékű edzésmunkát végeztek

  A válogatott játéknapok miatt a csapat Barcelonában maradt tagjai pár napos pihenőt kaptak, ám hétfőn már kezdetét vette a felkészülés az Eibar elleni bajnoki mérkőzésre egy kora esti tréninggel.  Valverde vezetőedző pozitív újdonságokkal találta szembe magát, ugyanis mind Samuel Umtiti, mind Junior Firpo részben már teljes értékű edzésmunkát végeztek,…

Firpo kihagyja az Inter elleni meccset

A spanyol balhátvéd még a kedd esti edzésen észlelt fájdalmat a lábában, és a szerda délelőtti vizsgálatok során kiderült, hogy a jobb combhajlító izma húzódott meg, így kénytelen lesz kihagyni az Inter elleni meccset, és valószínűleg a hétvégi bajnoki találkozót is a Sevilla ellen.

„Már a Barça mezét viselem, ezért a klubért, ezekért a színekért küzdök”

Junior Firpo, a Barcelona új igazolása állt a sajtó rendelkezésére korábbi csapata, a Betis elleni mérkőzés előtt. Junior beszélt a volt klubjáról, a beilleszkedéséről és arról is, milyen érzések kavarognak benne a meccs előtt. "Nagyon várom már a meccset, mint ahogy azt is, hogy bemutatkozzak a Camp Nou közönsége előtt.…

Hivatalos: Junior Firpo 18 + 12 millióért a Barçáé

A Barcelona vasárnap jelentette be, hogy megállapodott a Betisszel Junior Firpo átigazolásában és a spanyol balhátvéd 2024-ig, öt évre aláír Katalóniában. A végösszeg 18 + 12 millió euró. A transzfer végösszege a következőképpen áll össze. 18 millió euró kerül kifizetésre fixen, 7,5 millió euró a Barcelonában lejátszott meccsek függvényében, 2,5…

Junior Firpo egészen közel a Barçához

A spanyol médiák még óvatosabbak, a katalánok már kevésbé abban a tekintetben, hogy a Barcelona meg fogja szerezni Junior Firpót a Real Betistől még a napokban. Nagyon könnyen előfordulhat az is, hogy a balhátvéd már vasárnap túlesik a kötelező orvosi vizsgálatokon és akár este a Gamper Kupán ugyanúgy bemutathatják a…

Közeledik egymáshoz a Barça és a Betis álláspontja

A Barcelona egyik fő célja a nyári átigazolási időszakban, hogy Jordi Alba mögé egy második számú balhátvédet igazoljon. A sajtó több nevet is bedobott, és jelen állás szerint úgy tűnik Junior Firpo, a Betis játékosa lesz a végső befutó, ugyanis a két klub álláspontja közeledik egymáshoz. Jordi Alba úgy játszotta…

Junior Firpo közel a Barçához

A Sky Sports olasz újságírója, Gianluca Di Marzio értesülései alapján az FC Barcelona és a Real Betis közötti megállapodás egyre közelebb, és nagyjából 27 millióért cserébe igazolhat a katalánokhoz a 22 éves spanyol balhátvéd. A hivatalos bejelentés azonban semmiképp nem várható csak a Japán-túráról való visszaérkezést követően.

Junior Firpo közel került a Barçához

Junior Firpo neve már régóta úgy lebeg a spanyol sajtóban, mint egy játékosé, akit kiemelten figyel a Barcelona a balhátvéd posztra, és ezeket az értesüléseket erősítik meg a legfrissebb információk is. Firpo fiatal, feljebb akar lépni, a Betisszel kiváló a viszonya a katalán klubnak, a Barcelona pedig régóta figyelemmel követi…

Junior Firpo a legesélyesebb Alba mellé?

Legalábbis a katalán 'RAC1' rádiócsatorna értesülései alapján mindenképpen. A Betis spanyol balhátvédjének, aki augusztusban tölti be a 23. életévét, 50 millió eurós a kivásárlási ára, amit a katalánok megpróbálnak lecsökkenteni minél inkább. A sajtóban Junior Firpón túl egyedül Filipe Luís neve merült fel komolyabban, aki jelenleg szabadúszó, hiszen a szezon…