Patrick Kluivert: „Jött Laporta, és betette egy ismerősét a helyemre”

Patrick Kluivert, a Barcelona korábbi játékosa, később utánpótlás-igazgatója a Cadena SER "El Larguero" című podcastjében beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről. Szó esett általánosságban a meglátásairól, Lewandowskiról, Dembeléről, és a klub fiatal reménységeiről is, valamint távozásáról is beszélt. Az elmúlt évet Barcelonában töltötte  „A fiam a Cadete A-ban játszik (a Barcelona…

Legendák első góljai: Peptől Messiig | VIDEÓ

Lionel Messi pénteken lőtte 15 évvel ezelőtt az első hivatalos gólját a Barcelona első csapatában - Ronaldinho kiugratása után. De emlékszel még hogy milyen volt Pep Guardiola, Luis Enrique, Patrick Kluivert vagy éppen Xavi első barcelonai gólja? Az alábbi videó olyan időkbe kalauzol vissza, amire talán a legfanatikusabbak sem mindig…

Puig: nem egyértelmű, mit szeretne a klub

A Barcelona egyik legnagyobb fiatal tehetsége évek óta Riqui Puig, akit nagyon-nagyon sokan a szurkolók közül már sokkal többször próbára tettek volna az első csapatban, mert hogy amikor játszott, nem okozott csalódást. Ehhez képest Patrick Kluivert a héten mondta, amit mondott, mi is írtunk róla véleményt, dióhéjban ő kölcsönadná Puig-ot,…

Kluivert Úr, nem távozna inkább Ön kölcsönbe?

Patrick Kluivert utánpótlás igazgató nemrég interjút adott, melyben kijelentette, hogy meglátása szerint a 20 esztendős Riqui Puignak kölcsönbe kellene távoznia, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjon. Minden jel erre mutat, ami a jelenlegi elnökség politikájának újabb katasztrofális következménye lenne.  Xavi Hernández, aki jelenleg a katari Al-Sadd csapatát irányítja, már számtalan interjút adott…

Kluivert: „Riquinek a kölcsön lenne a legjobb megoldás.”

A Barcelona utánpótlás-igazgatója, Patrick Kluivert hosszabb interjút adott a katalán 'Sport' napilapnak, amelynek középpontjában a kinevezése óta eltelt hónapokban szerzett tapasztalatok álltak. Hogyan érzed magad az új szerepkörben? Immáron négy hónapja felelek az utánpótlásért. Nagyon jól dolgozunk együtt az edzőkkel és Jordi Rourával. Jó a kommunikáció, és ez a legfontosabb.…

Hivatalos: Kluivert az utánpótlás új igazgatója

Patrick Kluivert visszatér az FC Barcelonához, mint az utánpótlásért felelős új igazgató, miután a csütörtöki nap folyamán aláírta a 2021 júniusáig tartó szerződését. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Patrick Kluivert, a korábbi Barça- és holland labdarúgó hivatalosan is visszatér a katalán klubhoz, és mint kiderült, a Barcelona utánpótlásáért felelős igazgató…

Kluivert visszatérhet a Barçába

Az FC Barcelona általános menedzsere, Pep Segura az 'ESPN' értesülései alapján néhány napon belül elhagyhatja a klubot, akinek a helyét a korábbi Barça-játékos, Patrick Kluivert veheti át. Amennyiben igaznak bizonyulnak a hírek, Pep Segura távozása esetén Éric Abidal nagyobb szerepet kaphat a klubon belül Ramón Planes asszisztense mellett, míg a…

Patrick Kluivert: „A fiam célja a Barçában játszani”

"Természetesen Justin egy nap szeretne a Barcelonában játszani. A sajtóban kifejezte, hogy az a célja, hogy a Barcelonában játsszon. Jól beilleszkedett az AS Romába. Fiatal csapatban van tapasztalt és tapasztalatlan játékosokkal. Szerintem sokkal több mérkőzést kell játszania, több kilométert kell megtennie, és remélem, hogy egy nap a Barcelonába igazol, mert…

Kluivert: „A BL jobb, mint a duplázás…”

Az FC Barcelona korábbi kiválósága, Patrick Kluivert szerint a Bajnokok Ligája megnyerése nagyobb dicsőség, mint megnyerni akár egy szezonon belül a bajnoki címet és a Király Kupát is. A holland kiválóság ezt egy, a vasárnapi Klasszikust felvezető rendezvényen fejtette ki, amin korábbi barcelonai és madridi játékosok vettek részt Barcelonában.  A…

Justin Kluivert: „Az álmom a Barcelonában játszani”

Az Ajax mindössze 18 esztendős futballistája, Justin Kluivert nemrég azt nyilatkozta a 'Goal' nemzetközi sportmédiumnak, hogy az álma nem más, mint a Barcelonában játszani a jövőben. A korábbi barcelonai labdarúgó, Patrick Kluivert fia azon alkalomból nyilatkozott a médiának, hogy megválasztották a 2018-as év legnagyobb ígéretének.  Az 'NxGn 2018' névre hallgató…

Múltidéző – Meccsek, amikor a Barça bevette a Bernabéut

Szombaton délután szokatlan időpontban, 13 órakor kezdődik az idei év utolsó Klasszikusa, a Real Madrid – Barcelona örökrangadó, de a napszak mellett a dátum is rendhagyó lesz, hiszen egy nappal karácsony előtt játszik Valverde csapata Madridban. Karácsonyi ajándékként – ha a Bernabeu-beli győzelmet nem is tudjuk megígérni – mi is…

Kluivert lenne Bartomeu aduásza?

Habár a bizalmatlansági indítvány végül nem lett sikeres, a katalán klub azóta sem feltétlenül a nyugalom szigete. Két elnökségi tag lemondott a politikai feszültségek következtében, az elsõ csapat intézményi és sportszakmai kapcsolataiért eddig felelõs Albert Soler távozott a posztjáról, a helyére Guillermo Amor került, Robert Fernández technikai vezetõ feladata pedig…