Kikkel erősíthet idén a Barcelona?

Nem fog tétlenkedni idén nyáron a Barcelona az útigazolási piacon, és ugyan pénze nincs olyan sok, biztosan aktív lesz, mert erősíteni szeretne a csapaton. De vajon ki érkezhet végül, már csak azért is, hogy Messi inkább döntsön a maradása mellett. Lesznek olyan igazolások, akik már eddig is biztosnak látszottak, mint…

Lautaro Martínez távolodóban, Depay közeledőben

Ahogy múlik az idő, és a Barcelona nem tud játékosokat eladni, úgy csökken az esélye annak, hogy Lautaro Martínezt a Barça le tudja igazolni. Ebben a pillanatban a Lyont erősítő Memphis Depay megszerzésére jóval nagyobb az esély, aminek főként anyagi okai vannak. Lautaro Martínez ugyanis alap esetben nem akarja elengedni…

Koeman középső védőt és középcsatárt akar még igazolni

Azzal, hogy biztossá vált Lionel Messi maradása a Barcelonában, jelentősen egyszerűsödik a klub átigazolási helyzete is. Messi fizetésének megtartásával és azzal hogy nem kap érte átigazolási pénzt a klub, várhatóan maximum két posztra marad pénze a klubnak. Ez az alap feltevés csak akkor változhat, és lehet több igazolás, ha nagyon…

Felkészül Lautaro Martínez?

Az átigazolási szezon egyik slágertémája - Messi ügyét leszámítva - Lautaro Martínez Barcelonába való esetleges szerződése, amelynek sikeressége az argentin támadón fog múlni legkevésbé – legalábbis erről számolt be ma. Fontos szereplő lehet a jelenlegi Inter-játékos klubváltásában a Barcelona középpályása, Arturo Vidal is. Luis Suárez távozása esetén új középcsatár kell…

Mától ketyeg az óra: el kell tudni adni, hogy jöhessen Lautaro és Eric García

A katalán ‘Sport’ a keddi lap címoldalán hirdeti, hogy megnyitott az átigazolási piac, és innentől kezdve már valóban kapkodnia kell magát a Barcelonának, ha az átigazolási céljait el szeretné érni. A képlet végtelenül egyszerű, de mégis nehezen kivitelezhető: gyors, és nem alulárazott eladásokra van szükség, hogy a Barcelonának legyen anyagi…

Eladások nélkül nem telik Lautaro Martínezre

A tavasz másról sem szólt még, mint Lautaro Martínezről, majd egyre inkább elcsendesült az argentin támadóval kapcsolatban minden. Most úgy néz ki, elsősorban attól függ az érkezése, hogy a Barcelona milyen játékosokat tud eladni, hogy így pénzhez jusson. A középcsatár igazolás célja elsősorban az, hogy Luis Suárez már 33 éves,…

Bartomeu: „Setién? Az a célunk, hogy töltsük ki a szerződéseket”

Josep María Bartomeu Barcelona elnök a katalán TV3-nak adott interjújában érintett fontosabb aktuális kérdéseket az átigazolásokkal kapcsolatban, de Messivel és Setién edzővel kapcsolatban is. Bartomeu a konkrétabb kérdésekben határozottan mellőzte a konkrétumokat, általánosságban foglalt állást a legjobb kérdésben. De azt le lehet szűrni, hogy amíg Lautaro Martínez ügyében továbbra is…

Lautaro-transzfer: elengedték a 111 milliós kivásárlási záradékot

Ezen a kedden, július 7-én járt le a Lautaro Martinez szerződésében lévő 111 millió eurós kivásárlási záradék. Az Inter vezérigazgatója, Beppe Marotta néhány héttel ezelőtt elmondta, hogy július 7-ig él a 22 esztendős csatár szerződésében lévő záradék, így ezt a mai napig tudták volna kihasználni a katalánok.  A Barcelona első…

Lautaro Martínez fejben már Barcelonában?

Ahogy korábban mi is beszámoltunk már róla, Lautaro Martínez esetleges szerződtetése régóta téma Barcelonában, a Mundo Deportivo pedig az olasz lapokat szemlézve számolt be róla a minap, hogy Itáliában biztosak benne, hogy az argentin támadó Barçával való flörtölése már a teljesítményére is hatással van - nem pozitív irányban természetesen.  Az…

Nyáron üres lesz a kassza, ha nem lesz játékoseladás

    Számos, a klubhoz közel álló forrás úgy nyilatkozott az ESPN-nek, hogy az idei nyáron a Barcelona csak abból az összegből tud majd igazolni, amely a játékosok eladásából folyik be. 2015 nyarától kezdődően a klub elnöke, Josep Maria Bartomeu minden évben egy 60 és 75 millió euró közötti összeget…

A belső elemzés, ami a Pjanic-átigazolás mögött áll

A Barcelona szurkolói közül mind Magyarországon, mind Katalóniában a nagy többség csak fogta a fejét, mikor egyértelművé vált, hogy a Barça vezetése Miralem Pjanicot szeretné a középpályájára - ráadásul Arthur Melóval elcserélve. Az okokat egy belső elemzés adhatja a háttérben. A madridi AS a keddi információi alapján olyan forrásokhoz jutott,…

Lautaro, Pjanic, Dest… sokan jönnének. De ki fog elmenni?

A Barcelona szakmai vezetése által megálmodott erősítések nem állnak rosszul, a klubnak jó esélye van arra, hogy az előttünk álló hónapok alatt le tudja zárni azokat az ügyeket, melyekbe belekezdett. Lautaro Martínez nagyon érik, és hiába hívná más klub is, ő Messivel akar játszani. Pjanic a Juventusból hasonló eset, állítólag…

Vidal nélkül kell összehozni a Lautaro-transzfert

Egy név volt, akit szinte biztosra vett mindenki, hogy bele fog kerülni a Lautaro Martínez átigazolásba, Arturo Vidal. Most pont ő az, aki szinte biztosan kiesik a képből, és helyette más játékosokat kell választania az Internek. Egészen pontos képet persze senki nem tudhat arról, hogy miként áll ebben a pillanatban…

Lautaro bruttó 10 milliós fizetést kaphat a Barçában

Szinte elképzelhetetlen, hogy az Internazionale anyagilag megpróbálna versenybe szállni Lautaro Martínez szerződését tekintve a Barcelonával. A katalán klub bruttó 10 milliós ajánlata biztosan nem tartható az Inter számára. Ezt a hírt a La Gazzetta dello Sport közölte hétfőn, mely szinte napi szinten közöl híreket az argentin támadó Barcelonába várható igazolásával…

„A Barça nem dolgozik Neymar és Lautaro igazolásán”

Napról napra megtelik a spanyol és a katalán sajtó Neymarról és Luataro Martínezről szóló hírekkel, de akad olyan, aki szerint ezek a híresztelések nagyon távol állnak a valóságtól. Független kívülálló már akadt Jaume Roures a Mediapro vezére személyében, aki éppen hogy kizárta annak az esélyét, hogy Neymart le tudná igazolni…

Lautaro transzfer: Semedo és Aleñá lennének a cserék?

A 'La Gazzetta dello Sport' írta meg Olaszorszában, majd átvette a hírt a teljes spanyol sajtó, miszerint Lautaro Martínezért cserébe már játékosokat is választhatott az Internazionale. Ők pedig Semedo és a most kölcsönadott Carles Aleñá lennének. A sajtóban keringő hírek valóságtartalmát ezúttal azonban mi finoman megkérdőjelezzük, akadnak ugyanis bizonytalanságok a…

Mario Kempes: “A Barça vonata csak egyszer jön Lautaroért”

Mario Kempes legendás argentin középcsatár, az 1978-as világbajnok csapat húzóembere volt, és mint középcsatár avatottan beszélhet Lautaro Martínez lehetőségeiről. Lautaro az elmúlt napokban egyre inkább uralja a sajtót a Barcelona mellett, ami ugyan még nem jelenti azt, hogy létrejön az átigazolás, de azt igenis jelentheti, hogy a dolgozóasztaloknál is Lautaro…

Lautaro ügynöke: „Nagy esély van rá, hogy Spanyolországba igazol”

Lautaro Martínez neve továbbra is mindennapos a katalán és spanyol sportsajtóban, néha több, néha kevesebb új információval. Az alábbi nyilatkozatnak azért van jelentősége, mert ezt a futballista ügynöke, Sergio Zárate tette, és igen nyíltan beszélt arról a lehetőségről, hogy Lautaro Martínez Barcelonába kerülhet. A fő oka pedig az, hogy a…

Lautaro még koronavírus idején is sláger

Bármennyire is kiszámíthatatlan, hogy milyen gazdasági hatásai lesznek a koronavírusnak, és így miként változik meg a klubok átigazolási politikája, Lautaro Martínezről továbbra is kitartóan cikkeznek a lapok. Azt mindenki jól látja, hogy a Barcelona várhatóan megpróbál majd nyáron támadót vásárolni, mert az világos, hogy Luis Suárezt a kora miatt le…

„Lautaro szenzációs játékos, Luis és ő nagyon jó párost alkotna”

Lionel Messi interjúja igencsak terjedelmesre sikerült: a harmadik részben beszélt Lautaro Martinezről, a következő hét történéseiről, valamint arról, hogy mit kér tőle Quique Setién. Abidal azt mondta, nem lehetetlen sem Lautaro, sem Neymar szerződtetése a nyáron. Mit gondolsz a honfitársadról?  "Szenzációs játékos, lenyűgöző számai vannak. Már korábban lehetett látni, hogy…