Hivatalos: Malcom Oroszországba igazol

Az FC Barcelona ma délután hivatalos közleményben jelentette be, amit már napok óta borítékolni lehetett: a csapat brazil szélsője, Malcom a Zenit Szentpétervár együtteséhez igazolt egy barcelonai szezon után. Malcomért a Barça 40 millió eurót kap fixen, ami tovább 5 euróval nőhet a későbbiekben.  Griezmann júliusi leigazolásával gyakorlatilag egyértelművé vált,…

Malcom már Szentpéterváron: 40+5 millióért távozik

Még nem hivatalos Malcom klubváltása, de feltehetően ez már csak idő kérdése, hogy mikor következik be. A Barcelona egy év után elengedi a brazil támadót, aki nem tudta elnyerni Ernesto Valverde bizalmát. A vevő a szentpétervári Zenit, mely 40+5 milliót fizet majd érte - ha ezt végül megerősítik a klubok.…

Malcom: az Everton és az Arsenal is érdeklődik

Az Everton már korábban is mutatott érdeklődést az FC Barcelona szélsője, Malcom iránt, de most már egy másik Premier League-csapat is csatlakozott hozzá, mégpedig az Arsenal próbálna lecsapni a brazil támadóra. Spanyol és angol sajtóértesülések alapján az Everton az Arsenal érdeklődésére való tekintettel arra törekszik, hogy felgyorsítsa az ügyet, és…

Malcom: gól- és gólpassz első ízben

A brazil a Villarreal elleni meccsen (4-4) először volt képes egy meccsen belül gólt és gólpasszt is jegyezni a gránátvörös-kék mezben minden sorozatot figyelembe véve. Önbizalom. 1 - Malcolm has both scored and assisted in the same game for the first time for @FCBarcelona in all competitions. Confidence. pic.twitter.com/enpjneudSm —…

Gólzáporos hullámvasút és 4-4 a Villarreal otthonában

Megjárta a mennyet és a poklot is a Barcelona a Villarreal otthonában a bajnokság 30. fordulójában: a csapat közel tökéletes kezdés után 2-0-s előnyt szerzett a kezdőbe kerülő Malcom vezetésével, majd fokozatosan engedte ki a kezéből az irányítást és került innen 4-2-es hátrányba a mérkőzés hajrájára. Hogy innen végül sikerült…

Nagyobb összegért elengedné a klub Malcomot

Az FC Barcelona szélsőjének, Malcomnak a jövője a katalán fővárosban továbbra is bizonytalan, amit alátámasztanak azok a spanyol értesülések is, melyek szerint a Barcelona habár nem akarja mindenáron elengedni Malcomot, de egy nagyobb összegű ajánlat esetén nem marasztalná a brazilt. A 22 éves támadó annak ellenére, hogy 41 millió euróba…

Malcom vs. Lenglet

👀 @clement_lenglet 🔛 Malcom pic.twitter.com/sCi6VKZDIs — FC Barcelona (@FCBarcelona_es) January 21, 2019

A Tottenham tárgyalásokat folytat Malcomért

Egybehangzó spanyol és angol lapértesülések alapján az FC Barcelona és a Tottenham Hotspur tárgyalásokat folytat Malcomot illetően, miután Ernesto Valverde nem marasztalná a játékost, ha sikerül a katalánoknak támadót venni a télen. A Barcelona legdrágább nyári igazolása könnyen lehet, hogy már januárban távozni fog. A klubhoz közel álló források alapján…

Malcom: 10-15 nap pihenő

Malcom a Leonesa elleni, végül 4-1-re megnyert kupavisszavágó utolsó perceiben szenvedett sérülést, és nem is tudta befejezni a mérkőzést. A részletesebb vizsgálatok alapján 10-15 napos kihagyással számolhat a támadó.  A brazilnak a szezon elején már volt egy bokaficama, és sajnos ugyanúgy a jobb bokája sérült meg akkor is, így a…

Malcom: bokaficam, diagnózis csütörtökön

A  brazil támadó jobb bokája kificamodott a mérkőzés utolsó perceiben, a kihagyás pontos mértéke pedig a csütörtöki nap folyamán fog kiderülni. BREAKING NEWS — Malcom has a sprained right ankle. He will undergo further tests tomorrow to determine the exact extent of the injury. 🔴🔵 #ForçaBarçapic.twitter.com/ls8LLXdNnl — FC Barcelona (@FCBarcelona)…

Malcom: “A Barça olyan, mint egy család”

Malcom gyerekkori álma vált valóra, miután az FC Barcelona nyáron hirtelen leigazolta. A brazil szélső a klubnak adott interjújában beszélt a Bajnokok Ligája debütálásáról, a csapattársairól, és arról is, milyen nehéz volt idáig eljutnia. Exkluzív interjú. Az alkalmazkodásáról "Nagyon jól alkalmazkodom. Alkalmazkodom, és spanyolul beszélni is tanulok kicsit. Hetente háromszor…

“Valverde azt mondja, fejlődnöm kell védekezésben”

A Barça keddi, Inter elleni sikere során a semmiből jött, de a találkozó után a gólja miatt azonnal rá irányult a reflektorok fénye. A brazil Malcom szerdán este már a Catalunya Rádiónak adott nyilatkozatot.  Valverde "Azt mondja, hogy fejlődnöm kell védekezésben. Neki mindenről van véleménye, nekem pedig tudnom kell nyugodtan…

Malcom: “Többet akarok játszani”

A brazil Malcom, aki csereként beállva rögtön az első labdaérintéséből gólt szerzett, érthetően rettentő boldogan és helyenként elérzékenyülve nyilatkozott az Inter elleni meccs (1-1) után még a Giuseppe Meazza stadionban. "A Barçában játszani a gyerekkori álmom volt. Gólt szerezve mutatkoztam be a Bajnokok Ligájában... ezt sosem fogom elfelejteni. Ezt a…

Győzelem nincs, csak továbbjutás: Inter-Barça 1-1

Nem játszott kiemelkedő meccset a Barcelona Milánóban a BL csoportkör 4. fordulójában, de rengeteg helyzetet és lövést hozott össze, a hajrában az élete első BL meccsét játszó Malcom révén még a vezetést is megszerezte, így megérdemelten nyerhette volna meg az Internazionale elleni mérkőzést. Icardi azonban egy védelmi megingást az utolsó…

Lehet már Malcom-ügyről beszélni?

A legdrágább nyári igazolás, a brazil Malcom számára a barcelonai pályafutás kezdete minden bizonnyal nem úgy indult, ahogyan azt elképzelte. A támadó alig kap játéklehetőséget Valverde edzőtől, a Tottenham elleni, szerda esti meccsre sem nevezték őt a keretbe.     A játékos egyelőre jól veszi a mellőzést, legalábbis erre lehet…

Regeneráló edzés, Malcom felépült

Az FC Barcelona első kerete hétfőn délelőtt már edzett is a Girona elleni, vasárnap este lejátszott (2-2) hazai találkozó után. Valverde számított néhány fiatalra a B keretből, valamint kiváló hír, hogy a brazil Malcom felépült a bokasérüléséből.  Regeneráló tréningen estek át azok a játékosok, akik a Girona ellen komoly terhelést…

Malcom egy hétre kidőlt

A csapat hétfői tréningjén kificamodott a brazil Malcom jobb bokája, így a támadó egy hétig nem végezhet teljes értékű edzésmunkát a csapattal. Jó hír ellenben Denis Suárez visszatérése.  A nyári szerzemény szerencséje a szerencsétlenségben, hogy a sérülés által nem kell majd meccset kihagynia, hiszen az elkövetkezendő napokban válogatott fordulókat rendeznek…