Xavi: „Nagyon örülök Joao Felixnek, boldognak, motiváltnak látom”

Xavi Hernandez az Atlético Madrid elleni vasárnap 21:00-kor sorra kerülő LaLiga mérkőzés előtt beszélt a sajtó képviselőivel. A Barcelona legutóbb a Porto ellen főleg a második félidőben kimondottan jól játszott, ami nyugalmat is adott a csapatnak. Xavi dicsérte Simeonét és csapatát, a három pont megszerzése nagy fegyvertény lenne egy közvetlen rivális…

Transzfer-hajrá: várható még igazolás az utolsó napon?  

Utolsó napjához érkezett a téli átigazolási szezon, így hamarosan kiderül, változik-e még a csapat kerete a hajrában. Gyorsjelentés a jelenlegi transzfer helyzetről, Dembélé távozásának lehetőségéről és a potenciális érkezők esélyeiről. A Barcelona az anyagi lehetőségeihez képest talán erőn felül is teljesített a téli átigazolási szezonban, hiszen meg tudta szerezni Ferran…

Barça átigazolási kisokos: mit kell tudni az anyagi helyzet, pénzügyi fair-play, igazolások és nevezések kapcsán

A téli átigazolási időszak általában nem annyira mozgalmas egy csapatnál, most azonban Barcelonában naponta érkeznek érdekes nyilatkozatok és hírek a sajtóból, hogyan alakulhat át a csapat és hogyan tud erősíteni, ha egyáltalán tud. A klub anyagi helyzetét ismeri mindenki, nagyon rossz, így jogos lehet a kérdés, miből tudnak igazolni Laportáék?…

Xavi: „Ha vannak érkezők, távozóknak is kell lenniük”

A szerdai, Linares elleni Copa del Rey találkozó előtt kevés kérdést kapott Xavi az ellenfélről, sokkal inkább a csapat átigazolási ügyei érdekelték az újságírókat a meccset felvezető sajtótájékoztatón. Szóba került Coutinho, Dembélé és más potenciális távozók, valamint Laporta, aki szerinte utat mutat a klub számára, illetve beszélt Xavi ter Stegen…

Xavi: „Nem értem, miért nem halasztják el ezt a meccset, a józan ész ezt diktálja”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap esti Mallorca elleni bajnoki előtt elmondta, hogy nem érti, miért nem döntenek a találkozó elhalasztása mellett, amikor mindkét oldalon vannak olyan játékosok, akik a karácsonyi szünetet követően pozitív koronavírus-tesztet produkáltak, ráadásul nem is kevesen, nagyjából 17-18 játékosról lehet szó összesen. A mester arra…