Alcácer páratlan formában

Bild: a Dortmund meg akarja venni Alcácert

A Borussia Dortmund német lapértesülések alapján egyértelműsítette a célját, és le akarja igazolni Paco Alcácert, miután a Barçától kölcsönvett csatár nagyszerűen kezdte a szezont a Bundesligában. Amint az ismeretes, az FC Barcelona a nyáron kölcsönadta a spanyol támadót egy évre, a német együttesnek pedig lehetősége is van megvásárolni a játékost…

Messit is lenyűgözte Alcácer szezonkezdete…

... legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az argentin játékos kedvelte az alábbi képet, amit a Dortmundnál jelenleg kölcsönben futballozó Alcácer tett ki az Instagram oldalára.

Alcácer: “Elmentem, hogy jobban érezzem magam”

Paco Alcácer elmondása szerint nem bánja, hogy elhagyta az FC Barcelonát, és a Borussia Dortmundba igazolt, ami nem is csoda, hiszen még kilencven percet sem játszott a Bundesligában, máris hat gólt szerzett. A Barcelonában nem tudtam vezérszerepet betölteni, mint amit szerettem volna... Egy játékosnak minél több az önbizalma, annál jobb.…

Paco Alcácer 30 perc alatt mesterhármas – csereként

Na akkor az van, hogy Paco Alcácer megint beállt Dortmundban csereként, majd bő fél óra alatt hintett egy mesterhármast... Az utolsót a 96. percben, szabadrúgásból, jó 30(!) méterről verte be... 😮 Eddig 81 percet játszott a németeknél, és már 6 gólt lőtt... WOW 🤔😎 Paco Alcacer! 95th-minute free-kick winner to make it…

Paco Alcacer beköszönt első meccsén a Dortmundban

A Dortmundban kölcsönben játszó Paco Alcacer ballal óriási rakétát küldött a kapuba hétvégén... Első meccs, csereként beállva, 23 perc / 1 gól mutató eddig - hasonló folytatást kívánunk neki! 💪🎯⚽

Hivatalos: Alcácer a Dortmundnál folytatja kölcsönben

Az FC Barcelona és a Borussia Dortmund megállapodásra jutott, miszerint Paco Alcácer a 2018/19-es szezont kölcsönben a németeknél tölti. A Dortmund két millió eurót fizet a kölcsönért, és ezen kívül a játékos fizetését is állni fogja. A német klub 23+5 millió eurós változókért cserébe megvásárolhatja a spanyol támadót, de a…

Paco Alcácer: úton az orvosira

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az FC Barcelona támadója, Paco Alcácer engedélyt kapott a  katalán klubtól, hogy hétfő este Németországba utazhasson, és túlessen a Borussia Dortmundnál az orvosi vizsgálaton. Az üzlet a végső fázisában jár, és akár már holnap be is jelenthetik hivatalosan is a Barça és a Dortmund közötti megállapodást, miszerint…

Alcácer fél lábbal már Dortmundban

Német és spanyol lapértesülések alapján egyre nagyobb eséllyel lehet állítani, hogy Paco Alcácert a Barcelona ugyan el nem adja, de a kölcsönadása szinte biztos a Borussia Dortmundhoz. A kölcsönzésért a Barcelona megspórolná Alcácer jelen szezonra szóló fizetését, és ezen felül még 2,2 millió eurót kapna a Dortmundtól, hogy átadja a…

Alcácer: folytatódnak a tárgyalások…

... a Barcelona és a német Borussia Dortmund között. Michael Zorc, a németek sportigazgatója csütörtökön a katalán fővárosban járt tárgyalni a spanyol kölcsönvételéről. Zorc már nincs Barcelonában, teljes egyezség nélkül távozott, de a tárgyalások folytatódnak. ☎️Michael Zorch, director deportivo del Borussia Dortmund, estuvo AYER en BARCELONA negociando con el club…

Alcácer Dortmundba igazolhat?

Klubhoz közeli források alapján a Borussia Dortmund képviselői Barcelonában vannak, hogy tárgyaljanak a katalán klubbal Paco Alcácer kölcsönvételéről. A BVB-n kívül még a Betis, az Alavés és a Valencia is érdeklődik a játékos iránt. Eladás nem várható, mert mindegyik csapat túlzónak találja a Barça által kért összeget. ☎️☎️☎️ El equipo…

Alcácer: “Jobban érzed magad, ha tudsz segíteni”

Paco Alcácer ezúttal nem gólt lőtt, hanem gólpasszt adott, méghozzá rendkívül fontos gólpasszt. A középcsatár csereként állt be a Villarreal ellen, és végeredményben döntő szerepe volt a győzelem megszerzésében. Kijelenthető, hogy már most más az idei szezonja, mint a tavalyi volt. "Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, és a három…

Suárez: “Alcácer bizonyítja, milyen fontos a csapatnak”

Döntő pillanatban tűnt fel és szerzett gólt a Villarreal ellen Luis Suárez, de a középcsatár újságírói kérdésre kiemelte Paco Alcácert is, aki csereként beállva a gólpasszt adta neki a vezető találatnál. Suárez így értekelte az estét. Az ellenfél és a meccs "Nagyon kemény rivális volt. Az első félidőnk nem volt…

Alcácer nagy estéje

A Barcelonának akadtak jó és kevésbé jó periódusai a Sevilla elleni hazai meccsen, de Paco Alcácer duplája végül gyõzelmet ért. Az õsszel eddig alig szereplõ támadó így hõssé lépett elõ, döntõ szerepe volt a sikerben. A meccs összes helyzete és a gólok itt megtekinthetõk.

Valverde: “Nem fogunk elnézést kérni egy gyõzelemért”

Elégedetten és boldogan nyilatkozott Ernesto Valverde a Sevilla elleni gyõzelem után , hiszen a csapat tartja a jó formáját és továbbra is a táblázat élén áll, így nyugodtan engedheti el játékosait a válogatott szünetre. Paco Alcácer teljesítményét és munkáját külön is kiemelte a Barça mestere, de a játék minõségét és…

Alcácer duplájával gyõzelem: 2-1

Az FC Barcelona együttese 2-1 arányban legyõzte hazai pályán a forduló rangadóján a Sevilla gárdáját a Liga 11. fordulójában. A katalánok az elsõ félidõben irányították a játékot, ekkor több góllal is vezethettek volna, ám csak Alcácer volt eredményes, így a Sevilla találata a második játékrész elején az egyenlítést jelentette. Alcácer…

Alcácer: “Ki kell használni a lehetõséget”

Paco Alcácer eddigi barcelonai pályafutásának legvarázslatosabb meccsét játszotta szombaton este a Sevilla ellen - pedig erre senki nem fogadott volna a mérkõzést megelõzõen. Valverde edzõ meglepetésre a kezdõbe állította, a támadó pedig jól kihasználta a kapott játékperceket. Alcácer legutóbb augusztusban lépett pályára a Ligában, azóta egyetlen meccsen sem játszott, az…

Alcácerrel és Cillessennel a Kupáért

Suárez eltiltott | A vendég öltözõt kérték pályaválasztóként a Calderónban Szombaton este a Barcelona esélyt kap, hogy trófeával a zsebében zárja a 2016-2017-es szezont, ami nem vonul be majd semmiképp sem a legdiadalmasabb szezonok közé a klub történetében - de távol áll majd attól is, hogy a legrosszabbak között emlegessék.…