Rakitic-ügy: lehet ebből még hosszabbítás?

A címbeli kérdés kicsit költői, mert úgy néz ki, hogy nem. Konkrétabban: minden jel arra mutat, hogy nem. Ez a 'Nem' talán attól függetlenül is érett, hogy a Barcelona nemrégiben leigazolta Frenkie De Jongot az Ajaxból, de azzal, hogy a holland jön a nyáron, még egy érv a dolog mellé…

Az Inter érdeklődik Rakiticért

Az FC Barcelona horvát középpályása, Ivan Rakitic nemrég egyértelműen kijelentette, hogy maradni szeretne, és a minap az ügynöke is úgy fogalmazott, hogy kizárt, hogy nyáron távozzon Spanyolországból a játékos. Ennek ellenére a 'La Gazzetta dello Sport' értesülései alapján van rá esély, hogy Rakitic a következő szezonban az Internazionale együttesébe igazol.…

Rakitic: „Mintha kézilabdáztunk volna…”

A horvát Ivan Rakitic szerint nincsen gond a Valencia ellen elért 2-2-es döntetlennel, mert az együttest így is tökéletes állapotban látja ahhoz, hogy az előtte álló feladatokat sikerrel abszolválja.     "Az első 60 perc nem volt az igazi, de utána megmutattuk az igazi arcunkat, és irányítottuk a mérkőzést. Olyan…

„Emlékeztettem az elnököt, hogy meghosszabbítanám a szerződésemet”

Ivan Rakitic gólt szerzett volt csapata ellen a Copa del Rey negyeddöntőjének visszavágóján. A Barcelona horvát középpályása röviden nyilatkozott a mérkőzés után. Maradni szeretne "Mióta itt vagyok, nem tudom, hányszor mondtam, hogy itt szeretnék maradni, és még egyszer mondom. Nagyon boldog vagyok itt, és az a célom, hogy még tovább…

Ellentét Rakitic és a vezetőség között?

Ivan Rakitic már többször kijelentette, hogy hosszútávon tervez a Barcelonával, azonban a középpályán tolonganak a lehetőségért a játékosok, és a frissen bejelentett holland Frenkie de Jong is a hírek szerint azzal a feltétellel érkezett, hogy megkapja majd a szükséges játékperceket. Rakitic maradna, de érdeklődőkből nincs hiány. A Barcelona pedig a…

Rakitic ritkán ér fel így a kapu elé…

és ezt lehet sajnálni   😲 @ivanrakitic 💥 pic.twitter.com/Y6QK7nOGml — FC Barcelona (@FCBarcelona_es) January 19, 2019

Rakitic: „Megoldottuk a feladatunkat, elégedettek vagyunk”

Iván Rakitic elégedett volt az eredménnyel a Getafe elleni győzelem után, hiszen mint mondta, megoldották a feladatukat a három pont begyűjtésével. Emellett azt is elmondta, csak a saját meccseikre figyelnek, nem a riválisok eredményeire, Valverdével pedig elégedett, ezért örülne, ha folytatná jövőre is. A mérkőzés "Arra kell mindig gondolni, hogy…

Rakitic csoportja a Hospital Vall d’Hebronban

Compartiendo un día muy especial con los más pequeños 👏😊 Sharing a special day with the kids 🙌😃 #ForçaBarça 🔵🔴 pic.twitter.com/uKFtE2tH3t — Ivan Rakitic (@ivanrakitic) January 4, 2019

Rakitic 2-3 hétre dőlhet ki

A hivatalos honlap nem ír konkrétumot, csak azt, hogy a jobb combjában szenvedett sérülést a spanyolok elleni meccsen. Sajtóértesülések szerint azonban 2-3 hétre eshet ki, és az Espanyol elleni találkozóra térhet vissza, amit december 8-án rendeznek majd meg a Cornellában. ❗ [INJURY NEWS] @ivanrakitic has a hamstring strain in his…

Rakitic nem tudta befejezni a spanyolok elleni meccset

A horvátok 3-2-re nyertek Spanyolország ellen csütörtök este a Nemzetek Ligája csoportkörében, ám a Barça játékosa fájdalmat érzett a jobb combjában, így le is kellett őt cserélni. A pénteki nap folyamán vizsgálják meg a testrészt tüzetesebben. Ivan Rakitic could not finish the match with Croatia against Spain and is a…

Rakitic: „Bosszant minket az eredmény, de jó volt a teljesítményünk”

Sergio Busquetshez hasonlóan Iván Rakitic is azt emelte ki a valenciai mérkőzés utáni rövid nyilatkozatában, hogy sokkal jobbnak érezte a Barcelonát az ellenfelénél, emiatt bosszantja is őket az eredmény – a csapat teljesítményével viszont ettől függetlenül elégedett volt... Fölényben játszott szerinte a Barcelona „Azt gondolom azzal a fölénnyel, amivel rendelkeztünk…

Rakitic: „A valaha lőtt egyik legnagyobb gólom”

A horvát Ivan Rakitic nyerte a 2017/18-as 'fair play' díjat a Barça-játékosok közül, amit Bartomeu elnök adott át számára pénteken. A díj átvétele után a klasszis játékos adott egy rövid nyilatkozatot, ami alább olvasható. A díjról "Nagy megtiszteltetés megnyerni ezt a díjat. Otthon a legfontosabb helyre lesz kitéve. Semmi sem szebb,…

Rakitic gólja a hét találata

⚽️ #UCL Goal of the Week 🔢 Agree with the order? 🤔@NissanFootball #GOTW pic.twitter.com/1WbjV1M9cn — UEFA Champions League (@ChampionsLeague) October 5, 2018

Arthur Melo, a brazil „saját nevelés”

EUROBARÇA SZUBJEKTÍV A szerkesztőség véleménye A Tottenham - Barcelona lefújása után nem csak a győzelem és a kiváló játék miatt dőlhetett elégedetten hátra a katalán szurkolósereg, hanem az is különösen örömteli volt, hogy több, mint három év után végre a legígéretesebb jelöltet prezentálta a klub Arthur Melo személyében arra, hogy…

Rakitic: „Messi? Más, mint a többiek”

Az FC Barcelona horvát középpályása, Iván Rakitic egy góllal járult hozzá a katalánok győzelméhez a Tottenham ellen. A 30 éves játékos a mérkőzés után is beszélt a média előtt, és elmondta, hogy Messi különbözik a többiektől, valamint Arthurt is dicsérte a nagyszerű teljesítménye után. Messi és az egyéni díjak "Néha…

Rakitic lőtte a klub 600. gólját Európában

A horvát találatával lett 0-2 a Wembleyben a Tottenham ellen, ami egyben a katalán egyesület 600. találata volt európai hadszíntéren. Történelem. 600 - @ivanrakitic es el autor del gol nº 600 del @FCBarcelona_es en toda la historia de la Copa de Europa/@ChampionsLeague (incluyendo previas). Hito. pic.twitter.com/OoGkNlJ7eV — OptaJose (@OptaJose) October…

Rakitic: „Javítanunk kell, de nyugodtak vagyunk”

Az FC Barcelona középpályása, Ivan Rakitic tartott sajtótájékoztatót a katalánok részéről a játékosok közül a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. A 30 éves horvát elmondta, hogy javítaniuk kell az elmúlt meccsek után, de tisztelik az ellenfelet. Szeretnének jól visszatérni a Wembleybe. Nehéz napok után "Az önbizalom és a motiváció…

Rakitic: „Nagyon boldog vagyok itt”

Ivan Rakitic, az FC Barcelona együttesének horvát középpályása a PSV elleni meccs után reagált Josep Maria Bartomeu elnök szavaira, miszerint a játékosnak várni kell a következő szezonig a fizetésemelésre. "Nem akarok semmit kérni. Az egyetlen dolog, amit szeretnék, hogy a rajongók elégedettek legyenek velem. Úgy döntöttem, hogy itt maradok, mert…

Rakitic már nem lepődik meg Messin

"Amikor Messi szabadrúgást végez el, sokszor már azon gondolkozol, hogy hol ünnepeld meg a gólt." - így a horvát játékos a PSV elleni mérkőzés után.

„Tudjuk, hogy nem vagyunk a topon”

Iván Rakitic pozitívan értékelte a Barcelona 4-0-ás győzelmét a PSV ellen, annak ellenére, hogy az eredmény talán jobb összképet fest a meccsről, mint amilyen valójában volt. Azt ugyanakkor Rakitic is elismerte, hogy sokáig nem ment könnyen a csapatnak, nehezen tudtak gólt szerezni. Arról nem beszélt, de nem is kérdezték, hogy…