Dembélé vagy Raphinha? Elképzelhető, hogy egyiküknek a nyáron távoznia kell

Dembélé és Raphinha két teljesen különböző játékos, akiknek ugyanaz a céljuk: kibillenteni az ellenfél játékából az egyensúlyt. Mindketten, bár nagyon különböző korszakokban és nem kis összegért, de azért érkeztek, hogy elfoglalják a jobbszélső posztját. Lehetséges, hogy más pozíciók megerősítésének érdekében egyiküknek távoznia kell. Raphinha első szezonjának végeztével megnyílik a vita:…

Xavi: „Messi jövő héten dönt a jövőjéről. Akár érkezik, akár nem, ez a terveinken összességében nem változtat”

Xavi Hernández a klub edzőközpontjában fogadta a Mundo Deportivót. Egy olyan helyiségben, amelyet Mateu Alemanyval, Jordi Cruyffal vagy a játékosokkal való találkozókra használ, mert a munkához egy szomszédos szobában osztozik a helyiségen az összes megbízható munkatársával. Beszélt a jövőről, a lehetséges igazolásokról, valamint Lionel Messi esetleges visszatéréséről is. Az interjú…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok – Raphinha: „Örömet kell szereznünk a szurkolóinknak” – De Jong: „Büszkén viseltem a kapitányi karszalagot”

A Barcelona elvesztette a 36. forduló bajnoki mérkőzését, a kiesés ellen küzdő Valladolid ellen. A katalán csapat a bajnoki cím megszerzése óta nem igazán szolgálja ki közönségét, most is enervált játékot láthattunk tőlük a pályán. A mérkőzést követően Raphinhát, Pablo Torrét és Frenkie de Jongot kapták mikrofonvégre. Raphinha elmondta, hogy…

Raphinha: „Az egész csapat nagyon sokat dolgozott ezért” | Busquets: „Egy igazi bajnokcsapat alapjait fektettük le”

Az FC Barcelona egy parázs hangulatú barcelonai derbin aratott győzelemmel szerezte meg történetének 27. bajnoki trófeáját. A mérkőzést követően az ünneplés rövidre sikeredett a pályán, ugyanis az Espanyol szurkolói szinte bezavarták a játékosokat az öltözőbe, ebből kifolyólag nehéz volt mikrofonvégre kapni őket. Az eset miatt az RCD Espanyol ügyvezető igazgatója,…

Ismét hazai pályán: Barcelona – Osasuna előzetes

Az FC Barcelona a CA Osasuna csapatát fogadja a Spotify Camp Nouban a LaLiga 33. fordulójában. Jelenleg a katalánok előnye 11 pont  a bajnokságban a Real Madriddal szemben. A baszkok szombaton játszanak a Copa del Rey döntőjében a Real ellen, a bajnokságban is elérték céljaikat, jelenleg a tabella 8. helyén…

Xavi: „Természetesen hazai pályán lenne a legjobb, de szeretnénk mielőbb bajnokok lenni”

Az FC Barcelona a LaLiga 33. fordulójában ismét hétközi mérkőzést játszik, és most is hazai pályán, ezúttal az Osasuna ellen. Xavi a meccset megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy minél hamarabb szeretnék lezárni a bajnokságot, nem fontos, hogy hazai pályán, vagy idegenben nyerik meg. Kérdezték a frissen bemutatkozott Lamine Yamalról, akit nagy…

Raphinha: „Soha nem fogom azt gondolni, hogy a legjobb formában vagyok” | Ter Stegen: „Örülök a rekordomnak, de ez a csapattársaim nélkül nem lett volna lehetséges”

A Barça a vártnál simábban nyerte meg a Real Betis elleni bajnoki mérkőzését, amely gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt. A mérkőzést követően a meccs legjobbja Raphinha nyilatkozott, aki elmondta, örül neki, hogy a góljával és gólpasszával győzelemhez segítette a csapatot, de az egyéni teljesítményével sosem lesz elégedett, Christensen boldog,…

Így játszik egy bajnoki címre hajtó csapat: Barcelona – Betis 1X1 értékelő

Az FC Barcelona domináns teljesítményt nyújtva győzte le 4-0 arányban a Betist hazai pályán a LaLiga 32. fordulójában. Lefelé senki sem lógott ki, ellenben pozitív értelemben több játékost is ki lehet emelni, például a sérüléséből visszatérő és az első barcás gólját megszerző Christensent, Raphinhát, vagy éppen Busquetset. Lamine Yamal is…

Xavi Barçája elérte a 150 gólt, a góllövőlista élén Lewandowski áll, őt követi Ferran és Pedri

Xavi Hernández Barçája Ferran Torres Atlético Madrid elleni góljával elérte a 150 gólos mérföldkövet. Ezt a számot összesen 82 hivatalos mérkőzésen érték el - az átlag 1,82 meccsenként -, a Xavi-éra góllövőlistájának élén a lengyel támadó, Robert Lewandowski áll 27 találattal, amely megoszlik a LaLiga (17), a Bajnokok Ligája (5),…

Igazságos-e Xavi a támadóival szemben a lejátszott perceket és teljesítményeket nézve?

A Barcelona szimpatizánsainak körében gyakran felmerülhet a kérdés, hogy melyik támadónak kellene többet vagy esetleg kevesebbet játszania a mutatott teljesítménye alapján, és hogy egyáltalán igazságos-e Xavi a támadóival szemben a lejátszott perceket és a teljesítményeket tekintve. Most erre a kérdésre kerestünk választ kizárólag a számok alapján. A legtöbbet Lewandowski játszott…

Xavi: „A pálya ártott nekünk, de ez nem mentség”

A La Liga 29. fordulójában a Barcelona Madridban 0-0-ás döntetlent játszott a Getafe vendégeként. A mérkőzést követően Xavi, a katalánok trénere kritikusan értékelt. A 43 éves tréner elmondta, hogy a pálya állapota gondot okozott a csapatnak, de ez nem lehet kifogás. Xavi beszélt Sergi Robertóról, a hiányzókról, a támadókról és…

Raphinha a meccs embere lett, de így sem volt túl boldog

Érthető módon.

Ter Stegen: „Nem szeretnénk több pontot veszteni” | Raphinha: „Szeretek végig a pályán lenni”

A Barcelona újabb gólnélküli döntetlent játszott a LaLigában, ezúttal a Getafe ellen, így 11 pontra csökkent az előnye a Real Madrid előtt a tabellán. A győzelem megszerzése a mérkőzés után nyilatkozó Marc-André ter Stegen és Raphinha szerint is fontos lett volna, és mindketten kiemelték, hogy az első félidőben kialakított óriási…

Vannak olyan szempontok, amik a támadójáték hiányosságát mutatják

A Barcelona támadói potenciáljához nem férhet kétség, hiszen a LaLigában 53, az összes sorozatot figyelembe véve pedig 84 gólt lőttek. Vannak azonban olyan paraméterek, amelyekben jelentős hiányosságokat mutatnak, és amelyekre maga Xavi is figyelmeztetett: komoly gondjaik vannak a felállt helyzetekből (szöglet és szabadrúgás), valamint a tizenhatoson kívülről szerzett gólokkal. A…

Ennyi rossz teljesítménnyel és hibával nem lehet Klasszikust nyerni: Barcelona – Real Madrid 1X1 értékelő

A Barcelona hazai pályán kapott ki 0-4 arányban a Real Madrid ellen a Copa del Rey-elődöntőjének visszavágóján, ezáltal a katalánok 1-4-es összesítéssel estek ki. A két belső védő mellett Raphinhát kell negatív értelemben kiemelni, míg a csapat legjobbja Balde volt. A gyenge teljesítmény a pontszámokban is visszaköszön, ugyanis hatnál senki…

Xavi: „Pedri nem játszhat? Játszottunk már jól néhány játékos hiányában, egyedül ez a Madrid elleni elődöntő első felvonásán nem sikerült”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap esti Real Madrid elleni bajnoki mérkőzés előtt elmondta, hogy bár egy esetleges győzelemmel 12 pontos előnyre tehetnének szert a bajnoki tabellán, de összességében nem ez a találkozó dönt a bajnoki cím sorsáról, mert még mindkét csapatra várnak nehéz összecsapások ezután, és hogy nagyon…

Lewandowski: „Tudtam, hogy a Barçának problémái vannak, de azt mondtam: ez egy olyan út, aminek én is részese akarok lenni”

Az El Clásico előestéjén Robert Lewandowski interjút adott az ESPN-nek, konkrétan Martín Ainsteinnek a "Diarios de Bicicleta" című műsorban, amelyben mesélt az első szezonjáról Barcelonában, arról, hogy a változásokhoz idő kell és ez a csapat még nem állt készen arra, hogy az európai kupaporondon is versenyben legyen. A lengyel klasszis…

Raphinha: „Ha van olyan játékos, akit nem izgat a Liga vagy a Copa del Rey megnyerése, annak nem kellene itt lennie”

Raphinha, aki a legjobb időszakát éli Barcelonában, interjút adott a Catalunya Rádiónak, amelyben elmondta, hogy már három éve pszichológushoz jár és hogy ennek mekkora jelentősége van egy sportoló számára, hogy az elmúlt mérkőzéseken ugyan nem játszottak jól, de végül sikerrel zárták azokat és ez a legfontosabb, ugyanis az ilyen mérkőzésekkel…

Szélsőségek között: Athletic Club – Barcelona 1X1 értékelő

A Barcelona 0-1 arányban nyert az Athletic Club vendégeként a LaLiga 25. fordulójában, és ezáltal kilenc pont az előnye a Real Madriddal szemben a jövő heti El Clasico előtt. A gólszerző Raphinha mellett Ter Stegent, Frenkie de Jongot, illetve Christensent kell kiemelni pozitív értelemben, Ferrán Torres és Kessié lefelé lógtak…

70 perc játék után hátradőltek: Athletic Club – FC Barcelona: 0-1

A Barcelona győzelemmel zárta a LaLiga 25. fordulóját, miután idegenben 1-0 arányban verte az Athletic Club csapatát. A katalánok most sem kaptak gólt, így a bajnokságban továbbra is csak 8 találatot jegyeznek ellenük az ellenfelek, 25 fordulót követően. Mindezt úgy érték el, hogy a védelem egyik alappillére, Araújo eltiltás miatt…