Reakciók a madridi győzelem után: „Nagyszerű meccset játszottunk” – Araújo, Alonso, Busquets

Legjobb góllövői nélkül is nyerni tudott a Barcelona a Real Madrid otthonában a Copa del Rey elődöntőjének első meccsén, ami ezúttal a fantasztikus védekezésnek volt köszönhető. A találkozó után a védelem uruguayi oszlopa, Ronald Araújo, valamint Marcos Alonso és Sergio Busquets is nyilatkozott és mindannyian a csapat védőmunkáját emelték ki,…

Hivatalos: Sergi Roberto 2024 nyaráig írt alá… opcióval a hosszabbításra

A Manchester United és az Almería ellen elszenvedett vereségek miatt kissé elhúzódott az időzítés, de a Barcelona kihasználta a Bernabeúban aratott győzelmét, és bejelentette Sergi Roberto 2024 nyaráig szóló hosszabbítását. A megállapodás létrejötte már hetek óta ismert volt, de csak pénteken vált hivatalossá. A saját nevelésű játékos, aki 2006 óta,…

Xavi: „Jelenleg kicsit borús a hangulat, de folytatnunk kell a munkát, még két sorozatban versenyben vagyunk”

A LaLiga 23. fordulójában a Barcelona az UD Almería csapatához látogat. Az andalúz kiscsapat a kiesés ellen küzd, a Barcelona pedig 10 pontra növelheti előnyét a második helyezett Real Madriddal szemben, miután a madridi derbi 1-1-es döntetlennel végződött. A mérkőzés előtti sajtótájékoztató nem a bajnoki találkozó, hanem inkább a Manchester…

Xavi: „Érettebb lettem itt, most már nyugodtabb vagyok egy-egy fontos döntés meghozatalakor”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap esti Cádiz elleni bajnoki mérkőzés előtt elmondta, reméli, hogy Pedri kiesése ezúttal nem lesz olyan mértékben hatással a csapat játékára, mint tavaly, hogy a Manchester United elleni visszavágótól függetlenül lesznek változtatások a kezdőcsapatban, valamint hogy Ferranak önbizalomra van szüksége és fontos, hogy éreztessék…

Papíron sétagalopp: Barcelona – Cádiz előzetes

A La Liga 22. fordulójában ismét hazai mérkőzésre készülhet az FC Barcelona, ezúttal a Cádiz CF lesz az ellenfél vasárnap este. Mindkét klub edzője nehéz feladat elé néz, hiszen több kulcsjátékosra sem számíthatnak a csapatok összeállításakor. A Barcelona hétközi, Európa-liga mérkőzésén 2-2-es döntetlent ért el a Manchester Uniteddel szemben, így…

Xavi: „Vakon megbízok Ansuban”

Az FC Barcelona Villarealba, az Estadio de la Cerámicába látogat vasárnap este. A mérkőzést felvezető sajtótájékozón Xavi több játékosról is szót ejtett, méltatta Sergi Robertót, Albát és Busquets-cet, illetve cáfolta az Ansu Fati távozásáról szóló pletykákat. A katalán edző kifejtette, hogy a labda nélküli játékban látja a mérkőzés kulcsát, és…

Laporta: „Minden alkalommal, amikor leküzdünk egy akadályt, a LaLiga megváltoztatja a szabályokat”

A Barcelona elnöke több mint 90 akkreditált médium előtt jelent meg, hogy értékelje a klub helyzetét a szezon felénél és a téli átigazolási időszak végén. Az elnök Mateu Alemany sportigazgató és Eduard Romeu gazdasági alelnök kíséretében válaszolt a kérdésekre. A sajtótájékoztató egyperces néma csenddel kezdődött Marcos Alonso Peña, a klub…

Alemany: „Már régóta figyelemmel kísértük Julián Araújot” | Laporta: „Nem zavar az, amit Messi testvére mondott”

Mateu Alemany sportigazgató és Joan Laporta elnök közösen vettek részt egy sajtótájékoztatón. Az előbbi elmondta, hogy Julián Araújo a második csapatba került volna, és keresik a megoldást a mexikói játékos ügyében, illetve a bértömeg kapcsán is kérdezték. Joan Laporta Busquets, Dembélé, Ansu Fati, illetve Balde helyzetéről, jövőjéről beszélt, és reagált…

Xavi: „Riválisaink pontokat vesztettek, mi viszont nyertünk – jó nap volt”

Xavi Hernández értékelte a LaLiga 20. fordulójának vasárnap esti mérkőzését, amelyet a Barcelona a Camp Nouban a Sevilla ellen játszott. A Barça edzője szerint ez egy ideális forduló volt a katalánok számára, hiszen az utánuk következő öt csapat mindegyike veszített, vagy döntetlent ért el, és ezzel nyolc pontra növelték az…

Laporta: „A Montjuïc-ba való költözés nagy bevételkiesést jelent, ezt kompenzálnunk kell”

A Barcelona elnöke, Joan Laporta a SER Catalunya Qué T'hi Jugues című műsorában elmondta, hogy a bajnokság megnyerése abszolút elsőbbséget élvez, hogy a téli átigazolási időszak csendes lesz, hacsak nem történik valami váratlan, a klub gazdasági helyzetével kapcsolatban szót ejtett arról, hogy ahogyan átvette a csapatot, az hasonlít az első…

Dembélé és Busquets húzták a csapat szekerét: Barcelona – Real Sociedad 1X1 értékelő

A Barcelona 1-0 arányban nyert a Real Sociedad ellen a Camp Nouban, ezáltal bejutott a Copa del Rey elődöntőjébe. A csapat a helyzeteket és a játék képét tekintve egyaránt dominált, dinamikusan, szépen futballozott, szóval teljesen megérdemelten jutott tovább - ugyanakkor az elpuskázott lehetőségek, illetve a hátul elkövetett egyéni hibák könnyen…

Xavi: „A spanyol foci egy sokkal védekezőbb és taktikusabb játék irányába halad”

Szerdán a Barcelona a kiváló formában lévő Real Sociedadot fogadja a Camp Nouban, a Copa del Rey negyeddöntőjében. Xavi, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy nehéz dolguk lesz, ugyanis a Sociedad és a Barça stílusa több szempontból hasonló. Az újságírók kérdezték a Gavi által elkövetett szabálytalanságokról, és a fiatal spanyol…

Nyilatkozatok a pálya széléről: Lewandowski és Busquets

A Barcelona lengyel gólvágója és spanyol középpályása a mérkőzést követően nyilatkozott a pálya széléről. Lewandowski veszélyes volt a kapu előterében, Busquets pedig régi önmagát idézve irányította a Barcelona játékát. Az újságíróknak mindketten dicsérték Gavit és fényes jövőt jósoltak a csapatnak. Sergio Busquets A mérkőzésről „Az volt a terv, hogy a…

Busquets első trófeája csapatkapitányként

Legutóbb 2021 áprilisában még Messi emelhetett magasba egy trófeát.

Busquets: „Túl vagyok a 700. mérkőzésemen? Egy végső siker remek lenne ennek megünneplésére”

A Barcelona középpályása, Sergio Busquets volt az a játékos Xavi Hernández vezetőedző mellett, aki a sajtó rendelkezésére állt még katalán részről a vasárnap esti Real Madrid elleni Spanyol Szuperkupa döntőt megelőzően. A legtöbb kérdést a jövőjével kapcsolatban kapta, ugyanis 2023 nyarán lejár a szerződése. Elmondta, hogy még nem döntött a…

Laporta: „Dembélé nem eladó 70 millióért vagy bármilyen más összegért, ahogyan Frenkie sem”

Joan Laporta a SER Catalunya Què T'hi Jugues című műsorának adott interjújában áttekintette a Barcelona jelenlegi helyzetét. A klubelnök elmondta, hogy sem Dembélé, sem Frenkie de Jong nem eladó, Gavi bár nemrég 2026 nyaráig hosszabbított, a felnőtt keret tagja hivatalosan csak a nyáron lesz, míg Alejandro Baldé 2024 nyarán lejáró…

Xavi: „Ha év végére nem nyerünk semmit, keresztre feszítenek”

A Barça csütörtökön a Real Betis ellen lép pályára a Spanyol Szuperkupa első fordulójában. Az egy mérkőzéses összecsapás győztese bejut a vasárnapi döntőbe. A Szaúd-Arábiában megrendezett, új formátumú tornára a Barcelona jó formában érkezik, de Xavi elmondta, hogy ezt a pályán is bizonyítaniuk kell. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón azt nyilatkozta,…

Busquets: „Kiszenvedtük ezt a győzelmet”

Nehezen kibrusztolt győzelmet ért el a Barcelona idegenben az Atlético Madrid ellen a LaLiga 16. fordulójában. Xavi Hernandez majdnem végig a pályán hagyta Busquetset, aki a mérkőzés után nyilatkozott. A veterán csapatkapitány elmondta, hogy ez a győzelem különösen értékes a Real Madrid botlása után, és a csapat főleg hátul nagyon…

Sergi Roberto: „A Barçából csak akkor mész el, ha kirúgnak”

Piqué távozásával Sergi Roberto lépett elő csapatkapitány-helyettesnek. A saját nevelésű szélső az Espanyol elleni meccs előtt a La Vanguardiának adott interjút. Beszélt a saját helyzetéről, az elmúlt éveiről, jövőbeli terveiről, valamint a védjegyévé vált "mindenes" szerepről is. Milyen volt a világbajnokság utáni visszatérés? "A srácok nagyon lelkesen tértek vissza. Mindenki…

Busquets közleménye a válogatottól való visszavonulásról

A Barcelona középpályása, Sergio Busquets időt kért a katari kiesést követően, hogy végig gondolja hogyan tovább a válogatottal. A 34 éves játékos 143-szor öltötte fel magára a nemzeti mezt, és a Marokkó elleni tizenegyes párbajban vesztett mérkőzés volt az utolsó alkalom, amely az ő rontott büntetőjével ért véget. Néhány hét…