Setién szerződése 2022-ig szól, de részben csak 2021-ig

Amikor a Barcelona bejelentette, hogy Quique Setién lesz az új edzője, és az ő megbízása 2022 nyaráig szól, akkor alighanem sokat pisloghattak azok, akik tervezik, hogy indulnak a Barcelona következő elnökválasztásán. Mert legkésőbb 2021 nyarán, tehát másfél év múlva a Barcelona elnököt választ - hacsak addig nem írnának ki előrehozott…

Setién: „Jó focit fogunk játszani”

Amint az ismeretes, hétfő késő este az FC Barcelona bejelentette, hogy Quique Setién veszi át Ernesto Valverde helyét a katalánok kispadján. Az új vezetőedző első ízben adhatott interjút a Barça edzőjeként. Többek közt beszélt arról, milyen focit várhatnak tőle a szurkolók, és mennyire motivált az új feladatok előtt. Hálás "Ez…

Valverde nyílt levele: „Két és fél nagyon intenzív év volt”

Ernesto Valverde egy nyílt levélben búcsúzott el az FC Barcelonától, a kollégáitól, játékosaitól és a szurkolóktól is. A levelet az FC Barcelona tette közzé a hivatalos oldalán. Szerkesztés nélkül közöljük. "Az én időszakom az FC Barcelona edzőjeként véget ért. Két és fél nagyon intenzív év volt az első pillanattól kezdve.…

„A labdát akartam” – Quique Setién és az ő futballja

Kicsoda Quique Setién, a Barcelona új menedzsere és hogyan látja a futballt? A válaszhoz még ő maga vezetett minket közelebb 2018-ban, amikor a Betis edzőjeként írt a tapasztalatairól és a futballról alkotott elképzeléseiről, felfogásáról, kiemelve többek között azt is, mekkora hatással volt rá Johan Cruyff futballja…     Emlékszem, amikor…

Setiént kedden délután mutatják be a sajtó előtt

A szakember keddi programja így néz ki: 13.30-kor írja alá a szerződését az elnöki páholyban, majd 14.00-kor fotózáson vesz részt a Camp Nou gyepén, és ezt követik majd a kérdések, amelyeket a sajtótól fog kapni. 14.30-ra írták ki a hivatalos bemutatását és a sajtótájékoztatót a Camp Nou nagy termébe, az…

Hivatalos: Valverdét kirúgta a Barcelona, Setién az utódja

Ernesto Valverde már nem a Barcelona edzője, miután a katalán klub vezetése hétfőn úgy döntött, elbocsájtja a szakvezetőt, aki 2017 nyara óta vezette a csapatot. Utódja Quique Setién lesz, aki az előző szezonban a Betis csapatát vezette, és aki másfél éves szerződést ír alá a katalán klubbal. Ernesto Valverde hétfőn…

Amikor Setién 4-3-ra verte a Barçát a Camp Nouban – VIDEÓ

Immáron hivatalos: Quique Setiénnek hívják az FC Barcelona új vezetőedzőjét, a klub percekkel ezelőtt tette hivatalossá a tréner érkezését. Setiént viszonylag kevesen ismerik, pedig nem is olyan régen óriási győzelmet könyvelt el a szerényebb képességű Real Betis trénereként a Camp Nouban.  A Betis a tavalyi szezonban óriási bravúrt hajtott végre,…

Quique Setién: az edző, akinek a labda a mindene

A spanyol Szuperkupában elszenvedett vereség volt Ernesto Valverde utolsó mérkőzése a Barcelona kispadján. Utódja hétfő este az a Quique Setién lett, akit igazán alaposan csak a spanyol foci iránt igen elvakultan érdeklődő szurkolók ismernek.  Honnan jött az immáron 61 éves edző, hogyan látja a futballt, a játékosokat, és persze a…

Setién: „Szinte verhetetlenek, de van esélyünk”

A Real Betis vezetőedzője, Quique Setién elemezte a vasárnap esti, Barcelona elleni mérkőzést a találkozót felvezető sajtótájékoztatóján, és kiemelte, hogy noha a Barça remek formát fut, azért ő bízik a csapatában, és hisz a győzelemben. Setiént kérdezték Leo Messi szerepéről, valamint a labdabirtoklás jelentőségéről a két gárda összecsapásán.  Lehetséges, hogy…

Ilyen gólt a Barça szokott lőni…

... most viszont a rossz oldalon állt az együttes. A Betis szépségdíjas találata a hétvégéről, ami az 1-3-at jelentette. Class from Betis. Trust, patience, bravery! #Setienpic.twitter.com/qUOzhwD9dQ — The @coachdogge Project (@coach_dogge) November 13, 2018

Setién: „Cruyff? Büszke lenne a Betis játékára”

A Real Betis trénere, Quique Setién érthetően roppant boldogan és elégedetten nyilatkozott a Barça vasárnap kora esti legyőzése után, hiszen az andalúz csapat a katalánok 42 meccses bajnoki veretlenségi szériáját törte meg a Camp Nouban. A mód, ahogy a Betis nyert, néhány újságírót már arra is késztetett, hogy megkérdezzék a…

Setién: „Nem kockáztatnék Messivel”

A Real Betis a Camp Nouba látogat ezen a hétvégén, ennek kapcsán az andalúziaiak edzője, Quique Setién nyilatkozott a minap a mérkőzés előtt. A spanyol menedzser elmondta, hogy nem kockáztatna Messivel, és szerinte jobb lenne, ha nem játszana a vasárnapi bajnokin.  Messiről "Szerintem Messinek várnia kellene, én nem kockáztatnám meg.…