„Vennünk kell egy mély lélegzetet, élnünk kell a lehetőséggel”

A Manchester United vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjær megtartotta az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója előtti sajtótájékoztatóját. A norvég szakvezető a híres 1999-es BL-döntő után tér vissza a Camp Nouba. Az angolok mestere elmondta, hogy fontos a hit, de koncentrálniuk kell, és mindent bele kell adniuk. Szerinte nagyon fontos lesz, hogy…

Solskjaer: „A BL néha produkál érdekes eredményeket…”

  A Manchester United norvég menedzsere, Ole Gunnar Solskjær, akit nemrég véglegesítettek a pozíciójában a Vörös Ördögöknél, elárulta, hogy mosolyogtak a sorsolás után, mert a Barcelona ellen pályára lépni önmagában egy kihívás. Solskjær úgy véli, hogy nem csak Messire kell figyelniük, hanem a katalánok többi klasszisát is semlegesíteniük kellene majd a…

Solskjaer: „Szívesen játszom a visszavágót a Camp Nouban”

A Manchester United részéről már pénteken megszólalt a Barça elleni BL-negyeddöntőkkel kapcsolatban Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző, aki ősz óta irányítja az angol csapatot - nagyon pozitív eredményekkel. Solskjaert természetesen kérdezték élete legfontosabb góljáról is, ami barcelonai kötődésű. 1999-ben a norvég a 93. percben nyerte meg a BL-döntőt a Bayern ellen…