A Barcelona Femení továbbra is jó formában, megnyerték a Szuperkupát

A Barcelona Femení kiütéssel nyerte meg a Spanyol Szuperkupát az Atlético Madrid ellen, 7-0 arányban! A csajok a sorozat elődöntőjében a Real Madridot verték meg, akkor "csak" egy góllal bizonyultak jobbnak az ellenfelüknél, a csapatkapitány, Alexia Putellas utolsó pillanatokban szerzett góljának köszönhetően, a finálé viszont már valamelyest egyoldalúbb játékot és…

Javier Saviola: “A Barcelona egy szinten volt a Real Madriddal a Szuperkupában”

A Barcelona és a Real Madrid egykori argentin csatára a Cadena COPE csatornának nyilatkozott a napokban és több, a katalán csapatnál aktuális témában is elmondta a véleményét, többek között arról, hogy a Barcelona szerinte egyre jobb csapatként, valamint arról is, hogy minél gyorsabban túlteszi magát a csapat Messi távozásán, annál…

Laporta: “Büszkék vagyunk rátok”

Joan Laportáról régóta tudjuk, hogy amellett, hogy elég felelős pozícióban dolgozik a klub első embereként, a szurkolói énjét sem szokta mindig levetkőzni. A szerdai esti elvesztett Clásico után mindkettőből mutatott egy kicsit, mikor a mérkőzés végén meglátogatta a csapatot az öltőzőben és egy rövid beszédet mondott nekik, megköszönve a teljesítményüket…

Játékban már nem volt rossz – Barcelona-Real Madrid értékelő

A Barcelona a meccs egyes periódusaiban még jobban is játszott a Real Madridnál, de végül hosszabbítást követően vereséget szenvedett a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében Rijádban. A csapatnak ugyan vannak továbbra is rendszerszintű hiányosságai, de játékban felvette a versenyt a Madriddal és kevesebb egyéni hibával jobb eredményt is elérhetett volna. Az egyéni…

Xavi: “Büszkén távozunk, de szomorúak vagyunk a vereség miatt”

A Spanyol Szuperkupa elődöntőjében hosszabbításban kapott ki az FC Barcelona a Real Madridtól. A gránátvörös-kék csapat kétszer is egyenlíteni tudott, de a hajrában szerzett madridi találatra már nem tudott válaszolni, így búcsúzott a Rijádban rendezett minitornától. A mérkőzést követően a katalán csapatot irányító Xavi nyilatkozott. A mérkőzés "Jó meccset játszottunk.…

Barcelona-Real Madrid 2-3 | Videó

A hosszabbításig versenyben volt a Real Madriddal a Barcelona a Szuperkupa elődöntőjében, a hajrát azonban a madridiak bírták jobban és jobb helyzetkihasználásuknak és precízebb játékuknak köszönhetően ők jutottak a döntőbe. A gránátvörös-kék gólokat Luuk de Jong és a sérüléséből visszatérő Ansu Fati szállították. A mérkőzés összefoglalóját alább tudjátok megnézni.  ***

A döntő a Madridé, a büszkeség a Barçáé: 2-3

A Barcelona szoros, izgalmas és lüktető meccset játszott a Real Madriddal, kétszer is egyenlített, de hosszabbítás után alulmaradt a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében. Xavi csapatának voltak jó időszakai és kevésbé jók is, döntőnek bizonyult, hogy a blancók valóban nagyon veszélyesek tudtak lenni mindannyiszor, amikor dominálták a játékot, ráadásul kontrákból különösen jók,…

Piqué: “Fáj veszíteni a Madrid ellen, de közelebb állunk a nyeréshez”

A Real Madrid elleni Szuperkupa elődöntő után elsőként Gerard Piqué nyilatkozott a Barcelona játékosai közül, aki szerint bár mindig rossz érzés elbukni egy Madrid elleni meccset, és a döntő lépés még hiányzik, de van minek örülni is is azért. Összkép “Szerintem nagyon jól küzdöttünk, nem nyertünk, nem ezt az eredményt…

Végeredmény: Barcelona – Real Madrid 2-3

A Barça hosszú idő óta most tudta először igazán felvenni a versenyt egy El Clásicón és bátran mondhatjuk azt, hogy Xavi Hernández együttese ma nem érdemelt vereséget. Látszik a Barcelona játékán a fejlődés és az is, hogy mik lehetnek Xavi elképzelései a játék egyes elemeiben a jövőre való tekintettel. Busquets…

Xavi: “A Madrid a legjobb formában játszó spanyol csapat. De kiszámíthatatlan, mi lesz”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a szerda esti Real Madrid elleni Spanyol Szuperkupa elődöntő előtt elmondta, hogy ez a találkozó egy nagyszerű vizsga lesz a Barcelona számára, amelyből pontosan kiderül, hogy jelenleg hol tart a csapat. A mester kiemelte, hogy a győzelem és a továbbjutás elérésének érdekében mindenkinek szinte tökéletes…

Jön Xavi első Klasszikusa – méghozzá a Szuperkupában

Az FC Barcelonánál néhány héttel ezelőtt kinevezett új vezetőedző, Xavi Hernández első El Clásicója következik a Real Madrid ellen a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében szerda este 20 órától Szaúd-Arábiában. A másik elődöntőt másnap játssza az Atlético Madrid az Athletic Club ellen. Az előjelek alapján egyértelműen a madridiak az esélyesek, de hiába…

Pedri és Ferran is negatívak: erősödik Xavi Barçája

Nem csak a hétközi, Real Madrid elleni Szuperkupa meccsre, hanem a következő bajnoki és kupameccsekre is nagy jelentősége lehet, hogy két húzóemberrel erősödik meg a Barcelona kerete. Ferran Torres mint új igazolás a Man. Cityből, Pedri pedig mint a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, mindketten joggal pályázhatnak arra, hogy a…

A Real Madrid elleni keret

Íme, a Barcelona Szaúd-Arábiába utazó kerete, ahol a katalánok a Real Madrid ellen fognak majd pályára lépni szerda este a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében. Braithwaite és Sergi Roberto sérülés miatt maradt ki, Pedri és Ferran Torres pedig azért, mert hétfőn még mindig pozitív koronavírus-tesztet produkáltak. Frenkie de Jong, Ansu Fati és…

Hivatalos: Messi kétmeccses eltiltást kapott

Messi kétmeccses eltiltást kapott az Athletic ellen kapott piros lapja után, így kihagyja a csütörtöki, Cornellá elleni Copa del Rey meccset (ahol valószínűleg amúgy sem játszott volna) és a vasárnapi Elche elleni bajnokit. És vicces, hogy az eltiltása után az első meccsét... újra az Athletic Club ellen játszhatja, mivel őket…

Griezmann: “Hogy vagyunk? Idegesen, dühösen…”

Antoine Griezmann két gólt is szerzett vasárnap este az Athletic Club elleni Szuperkupa-döntőben, de még ez se volt elég ahhoz, hogy a Barcelona elhódítsa a trófeát. A francia támadó nem volt elégedett a mérkőzést követő nyilatkozatában történő értékelés során. Kiemelte, hogy a védelem tagjai között nem volt meg az összhang,…

Koeman: “Hamarosan megmutatjuk, hogy jó úton járunk”

A Barcelona elveszítette a Szuperkupa-döntőt az Athletic Club ellen, így Koeman nem tudta megszerezni első trófeáját a katalánok edzőjeként. A mérkőzést követő nyilatkozatában elmondta, hogy nem dühös, mert szerinte jól játszott a csapat, viszont annál inkább fáradtak a játékosok, illetve bírálta a játékvezetést.  Elvesztette a döntőt a Barça "Ez nem…

Végeredmény: Barcelona – Athletic Club 2-3

A Barcelona kétszer is vezetett a mérkőzés során Antoine Griezmann góljaival, de az Athletic Club mindkétszer válaszolni tudott erre, a baszkok második gólja pedig akkor érkezett, amikor már csak percet kellett volna kibírniuk a katalánoknak kapott gól nélkül. A rendes játékidő döntetlennel ért véget, a kétszer tizenötperces hosszabbításban pedig Inaki…

A cél előtt buktak el – az Athletic Club nyerte a Szuperkupát

Közel volt hozzá, mégsem sikerült trófeával indítania az évet a Barcelonának, miután a Spanyol Szuperkupa döntőjében 2-1-es előnyből, hosszabbítás után, 3-2-es verséget szenvedett az Athletic Club ellen. A Barça nem játszott jól, támadásban nagyon enervált és gyenge volt, mégis vezetést tudott szerezni Griezmann révén kétszer is, és végül csak pár…

Barcelona – Athletic Club: 2-3 | VIDEÓ

A Barcelonának nem sikerült a tavalyi felejthetőre sikerült év után trófeával indítania az új esztendőt, ugyanis Koeman együttese vereséget szenvedett az Athletic Club ellen a Spanyol Szuerkupa fináléjában.  A Barça nem igazán játszott jól a mérkőzésen, de Antoine Griezmann találataival kétszer is előnybe került, azonban a baszkoknak mindkétszer volt válaszuk…