Masiáról jöttem x Penamadridista.hu | EXTRA 06 – A Barcelona vagy a Real Madrid a rezsim csapata?

Megjelent a Masiáról jöttem hatodik extra adása! Joan Laporta április 17-ei sajtótájékoztatóján felindulva megkerestük a Penamadridista.hu szerkesztőségét, hogy ők mit gondolnak arról a kijelentésről, hogy ,,a Real Madrid a rezsim csapata", és a ,,blancók" által közzétett videóról is beszéltünk, amellyel erre a mondatra reagáltak. Mindezeket pedig annak érdekében tettük, hogy…

Laporta: “A Negreira-ügy nem sportkorrupciós bűncselekmény”

Nagyon nagy várakozás közepette, több mint száz akkreditált újságíró jelenlétében jelent meg a média előtt Joan Laporta, a Barcelona elnöke ezen a hétfőn, hogy "magyarázatot adjon a közismert Negreira-ügyről. Tette ezt egy első "kategorikus megerősítéssel: "A Futbol Club Barcelona soha nem hajtott végre olyan akciót, amelynek célja vagy szándéka a…

Tebas háborúi

Minden Barcelona-szurkoló kapásból vágja rá a jelenlegi ligaelnök nevét, pedig sokáig csak egy háttérből irányító, átlagos bürokratának tűnt, akinek a létezéséről sem nagyon volt érdemes tudni. Manapság azonban minden nap olvasni arról, Javier Tebas éppen melyik fóromun használja ki annak lehetőségét, hogy negatív színben tüntesse fel az FC Barcelonát. Hihetné…

Az FC Barcelona hivatalos közleményben a Liga elnökének, Javier Tebasnak a lemondását követeli

Alább a klub hivatalos közleménye olvasható. "Tekintettel a La Vanguardiában ma hétfőn megjelent információk súlyosságára, amelyekben a La Liga elnöke, Javier Tebas kapcsolatba hozható azzal, hogy hamis bizonyítékokat nyújtottak be az ügyészségnek klubunk gyanúsítására, az FC Barcelona mélységes felháborodásának, dühének és megdöbbenésének kíván hangot adni. Ezért sürgősen követeljük, hogy a…

Laporta: “A Negreira-ügy? Szeretnék befolyásolni a csapat hangulatát, támogassuk a Barçát jobban, mint valaha”

Joan Laporta a közösségi média felületein keresztül válaszolt Javier Tebas szavaira, a Liga elnöke ugyanis egy nyilatkozat során elmondta, hogy nem hiszi, hogy a Barcelona játékvezetőket vásárolt volna és nem kérdőjelezte meg a csapat által elért sikereket abban az időszakban, de ragaszkodott hozzá, hogy ezt a helyzetet tisztázni kell. Laporta…

Tebas: “A Negreira-ügy? Nem hiszem, hogy a Barça játékvezetőket vásárolt volna, de ezt tisztázni kell”

A LaLiga elnöke, Javier Tebas megszólalt a Negreira-ügy kapcsán, és megismételte, hogy a Barcelonának magyarázatot kell adnia erre. Tebas nem titkolja, hogy ez az ügy milyen károkat okozhat a katalán klubnak és elárulta, hogy megromlott a kapcsolata Laportával, akivel november óta nem beszélt. Az elnök kifejezte meggyőződését, hogy a Barcelona…

Laporta: “Az Alves, Piqué, Puyol, Abidal négyes óta nem volt olyan védelmünk, mint most”

Joan Laporta klubelnök a Círculo Ecuestre de Barcelona rendezvényén határozottan tagadta, hogy a Barcelona játékvezetőket vásárolt volna, vagy ilyen eszközökkel próbálta volna befolyásolni a bírói döntéseket. Laporta az ígérete szerint mindent megmagyaráz a Negreira-üggyel kapcsolatban majd egy külön sajtótájékoztató keretein belül. Emellett szóba került még az Espai Barça projekt, a klub…

Laporta: “Nem fogom megadni Tebas úrnak azt az örömöt, hogy lemondok a Barcelona elnöki posztjáról”

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke és Joan Ignasi Elena, a Generalitat de Catalunya belügyminisztere bemutatták a Spotify Camp Nou légterének új védelmi rendszerét a keddi nap folyamán, azonban másról is esett szó. Nevezetesen a Negreira-ügyről (amelyről a napokban bővebben is beszámoltunk), miszerint  számlák, dokumentumok és videók tanúskodnak arról, hogy…

Laporta: “Ha a határozat kedvező lesz, a Szuperliga 2025-ben valósággá válhat”

A Barcelona elnöke, Joan Laporta a SER Catalunya Qué T'hi Jugues című műsorában elmondta, hogy szerinte az Európai Szuperliga létrehozása többek között azért is lenne fontos, mert ez a sorozat tudná tartani a lépést az angol bajnoksággal, beszélt a Javier Tebasszal (a LaLiga elnöke) való kapcsolatáról, múltbeli összetűzéseiről, a Spotify-jal…

Hamarosan új szabály lép életbe a Ligában a fizetések terén

A LaLiga küldöttbizottsága pár nappal ezelőtt jóváhagyott néhány új gazdasági ellenőrzési szabályt, amelyek a következő téli átigazolási időszakban lépnek életbe. Ezekkel az új intézkedésekkel a klubok irányító testülete hosszabb távon kívánja ellenőrizni a kiadásokat, jobban odafigyel arra, hogy a klubok a vagyon értékesítéséből ne tudjanak akkora hasznot húzni, mint nyáron…

A Barcelona jelezte: nem fog részt venni a LaLiga rendkívüli közgyűlésén Dubajban

Az FC Barcelona hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem kíván részt venni a december 7-én sorra kerülő, LaLiga által összehívott közgyűlésen, amelyet ezúttal Dubajban rendeznek meg. Természetesen van a történetnek előzménye is, hiszen szerdán a Liga bejelentette, hogy nem Madridban fogják megtartani a rendezvényt, hanem ,,áttelepítik" az Egyesült Arab Emírségek…

LaLiga: lemaradás regisztrációban, lemaradás versenyképességben?

Az idei nyár egyik legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e minden új igazolását regisztrálnia az FC Barcelonának a LaLiga hétvégén induló bajnoki idényére. Jelenlegi állapot szerint egyetlen nyári szerzemény (Raphinha, Koundé, Lewandowski, Kessié, Christensen és Ousmane Dembélé) sem szerepelhetne a Rayo Vallecano elleni mérkőzésen, mivel a Liga szerint továbbra sem felelt meg…

Tebas: “A Barça jó úton halad, hogy az érkezőit nevezze; értékesítette a vagyonát és csökkentette a fizetéseket, így tud igazolni”

Javier Tebas, a LaLiga elnöke úgy véli, hogy a Barcelona "jó úton halad" abban a tekintetben, hogy az augusztus 12-én rajtoló 2022/23-as szezonra az új igazolásait nevezni tudja, bár hozzátette, "van még egy kis munka" előttük. Beszélt még a Frenkie de Jong esetleges fizetéscsökkentése körüli helyzetről és arról is szót…

Rosell: ,,Bartomeu és én nem vagyunk ugyanaz”

Sandro Rosell, az FC Barcelona korábbi elnöke (2010-2014) nyilatkozott a Catalunya Ràdio 'El Matí' című műsorában, ahol a katalánoknál töltött időszakáról kérdezték. Szóba kerültek bizonyos nevek, a ,,Barçagate", és a csapat jövőjével kapcsolatos véleménye is. Egyébiránt indulni tervez Barcelona város polgármesteri székéért. Messi és a gazdasági nehézségek ,,Nem akarok a…

LaLiga: “A Barcelona nem tud regisztrálni új játékosokat, amíg nem rendezi a veszteségeit”

Újabb kör üzengetés kezdődött a klub és a LaLiga között a médiában, miután Eduard Romeu gazdasági alelnök a LaLigát is felelőssé tette a Barcelonánál kialakult pénzügyi helyzetért legutóbbi nyilatkozatában. A Liga ezután közleményben válaszolt és írta meg, hogy a Barcelonára is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi spanyol klubra…

Eduard Romeu: “Nem akarjuk elzálogosítani magunkat 50 évre”

Újabb kör üzengetés kezdődött a klub és a LaLiga között a médiában, miután Eduard Romeu gazdasági alelnök a LaLigát is felelőssé tette a Barcelonánál kialakult pénzügyi helyzetért legutóbbi nyilatkozatában. A Liga ezután közleményben válaszolt és írta meg, hogy a Barcelonára is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi spanyol klubra…

Xavi: “Messi visszatérése? Az ajtók itt mindig nyitva lesznek előtte”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a vasárnap esti El Clásicót megelőzően elmondta, hogy a két együttes legutóbbi találkozása óta a csapata rengeteget fejlődött a játék egyes elemeiben, a mester szerint stabilabbak lettek hátul, jobban megtalálják támadásban a csapatrészek közötti üres területeket, jobban gyakorolnak nyomást az ellenfélre, mint korábban, illetve pozíciós…

Torres-átigazolás: A nevezéshez sürgősen meg kell szabadulni néhány játékostól

A támadósor megerősítéséhez megtette az első lépést a Barcelona Ferran Torres leigazolásával, azonban a történet másik felének megoldása még hátra van: szinte biztosan el kell adnia vagy el kell engednie játékosokat a klubnak ahhoz, hogy a bértömegéből felszabadítsa a Torres nevezéséhez szükséges összeget a La Liga pénzügyi fair play szabályának…

Xavi: “Néhányan nehezen értik meg a pozíciós játékot, ami engem meglep”

Xavi Hernández sok mindent szeretett volna tisztázni a szombat esti Elche elleni bajnoki előtt. Kezdésként elismerte, hogy a télen erősítésre van szüksége a csapatnak, hogy most kell változtatniuk a negatív dinamikán, hogy reméli, Dembélé hosszabbít, és nem zárja ki, hogy visszajöjjön a csapat a versenyfutásba a LaLiga megnyeréséért. Hogyan néz…

Laporta: “Messi? Griezmann távozásával és a fizetéscsökkentésekkel sem sikerült volna”

A Barcelona elnöke, Joan Laporta hétfő este először nyilatkozott a nyári átigazolási időszak vége óta. Sok mindenről beszélt, tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, hogy Messi maradása Griezmann távozásával és a keresetek csökkentésével sem lett volna lehetséges, illetve arról is szót ejtett, hogy Neymar visszatérésének gondolata ugyan felmerült a…