Raphinha a Mallorca ellen először volt kezdő a kiállítása óta, élt a lehetőséggel

Raphinha volt Xavi egyik "új szerzeménye" a mallorcai kezdőcsapatban, és a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa is: gólt és gólpasszt is jegyzett Mallorcán, ami először jött neki össze egy idegenbeli bajnokin azóta, amióta a Barcelona játékosa lett. A brazil válogatott játékos szeretne a Sevilla ellen visszatérni a kezdőcsapatba, és szeretné, ha…

Xavi: „Az előző évben kőkemény védelmünk volt, most nem működik megfelelően”

Az FC Barcelona 2-2-es döntetlennel zárta a La Liga 7. fordulóját a Mallorca vendégeként. A katalánok két óriási védelmi hibát vétettek, ezt Xavi is kiemelte a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A Barça edzője azt nyilatkozta, hogy bár elég helyzetet teremtettek, mégsem voltak elég higgadtak a kapu előtt. A Lamine Yamal ellen…

Xavi: „Nem túl bő a keret, de sokoldalú játékosaink vannak.”

Az FC Barcelona csapata a La Liga 7. fordulójában a Mallorca vendége lesz. A katalánok az előző mérkőzésen, ha szenvedve is, de egy remek hajrának köszönhetően begyűjtötték a három pontot a Celta ellen. Xavi most is hasonlóan kemény és jól védekező ellenfélre számít és elmondta, támadásban szintet kell lépniük, több…

Xavi: „Ez a generáció a végsőkig küzd”

A Barcelona kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte hazai pályán a Celta Vigót. Xavi együttese a hajrában háromszor is betalált, kétszer Robert Lewandowski, míg egyszer João Cancelo volt eredményes. A mérkőzést követően az edzőként 50. győzelmét ünneplő Xavi beszélt Frenkie de Jong sérüléséről, a félidei változtatásokról és egyes játékosok felemás teljesítményéről.…

Deco: „Szeretnénk megtartani a két Joãót, ha minden így megy tovább, de ez csak a kezdet”

A Barcelona Celta Vigo elleni mérkőzése előtt a katalánok új sportigazgatója mikrofonvégre vette a klubot körülvevő aktuális kérdéseket. Deco beszélt Xavi 2025 nyaráig szóló hosszabbításáról, Frenkie de Jong jövőjéről, valamint a két João, Cancelo és Félix helyzetéről. Xavi hosszabbítása "Az egyik prioritás Xavi hosszabbítása volt. Megérdemelte. Játékosokat is kellett szerződtetnünk,…

Hivatalos: Xavi 2025 nyaráig írt alá… opcióval a hosszabbításra

A Barcelona pénteken jelentette be Xavi szerződéshosszabbítását. Az edző, aki játékosként klublegenda volt, és edzői pályafutása során már két trófeát (La Liga és Spanyol Szuperkupa) is nyert a csapattal, 2025 júniusáig írt alá, további egy opcionális évvel, 2026-ig meghosszabbíthatja szerződését. Ezzel véget ért egy hosszadalmas tárgyalások sorozata, amely egészen a…

Xavi: „A hosszabbításom már napok óta megtörtént, és hamarosan bejelentik”

A Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a szombat esti Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzést megelőzően elmondta, hogy a 2025 nyaráig szóló szerződéshosszabbításának bejelentése már csak idő kérdése, valamint arról is kérdezték ennek kapcsán, hogy melyik volt a legboldogabb pillanata eddig a csapat kispadján. A mester a tavaly januárban megnyert Spanyol Szuperkupa…

Xavi egy lépésre az 50 LaLiga-győzelemtől

Xavi Hernández továbbra is villámgyorsan halad a ranglétrán. A Barcelona hamarosan 2025 nyaráig hosszabbító edzője szombaton az 50. LaLiga-győzelmét ünnepelheti. Ez a szám még értékesebb, ha figyelembe vesszük, hogy összesen 70 mérkőzésen lépett pályára a csapata ebben a sorozatban, ami több mint figyelemre méltó, 71%-os győzelmi átlagot jelent. Egy olyan…

Cancelo: „A City most a világ legjobb csapata, de ha a Barça hív, akkor jönnöd kell”

A 29 esztendős Joao Cancelo lemondott arról, hogy az Angliában triplázó, regnáló Bajnokok Ligája-győztes Manchester Citynél maradjon, hogy teljesüljön gyermekkori álma, a Barcelona játékosa lehessen. Annak ellenére, hogy le kellett mondania fizetése egy részéről, hogy a Barçában játszhasson, a portugál hátvéd egy pillanatig sem habozott, amikor felkínálták neki a lehetőséget,…

Félix: „Jelentős fizetésről mondtam le, hogy Barcelonában játszhassak? Meg kellett tennem ezt az erőfeszítést, hogy újra a játék örömét élvezhessem”

João Félix a Barcelona játékosaként a legjobb formáját hozza. A portugál a Real Betis és az Antwerpen ellen is gólt szerzett, most pedig, néhány nappal érkezése után a Mundo Deportivónak adott interjújában mesél arról, milyen volt a Barcelonába költözése. João bevallotta, hogy 23 évesen egyértelmű volt számára, hogy a Barcelona…

Gündogan, mintha „az égből pottyant volna” Barcelonába

"Gündogan az ölünkbe hullott" - sóhajtott Xavi az Estadi Lluís Companys sajtószobájában kedden az Antwerpen elleni 5-0-s győzelem után. Ez egy elégedett edző szavai voltak, aki tavaly még úgy érezte, hogy hiányzik neki egy ilyen, nagy játéktudással rendelkező játékos, különösen Pedri távollétében. A gelsenkircheni középpályás 33 évesen érett és taktikailag…

Xavi: „Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, de ezt a jó teljesítményt következetesen kell hoznunk”

A Barcelona kényelmes és magabiztos győzelmét követően Xavi elégedetten értékelt, aki elmondta, hogy a csapat most teljesít a legjobban, amióta megérkezett a kispadra. Az eredményen túl kiemelkedik a játék is. A Barcelona 5-0 arányban verte meg az Antwerpen csapatát, csakúgy, mint hétvégén a Real Betist. A csapat lehengerlő teljesítménye "Nagyon…

Ismerős arcokkal érkezik egy újonc belga a BL rajton

Az FC Barcelona a Bajnokok Ligája 2023-2024-es kiírásában a Portóval, a Sahtar Donyeckkel és az Antwerppel küzd meg a továbbjutásért. Noha első ránézésre papírforma lenne a katalánok továbbjutása, az elmúlt évek tapasztalatai óvatosságra intik a Barça-szurkolókat. Xavi együttese remek játékkal 5-0-ra nyert a Betis ellen, most pedig elindul az idény…

Xavi: „A jelenlegi keretünk versenyképes az európai porondon”

Az FC Barcelona számára kedden megkezdődik az idei Bajnokok Ligája szezon. Xavi a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az újságíróknak vázolta, hogy mik a célkitűzéseik ebben az idényben. Kérdezték arről a Mark Van Bommelről is, aki régebben a csapattársa volt, most pedig a Royal Antwerp vezetőedzője. Xavi beszélt a sérült Pedri és…

Xavi: „A versenyhelyzet jót tesz a csapatnak”

Szombat este a Barcelona "hazai pályán" gázolt át a Betisen. Az 5-0 arányú győzelmet követően Xavi Hernández kiemelte a támadósorban meglévő versenyhelyzet fontosságát, és örült annak, hogy Lamine Yamalon kívül minden támadó betalált. Elmondta azt is, hogy a héten dolgoztak a letámadáson és a labdajáratáson, ez már az első gólnál…

Xavi: „A fizikai terhelés miatt muszáj rotálni”

Az FC Barcelona a La Liga ötödik fordulójában a Betist fogadja. Xavi a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a sevillai csapat kemény ellenfél és véleménye szerint taktikailag az egyik legjobban felkészült csapat a bajnokságban. A katalánok mesterét a FIFA jelölte az Év edzője-díjra, de Xavi ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget,…

Deco: „Xavi kiérdemelte a maradását, nem azért gondoljuk így, mert ő egy klublegenda”

Deco miután pár hete bezárta az ügynökségét, most már hivatalosan is a klub sportigazgatója lett, a következő beszéddel mutatkozott be az újságírók jelenlétében, amelyben véget akart vetni a Xavival való súrlódásokról szóló pletykáknak: "A Barcelonába való visszatéréstől mindig libabőrös lesz az ember. Újra itt lenni nagyon nagy felelősség. Tudom, hogy…

Xavi hamarosan százados lesz a csapat kispadján

Xavi Hernández nagyon közel áll ahhoz, hogy csatlakozzon egy illusztris társasághoz: azon edzők klubjához, akik legalább 100 meccsig jutottak a Barcelona kispadján. Egy olyan társasághoz, amelynek jelenleg mindössze tíz tagja van, a legendás Johan Cruyffal az élen, összesen 430 mérkőzéssel. Érdekesség, hogy az első ötből négyen hollandok - a már…

Xavi Albának: „Ha valaha is csalódtál bennem, az azért volt, mert nem tudtam, hogy ezt hogyan csinálhatnám jobban”

A Prime Video "Egy új korszak" című sorozatának második évadának egyik leglényegesebb pillanata a Barcelona öltözőjében történt, ahol megörökítették Jordi Alba búcsúját. Maga a védő volt az, aki megszólította a csapattársait, hogy bejelentse, hogy nem marad a klubnál: "Köszönöm szépen mindenkinek, és ha valaha egy kicsit is elvesztettem a fejem,…

Xavi érinthetetlenjei

Az első négy LaLiga-meccs bőven elég volt ahhoz, hogy megtudjuk Xavi Hernández tervét a játékpercek kezelése szempontjából. Az első csapatban szereplő 19 játékosból eddig mindössze négyen játszották végig az összes találkozót. Ezek a személyek valószínűleg nem fognak meglepetést okozni az olvasóknak, hiszen ők a klub legmeghatározóbb játékosai jelenleg: Ter Stegenről,…