Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban. Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.
A Barça a mallorcai döntetlen után a soron következő bajnoki mérkőzésen a Sevilla ellen javítani tudott, a katalánok az egész találkozó során veszélyesebben játszottak és több helyzetet is dolgoztak ki ellenfelüknél, a győzelemhez és a három pont megszerzéséhez azonban egy kis szerencsére is szükségük volt: a hajrában Ferran Torres ívelt Lamine Yamal irányába, aki okosan fejelte volna vissza a második hullámban érkező csapattársának a labdát, csakhogy végül a menteni igyekvő Sergio Ramos lábáról a saját kapujába került a labda, így nem volt szükség még egy barcelonai játékos közbeavatkozására. Raphinha ugyan most kapott másodszor lehetőséget kezdőként ebben a bajnoki szezonban és viszonylag aktív is volt egy új pozícióban, belső középpályásként Yamal mögött, de most egy ideig biztosan nem fog játszani, ugyanis egy lövésnél kitámasztás közben megsérült. Az első információk szerint egy hónapra dőlhet ki a brazil. Folytatás szerdán a Porto vendégeként a Bajnokok Ligájában.
Kétszer is hátrányban volt a Barcelona Mallorcán, de ezúttal nem sikerült az, ami a hétvégén a Celta Vigo ellen igen, azaz a fordítás. Már a mérkőzés legelején előnybe kerültek a hazaiak, miután Ter Stegen adott el felelőtlenül egy labdát, amelyet követően a Mallorca alig pár másodperccel később már gólt is szerzett Muriqi révén. Az egyenlítés az első félidő végéhez közeledve jött össze, Raphinha távoli lövése talált utat Rajkovic kapujába. A Barçának több helyzete is akadt az egyenlítés után, amely így a vezetést is megszerezhette volna, de nagy helyzetben sem Raphinha, sem pedig Félix nem tudott betalálni. Ahogy pedig az ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszúlták magukat: még a szünet előtt újra magához ragadta az előnyt a Mallorca, amely egy kirúgás után gyakorlatilag két labdaérintésből jutott el az ellenfél kapujáig és szerzett gólt. Nem Ter Stegen napja volt a mai, mindkét gólban benne volt (eladott egy labdát, majd rossz ütemben mozdult ki a kapujából). A második félidőben Lewandowski, valamint Yamal is pályára lépett, utóbbi jelenlétével ismét megélénkült a támadójáték, aki előbb "kiharcolt" egy később visszavont büntetőt, majd jól indította Raphinhát, aki gólpasszt adott Fermín Lópeznek egy későbbi akció során, aki az első gólját jegyezte a Barcelona színeiben tétmérkőzésen. Így pontosztozkodás lett a vége, a Barça pedig maradt veretlen. Folytatás pénteken a Sevilla ellen.
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti Mallorca elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Pedri és Frenkie de Jong sérülés miatt maradt ki, a holland a legutóbbi meccsen csatlakozott a sérültek táborához, akit legalább másfél hónapig nélkülöznie kell majd a csapatnak. [FCB]
A Barça első csapatával még soha nem fordult elő, hogy a 80. percbe érve kétgólos hátrányból fordítani tudjon egy bajnoki mérkőzésen. Lewandowski és Cancelo 8 perc és 27 másodperc alatt történelmet írt. Ez volt a klub történelmének harmadik leggyorsabb fordítása a spanyol bajnokság történelmében.
A Barcelona talán az idény egyik legrosszabb mérkőzését játszotta a Celta Vigo ellen egészen a hajráig, ekkor ugyanis a katalánok kétgólos hátrányból felállva nyolc perc leforgása alatt fordítani tudtak és így begyűjtötték a három bajnoki pontot. Larsen és Douvikas találatára Lewandowski kétszer, Cancelo pedig egyszer tudott válaszolni. A Celta Vigo a találkozó nagy részét kézben tartotta, nem biztosított sok területet az ellenfél számára, amikor viszont az utolsó negyedórában igen, akkor Xavi legénysége azt kegyetlenül kihasználta. Előbb Félix adott nagyszerű labdát Lewandowskinak, aki szenzációsan emelte át a labdát a kapujából kimozduló Villar fölött, később Cancelo középre centerezését váltotta gólra a lengyel, a kegyelemdöfést pedig Cancelo vitte be Gavi beadása után. Cancelo gyengén teljesített ma önmagához képest, sok hibával játszott, de a végére ezt kijavította a gólpasszával és góljával. Folytatás kedden a Mallorca vendégeként.
Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzésre. Pedri sérülés miatt maradt ki, van azonban egy nagy visszatérő Araújo személyében, aki ugyan kerettag, de aligha fog még sokat játszani. [FCB]
A Barça szinte bármiféle megerőltetés nélkül, semmilyen ellenállással nem találkozva ott folytatta a Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírásának nyitányán, ahol az elmúlt bajnokin a Real Betis ellen abbahagyta. Félix ma is szenzációsan játszott, ő kezdte meg a gólgyártást, miután egy szép akció végén ütemtelenül a jobb alsó sarokba gurított, a portugál nem sokkal később egy gólpasszt is kiosztott Lewandowskinak, akivel kétségtelenül nagyon érzik egymást. Nem kellett sokat várni a harmadik gólra sem: azt szokták mondani, hogyha egy csapatnak megy, akkor a szerencse is mellé áll, és pontosan ez történt akkor, amikor Raphinha beadása Bataille válláról a saját kapujába került még a kapufát is érintve. A magabiztos előny tudatában a katalánok a második félidőben sem dőltek hátra, sőt, az addig szerzett három gólra még kettőt rápakoltak: előbb Gavi volt eredményes, aki az első gólját jegyezte a Bajnokok Ligájában, később pedig Raphinha beadását Félix váltotta gólra fejjel. Két meccs, tíz rúgott és nulla kapott gól, ez a Barcelona mérlege az elmúlt napokban. Folytatás szombaton a Celta Vigo ellen.
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti Antwerp elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre. A katalánok a regnáló belga bajnok ellen kezdik meg szereplésüket a legnagyobb európai kupaporondon. Araújo és Pedri kivételével mindenki Xaviék rendelkezésére állhat. [FCB]
A Barça egy igazi gálaelőadást tartott a Real Betis ellen a válogatott szünetet követő első mérkőzésen. João Félix először kapott helyet a kezdőcsapatban és nem kellett sokáig várni az első góljára sem gránátvörös-kékben, ami a 25. percben érkezett: a portugál egy kis szerencsével eltolta a labdát a kapujából kimozduló Rui Silva mellett, majd kiszorított helyzetből a kapuba lőtt. Nem sokkal később Lewandowski is betalált, aki a legutóbbi négy Real Betis elleni meccsén rendre beköszönt. A második félidőben a hajrához közeledve Ferran Torres szabadrúgásból vette be a Betis kapuját, arra hogy egy Barcelona-játékos ilyet tegyen a Ligában, emberemlékezet óta nem volt példa. Ferran ezután átadta a helyét Raphinhának, aki az első labdaérintéseiből egyből eredményes tudott lenni, az i-re a pontot pedig Cancelo tette fel, aki egy lövőcsellel elküldte az egyik védőt, majd jobbal szerzett gólt. Folytatás kedden az Antwerpen ellen a Bajnokok Ligája nyitányán.