A Barça győzelemmel búcsúzik a Camp Noutól Sergio Busquets és Jordi Alba utolsó hazai mérkőzésén a klub színeiben. A vezetést nagyon hamar, szinte egyből a középkezdést követően megszerezték a katalánok: egy szépen kijátszott akciót Ansu Fati váltott gólra közvetlen közelről, miután Gavi átadását csupán az üres kapuba kellett gurítania. Nem sokkal később a vendégek játékosa, Amath egy indokolatlan szituációban úgy odacsúszott Baldénak, hogy elszakadt a jobb bokájának oldalszalagja, emiatt akár 10 hetet is kihagyhat. Nem csoda, hogy nem tudta a saját lábán elhagyni a pályát. Ezután a gránátvörös-kékek, akik az egész találkozón nagy mezőnyfölényben játszottak, továbbra sem vettek vissza a tempóból: Ansu Fati a 24. percben újabb gólt szerzett, ezúttal Lewandowski előkészítése után, a végeredményt pedig a második félidőben Gavi állította be egy távoli lövés után.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Mallorca elleni hazai bajnoki mérkőzésre, ami az utolsó lesz a stadion mai formájában 2024 novemberéig, valamint a hazai közönség most fog elköszönni két legendától Busquets és Jordi Alba személyében. Pedri és Araújo sérülés miatt maradt ki, Koundé azonban visszatért. [FCB]
Jordi Alba a 2012-es visszatérése óta egy évtizeden keresztül volt a Barcelona legjobb bálhátvédje, nem tudta őt senki kiszorítani a kezdőcsapatból egészen mostanáig.
A Barça a Real Sociedad után a Real Valladolid ellen is vereséget szenvedett. Gyakorlatilag a katalánok egy az egyben lemásolták az előző bajnokin látott teljesítményüket. Nagyon hamar, már a találkozó második percében megszerezték a vezetést a hazaiak, miután egy oldalról érkező beadást a menteni igyekvő Christensen a saját kapujába továbbított. Nem sokkal később ismét a hazaiak kerültek helyzetbe, egy hosszú indításra Ter Stegen kimozdult a kapujából, már-már visszaért, amire a középre bepasszolt labdára egy Valladolid játékos ért oda hamarabb, Eric García pedig már csak szabálytalan eszközökkel tudta őt megállítani a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Larin értékesítette. Ez a szituáció jól leírta az egész találkozót: a Barça nem játszott ugyan teljesen alárendelt szerepet, mert helyzetei voltak, de határozottabban és magasabb fokozatban kétségtelenül a kiesés elöl menekülő házigazda játszott, számukra még volt tétje a meccsnek és ez látszott is. A hajrában Plata egy újabb góllal növelte csapata előnyét, Lewandowski azonban a végén még szépíteni tudott, csakúgy, mint az elmúlt bajnokin. Folytatás vasárnap a Mallorca ellen a Camp Nouban.
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti Real Valladolid elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Pedri, Araújo és Koundé sérülés miatt maradt ki, Gavi viszont az eltiltását követően visszatért. [FCB]