A Barça első csapatával még soha nem fordult elő, hogy a 80. percbe érve kétgólos hátrányból fordítani tudjon egy bajnoki mérkőzésen. Lewandowski és Cancelo 8 perc és 27 másodperc alatt történelmet írt. Ez volt a klub történelmének harmadik leggyorsabb fordítása a spanyol bajnokság történelmében.
A Barcelona talán az idény egyik legrosszabb mérkőzését játszotta a Celta Vigo ellen egészen a hajráig, ekkor ugyanis a katalánok kétgólos hátrányból felállva nyolc perc leforgása alatt fordítani tudtak és így begyűjtötték a három bajnoki pontot. Larsen és Douvikas találatára Lewandowski kétszer, Cancelo pedig egyszer tudott válaszolni. A Celta Vigo a találkozó nagy részét kézben tartotta, nem biztosított sok területet az ellenfél számára, amikor viszont az utolsó negyedórában igen, akkor Xavi legénysége azt kegyetlenül kihasználta. Előbb Félix adott nagyszerű labdát Lewandowskinak, aki szenzációsan emelte át a labdát a kapujából kimozduló Villar fölött, később Cancelo középre centerezését váltotta gólra a lengyel, a kegyelemdöfést pedig Cancelo vitte be Gavi beadása után. Cancelo gyengén teljesített ma önmagához képest, sok hibával játszott, de a végére ezt kijavította a gólpasszával és góljával. Folytatás kedden a Mallorca vendégeként.
Íme, a Barcelona kerete a szombat esti Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzésre. Pedri sérülés miatt maradt ki, van azonban egy nagy visszatérő Araújo személyében, aki ugyan kerettag, de aligha fog még sokat játszani. [FCB]
A Barça szinte bármiféle megerőltetés nélkül, semmilyen ellenállással nem találkozva ott folytatta a Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírásának nyitányán, ahol az elmúlt bajnokin a Real Betis ellen abbahagyta. Félix ma is szenzációsan játszott, ő kezdte meg a gólgyártást, miután egy szép akció végén ütemtelenül a jobb alsó sarokba gurított, a portugál nem sokkal később egy gólpasszt is kiosztott Lewandowskinak, akivel kétségtelenül nagyon érzik egymást. Nem kellett sokat várni a harmadik gólra sem: azt szokták mondani, hogyha egy csapatnak megy, akkor a szerencse is mellé áll, és pontosan ez történt akkor, amikor Raphinha beadása Bataille válláról a saját kapujába került még a kapufát is érintve. A magabiztos előny tudatában a katalánok a második félidőben sem dőltek hátra, sőt, az addig szerzett három gólra még kettőt rápakoltak: előbb Gavi volt eredményes, aki az első gólját jegyezte a Bajnokok Ligájában, később pedig Raphinha beadását Félix váltotta gólra fejjel. Két meccs, tíz rúgott és nulla kapott gól, ez a Barcelona mérlege az elmúlt napokban. Folytatás szombaton a Celta Vigo ellen.
Íme, a Barcelona kerete a kedd esti Antwerp elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre. A katalánok a regnáló belga bajnok ellen kezdik meg szereplésüket a legnagyobb európai kupaporondon. Araújo és Pedri kivételével mindenki Xaviék rendelkezésére állhat. [FCB]
A Barça egy igazi gálaelőadást tartott a Real Betis ellen a válogatott szünetet követő első mérkőzésen. João Félix először kapott helyet a kezdőcsapatban és nem kellett sokáig várni az első góljára sem gránátvörös-kékben, ami a 25. percben érkezett: a portugál egy kis szerencsével eltolta a labdát a kapujából kimozduló Rui Silva mellett, majd kiszorított helyzetből a kapuba lőtt. Nem sokkal később Lewandowski is betalált, aki a legutóbbi négy Real Betis elleni meccsén rendre beköszönt. A második félidőben a hajrához közeledve Ferran Torres szabadrúgásból vette be a Betis kapuját, arra hogy egy Barcelona-játékos ilyet tegyen a Ligában, emberemlékezet óta nem volt példa. Ferran ezután átadta a helyét Raphinhának, aki az első labdaérintéseiből egyből eredményes tudott lenni, az i-re a pontot pedig Cancelo tette fel, aki egy lövőcsellel elküldte az egyik védőt, majd jobbal szerzett gólt. Folytatás kedden az Antwerpen ellen a Bajnokok Ligája nyitányán.
A Barça négy fordulót követően veretlenül (3 győzelem, 1 döntetlen) megy a szeptemberi válogatott szünetre, miután sikerült győznie az Osasuna vendégeként. A katalánok a vezetést a lehető legjobbkor, még pont az első félidő vége előtt szerezték meg: Gündoğan szögletét Koundé váltotta gólra fejjel. A második játékrész egészen a hajráig viszonylag csendesen zajlott, amikor Ferran Torrest és João Cancelót is pályára küldte Xavi, és a jobbhátvéd majdnem kiosztotta az első gólpasszát is Barcelonában: Lewandowskit szolgálta ki külsővel, amolyan Dani Alves módon, de a dolog szépséghibája az volt, hogy előtte lesen tartózkodott. Nem sokkal később Chimy Avila egy távolról leadott, védhetetlen lövéssel egyenlített, a végeredményt pedig az a Lewandowski állította be, aki kiharcolt egy büntetőt, amit végül értékesített is. Érdekesség, hogy a Ligában először szerzett gólt büntetőből a Barça 2022 márciusa óta. Cancelo mellett egyébként Félix is bemutatkozott, bár nem volt sok ideje és nem is feltétlenül a támadással volt elfoglalva a csapat akkor. Folytatás szeptember 16-án a Real Betis ellen.
Íme, a Barcelona kerete a vasárnap esti Osasuna elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre. Kimaradt a sérült Pedri és Araújo, visszatért viszont a két meccsre szóló eltiltását letöltő Raphinha. Az új igazolások, Félix és Cancelo is ott vannak az utazó keretben, ahogyan az az Iñigo Martínez is, akit sikerült regisztrálni, és aki megkapta a játékengedélyt az orvosoktól. [FCB]