Oldal: 45 / 374

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.14. 17:06:19
Szerző: Kovbal88
Valverdetől a kezdeti nyilatkozatában, mikor megemlítette, hogy számít a fiatalokra azt gondoltam, tényleg komolyan gondolja, de még annyira se veszi számításba, mint LE tavaly.
Én is ezt hiányolom, hogy sehol se hallani saját nevelést a nagy csapat körül. Lassan Messi, Piqué kifelé mennek a csapatból Iniesta meg pláne. És nincsenek helyettük fiatal játékosok.

Télen is Deulofeu, Rafinha ment el kölcsönbe... a saját nevelés, maradt Paco és Gomes

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.14. 12:40:49
Szerző: Chino
Alcantara írta:
Samper írta:Még rejtélyesebb azóta Aleñá helyzete.
Valóban...ez nekem is feltűnt.
Agatha Christie tudna ebből igazán profitálni, ha élne.Tőle a választ is megkapnánk erre a rejtélyes esetre a végén.
Valverdetől a kezdeti nyilatkozatában, mikor megemlítette, hogy számít a fiatalokra azt gondoltam, tényleg komolyan gondolja, de még annyira se veszi számításba, mint LE tavaly. Pedig azóta idősebb lett, erősebb közegben játszik hétről hétre.
Tavaly igaz csak három meccsen kapott szerepet a ligában, ott is csak perceket, de a keretben rengetegszer bent volt. Joggal lehetett várni, hogy előrébb lép.
Azt nem hiszem, hogy lehetne mondani, hogy nem fejlődött, vagy nem lehetne felhívni kisebb meccsekre, pláne így hogy a liga szinte zsebben. Hirtelen rárepült több klub, a vezetőség észbe kapott és felemelték a kivásárlási árat, azóta viszont semmi.
Ha nem is lenne a jövő Barcajanak alapembere, de egy stabil 12. ember válhatna belőle.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.14. 06:18:46
Szerző: Alcantara
Samper írta:Még rejtélyesebb azóta Aleñá helyzete.
Valóban...ez nekem is feltűnt.
Agatha Christie tudna ebből igazán profitálni, ha élne.Tőle a választ is megkapnánk erre a rejtélyes esetre a végén.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.14. 05:39:31
Szerző: Samper
Még rejtélyesebb azóta Aleñá helyzete. A B meccsén gólt lőtt és gólpasszt adott. Ott volt az A minden edzésén, de a kispadig nem jut el. Ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy köztük a továbblépés időzítése le van tárgyalva, amit sérülés megzavarhat, de mások hozzánk igazolása nem.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.13. 19:58:35
Szerző: palesz77
U19-esek az elődöntőben! Az Atleticot verték elég simán 2-0-ra, a következő ellenfél a City-Pool kettősből jön majd, aztán a döntőben az ellenfél a Porto-Chelsea-RM hármasból kerülhet ki, ha eljutnak addig.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.09. 04:24:07
Szerző: Samper
[quote="Gareth Tello"

Aleñának meg ilyen sörmeccsen, felforgatott csapattal maga körül nyilván nem könnyű meggyőzőt alkotnia. Szerintem magához képest most gyengén játszott, de a B-ben jó szezont fut (habár az utóbbi hetekben mintha kissé visszaesett volna), Valverde rendszeresen felhívja edzeni a nagyok közé, szóval én valamennyire reménykedem abban, hogy az előszezont végigcsinálhatja majd az első csapattal. Hogy utána mi történik vele, az nyilván függ az érkezőktől/távozoktól, és még számtalan dologtól.[/quote]

Ismerve a Barca szokásait, alighanem jó jós vagy. Kisértetiesen ismétlődik Samper története. Valverdetől azt vártam, hogy változtat a fiatalok kezelésén. Az óvatossága és a vezetőség kétlelkűsége a selejt elküldésében úgy látszik megcáfolja ezeket a várakozásaimat. De legalább galaktikusokat hoznánk ezután és nem középszert.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 23:06:59
Szerző: Gareth Tello
Jorge Cuencáról egyébként alig-alig olvastam valamit a meccs után, pedig szerintem korrekt teljesítményt tett le az asztalra. :) Ő még csak novemberben lett 18, szóval hosszú út áll előtte - idén egyelőre még nem stabil kezdő a B-ben, de jövőre remélhetőleg már az lesz, utána pedig meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgai. Mindenesetre szerintem kiérdemelte ezt a lehetőséget Valverdétől, remélhetőleg a mesternek is tetszett, amit látott, és ezután is rajta fogja tartani a szemét a srácon.

Aleñának meg ilyen sörmeccsen, felforgatott csapattal maga körül nyilván nem könnyű meggyőzőt alkotnia. Szerintem magához képest most gyengén játszott, de a B-ben jó szezont fut (habár az utóbbi hetekben mintha kissé visszaesett volna), Valverde rendszeresen felhívja edzeni a nagyok közé, szóval én valamennyire reménykedem abban, hogy az előszezont végigcsinálhatja majd az első csapattal. Hogy utána mi történik vele, az nyilván függ az érkezőktől/távozoktól, és még számtalan dologtól.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 19:54:11
Szerző: MQuCsabi
Alena szerintem nem volt rossz. Harcos, labdabiztos. Megkockáztatom, hogy Denisnél jobb volt, bár Dennisnek volt két ügyes megindulása.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 11:45:31
Szerző: hajnesz
Ha valaki helyère oda akarsz ülni akkor be kell bizonyitanod hogy jobb vagy.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 10:55:17
Szerző: Samper
hajnesz írta:Ebből a meccsből csak annyi derült ki, hogy Alena és a többiek nem ezen a meccsen győzik meg Valverdet, hogy helyük van az első keretben.
Mert hogy az A kispadosai annyival jobbak voltak?

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 10:44:24
Szerző: brazilfan
Feltűnt, hogy Gomes még ezen a szinten sem képes párharcokat nyerni, és hogy Denisnek nincs szíve leadni a labdát, amikor kellene.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 10:35:42
Szerző: Alcantara
Nekem még annyi kiderült, hogy Vidal- akit nagyon nem szívleltem eddig -a belét kihajtotta, hogy bizonyítson. Rengeteg hiba is becsúszott a játékába, de mindenhol feltűnt a pályán, rettenetesen bizonyítani akart. A képességei vannak behatárolva, az akarata viszont elismerésre méltó.
Minden peremember így állna hozzá, kellemes gondjaink is lehetnének.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 10:28:48
Szerző: hajnesz
Ebből a meccsből csak annyi derült ki, hogy Alena és a többiek nem ezen a meccsen győzik meg Valverdet, hogy helyük van az első keretben.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 08:08:27
Szerző: Fecooo
Samper írta:Jutottak-e előre fiataljaink, különösen a saját nevelésűek előrébb azzal, hogy játszottak a katalán szuperkupa - meccsen. ? Valószínűleg alig, legfeljebb annyit, hogy ha megtartásukról - elengedésükről születik döntés, Valverde számára nem pusztán nevek, hanem eleven focisták lesznek. (Bár ne így lenne.)
blabla... kb ugyanennyi értelme volt a hsz-ednek...
.
.
.
Az ilyen meccseknek NULLA értelme van...

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.08. 05:08:26
Szerző: Samper
Jutottak-e előre fiataljaink, különösen a saját nevelésűek előrébb azzal, hogy játszottak a katalán szuperkupa - meccsen. ? Valószínűleg alig, legfeljebb annyit, hogy ha megtartásukról - elengedésükről születik döntés, Valverde számára nem pusztán nevek, hanem eleven focisták lesznek. (Bár ne így lenne.)

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.02. 14:29:15
Szerző: dinnyesz
barca0417 írta:Sajnos nem tudtam nézni a meccset, Halilovic hogy játszott ellenünk?
Volt néhány szép megmozdulása, de összességében nem tűnt ki a csapatából szerintem.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.03.02. 13:31:45
Szerző: barca0417
Sajnos nem tudtam nézni a meccset, Halilovic hogy játszott ellenünk?

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.28. 14:13:51
Szerző: Alcantara
Samper írta: Talán nem dőlne össze a világ Pereztől vagy Ruiztól a kispadon.
A világ nem dőlne össze, de nem is az "egyben maradt a világ" a cél szerintem.
Talán inkább az, hogy minden fronton ott lenni, a szezon döntő szakaszában toppon lenni, megnyerni amit csak lehet. Attól, hogy szajkózod ezeket, nem fognak az általad említettek jobban focizni. Padon üléstől még senki nem fejlődött. Tétmeccsen meg betenni olyan ostoba dolog.
Amennyiben EL helyezésért küzdenénk, akkor tökéletes lenne, akár a szertáros is a padra.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.28. 12:40:16
Szerző: Samper
Dembelé, Jesus, Mbappe, Kluivert példája nyomán érdemes lenne fiatal csatárainkat megnézni, hogy ki közülük korán- ki pedig későn érő tipus. A korán érőket érdemes lenne kipróbálni és utána vagy használni, vagy eladni, de nem játszani velük az ej ráérünk arra még-et. Talán nem dőlne össze a világ Pereztől vagy Ruiztól a kispadon.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.25. 12:18:30
Szerző: Gareth Tello
palesz77 írta:Az új szerzemények viszont.. Atyaég. McGuane totál semmit nem nyújtott, nem csoda, hogy a 165 magas, 30 kilós Riquit inkább berakta helyette GL, lényegesen jobban is játszott nála aztán. Nahuel úgy volt vele, hogy ma csak akkor passzol, amikor már oda a lehetőség, rengeteg támadás akadt meg rajta, rohadt önző volt. Ballou meg őt tekintette példaképnek úgy tűnik, katasztrófa volt amit ők ketten leműveltek a széleken. Ilyen teljesítmény mellett nem sokáig lesznek itt az ziher, rengeteget kell javulniuk, hogy legyen esélyük bármire. Alená is gyenge volt amúgy ma, de még így is a jobbak között volt sajnos.
Nahuel egyébként az eddigi meccseken nem volt olyan rossz, és legalább a kapu előtt feltalálja magát, de ez a tegnapi tényleg borzalmas volt. :D Ballou szintén nem túl meggyőző eddig. Remélhetőleg Carles Pérez hamarosan visszakerül a csapatba.

McGuane meg érdekes eset, én azt látom rajta, hogy technikailag és fizikálisan nagyjából rendben van, de a gondolkodása (egyelőre?) túl lassú ide, illetve kicsit Vitinhóra emlékeztet abból a szempontból, hogy gyakorlatilag nulla hatása/befolyása van a játék összképére és a meccs alakulására. :D Persze ez még változhat, de lehet, hogy a közeljövőben érdemes lenne Puigot (aki amúgy tényleg jól debütált) vagy Colladót játszatni helyette.

Az új igazolások közül Rivera viszont tetszik. Nem gondolom, hogy olyan tehetséges lenne, mint mondjuk Oriol Busquets, de a fizikuma/testfelépítése sokszor jól jön, a labdával sem ügyetlen, és szimpatikus, ahogyan "csak" szép csendben teszi a dolgát. Minden csapatba jól jön egy-egy ilyen játékos.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.24. 20:08:47
Szerző: palesz77
Na, hát X lett a vége. Kár érte, mert olyan helyzeteket szórakoztak el a srácok, hogy fájt nézni - 4v2-be ment a kontra pl -, de mindegy már. Nekem tetszett a meccs, Riqui végre bemutatkozott! :D Akit érdekelne, meg tudja nézni, hogy játszott. Szerintem összességében jó debütálás volt, viccen kívül felpörgött a meccs miután bejött - vagy miután McGuane lejött -, nyilván nem volt hibátlan, de kezdésnek pazar.

Az új szerzemények viszont.. Atyaég. McGuane totál semmit nem nyújtott, nem csoda, hogy a 165 magas, 30 kilós Riquit inkább berakta helyette GL, lényegesen jobban is játszott nála aztán. Nahuel úgy volt vele, hogy ma csak akkor passzol, amikor már oda a lehetőség, rengeteg támadás akadt meg rajta, rohadt önző volt. Ballou meg őt tekintette példaképnek úgy tűnik, katasztrófa volt amit ők ketten leműveltek a széleken. Ilyen teljesítmény mellett nem sokáig lesznek itt az ziher, rengeteget kell javulniuk, hogy legyen esélyük bármire. Alená is gyenge volt amúgy ma, de még így is a jobbak között volt sajnos.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.24. 12:45:24
Szerző: palesz77
Squad (vs Gimnàstic Tarragona): Ortolá, Varo, Palencia, Costas, Cuenca, Cucurella, Miranda, Hongla, Rivera, Ruiz de Galarreta, McGuane, Aleñá, Riqui Puig, Nahuel, Carles Pérez, Ballou, Cardona, Abel Ruiz [fcb]

4-kor kezdődik a meccs ha minden igaz, a Gimnastic ellen játszanak a kicsik hazai pályán. Remélem most már Riqui nem csak padozik, hanem kap egy 10-15 percet.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.22. 08:33:40
Szerző: Samper
Vagyunk egy páran, akik rendszeresen hibáztatjuk a klubvezetést, hogy nincs felfelé áramlás az utánpótlásból és e helyett feltöltötték az A csapat keretét keresztigazolásokkal nem idevaló képességű, túlfizetett, eladhatatlan játékosokkal. Vannak közöttünk puristák, akik csak a saját nevelésű fiatalok előrejutását pártfogolják és vannak megengedőbbek, akik szerint ha le tudunk igazolni a B-be olyanokat, akik jobbak a saját nevelésűeknél és majd beférhetnek az A-ba, azokról - mértékkel - hiba lenne lemondani. Mindkét felfogás hívei morognak a miatt, ha úgy látják, hogy a B edzője külső szemlélő számára érthetetlen szempontok alapján állítja össze hétről hétre a csapatot és egyáltalán nem tartja dolgának a felnőtt keret kiszolgálását. Hatni persze se a vezetőségre, se Gerardra nem tudunk, de legalább magunk közt tisztázhatnánk, hogy mit is akarunk és hogyan látjuk a most itt lévő játékosaink jövőjét.

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.22. 08:27:34
Szerző: Chino
D.i.N.h.O írta:Kivertuk a Psg-t es senki nem beszel rola??:D
Jó kis meccs volt, bár sajnos nem láttam az egészet.
Aki nekem nagy meglepetésre nagyon tetszett az Juan Fernandez volt. Még alig láttam játszani, sőt nem is igazán emlékszem rá, de szerintem iszonyat jól tolta.
Leginkább Tabla-ra voltam kíváncsi, amikor ide igazolt egyik haverom felhívta rá a figyelmem, ismerte vhonnan. Nagyot nem alkotott, néha túlbonyolította a dolgokat, ami nem is csoda, gyakorlatilag az első igazi meccse volt, biztos volt benne lámpaláz.

A sorsolás amúgy mikor lesz és kiket kaphatunk?

Re: Barça fiatalok

Elküldve: 2018.02.22. 06:18:08
Szerző: MQuCsabi
Ezt én még sosem láttam :(
Ki a többi arc? Azért itt is látszik, hányan futottak végül be.