Ivan Rakitic

Mi a véleményed a csapat igazolási terveiről, hátországáról, vezetőségéről? Miért jó vagy rossz a taktikánk? Mi lesz a klub jövője? A csapat mögötti eseményekről és az események alakítóiról beszélgethetsz itt!
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21051
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2015.01.04. 22:07:55

palesz77 írta:
danianevem írta:A teljes képhez azért hozzátartozik az is, hogy tényleg volt visszaesés a játékában a szezon elejéhez képest.
Ez így igaz, mióta elkezdte rotálni Lucho, és Xavit előtérbe helyezni. Főleg, hogy Xavinál is elég jelentős a visszaesés, ő mégsem szorul ki a rangadókról..

Én sem voltam vele sokszor megelégedve, sőt, talán én voltam az első, aki kritizálta - such hipster :D -, de ez a fajta mellőzése teljes mértékben indokolatlan szerintem. Kicsit több szabadságot kéne adni neki, a középpályán úgyse játszik senki jól idén, ő meg ha azt tudná hozni, amit a válogatottban - magyarul úgy irányít kb, ahogy akar -, azzal már ő lenne a legjobbunk jelenleg - ami azért így visszatekintve az utóbbi pár év középpályájára elég gáz sajnos. :D
Igen, én ezért nem örültem, hogy Xavi maradt. Sejtettem, hogy ez lesz. Akármennyire nagy ikon is az öreg, amig ő itt van, ez csapat nem képes megújulni.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2015.01.04. 21:57:58

danianevem írta:A teljes képhez azért hozzátartozik az is, hogy tényleg volt visszaesés a játékában a szezon elejéhez képest.
Ez így igaz, mióta elkezdte rotálni Lucho, és Xavit előtérbe helyezni. Főleg, hogy Xavinál is elég jelentős a visszaesés, ő mégsem szorul ki a rangadókról..

Én sem voltam vele sokszor megelégedve, sőt, talán én voltam az első, aki kritizálta - such hipster :D -, de ez a fajta mellőzése teljes mértékben indokolatlan szerintem. Kicsit több szabadságot kéne adni neki, a középpályán úgyse játszik senki jól idén, ő meg ha azt tudná hozni, amit a válogatottban - magyarul úgy irányít kb, ahogy akar -, azzal már ő lenne a legjobbunk jelenleg - ami azért így visszatekintve az utóbbi pár év középpályájára elég gáz sajnos. :D
Avatar
danianevem
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1700
Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
Tartózkodási hely: Bp/Eger

2015.01.04. 21:39:41

A teljes képhez azért hozzátartozik az is, hogy tényleg volt visszaesés a játékában a szezon elejéhez képest. Legalábbis klubszinten, a válogatottban teljesen rendben van.
Avatar
lui1698
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7704
Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...

2015.01.04. 21:35:31

Barcaforever írta:Most akkor tulajdonképpen miért igazoltuk? Tavaly az volt, h Xavi védekezésben már gyenge és lassítja a játékot már. Ilyen gyenge akkor Rakitic vagy mi történt? El classicon Xavi, téli szünet után ismét...
Szerintem az történt, hogy Xavi eltolt egy bühühüt, amiért kevesebb perce volt az első néhány meccsünkön, és utána feltűnően többet jutott szóhoz. Nem igazán indokoltan. (ma is értékelhetetlen eddig...)
Kép
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
Avatar
Barcaforever
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3973
Csatlakozott: 2004.10.13. 19:17:18
Tartózkodási hely: Barcelona/Budapest

2015.01.04. 21:23:00

Most akkor tulajdonképpen miért igazoltuk? Tavaly az volt, h Xavi védekezésben már gyenge és lassítja a játékot már. Ilyen gyenge akkor Rakitic vagy mi történt? El classicon Xavi, téli szünet után ismét...
Kép
Avatar
Lionel85
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7126
Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet

2014.12.21. 09:55:02

Érdekes a cseréje, szerintem nem volt indokolt, de az edző tudja... Mindenesetre jó lenne jobban bízni benne, mert szerintem Lucho nem bízik benne eléggé. A rangadókon is inkább Xavi kezdett a rutinja miatt, de szerintem Rakiticben van olyan, ami változatossá teszi a középpályánkat. Főleg a távoli lövéseire gondolok, volt belőle egy a Córdoba ellen is, jobb lenne több ilyen több játékostól, ne mindig a háromszögelések menjenek.
Kép
Kép
Kép
Avatar
danianevem
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1700
Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
Tartózkodási hely: Bp/Eger

2014.12.20. 17:25:41

Az eddigi talán legjobb teljesítménye volt. Mentalitását tekintve a válogatottbeli formáját hozta. Bátran próbálkozgatott a kulcspasszokkal, sokat küzdött a mezőnyben, talán most a labdát is gyorsabban tudta járatni. Viszont ami a legfontosabb: adott egy gyönyörű gólpasszt és volt egy gólt érdemlő lövése. Szép volt! =D>
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2014.12.17. 21:50:50

barca0417 írta:
visca el barca írta:és azt senki ne felejtse h nyáron nem igazolhatunk, uhogy lehet rá készülni, hogy xavi hosszabbítani fog 1 évet... 99%-ra veszem...
Akkor se kéne neki. Imádom Xavit de úgy néz ki hogy nem tud kiegészítőként maradni. De több ő már nem lehet itt. Ha nem igazolhatunk akkor Samper felhozatala és Busquets ez általi "előrébb rakása" megoldást jelenthet. Illetve Rafinha nagyobb szerepvállalása.
Így van. Meg kellene értenie, hogy már egy ideje árt annak a csapatnak, amelyhez pályafutása köti. Pedig ott van előtte a közvetlen példa: Guardiola amikor látta Xavit a maga helyén, akkor nem harcolt, hanem önként félreállt, eligazolt. E nélkül nem válhatott volna ő sem azzá, akivé vált. Xavi sem lehet soha nagy Barca edző, ha nem megy előtte vándorútra!
Avatar
barca0417
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.10.27. 18:06:27
Tartózkodási hely: erre-arra

2014.12.17. 18:17:59

visca el barca írta:és azt senki ne felejtse h nyáron nem igazolhatunk, uhogy lehet rá készülni, hogy xavi hosszabbítani fog 1 évet... 99%-ra veszem...
Akkor se kéne neki. Imádom Xavit de úgy néz ki hogy nem tud kiegészítőként maradni. De több ő már nem lehet itt. Ha nem igazolhatunk akkor Samper felhozatala és Busquets ez általi "előrébb rakása" megoldást jelenthet. Illetve Rafinha nagyobb szerepvállalása.
Kép
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.12.17. 17:49:40

és azt senki ne felejtse h nyáron nem igazolhatunk, uhogy lehet rá készülni, hogy xavi hosszabbítani fog 1 évet... 99%-ra veszem...
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2014.12.17. 17:01:58

btamas83 írta:Abba tényleg senki nem gondol bele, hogy milyen lehet feldolgozni azt a tényt, hogy
1. leigazoljak, mert Xavi már öreg és nemtudja hozni a szintet(TÉNY)
2. egyből jól ment Neki a játék mint klub mint válogatott szinten és az értéke majdnem megduplázódott (TÉNY)
3. Xavi elpityeregte magát, hogy Ő ,,nem játszik eleget"-nem tudom mire számított mikor mindekinek világos volt az Ő szerepe 14/15re kivéve LE-nek aki összeszarta a bokáját, hogy mi lesz Xavival és azóta Xavi az esetek 90%ban kezdő. =D>
Szoval ezek utan egy pillanatig sem csodálkozom, hogy nem megy Neki a játék.
LE nagyon tudja játszani a f.sza gyereket és kemény kezű edzöt Montoyával, Douglassal és Piquevel szemben, de Xavival vagy Messivel szemben már kevésbé. Edzői tekintély NULLA. =D>
Ezekután, hogy hozza ki magábol a legjobbat Rakitic?
Nem beszélve arról, hogy ahányszór játszik mindig más embrek veszik körül más szerepkörben.
Nem tudsz olyan embernek forintos labdát adni akivel 3hónapja játszol együtt, de a másik is és Te is a pálya más részén játszotok minden héten...
Ugyanezt játszották Cescel is. Ő megúnta és elment Angliába. Meddig húzza a pályán Xavi - rontva a renoméját?
Avatar
defender3
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1186
Csatlakozott: 2007.02.04. 14:58:23

2014.12.17. 16:24:32

Pampalini írta:
visca el barca írta:a zenesón is fenn van, a daily mirror hozta le, uhogy minden bizonnyal igaz. jah, nem :D
NSO utolsó mondata: "Mi tesszük hozzá, Rakitic téli távozására nem érdemes nagy összegben fogadni..." Akkor meg miért írnak le ilyen marhaságokat? #-o :D
Kell a kattintás :mrgreen:
Amúgy ha minden kafa lenne nem jelennék meg ilyen pletykák
Pampalini
Jugador del Barça
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2014.04.10. 12:36:22

2014.12.17. 16:19:01

visca el barca írta:a zenesón is fenn van, a daily mirror hozta le, uhogy minden bizonnyal igaz. jah, nem :D
NSO utolsó mondata: "Mi tesszük hozzá, Rakitic téli távozására nem érdemes nagy összegben fogadni..." Akkor meg miért írnak le ilyen marhaságokat? #-o :D
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2014.12.17. 16:05:32

a zenesón is fenn van, a daily mirror hozta le, uhogy minden bizonnyal igaz. jah, nem :D
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
defender3
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1186
Csatlakozott: 2007.02.04. 14:58:23

2014.12.17. 15:50:00

http://translate.google.com/translate?u ... en&ie=UTF8
Kezdődnek a pletykák...
Nem kell csodálkozni, hogy nem teljesít jól. Minden meccsen más a taktika és a felállás így nem tudja megszokni. Illetve az, hogy sokszor Alves helyett kell védekezni se segíti abba, hogy jó legyen az előrejátéka.
Pampalini
Jugador del Barça
Hozzászólások: 247
Csatlakozott: 2014.04.10. 12:36:22

2014.12.15. 11:07:37

Számomra az sem világos, hogy LE milyen utasításokkal küldi ki a pályára, de azt hiszem minden alkalommal más ukászt kap. Ha lenne egy összeszokott középpályánk, akkor az ő szerepe is egyértelmű lenne és a játéka sokat javulna.
ktm
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 449
Csatlakozott: 2012.05.18. 22:59:24

2014.12.14. 13:45:08

btamas83 írta:Abba tényleg senki nem gondol bele, hogy milyen lehet feldolgozni azt a tényt, hogy
1. leigazoljak, mert Xavi már öreg és nemtudja hozni a szintet(TÉNY)
2. egyből jól ment Neki a játék mint klub mint válogatott szinten és az értéke majdnem megduplázódott (TÉNY)
3. Xavi elpityeregte magát, hogy Ő ,,nem játszik eleget"-nem tudom mire számított mikor mindekinek világos volt az Ő szerepe 14/15re kivéve LE-nek aki összeszarta a bokáját, hogy mi lesz Xavival és azóta Xavi az esetek 90%ban kezdő. =D>
Szoval ezek utan egy pillanatig sem csodálkozom, hogy nem megy Neki a játék.
LE nagyon tudja játszani a f.sza gyereket és kemény kezű edzöt Montoyával, Douglassal és Piquevel szemben, de Xavival vagy Messivel szemben már kevésbé. Edzői tekintély NULLA. =D>
Ezekután, hogy hozza ki magábol a legjobbat Rakitic?
Nem beszélve arról, hogy ahányszór játszik mindig más embrek veszik körül más szerepkörben.
Nem tudsz olyan embernek forintos labdát adni akivel 3hónapja játszol együtt, de a másik is és Te is a pálya más részén játszotok minden héten...
Én belegondoltam, meggyőződésem, hogy ilyen nonszensz dolog eszébe se jut. Attól is profi elvileg, hogy kezelje a nehezebb helyzeteket. Amúgy meg november óta Xavi 390 percet játszott(Rakitic durván 420-at). Szóval nem Xavi miatt nem kezdő néha(lásd PSG elleni meccs), inkább azért lehet, mert Ini is mostanra felépült + Rafinha is ott van opcióként a középpályára. Szerintem a játékidejével nincs gond, átlagban kb. 70 perc. Egyszerűen visszaesett(azért ez is kérdőjeles, mert tartósan még nem játszott jól a szezon elején se) a formája. Na mind1, remélhetőleg javulni fog a következő meccseken.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.12.14. 11:15:26

btamas83 írta:Nem beszélve arról, hogy ahányszór játszik mindig más embrek veszik körül más szerepkörben.
Nem tudsz olyan embernek forintos labdát adni akivel 3hónapja játszol együtt, de a másik is és Te is a pálya más részén játszotok minden héten...
Mondjuk ezzel azért annyira nem értek egyet, ha akkora klasszis lenne, meg tudná oldani - előszezonban is megoldotta, meg az első pár bajnokin -, de az tény, hogy az nem segíti a beilleszkedését, hogy nincs egy állandó kezdőnk. Meg az sem, hogy folyton más utasításokkal küldi ki Lucho a pályára, szerintem kicsit megcsappant az önbizalma, sajnos jó ideje sokkal kevesebbet vállal, pedig ennél azért többre lenne képes.

Xavi szint sose lesz, de egy olyan ember mellett, aki tényleg klasszist nyújt középen, tökéletes lehetne számunkra Ivan, mert néha ő is adna pár nagyobb lasztit, a labdajáratás nem akadna meg rajta, de közben a védőmunkájával tehermentesítené a másik személyt. Szerintem ezért is lett igazolva, de ez sajnos csak elméletben működik idén, mivel sem Ini, sem Xavi nincsenek jó formában, Busi sem remekel, így meg borult az egész.

Vagy ha a teljes karmesteri pálcát neki szánná Lucho, akkor meg illene kezdetni a nagyobb csapatok ellen is, és nem Alves biztosítójának használni elsősorban, hanem tényleges karmesterként..

Na mindegy, nem ragozom túl, maradjunk annyiban, hogy nincs egyszerű dolga szerencsétlen Rakiticnek, de ezzel a biztonsági játékával ő sem könnyíti meg a helyzetét.
btamas83
Barça C
Hozzászólások: 23
Csatlakozott: 2010.05.16. 21:37:06

2014.12.14. 08:15:48

Abba tényleg senki nem gondol bele, hogy milyen lehet feldolgozni azt a tényt, hogy
1. leigazoljak, mert Xavi már öreg és nemtudja hozni a szintet(TÉNY)
2. egyből jól ment Neki a játék mint klub mint válogatott szinten és az értéke majdnem megduplázódott (TÉNY)
3. Xavi elpityeregte magát, hogy Ő ,,nem játszik eleget"-nem tudom mire számított mikor mindekinek világos volt az Ő szerepe 14/15re kivéve LE-nek aki összeszarta a bokáját, hogy mi lesz Xavival és azóta Xavi az esetek 90%ban kezdő. =D>
Szoval ezek utan egy pillanatig sem csodálkozom, hogy nem megy Neki a játék.
LE nagyon tudja játszani a f.sza gyereket és kemény kezű edzöt Montoyával, Douglassal és Piquevel szemben, de Xavival vagy Messivel szemben már kevésbé. Edzői tekintély NULLA. =D>
Ezekután, hogy hozza ki magábol a legjobbat Rakitic?
Nem beszélve arról, hogy ahányszór játszik mindig más embrek veszik körül más szerepkörben.
Nem tudsz olyan embernek forintos labdát adni akivel 3hónapja játszol együtt, de a másik is és Te is a pálya más részén játszotok minden héten...
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2014.12.13. 23:33:21

Azért helyzetek voltak, és nem biztos, hogy rajta ment el a meccs.
Inkább azzal van itt a baj, hogy a gépezet nem működik, és azért nem egy ember a felelős pláne nem ő!
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2014.12.13. 21:46:34

pepG1991 írta:
Nálam nem egy hét alatt a "csereembernek tökéletes" játékos. Én a szezon eleje óta, így gondolom, a Mathieus topikban valahol már a PSG elleni idegenbeli meccs után leírtam, hogy nem tartom a franciát Barcelona szintű játékosnak, pedig akkor még jól ment neki. Rakiticről ugyanezt mondtam, már Szeptemberben, hogy lehet, hogy most megy neki, de ha bajban lesz a csapat ő aztán nem fog tudni segíteni. Ide a középpályára egy Xavihoz vagy Iniestához hasonló ember kellett volna, aki képes váratlant húzni, ha pl. ininek nem megy. Xavi már nem ez a kategória nálam. Csak kérdés, hogy van e ilyen elérhető ember a piacon.
Fabregas
Avatar
Capon
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum

2014.12.13. 21:35:01

pepG1991 írta: Nálam nem egy hét alatt a "csereembernek tökéletes" játékos. Én a szezon eleje óta, így gondolom, a Mathieus topikban valahol már a PSG elleni idegenbeli meccs után leírtam, hogy nem tartom a franciát Barcelona szintű játékosnak, pedig akkor még jól ment neki. Rakiticről ugyanezt mondtam, már Szeptemberben, hogy lehet, hogy most megy neki, de ha bajban lesz a csapat ő aztán nem fog tudni segíteni. Ide a középpályára egy Xavihoz vagy Iniestához hasonló ember kellett volna, aki képes váratlant húzni, ha pl. ininek nem megy. Xavi már nem ez a kategória nálam. Csak kérdés, hogy van e ilyen elérhető ember a piacon.
Részben egyet értek ,de ne keverjük a dolgokat.
Rakiticet azért hozták, hogy stabilabb legyen a középpályás védekezésünk, hogy sokat mozogjon, zárjon hátra és nem azért, hogy forintos labdákkal szórja Suárezéket és a fülén pörgesse a labdát. Ehhez egy egész másik embert kellet volna hozni nyáron, de tettek rá Zubiék.
Ha jött volna egy kreatív kp és úgy játszana mellette Rakitic, Busi vagy Mas szerintem egész más lenne a leányzó fekvése.
A vezetőség nem hozott oda senkit mert majd Messi ezt is megoldja.
Azt én sem tudom ki lett volna a megfelelő játékos akit hozhattak volna, de még tartom hogy nem Rakitic helyett hanem mellé kellett volna hozni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Capon 2014.12.13. 21:46:57-kor.
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
pepG1991
Barça C
Hozzászólások: 19
Csatlakozott: 2012.04.14. 19:57:56

2014.12.13. 20:58:30

csababarca írta:
palesz77 írta:És így lett az "utóbbi 10 év legjobb igazolásából" egy "csereembernek jó lenne" 1 hét alatt.. :lol:

Nálam nem egy hét alatt a "csereembernek tökéletes" játékos. Én a szezon eleje óta, így gondolom, a Mathieus topikban valahol már a PSG elleni idegenbeli meccs után leírtam, hogy nem tartom a franciát Barcelona szintű játékosnak, pedig akkor még jól ment neki. Rakiticről ugyanezt mondtam, már Szeptemberben, hogy lehet, hogy most megy neki, de ha bajban lesz a csapat ő aztán nem fog tudni segíteni. Ide a középpályára egy Xavihoz vagy Iniestához hasonló ember kellett volna, aki képes váratlant húzni, ha pl. ininek nem megy. Xavi már nem ez a kategória nálam. Csak kérdés, hogy van e ilyen elérhető ember a piacon.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2014.12.13. 20:20:46

palesz77 írta:És így lett az "utóbbi 10 év legjobb igazolásából" egy "csereembernek jó lenne" 1 hét alatt.. :lol:

Mondjuk arra kíváncsi lennék ki volt az az okos,aki az utóbbi 10 év legjobb igazolásának nevezte.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2014.12.13. 20:12:23

És így lett az "utóbbi 10 év legjobb igazolásából" egy "csereembernek jó lenne" 1 hét alatt.. :lol:
Válasz küldése