Ousmane Dembélé

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.03.10. 20:05:17

Enrique írta:Azért lássunk már az orrunknál messzebb is... Dembuz feb. 10-én kapta meg a zöld utat, miután felépült 2 izomsérülésből, több hónap kihagyás után. Utána azonnal "gyomorproblémái" voltak, ki tudja miért. Egyből nyilván nem fog játszani, az volt az Eibar elleni meccs (0217) és azt is elmondta Valverde, hogy _fokozatosan_ fogja visszaépíteni, óvatosságból.

Az Eibar után volt összesen 5 azaz 5 meccs. Nem 10, nem 20. Ebből egy Chelsea, egy Atletico. A másik háromból (Girona, Las Palmas, Espanyol (Katalán Supercup) ), az elsőt végigjátszotta, a másodikon 15 perc csereként, az Espanyol ellen bő óra, de ott nem is volt gondolom cél, hogy végigjátssza a B csapatosokkal.

Én nem gondolom, hogy nem kap elég időt, lehetőséget a sérülései fényében. Majd ha lemegy úgy a szezon, hogy még max 1x kezd és a többi meccsen 10 perceket kap, akkor jogos lesz a reklamáció, addig felesleges türelmetlenkedés az egész.
Ebben van igazság, de én akkor is túlzottnak érzem az óvatoskodás, főleg, hogy azért szerintem annak kéne lennie a célnak, hogy a szezon utolsó harmadának a rangadóin már érdemben tudjon segíteni a csapaton. Aztán lehet így is lesz, meglátjuk.

Eddig tény, hogy nélküle is jöttek a sikerek a nagy ellenfelek ellen is, de pl. a Chelsea elleni odavágó megmutatta, hogy Messi egyedül kevés lehet. Ini sérülékeny, Coutinho pedig nem segíthet a BL-ben. Paulinho eléggé túlterhelt lehet a rengeteg lejátszott meccs miatt, meglepődnék, ha őt még idén láthatnánk jó formában. Vidal meg Gomes kevés, ahhoz, hogy velük hozzuk a BL-t nagyon fel kéne színniuk magukat.
Avatar
Makanaki
Jugador del Barça
Hozzászólások: 107
Csatlakozott: 2017.12.13. 21:26:49

2018.03.10. 18:36:02

Enrique írta:Azért lássunk már az orrunknál messzebb is...
Ha lehetne like-olni akkor +1 :)
„Ne bízz meg semmiben, ami gondolkodik, de nem látni, hogy hol tartja az eszét!”
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.03.10. 17:44:39

Samper írta:Ha Messi családi okokból nem játszik a Malaga ellen és Ini sincs, akkor nagyon megnő az esély Dembelé játékára.
Rájöttem, ki samper... Hát ő az álruhás Zombori "taktikus" Sándor.
Sztem egyedül samper képes egy ennyire komplex gondolatot megfogalmazni, senki másnak nem jutna eszébe ez a zseniális ötlet...
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2018.03.10. 16:24:59

Samper írta:Ha Messi családi okokból nem játszik a Malaga ellen és Ini sincs, akkor nagyon megnő az esély Dembelé játékára.
nem mondod #-o
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.03.10. 16:02:25

Ha Messi családi okokból nem játszik a Malaga ellen és Ini sincs, akkor nagyon megnő az esély Dembelé játékára.
Avatar
Enrique
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10124
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:05:05
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

2018.03.10. 14:46:48

Azért lássunk már az orrunknál messzebb is... Dembuz feb. 10-én kapta meg a zöld utat, miután felépült 2 izomsérülésből, több hónap kihagyás után. Utána azonnal "gyomorproblémái" voltak, ki tudja miért. Egyből nyilván nem fog játszani, az volt az Eibar elleni meccs (0217) és azt is elmondta Valverde, hogy _fokozatosan_ fogja visszaépíteni, óvatosságból.

Az Eibar után volt összesen 5 azaz 5 meccs. Nem 10, nem 20. Ebből egy Chelsea, egy Atletico. A másik háromból (Girona, Las Palmas, Espanyol (Katalán Supercup) ), az elsőt végigjátszotta, a másodikon 15 perc csereként, az Espanyol ellen bő óra, de ott nem is volt gondolom cél, hogy végigjátssza a B csapatosokkal.

Én nem gondolom, hogy nem kap elég időt, lehetőséget a sérülései fényében. Majd ha lemegy úgy a szezon, hogy még max 1x kezd és a többi meccsen 10 perceket kap, akkor jogos lesz a reklamáció, addig felesleges türelmetlenkedés az egész.
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10071
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2018.03.10. 14:15:46

Leginkább amiatt aggódunk, hogy legyen a BL-re egy olyan +1 játékosunk aki képes is valamit alkotni, ami egyedül Dembele lehet, ha sikerülne beépíteni, de így hogy Las Palmasok ellen sem játszik eleget, nem várhatunk tőle semmit, és nézhetjük ahogy Gomes játszik.

Ligát innen már be kell húzni, kupa döntőben is szép eséllyel indulhatunk, de a BL-hez kellene az a bizonyos váratlan plusz, amit Messin kívül max Dembele tudhatna meglépni, de így hogy Messire ráállnak, és Dembele nincs, nem sok veszély van a csapatban a kapu közelében, ezért kellene Dembouz, mert legalább a figyelem megoszlana, több területe lenne Messiéknek.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2018.03.10. 14:10:08

Nero. írta: Állítom hogy vannak emberek akik inkább választanák azt hogy játszon Dembelé és legyen 2-2, minthogy nélküle nyerjünk 1-0ra. Ezt nem azt jelenti hogy vele nem nyerhetünk, nélküle igen, de sokaknak az a fontos hogy a kedvenceiket nézzék és nem az eredmény.
vagy azt akarjuk, hogy olyan emberek játszanak akiket jó nézni?
nekem az eredmény a fontosabb, csak az én focit szerető agyamban ez együtt jár a szép játékkal, a kockáztatással, a győzelemre játszással, a gólokkal.
Na ezt hiányolom most, és zúgolódom, nem azért mert xy játszik.
Az más kérdés, hogy több esélyt látok a szép játékra, gólokra és így a győzelmekre ha olyanok játszanak, akik előre is tudnak focizni, nem csak az alibit játszák.

Szerencsénkre, ez most egy olyan szezon, amikor hozzuk csúnyán is a meccseket, reméljük, hogy továbbra is így lesz.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.03.10. 13:57:30

Igen ez jó kérdés hogy vajon hogy jött ide. Mert ugye elég sok forrás hozta le hogy Valverdét már korábban is megkereste a Real Madrid és mi is, viszont neki az egyik legnagyobb kikötése az volt hogy a keretet és a kezdőt csak ő egyedul rakja össze.

Erre jött Dembelé és Mina akik egyértelműen nem illenek bele ebbe a fociba, viszont olyan melósokat (Herrera, Parejo) nem szereztünk meg akikről azt gondolnánk hogy Valverdének szüksége van rájuk. Érdekes sztori.

Az viszont vicc-kategoria hogy mennyire stresszeltek azon hogy vajon játszik e a gyerek, és elore rugdossátok azt az edzőt akivel eddig mindhárom fronton minimum jól állunk.
Állítom hogy vannak emberek akik inkább választanák azt hogy játszon Dembelé és legyen 2-2, minthogy nélküle nyerjünk 1-0ra. Ezt nem azt jelenti hogy vele nem nyerhetünk, nélküle igen, de sokaknak az a fontos hogy a kedvenceiket nézzék és nem az eredmény.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2018.03.10. 13:56:07

Köszi Enrique a reagálást, Te legalább normálisan kifejtetted a gondolataidat.

Az oké, hogy nem az ő kérésére érkezett, erre én is gondoltam, és akkor most megint ki lehetne bontani egy problémát a vezetőség alkalmatlanságáról, de ez nem az a topik.

Nyilván hiányzott az összeszokás fázisa, de 3-4 hónapos sérülés miatt nem biztos, hogy kukáznám az egész szezonját. Nekem nem az a bajom, hogy a rangadókon nem játszik, talán így van rendjén. De egy Las Palmas ellen pl, vagy egyéb hoki csapatok ellen nem kockázat játszatni. Ha elbírja a többi kóklert a csapat, akkor szerintem Dembelét is elbírná.
Szóval nekem ezzel van a problémám, múlt héten is ezért pöröltem, mert a laspalmas ellen nem kezdett. Az atletico ellen várható volt, hogy nem kezd. Azzal nem is lett volna alapesetben bajom.
Viszont lehetőséget kellett volna adni neki, pláne amikor az AtMa 3 védővel, meg egy kp-val játszott, és akkora üres területek voltak, amiket nagyon nagyon ki lehetett volna használni. És erre jó fegyver Dembelé még ebben az állapotában is.

Szóval ma kezdjen, Chelsea ellen nem várom el, és nem is fogom felhozni EV-nek ha nem szerepelteti. Kivéve ha Gomest rakja helyette a csapatba.:D

Amit írsz a három delikvensről, azt részben tudom adni, de az a baj vele, hogy egy ilyen alibit elbír a csapat, de ha 2 esetleg mindhárom a pályán van, az már baromi káros. Mondtam már többször, 433-ban Gomest is el tudod bújtatni, 442-ben Vidalt is el lehet rejteni, és kompenzálni a többiek jó játékával. De bármelyik rendszerben ha egyszerre játszanak, az rettenetes. Nézőként/szurkolóként is, de a csapat játéka szempontjából is.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Enrique
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10124
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:05:05
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

2018.03.10. 13:40:45

csababarca írta:
hajnesz írta:A legutóbbi Valverde nyilatkozatból az derül ki, hogy egyelőre nem a legjobb döntéshozatalban.
ez is csak egy kifogás.
visszakérdezném, hogy Gomes, Vidal jobb? konkrétan nekik döntéshozatali lehetőségük sincs, mert már rég leszerelik őket, mire oda juthatnának.
magát mosdatja EV, mondja ki, hogy személyi problémái vannak vele, nem kedveli, és kész.

Az meg hogy azért nem játszik, mert felállt védelem ellen nem tud, megint csak egy blődség, Dortmund is játszott nem egy olyan meccset tavaly, ahol felállt védelem ellen kellett menni, másrészt ezt tudhattuk nyáron is, akkor minek vettük meg?

Egyre nevetségesebbek ezek a kifogásgyártások EV-től.
Pont ez az, lehet nem is Ernőbá kérésére érkezett. Lépéskényszerben volt a klub Neymar távozása miatt, volt egy tehetséges játékos, akinek eltökélt szándéka volt, hogy a Barcába igazoljon, fel kellett mutatni valakit a szurkolóknak - Coutinho off volt, Verrattival beszívtuk, nem volt más opció. Utána meg megsérült, 0 időt töltött a csapattal, a beilleszkedés meg nem annyiból áll, hogy eltölt x hónapot a többiekkel dumálgatva, hanem heti 5x gyakorolják együtt a különböző elemeket, hogy minél előbb rutin legyen mindegyik. Ez most tuti hiányzott.

Ernő szerintem egy karakán, egyenes fazon, elmondta, hogy nincs semmi baja vele, de nem fér bele nála ezek szerint, hogy egyénieskedjen _relatíve sokat_ Messi mellett. Így, hogy ma nincs Messi, garantáltan játszani fog és várni is fogja mindenki, hogy virítson valamit, mert más nem fogja felvállalni a párharcokat.

És abban meg egyetértek Hajnesszel, hogy Vidalnak, Palikánál, Gomesnél tudja mit várhat az ember, begyűjti, lepasszolja, nem dédelgeti, annyit fut, oda fut, amennyit, ahova kérik tőlük. Simán lehet, hogy ezeket a kéréseket Dembuz 80%-ban teljesíti csak, ez meg valamiért nem elég.

Ha már valamit fel lehet róni Valverdének, az az, hogy láthatóan a vállalható kockázatokat lépi csak meg, nem engedi szabadjára a csapatot, mint a lovakat. Vagy ahogy talán LuisE tette.
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2018.03.10. 12:36:04

MichaaBee írta: Tekintve, hogy előtte egy hónapig kb pályán sem volt Gomes, illetve ősszel is sokat volt jegelve, nekem egyáltalán nem egyértelmű, hogy Valverde berögződése lenne őt játszatni. Sőt, Valverde volt az első, aki huzamosabb ideig jegelte Gomest is és Denist is, Ardát be se hívta, szóval ha valaki nem teljesít, akkor száműzi. Az más kérdés, hogy kényszer szülte helyzetek miatt elő-előkerülnek újra, de nem mondanám, hogy berögződötten tolja Gomest. Azt már inkább, hogy Dembélét valami miatt nagyon mellőzi, de ez nem egyenértékű azzal, hogy tolná a portugált orrvérzésig.

Egyébként szerintem ma játszatni fogja a franciát, aztán a Chelsea ellen meg Vidal javára leülteti.
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, azzal a kiegészitéssel, hogy ha ma valami felejthetetlen meccset letol, akkor én látok esélyt a keddi játékára, tekintve, hogy Iniesta és Coutinho valószinüleg nem játszhat, igy még akár egy defenzivebb csapatba is beférhet 4. középpályásnak.
Avatar
MichaaBee
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5718
Csatlakozott: 2007.11.09. 15:12:26

2018.03.10. 12:30:55

MessiNeymarSuarez írta:Nagyon sokat köszönhetünk Valverdének, de úgy néz ki hogy neki is vannak olyan berögződései amik miatt szívunk, pl Gomes...
Tekintve, hogy előtte egy hónapig kb pályán sem volt Gomes, illetve ősszel is sokat volt jegelve, nekem egyáltalán nem egyértelmű, hogy Valverde berögződése lenne őt játszatni. Sőt, Valverde volt az első, aki huzamosabb ideig jegelte Gomest is és Denist is, Ardát be se hívta, szóval ha valaki nem teljesít, akkor száműzi. Az más kérdés, hogy kényszer szülte helyzetek miatt elő-előkerülnek újra, de nem mondanám, hogy berögződötten tolja Gomest. Azt már inkább, hogy Dembélét valami miatt nagyon mellőzi, de ez nem egyenértékű azzal, hogy tolná a portugált orrvérzésig.

Egyébként szerintem ma játszatni fogja a franciát, aztán a Chelsea ellen meg Vidal javára leülteti.
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
Avatar
Sinya22
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3186
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2018.03.10. 12:28:23

Akkor foglaljuk össze:

Dembelé bizonyítson edzésen,és aztán kerüljön a kezdőbe. De nyilván nem az edzésen fog belejönni a játékba,hanem a meccseken. Csak 20 percekkel ez nehéz lesz. És mikor ég a ház majd a bl-ben pl,és fordítani kell,akkor majd beáll meccshiánnyal és kapja a kritikát,hogy mennyire 0 és minek vettük. Ezért nem értem,hogy a bajnokikon miért nem játszik folyamatosan. Vártak vele a sérülése után,de az már elég régen volt. A Palmas ellen pihent,majd nem állt be a Tico ellen. Ezt megmagyarázza valaki?Ne azzal,hogy vizes volt a fű,meg hogy darált az Atletico,mert ha ez szempont,akkor a meccsek 90%-ban nem fog játszani. Ma kb biztos kezdeni fog,mivel Messi sincs,de szerdán megint nagy kérdés.

De legalább ha lenne 1 olyan emberünk a jobbosra,aki védekezni és támadni is tud normálisan,akkor tökre megérteném,hogy EV nem akar belenyúlni abba,ami működik. De Robin kívül nincs ilyenünk,ő meg hátrébb van,ergó nem értem miért jobb meccsenként váltogatni ott az embereket,mikor ott egy fiatal gyors játékos,aki szerintem ha játszana 3 meccset egymás után elhagyná a labdaelhagyásokat,meg a túlcselezéseket.

Valahol ugyanez a véleményem Semedo esetében is,aki nagyon ritkán játszott,egymás után többször meg még valamikor szezon elején volt kezdő. De ez itt off.
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2018.03.10. 12:25:15

visca el barca írta:
akkor még egyszer :D vidal meg gomes jó döntéshozatalban? :D
Döntéshozatalba sok minden beletartozik. Például az is, hogy leadni időben a labdát, felesleges cipelés helyett.
Gomes nem, viszont Vidalallal nem tudom mi bajotok. Igaz, hogy egyszerü játékos, mint a faék,leadja az elsőnek, elfut, bead, és kb ennyi, viszont ezt mindig megcsinálja, ráadásul felszántja a pályát. Az ilyen játékost ha más nem is, de becsülni kell.
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10071
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2018.03.10. 12:12:32

Nem a legcsúcsabb Dembele, de még mindig nem látom hogy mivel lenne rosszabb annál hogy Gomes idétlenkedik a pályán.

Nagyon sokat köszönhetünk Valverdének, de úgy néz ki hogy neki is vannak olyan berögződései amik miatt szívunk, pl Gomes...

Atleti ellen is mehetett volna a kontrákban Dembele, ehhez képest Gomes bénázott ÚJBÓL, mikor már hányszor leírta magát és reméltük hogy "na ez volt az utolsó meccs"

Ezerrel befele kéne építeni a gyereket ha akarunk a BL-ben valamit, ehhez képest csak ül a padon és Gomesek szerencsétlenkednek.
Nem értem mivel veszítenénk vele többet egy kis túlzással megnyert ligában, mint Gomes szerencsétlenkedésével.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2018.03.10. 12:11:08

hajnesz írta:Szerintem meg ez a blődség, nyilván az a valószinübb, hogy az egész világ összeesküdött a szegény néger francia ellen, az edző pikkel rá,stb, még véletlenül se lehet, hogy valami szakmai indok miatt nem játszik (amit esetleg mi nem látunk innen a fotelből).
Ma valószinüleg itt lesz a lehetősége, hogy lenyügözzön minket,és megmutassa, hogy a kezdőben a helye.
akkor még egyszer :D vidal meg gomes jó döntéshozatalban? :D
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2018.03.10. 12:10:18

Akkor fogadnám el ezeket a "szakmai" indokokat, ha lenne olyan helyette, aki ezeket maximálisan végrehajtja, de legalábbis jobban mint ő.

De mivel nincs, ezért tartom ezeket kifogásnak, és igen, olyan kifogásoknak amik csak rá érvényesek.

Gomes, Vidal mit ad felállt védelem ellen?
Hol jött ki hogy jók döntéshozatalban?
Semmit és sehol a két válasz.

Nem Coutinho,Messi,Lajos, Iniesta, Busquets, RAkitic, Roberto helyett követeljük a csapatba, még csak nem is Paulinho helyett. Hanem A Vidal,Gomes duó mellett akármikor, akárki ellen játszhatna, hátrakötözött bokákkal is többet adna, mint ez a két szerencsétlenség.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
18Barca99
Capitá del Barça
Hozzászólások: 927
Csatlakozott: 2009.12.08. 19:36:08
Tartózkodási hely: Budapest

2018.03.10. 12:07:59

Kovbal88 írta: Dembélé meccse lehet a holnapi?

„ szeret üres területeket bejátszani,


Valverde kicsit elszólta magát, ezért nem játszik, mert felállt védelem ellen, nincsenek üres területek.
A meccseink 90%-ban felállt védelem ellen zajlanak. Szóval ha tényleg csak üres területek esetén játszatja akkor túl sokat nem látjuk a franciát :D
Ha el kell törnöm valamimet a pályán, akkor eltöröm, és nem panaszkodom, ha ez segít az edzői stábnak és a csapatomnak. Ez a fajta elkötelezettség a legfontosabb, hogy meglegyen mindenkiben. - Ivan Rakitic
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2018.03.10. 11:59:24

Szerintem meg ez a blődség, nyilván az a valószinübb, hogy az egész világ összeesküdött a szegény néger francia ellen, az edző pikkel rá,stb, még véletlenül se lehet, hogy valami szakmai indok miatt nem játszik (amit esetleg mi nem látunk innen a fotelből).
Ma valószinüleg itt lesz a lehetősége, hogy lenyügözzön minket,és megmutassa, hogy a kezdőben a helye.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2018.03.10. 11:46:36

hajnesz írta:A legutóbbi Valverde nyilatkozatból az derül ki, hogy egyelőre nem a legjobb döntéshozatalban.
ez is csak egy kifogás.
visszakérdezném, hogy Gomes, Vidal jobb? konkrétan nekik döntéshozatali lehetőségük sincs, mert már rég leszerelik őket, mire oda juthatnának.
magát mosdatja EV, mondja ki, hogy személyi problémái vannak vele, nem kedveli, és kész.

Az meg hogy azért nem játszik, mert felállt védelem ellen nem tud, megint csak egy blődség, Dortmund is játszott nem egy olyan meccset tavaly, ahol felállt védelem ellen kellett menni, másrészt ezt tudhattuk nyáron is, akkor minek vettük meg?

Egyre nevetségesebbek ezek a kifogásgyártások EV-től.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2018.03.10. 11:27:43

A legutóbbi Valverde nyilatkozatból az derül ki, hogy egyelőre nem a legjobb döntéshozatalban. Ez adódhat az új környezetből is, más szisztémában játszik a csapat, vagy esetleg abból, hogy nem érti meg a társakkal magát. A jó hir a dologban, hogy ezen az évek, az edzés, és a meccsek segiteni fognak. Valverde szerintem keresni fogja az arany középutat, hogy a legkevesebb tanulópénzt "beáldozva" minél előbb felépitse az emberünket, ez szerintem meg fog történni még ebben az évben, legkésőbb a következő szezon elejére.
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2018.03.09. 08:15:19

Samper írta:Nem érdemes belső információk nélkül ezt a Dembelé - csontot rágni. Több mint evidens, hogy a kezdőcsapaton kívül most egyedül benne van spiritusz, hogy fel kéne javítani a támadó játékot, hogy egy rekord-áron vett játékost használni kéne. Ha ez mégse történik, annak nyilván oka van. Gyanúként felvetődött, hogy az edzővel, vagy a játékostársakkal nem megfelelő a viszonya. Logikus, de nem bizonyított. De akármi a helyzet, az edzőnek és a vezetőségnek ez még égetőbb probléma, mint a szurkolóknak. Ezért valaminek történnie kell. Mi meg ki kell, hogy várjuk ezt. És addig fölösleges azon vitatkozni, hogy eleve hiba volt-e leigazolni.
Szerintem a társakkal jól ki jön,Girona ellen legalábbis úgy tűnt. Atletico ellen meg lehet, még bízott Valverde Gomesben. Viszont, ott kritikán aluli volt a portugál. Szóval, ha holnap se játszik Dembele, akkor komoly bajok vannak vele.

Dembélé meccse lehet a holnapi?

„ szeret üres területeket bejátszani,


Valverde kicsit elszólta magát, ezért nem játszik, mert felállt védelem ellen, nincsenek üres területek.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.03.09. 07:55:33

Nem érdemes belső információk nélkül ezt a Dembelé - csontot rágni. Több mint evidens, hogy a kezdőcsapaton kívül most egyedül benne van spiritusz, hogy fel kéne javítani a támadó játékot, hogy egy rekord-áron vett játékost használni kéne. Ha ez mégse történik, annak nyilván oka van. Gyanúként felvetődött, hogy az edzővel, vagy a játékostársakkal nem megfelelő a viszonya. Logikus, de nem bizonyított. De akármi a helyzet, az edzőnek és a vezetőségnek ez még égetőbb probléma, mint a szurkolóknak. Ezért valaminek történnie kell. Mi meg ki kell, hogy várjuk ezt. És addig fölösleges azon vitatkozni, hogy eleve hiba volt-e leigazolni.
Avatar
Normandia
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2502
Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely

2018.03.09. 07:12:41

danixx írta:Én is úgy látom, hogy ő kell a csapatba. Sajnos ezen a Cataluna kupán nem sokat láttunk tőle, de egy ilyen összeállításban még Messinek is nehéz lenne bármi produktumot mutatni.
AG még itt is béna volt.
Kovbal88 írta:...
Abban igazad van teljesen, hogy a BL győzelemhez kell. Úgy megy át sokszor a védőkön, mintha ott se lennének, jól cselez és gyors, és szerintem nagyon jó testcselei is vannak, egy csomószor így fekszenek el a védők.
Én remélem, hogy végre lesz hely a csapatban és nem ilyen B kategóriás töltelékek próbálkoznak majd.

Denis Suarez is totál csalódás volt szerdán ismét...
Igazán csak tőle láttam olyat, ami miatt érdemes volt nézni, még akkor is ha az égbe meg a lelátóra küldte a lasztit. Simán bevállalja az egy az egyeket, sokszor 3 védő sem akadály számára. A problémát abban látom, hogy nagyon akar bizonyítani. Görcsös és ezért nem jönnek a lehetőségek, vagy ha jönnek elizgulja, vagy csak rosszul dönt. Nyilván bizonyítani szeretne és az a kevés játékperc arra megy el, hogy mindenáron bizonyítson. Sajna ez egy ördögi kör és ennyi játékperccel nehéz lesz kitörnie ebből az állapotból. Én mindenképpen játszatnám, mert előbb utóbb átfordulna ez a negatív széria a pozitív tartományba. Tehetséges, benne van az X faktor és az edző feladata ezt kihozni és csiszolni.
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
Válasz küldése