Ousmane Dembélé

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.11.10. 15:36:32

rdekes. Mi 9,5 millió szövetségi kapitány országa, mindig azt hangoztatjuk, hogy a pályán mutatott teljesítménye végett kell egy játékost megítélni.
Én pl. ezzel sem értek egyet. Vannak pl. olyan karizmatikus játékosok, akiknek a puszta jelenléte is hatalmasat dob a csapaton, még akkor is, ha gyengébben játszik. És van, aki olyan szinten bomlasztani tudja a csapategységet, hogy még jó játékkal sem tudja kompenzálni azt a kárt, amit csinál.


Azért ebben a csapatban játszik minden idők egyik legjobbja, és rajta kívül jó néhány klasszis is ikon. Ha ők be tudnak érni időben edzésekre, akkor nehogy már egy olyan játékos ne tudjon, aki még hozzájuk képest, az elvárásokhoz képest, a fizetéséhez és vételárához képest jóformán semmit nem tett le az asztalra. Így megértem Valverdét, de azt is megérteném, ha Messiék berágnának a gyerekre.

És mondom, az öregnek lehet rálátása, hogy a gyerek tényleg nem bír magával.

Azért még bízok benne, hogy visszajön a földre a srác, mert megfelelő mentalitással még mindig lehetne nagy erősségünk. Talán az ideigazolása is túl korán jött, kellett volna neki még 1-2 év a Dortmundban, de hát a Neymar üzlet borított mindent. :?
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1561
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2018.11.10. 13:31:50

Ronaldinho&Barca írta:Érdekes. Mi 9,5 millió szövetségi kapitány országa, mindig azt hangoztatjuk, hogy a pályán mutatott teljesítménye végett kell egy játékost megítélni. Végre volt a háta mögött egy alapozás, és pazar formában indította el a szezont, fontos gólokat szerzett és gólt érő akciókat készített elő. Tény, a vak is látja, hogy vannak hiányosságai. Ha ez fejbéli, akkor ugyan úgy orvosolni kellene, mint egy képességbeli hiányosságot, nem gondolom hogy a barcelonánál ez egy megoldhatatlan helyzet lenne. Továbbá azt sem értem, ezt viszont edzői oldalról, hogy ha becsúszik 1-2 gyenge meccs, félidő, miért jegeljük a padon hosszú heteken keresztül. Attól még senki sem lett jobb játékos. A pályán kívül én nagy ívben teszek rá, mikor kel és mit eszik, ha pályára lép, akkor adjon bele apait anyait. Ő egy csiszolatlan gyémánt, hát hozzák ki belőle az értéket. Ha pedig pálcát törünk felette, akkor ugyan úgy vehetjük Suarez botladozását akit képtelenek vagyunk kiültetni, Cou pedig szintén képes betlizni félidőket, meccseket. De nem is emelnék ki senkit. Játszatni, fejleszteni, okítani.
Te írtad, hogy a pályán nyújtott teljesítménye alapján ítéljük meg a játékát, amikor kikerült a kezdőből, akkor épp nem nyújtott olyan teljesítményt, amiért annyira játszania kellett volna.

Összesen 2 meccsen ült végig a padon, meg 2 meccsen kapott 30 percnél kevesebbet. Ez az a nagy jegelés?
Suarezt meg nem értem miért kell idevenni, mikor minden meccsen kihajtja a lelkét, ráadásul nincs helyettese,szerinted Munir megoldás helyette? Dembinek van rendes cseréje, ha nem játszik jól, van kire lecserélni. Suareznek nincs.
Komolyan nem értem szegény gyereket. Most, hogy Messi lassan vissza fog térni, megint csökkenni fognak a percei, mert ismét csak 1 kiadó hely van a támadósorban, amire 4-en pályáznak. Kapott egy esélyt az Úrtól, Coutinho lesérült, bizonyíthatta volna pár meccsen, hogy igenis a kezdőben a helye, erre nem megy el edzésre :lol: Lassan kezdem úgy érezni, hogy az öreg Luisito nem beszélt hülyeségeket a Balotellis hasonlattal. Várom még, hogy megkezdje a Ramadánját, meg hozza az átoklevevő boszorkányokat afrikából.
Azt a hiányosságot, hogy valaki ostoba, nem lehet kezelni. Max kinövi, benő a feje lágya. S bár ez lenne az egyedüli hiányossága.

Persze, ha így nézzük kb Messi az egyedüli hiányosság nélküli játékos a világon :lol:
Nem szeretem a problémás játékosokat. Az ilyenek nem tesznek jót a csapatmorálnak sem. Az első normális ajánlat esetén útjára engedném, mehet amerre lát. Malcom egyelőre egyetemi professzornak tűnik mellette, de majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle.
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5143
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2018.11.10. 13:20:04

nincs a keretben fekete barátunk.
Kép
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4461
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2018.11.10. 12:59:27

Érdekes. Mi 9,5 millió szövetségi kapitány országa, mindig azt hangoztatjuk, hogy a pályán mutatott teljesítménye végett kell egy játékost megítélni. Végre volt a háta mögött egy alapozás, és pazar formában indította el a szezont, fontos gólokat szerzett és gólt érő akciókat készített elő. Tény, a vak is látja, hogy vannak hiányosságai. Ha ez fejbéli, akkor ugyan úgy orvosolni kellene, mint egy képességbeli hiányosságot, nem gondolom hogy a barcelonánál ez egy megoldhatatlan helyzet lenne. Továbbá azt sem értem, ezt viszont edzői oldalról, hogy ha becsúszik 1-2 gyenge meccs, félidő, miért jegeljük a padon hosszú heteken keresztül. Attól még senki sem lett jobb játékos. A pályán kívül én nagy ívben teszek rá, mikor kel és mit eszik, ha pályára lép, akkor adjon bele apait anyait. Ő egy csiszolatlan gyémánt, hát hozzák ki belőle az értéket. Ha pedig pálcát törünk felette, akkor ugyan úgy vehetjük Suarez botladozását akit képtelenek vagyunk kiültetni, Cou pedig szintén képes betlizni félidőket, meccseket. De nem is emelnék ki senkit. Játszatni, fejleszteni, okítani.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Avatar
Rinku
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2549
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48

2018.11.10. 11:28:17

A PSG-ből vagy 150 milkát tuti ki lehetne szurkolni érte. Már télen odaültetnék valakit a telefonhoz 0-24-ben, hátha olajosék hívnak, aztán mehet is.
Football, bloody hell. /SAF/
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6589
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2018.11.10. 10:30:38

Tényleg nem tűnik egy agysebésznek a gyerek, pont most szórakozik, amikor Coutinho kidőlt...

Remélem ezek után Malcom kezd a hétvégén, akkor majd Dembele is elgondolkozik kicsit. Nem tartom kizártnak, hogy amúgy tudná kezelni Valverde, de inkább pedagógiai okokból padoztatja.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Maxi
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1933
Csatlakozott: 2005.03.20. 15:49:59
Tartózkodási hely: Szolnok

2018.11.10. 09:26:51

Én kb hasonlóan látom mint az öreg Suarez, még ha nem is általánosítva szimplán Dembelére levetítve.

Sík hülye ehhez a jétékhoz, minden értelemben ez lerí róla. Gyors, eszméletlenül ütemtelen de itt kb ki is fújt.
Én megértem Ernőt, hogy nem szán neki komolyabb szerepet, mivel midnen 6-8 rossz megoldására jut 1 jó! Remélem nyáron (amíg lehet) relatív jó pénzért elasszoljuk, neki itt nincs helye sehogysem, eleve meg se kellett volna venni, Ő csak a Neymar transzfer, illetve az, hogy Cou-t nem tudtuk elhozni áldozata, valakit villantani kellett.

Amiket meg csinál pályán kívül...hagyjuk is, számomra Ő örökre elásta magát.
Forca Barca
hau30
Capitá del Barça
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
Tartózkodási hely: Pécs

2018.11.10. 08:54:30

Nero szerintem tavaly nyáron nem a 4 kp volt az alap elképzelés, de Dembele több hónapos sérülése+Paulinhoval történő eredményesség után EV erre állt át. Utána Dembele hol játszott, hol nem... Én nagyon bíztam és most is bízok benne, mert nagyon fiatal és hihetetlen milyen kétlábas játékos, de Suarez bácsinak lehet igaza van. Szerintem még a nyelvet sem sikerült neki a legalapabb szinten sem elsajátítani több mint 1 év alatt. Legalább is nekem ez látszik mikor társak körében van. És így nem lehet...
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.11.10. 00:45:22

Driftwood írta:Hau30
Tökèletesen egyetèrtek.
Egyszerű a srác ,mint egy locsolókanna .
Emlèkeztet Martialra ,óriási tehetsèg nulla alázat nulla intelligencia.
Kétlem hogy jelenleg bárki is tobbet adna érte mint 60 millio. Pláne hogy az igazán nagy csapatoknak (ahol van lé) nincs szükségük rá.

Csak szokásos “Barca”, azon agyalunk hogy hogyan oldjunk meg egy olyan problémát, hibát, amit nem is kellett volna elkövetni.
Tavaly nyár végén tényleg hiánycikk volt a támadó nálunk, de Valverde szólhatott volna hogy “gyerekek, én amúgy is inkább 4 középpályással tervezek egy labdabiztosabb felfogást, ne hozzátok ide ezt a zsonglőrt rekordáron”
Bár azóta kiderült hogy Valverdenek túl sok beleszólása nincs az igazolásokba.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Driftwood
Jugador del Barça
Hozzászólások: 119
Csatlakozott: 2017.12.24. 13:19:29

2018.11.10. 00:33:53

Hau30
Tökèletesen egyetèrtek.
Egyszerű a srác ,mint egy locsolókanna .
Emlèkeztet Martialra ,óriási tehetsèg nulla alázat nulla intelligencia.
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6714
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2018.11.09. 22:25:32

Andris írta:Szerintem nincs abban semmi ha egy 20 éves gyerek elalszik egyik nap véletlen, és aztán valami kamuval kimenti magát utólag... szerintem ez a normális, nem állandóan, de nagyon ritka alkalmi szinten. Ha profi labdarúgó az illető, akkor persze más a helyzet, nyilván ennyi pénzért egy más szint várható el, de azért ha előfordul, akkor sem tartom olyan hatalamas és vérlázító dolognak. Kap egy kis (nekünk nagy) pénzbüntit, 30 fekvőt, aztán csókolom. Legközelebb kétszer meggondolja hogy csajozik vagy PS-ezik-e hajnal háromig.

Nem lehet mindenki a felelőssétudat szótári illusztrációja, mint Iniesta, se csöndes muja kisfiú mint Messi. Várjuk meg a végét, ha gyakran van vele gond, majd úgyis eladják. Addig meg legyen kizárólag a játéka alapján megítélve általunk, szvsz.
Hát...ez csak trollkodás gondolom :D Már nem azért, de én egyetemistaként heti 2-3 bulival sem késtem el a futsal edzésekről, se délelőtt, se este, mert elaludtam, elfelejtettem, dugtam vagy bekarmoltam előtte és kicsivel kevesebbet kerestem, mint 15 millió euró. Nem sokkal, de azért kevesebbet.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.11.09. 21:47:30

Capon írta:Lehet már valamit tudni, hogy mi igaz ebből a nem jelent meg edzésen és telefonon sem lehetett elérni sztoriból?
Nem tudom, de már nem az eslő ilyen hír, valami valóságalapja biztos lehet annak, hogy baj van a srác hozzáállásával. Az öreg Suarez is gondolom, nemcsak találomra böfögte be a nyilatkozatát, hanem van rálátása a dologra. És akkor talán mégsem akkora túlzás a Balotellis hasonlat.

Én eddig mindig védtem a srácot, de ha nem tesz meg mindent, hogy beépüljön a csapatba, akkor érdemesebb lenne nyáron eladni a lehető legkevesebb bukással.

Kölcsönadástól óckodok, általában mi szívjuk meg. Ha elmegy egy kisebb csapatba, és ott sem tud jól teljesíteni, akkor aztán aligha remélhetünk komolyabb összegeket érte. Akkor inkább kapja meg szezon végéig a lehetőséget nálunk, a nem él vele, menjen.

Amúgy anno mikor leigazoltuk, megmutatta, hogy suttyó, azzal, ahogy elvált a Dortmundtól. Én el is ítéltem érte, de sokan védték itt, hogy azért csinálja, mert nagyon ide akar jönni, Egy korrekt ember az ilyeneket nem így old meg. Majd nálunk is bedurcázik, aztán nem megy el edzésekre, meg megtagadja Valverde utasításait? Már talán el is indult ezen az úton, de akkor gyorsan helyre kell rakni, ha meg nem lehet, akkor kifele innen.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2018.11.09. 20:42:09

Szerintem nincs abban semmi ha egy 20 éves gyerek elalszik egyik nap véletlen, és aztán valami kamuval kimenti magát utólag... szerintem ez a normális, nem állandóan, de nagyon ritka alkalmi szinten. Ha profi labdarúgó az illető, akkor persze más a helyzet, nyilván ennyi pénzért egy más szint várható el, de azért ha előfordul, akkor sem tartom olyan hatalamas és vérlázító dolognak. Kap egy kis (nekünk nagy) pénzbüntit, 30 fekvőt, aztán csókolom. Legközelebb kétszer meggondolja hogy csajozik vagy PS-ezik-e hajnal háromig.

Nem lehet mindenki a felelőssétudat szótári illusztrációja, mint Iniesta, se csöndes muja kisfiú mint Messi. Várjuk meg a végét, ha gyakran van vele gond, majd úgyis eladják. Addig meg legyen kizárólag a játéka alapján megítélve általunk, szvsz.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
Capon
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum

2018.11.09. 20:31:57

Lehet már valamit tudni, hogy mi igaz ebből a nem jelent meg edzésen és telefonon sem lehetett elérni sztoriból?
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
hau30
Capitá del Barça
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
Tartózkodási hely: Pécs

2018.11.09. 18:51:43

Tényleg istenadta tehetsége van, de rendkívül egyszerű lélek. Látszik rajta néha, hogy azt sem tudja milyen rendezvényen van! Nem tud beilleszkedni a közegbe és szerintem a pályán kívül nem él profi sportolóhoz való életmódot. Ajánlom mindenki figyelmébe az Inter első félidei teljesítményét. Többször lehetett látni rajta, hogy seggén veszi a levegőt pedig nincs agyon terhelve. Én a klub helyében átlagosan megadnám neki a játékperceket a nem fontos meccseken és el is rak majd jó pár gólt. Ezzel nem csökkenne drasztikusan a piaci értéke. Év végén pedig az első korrekt ajánlat(80-100 misi) után eladnám. Malcom gyerekben 100x nagyobb alázat van! Jó lenne, ha vissza kéne szívnom ezt a hozzászólást fél év múlva...
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3881
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2018.11.09. 17:45:18

Sosem írtam még róla ide: ez a pali "síkhülye". Nem tudom miért van vele állandóan ilyen probléma, de ennyi pénzt kapó és ekkora összegért megvásárolt focistától talán elvárható lenne a profizmus. Éppen ideje lenne most már szankcionálni.
Ebben a gyerekben nem nagy potenciál van, hanem egy óriási baromság volt a leigazolása.
gergosz
Barça C
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2009.08.11. 03:05:16

2018.11.07. 17:28:20

Nekem az a furcsa hogy úgy került ki a csapatból hogy ment neki a játék, legalábbis én úgy emlékszem hogy nem volt nagyon rossz meccse és egyszer csak leültették mintha pihentetnék és nem került vissza csak csereként. Nem tudom hogy ennek van-e köze ahhoz hogy az ára az x+y millió volt és esetleg az y-nak feltétele hogy elég sokszor kezdő legyen aminek a kifizetését így el lehet még tolni, de nekem nem tűnt indokoltnak az hogy kikerüljön.

Most meg hogy kezdő volt viszonylag nagyobb szünet után hozza azt a formát amit tavaly és ami miatt ha el akarnák adni nem sokat fizetnének érte.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.11.06. 13:22:41

Innentől mehet ez a téma inkább az Offtopic-ba, köszi. :)
macgabi
Barça B
Hozzászólások: 28
Csatlakozott: 2014.03.12. 17:04:51

2018.11.06. 12:59:46

Néhányan mondjátok, hogy butaság ez az afrikaizás.

Nem. Ez nem butaság, hanem nettó rasszizmus. Aki pedig ezt nem érti, az szimplán ostoba.
Elképesztő, hogy 2018-ban, a hátunk mögött több ezer évnyi tudományos fejlődéssel, vagy csak a felvilágosodás óta eltelt 4-500 év tudományos eredményeivel, még mindig vannak, akik a szellemi, mentális produktum eredményeit (vagy sikertelenségét) képesek visszavezetni a származásig.
A fizikai produktum tekintetében beszélhetünk a származásról, lásd kenyai hosszútávfutók, afroamerikai bokszolók, és a többi, vagy például egy szan (busman) származású 140 centis, 40 kilós emberből sosem lesz olimpiai bajnok súlylökő vagy magasugró.
De azért óvatosan a származással.

Fegyelmezetlenek. Azért mert afrikaiak? Ez komoly?
Aki ezt tök komolyan veszi, az most piszkosul meg fog lepődni. Két darab, tudományosan igazolt tény (TÉNY).

1. A fegyelmezettség (önfegyelem, önkontroll, hidegvér, önuralom, higgadtság, satöbbi), egy szerzett, tanult képesség, viselkedési minta. Hangsúly azon, hogy szerzett, tanult, vagyis független a genetikától.
[Azért, hogy ne bonyolítsuk túl, most ne vegyük figyelembe a magatartás-genetikát és a humánetológiát, az autizmus kutatást, miegymást, illetve ezek azon állításait, hogy bizonyos körülmények együttes fennállása mellet a génkészlet befolyással lehet az egyén tanult viselkedésmintáira]

2. Mindannyian afrikaiak vagyunk. Mind.
kajtarp
Barça C
Hozzászólások: 21
Csatlakozott: 2009.07.17. 22:57:09

2018.11.06. 10:22:13

LG írta:
Vagy anno Adebayor “nyilt levelei” is sok mindent elárultak arról hogy mi a mentalitás a fekete kontinensen
Tud írni? :shock: Na jó, ez már buta volt.
De amúgy egyet értek, elég csak megnézni, hogy VB-nek nem tudnak áttörést elérni az afrikai csapatok, pedig volt idő, amikor Elefántcsontpartnak vagy Ghánának bivaly kerete volt. De mivel nem voltak képesek olyan fegyelmezett játékra, minden az Európaiak, így gyengébb képességű kerettel is meg lehetett verni őket. Klubcsapatoknak az ideális, ha a két futballkultúra keverdik, ahogy már írták alattam.
Igazad van részben, de az is hozzátartozik, hogy talán azért nem nyert még afrikai csapat vb-t, mert sokszor a legjobbjaik európai válogatottakban játszanak?
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.11.05. 21:41:52

Vagy anno Adebayor “nyilt levelei” is sok mindent elárultak arról hogy mi a mentalitás a fekete kontinensen
Tud írni? :shock: Na jó, ez már buta volt.
De amúgy egyet értek, elég csak megnézni, hogy VB-nek nem tudnak áttörést elérni az afrikai csapatok, pedig volt idő, amikor Elefántcsontpartnak vagy Ghánának bivaly kerete volt. De mivel nem voltak képesek olyan fegyelmezett játékra, minden az Európaiak, így gyengébb képességű kerettel is meg lehetett verni őket. Klubcsapatoknak az ideális, ha a két futballkultúra keverdik, ahogy már írták alattam.


Kivétel persze vannak, az afrikai gyökerekkel rendelkezők között is vannak kifejezetten magas játékintelligenciával megáldott játékosok is. A mi emberünk szerintem nagyjából a kettő között van, de vannak más olyan képességei, amellyel akár klasszissá is nőhet, főleg ilyen társak mellett, szóval én nem féltem, legalábbis nem ettől. Inkább attól, hogy Valverde nem fogja megtalálni a helyét, ezért előbb-utóbb elveszítjük. Persze a csapat érdeke a legfontosabb, és ha Velverde team nélküle is eredményes lesz, senki nem fogja hiányolni. Bár hosszútávon még ebben az esetben is visszasírhatjuk.
De majd meglátjuk, én azért még optimista vagyok vele kapcsolatban.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.11.05. 20:08:56

Amit az öreg szóba hozott az tabu, de van benne valami. Ugyanez igaz a brazil játékosok egy részére is.

Eto’o all time no.1 kedvencem, hatalmas jatekos volt, de a pályán kivul elő jött a vére sokszor.

Nézzetek meg egy Afrika-kupát és meglatjatok mirol beszel az öreg
Vagy anno Adebayor “nyilt levelei” is sok mindent elárultak arról hogy mi a mentalitás a fekete kontinensen

És én ezt úgy mondom hogy nem vagyok rasszista.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
MichaaBee
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5718
Csatlakozott: 2007.11.09. 15:12:26

2018.11.05. 20:00:49

drobika írta:Elképesztő hasonlat az afrikai,meg a Balotelis.
Samuel Eto.Emlékeztek rá?Hülye volt a focihoz? Messit meg kellene kérdezni...Henry...Ő sem teljesen fehér hiába francia,Mbappé... Szóval eléggé buta ez az afrikai hasonlat.
Szerintem is szörnyű. Lehet én vagyok túl píszí, de ez nekem erős. Lentebb meg lett említve Eto'o, Henry, Drogba, Mbappé, Thuram, Essien, Gallas, mint ellenpélda, de órákig lehetne még sorolni a neveket, Desailly, Makélélé, Umtiti, a Touré testvérek, Matuidi, Nzonzi, Keita, Abidal, hogy csak azokat mondjam, akik hirtelen eszembe jutottak.
LG írta:Általánosságban szerintem is igaz, amit az afrikaiakról mond.
Fent elhangzott tizenvalahány ellenpélda. Tudsz ennyi "buta afrikait" felsorolni, hogy általánosítani lehessen? Szerintem nem. :)

Nem akarok belemenni ebbe a vitába, mert nem ebbe a topicba tartozik, de nagyon erőset talált mondani Suárez...
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
Avatar
westerngom
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1527
Csatlakozott: 2007.12.15. 21:33:00
Tartózkodási hely: West Side

2018.11.05. 19:25:21

MatyiG írta:Ezt nem a mostani Lajosunk mondta. :)
:oops: :oops: :oops:

ezt nagyon benéztem!!! :lol:

Ebben a kontextusban "kicsit" erősnek is éreztem Lajosunktól... :lol:
drobika
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1412
Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
Tartózkodási hely: Pécs

2018.11.05. 19:05:29

Elképesztő hasonlat az afrikai,meg a Balotelis.
Samuel Eto.Emlékeztek rá?Hülye volt a focihoz? Messit meg kellene kérdezni...Henry...Ő sem teljesen fehér hiába francia,Mbappé... Szóval eléggé buta ez az afrikai hasonlat.
Dembelének nincs italélva a helye. Valverde baloson játszatja,az összes gólját meg jobbról szerzi Semedoval.Nem kéne már belátni,hogy nem a bal oldalra való?
Válasz küldése