Ousmane Dembélé

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7402
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2018.07.23. 09:31:51

visca el barca írta:egy 19 éves gyereknek, a katariakat leszámítva soha senki a büdös életben nem fog évi 15 milliós fizetést adni. nem véletlenül nevette ki, majd hajtotta el perez is. sztem amugy is egy rettentően túlfújt gyerek, egyelőre abból él h 19 éves és tud futni. nehogymár idehozzuk aztán annyit kapjon mint messi :roll:
Közel sem biztos, hogy, ha mi is annyit ajánlunk, mint a PSG meg is szerezzük, ez nem így megy. A PSG ráígér 10-20 milliót (az FFP-t simán kijátszák, ahogy meg is tették), amivel már nem tudunk versenyezni, meg a fizetése is a simán a harmadik lett volna egy addig egyszezonos 18 éves játékosnak. Ha marad Monacoban közel sem biztos, hogy ilyen horror ára lenne, nem lenne annyira szem előtt.
Azt túlzásnak tartom, hogy teljesen túlfújt és csak a sebességéből él, de tény, hogy bőven nincs azon a szinten, amire jelenleg taksálják és amekkora hype van körülötte. Ráadásul baromi könnyen elszállhat az agya, már a VB-n is voltak felesleges sztárallűrtjei.

Dembelét meg rohadtul nem értem miért temetik itt sokan. A gyereknek volt minden alapozás, társas edzés nélkül kb. egy egészséges/félegészséges fél szezonja, amiben közel sem mutatott olyan játékot, ami olyan csalódást jelentene és mindezt 20 évesen. Plusz számokban is elég erős volt. Lerí róla, hogy rohadt tehetséges, a védelmeket is kb. csak Messi, esetleg Ini tudta addig megbontani. Alig töltötte be a 21-et nagyon sokat tud még fejlődni, más játékosok ennyi idősen kanyarba sincsenek hozzá képest.
Az, hogy ennyibe került meg nem az ő sara, sőt ő mindent megtett, hogy elengedje a Dortmund. Ha mondjuk 70-80-ért jött volna, senkinek nem lenne egy szava sem. Nagyon sokat számít ez az aspektus a megítélésén és nem könnyű ezt a nyomást elviselni, főleg ilyen fiatalon.
Forca Barca!!!!
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2018.07.23. 08:21:40

egy 19 éves gyereknek, a katariakat leszámítva soha senki a büdös életben nem fog évi 15 milliós fizetést adni. nem véletlenül nevette ki, majd hajtotta el perez is. sztem amugy is egy rettentően túlfújt gyerek, egyelőre abból él h 19 éves és tud futni. nehogymár idehozzuk aztán annyit kapjon mint messi :roll:
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Leon
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2581
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: Balkán sarkán

2018.07.22. 20:44:45

Nem tudom mit kell szegény gyereket ekézni...
Nem volt 2hónapja egymas utan amiben bizonyithatott volna annyit volt parkolopályán.Majd ha 1 egészséges szezon utan sem megy neki akkor lehet temetni.
Babbnénak meg volt kb 1jo meccse a vb-n (Messiék ellen) és máris ő az isten. Totál tulértékelt a kisgyerek. Mákja volt hogy a mostani kvalitásu francia csaptban lehet nem mondjuk a 10évvel ezelöttiben. Velük a büdös életben nem nyert volna Vb-t. :roll:
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.

Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.

L4wandowski

Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!

Grácies Messi!
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.07.22. 20:03:58

Ez a fizetéses dolog egy kicsit bonyolultabb. Simán mondhatták volna a már befutott játékosok, hogy ha ennyit kap egy kölök, akkor mi is kérjük az emelést. Ez a mentalitás már egy ideje problémát jelent. Az említett Gomeséket is pont ezért rohadt nehéz bárhova elnyomni, pl. a portugálnak normális csapat nem ad nekik közel annyi fizetést sem, mint amennyit itt megkap, akkor meg hülye lenne elmenni.

A másik dolog, hogy mi tavaly nyáron szélsőt kerestünk, akkor pedig Mbappéval még inkább középcsatárként számoltak. Aztán kiderült, hogy szélsőként is kiváló, de nem vagyok benne biztos, hogy középen nem lenne még jobb.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15422
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2018.07.22. 16:14:03

Nero. írta:
visca el barca írta:
azt kihagytad a siratósból hogy mbappénak 2x akkora fizetése van, ami éves szinten +6-7-8 millió
Mondjuk tegyük fel évi 5 millióval keres többet. Ennyit simán elvisz a Denis, Gomes, Vidal haszontalan hármas, vagy ennek az 5 milliónak a többszörösét szórjuk el felesleges vagy áron felüli igazolásokra, áron aluli eladásokra.
meg is lett válaszolva.

nekem megfelel Dembele is,csak használni kellene, nem leépíteni nullára.

MBappé más szint nyilván, de a aki nálunk van, vele is lehetne kezdeni valamit, pláne ha ennyi pénzt kiszórtunk rá.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.07.22. 16:08:10

Szerintem elhanyagoljuk azt a szempontot, hogy Mbappé párizsi, és így - nem meglepő módon - szimpatizálhatott a PSG-vel, valamint a családjával maradhatott így Franciaországban a jól megszokott közegében. Emiatt egyáltalán nem biztos, hogy a Real és a Barca ténylegesen partiban lett volna bármikor a PSG-vel. Ha majd szintet akar lépni, még elmehet bármelyik spanyolhoz elég fiatalon, ha lepörgeti a szerződését.
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
lics
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 433
Csatlakozott: 2017.08.21. 22:12:42

2018.07.22. 15:25:49

csababarca írta:
Yokozuna írta: Aztán látjuk, hogy mit vettünk száz valahány millióért, és most már szívesen cserélnénk.
nem látjuk, mivel nem sok szerepet kapott, így sem volt rossz, de bőven lehetne használni, mert baromi tehetséges gyerek.
Nero. írta: Persze hogy jobb lett volna, de nem is ugyanannyiba került a ketto.
40 volt közöttük (a bónuszok úgyis teljesülni fognak), nem tétel ekkora kiadásnál.
MBappén látszott már a Monacoban is, hogy nem akárki, PSG jól tette hogy még viszonylag olcsó behúzta.
Kár, hogy Mbappét nem tuttok hozni, pedig egy Coutinho-Mbappe-Dembele mögöttük 1 méterrel Messi berobbanásra készen. Még elképzelni is félelmetes.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.07.22. 15:03:07

Annyit tud követelni amennyit máshol is megadnának neki. Nekünk viszont mint az elmúlt 15 év egyik legnagyobb klubja illene tudni tartani a versenyt más csapatokkal anyagi téren. Csak hát az eladás/vásárlás politikánk Isten tudja hány száz millio euro mínuszt “hozott a konyhára”
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10096
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2018.07.22. 14:09:11

Nero. írta: azt kihagytad a siratósból hogy mbappénak 2x akkora fizetése van, ami éves szinten +6-7-8 millió
Mondjuk tegyük fel évi 5 millióval keres többet. Ennyit simán elvisz a Denis, Gomes, Vidal haszontalan hármas, vagy ennek az 5 milliónak a többszörösét szórjuk el felesleges vagy áron felüli igazolásokra, áron aluli eladásokra.[/quote]

Ez igaz, de ez is olyan hogy max 1-2 szezonig lesz igaz, utána sokkal többet követel
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.07.22. 13:07:43

visca el barca írta:
csababarca írta:40 volt közöttük (a bónuszok úgyis teljesülni fognak), nem tétel ekkora
azt kihagytad a siratósból hogy mbappénak 2x akkora fizetése van, ami éves szinten +6-7-8 millió
Mondjuk tegyük fel évi 5 millióval keres többet. Ennyit simán elvisz a Denis, Gomes, Vidal haszontalan hármas, vagy ennek az 5 milliónak a többszörösét szórjuk el felesleges vagy áron felüli igazolásokra, áron aluli eladásokra.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.07.22. 12:02:49

visca el barca írta:
csababarca írta:40 volt közöttük (a bónuszok úgyis teljesülni fognak), nem tétel ekkora
azt kihagytad a siratósból hogy mbappénak 2x akkora fizetése van, ami éves szinten +6-7-8 millió
Igen, és a magas fizetés erősen benne volt, hogy a PSG-t választotta, és ez nagy valószínűséggel ugyanúgy történt volna, ha mi is akarjuk, pénzben nem vehetjük fel velük a versenyt.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2018.07.22. 11:31:42

csababarca írta:40 volt közöttük (a bónuszok úgyis teljesülni fognak), nem tétel ekkora
azt kihagytad a siratósból hogy mbappénak 2x akkora fizetése van, ami éves szinten +6-7-8 millió
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2171
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2018.07.22. 10:01:56

mess2009 írta:mondjuk ki , na jó én kimondom: Dembélé a VB.-n megméretett és könnyűnek találtatott. a Franciák cca. úgy értékelték mint Valverde.
a szörnyű nagy tehetsége(?!) csak nem akar kibújni.... persze én is (mit tehetnék?) szurkolok neki de egyelőre inkább csalódás a gyerek.
természetesen látom, láttam, hogy mások is beégtek a tornán de azt nem kéne takargatni, hogy ez is egy mérce volt amit nemigen lépett meg.
a többit meglátjuk.
Ki fog jönni, mivel iszonyat sebessége van, és ebben a modern kori labdarúgásban, erre nagyon nagy szükség van. Plusz elég jól lő mind a két lábával. Amit kihozott itt a kevés játékidejéből, már az is figyelemre méltó eredmény.
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10096
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2018.07.22. 09:27:39

Azért még ne temessük Dembelét. Fél hónap edzés kihagyással, majd utána fél évig sérüléssel szenvedett, új közeg, stb, ennek ellenére mégis kiosztott 9 gólpasszt, és lőtt 4 gólt 1000 perc alatt nálunk.

Abból meg szerintem felesleges kiindulni hogy ennél a biztonsági edzőnél nem játszott Dembele a válogatottban, nameg az 1 évvel idősebb Umtiti például az 2016-os EB negyeddöntőig 0-szor lépett pályára, akkor is csak kényszerből rakták be(sérülés miatt?).

Tény hogy Mbappé ellopta a showt, és lehet hogy Dembelé nem lesz akkora játékos, de még mindig nagyon fiatal és ennek ellenére olyan megoldásai vannak, amiből lesül hogy nem átlagos tehetség.
mess2009
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4285
Csatlakozott: 2009.01.30. 11:58:28

2018.07.22. 08:01:34

mondjuk ki , na jó én kimondom: Dembélé a VB.-n megméretett és könnyűnek találtatott. a Franciák cca. úgy értékelték mint Valverde.
a szörnyű nagy tehetsége(?!) csak nem akar kibújni.... persze én is (mit tehetnék?) szurkolok neki de egyelőre inkább csalódás a gyerek.
természetesen látom, láttam, hogy mások is beégtek a tornán de azt nem kéne takargatni, hogy ez is egy mérce volt amit nemigen lépett meg.
a többit meglátjuk.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15422
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2018.07.22. 01:17:27

Yokozuna írta: Aztán látjuk, hogy mit vettünk száz valahány millióért, és most már szívesen cserélnénk.
nem látjuk, mivel nem sok szerepet kapott, így sem volt rossz, de bőven lehetne használni, mert baromi tehetséges gyerek.
Nero. írta: Persze hogy jobb lett volna, de nem is ugyanannyiba került a ketto.
40 volt közöttük (a bónuszok úgyis teljesülni fognak), nem tétel ekkora kiadásnál.
MBappén látszott már a Monacoban is, hogy nem akárki, PSG jól tette hogy még viszonylag olcsó behúzta.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.07.21. 23:12:36

Mondjuk meleg lenne egy 140 milliós jatekost a kispadon tartani.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Yokozuna
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1637
Csatlakozott: 2008.11.22. 18:54:18

2018.07.21. 22:46:52

LG írta:
lajosa írta:A francia VB győztes csapatot nézve lehet hogy Mbappé jobb választás lett volna korábban.
1. Utólag minden sokkal egyértelműbb.
2. Nagyon remélem, hogy most tévedtem.
Miért, választási lehetőség volt Mbappé? Én semmi ilyenre nem emlékszem.
Mbappé itt úgy jön a képbe, hogy azon az áron őt is megvehettük volna. Aztán látjuk, hogy mit vettünk száz valahány millióért, és most már szívesen cserélnénk.
Nem tudom megtáltosodik-e, de ha hozzák Williant, megint csak epizód szerep jut neki.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2018.07.21. 22:07:32

lajosa írta:A francia VB győztes csapatot nézve lehet hogy Mbappé jobb választás lett volna korábban.
1. Utólag minden sokkal egyértelműbb.
2. Nagyon remélem, hogy most tévedtem.
Persze hogy jobb lett volna, de nem is ugyanannyiba került a ketto.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2171
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2018.07.21. 21:31:04

lajosa írta:A francia VB győztes csapatot nézve lehet hogy Mbappé jobb választás lett volna korábban.
1. Utólag minden sokkal egyértelműbb.
2. Nagyon remélem, hogy most tévedtem.
Nagyon tehetséges, de lehet, hogy nem nálunk fog befutni. Egyszerűen nincs meg a helye csapatban.Messivel együtt nagy játékra lennének képesek. De ez a csapatvédekezés rovására megy. Nem is tudom, Griezmann-t hova szánták még.

Védekezésnél nagyon nem vagyunk meg. Busquets, Alba, Messi, Semedo, Dembele, plusz elől Suarez 6 ember akinek nem a védekezés az erőssége.
Grimaldo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 550
Csatlakozott: 2013.01.20. 19:26:59

2018.07.21. 21:02:12

ALEXDP írta:Amennyire tudom, Ő elkötelezett Cr és Real imádó.
Nem is az ára a baj számomra, hanem hogy nem szeretnék mégegy Ronaldot, vagy Figot...
Modric meg barca szurkoló volt gyerekkorában ,ettől egy profinak el kell tudnia tekinteni.
lajosa
Barça C
Hozzászólások: 18
Csatlakozott: 2011.02.21. 11:04:10

2018.07.21. 20:33:21

http://www.espn.com/soccer/soccer-trans ... mmer-agent" target="_blank
Josep Maria Minguella spanyol játékosügynök nyilatkozott erről.
ALEXDP
Capitá del Barça
Hozzászólások: 582
Csatlakozott: 2008.08.18. 11:37:11

2018.07.21. 20:00:58

Amennyire tudom, Ő elkötelezett Cr és Real imádó.
Nem is az ára a baj számomra, hanem hogy nem szeretnék mégegy Ronaldot, vagy Figot...
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.07.21. 15:13:25

lajosa írta:A francia VB győztes csapatot nézve lehet hogy Mbappé jobb választás lett volna korábban.
1. Utólag minden sokkal egyértelműbb.
2. Nagyon remélem, hogy most tévedtem.
Koránt sem biztos, hogy ő is jött volna ide akkor (hogy elhagyta volna Franciaországot 18 évesen). Egy játékosigazolás megvalósíthatósága több tényezőtől is függ.
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21099
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.07.21. 14:51:48

Válasz küldése