Frenkie de Jong

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
herlius
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1431
Csatlakozott: 2008.11.10. 11:55:35
Kapcsolat:

2024.04.17. 08:47:40

Én eddig sem éreztem pótolhatatlannak, viszont a tegnap este konkrétan az egész csapat játékát sem igazán értettem. Gyakorlatilag középpálya nélkül akartuk lehozni a meccset, ami egy Barca-tól minimum ciki. Nyilván próbáltak takarékosabb üzemmódban játszani, hiszen SR és Chris eltiltása miatt valahogy ki kellett bírni a 90 percet ezzel a sorral, de ez akkor is nagyon halvány volt. Sajnos továbbra is azt érzem, hogy a csapatnak nincs igazi arculata, felismerhető játéka, egységes karaktere. A Xavi által erőltetett pozíciós játékra a keret egy része láthatóan alkalmatlan vagy képtelen beleszokni, felfogni (vagy Xavi képtelen ezt jól érthetően leoktatni). Ebből fakadóan folyamatosan egy olyan hibrid játékot játszunk, amiben a keret egyik vagy másik része kevésbé mozog otthonosan. Ebből adódnak a folyamatos meg nem értések, labdaeladások, eltolódások. Ehhez hozzáadódik, hogy idénre kiesett Busquets, mint a legfontosabb kapocs a védelem és a középpálya között, ezzel arányosan pedig a labdakihozatalaink totális életveszélybe mentek át, vagy (mint tegnap este is) szinte megszűntek, folyamatosan felívelt labdákkal operáltunk, amik szinte azonnal jöttek is vissza. Gavi kiesése szintén nagy érvágás, hiszen az egyetlen komolyabb labdaszerzőnket vesztettük el. Most középpályás labdavesztéskor gyorsvonatként jönnek a védelmi vonalunkra. FdJ egyik szerepkörre sem igazán alkalmas, de maga a köré épített csapat sem olyan jellegű, ami az ő játékát kiemelhetné. A nagy kérdés az, hogy ez mennyire Xavi taktikai éretlenségének a hibája és mennyire a keret adta korlátok és a sérüléshullám hozadéka.
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3935
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2024.04.17. 07:47:32

LG írta:
2024.04.17. 06:46:36
Már egyáltalán nem érzem pótolhatatlan játékosnak. Ő az, akit simán beáldoznék egy esetleges igazolásért.
Már régen eladtuk volna, ha menni akarna. Eszében nincs innen kimozdulni 2026-ig.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21120
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2024.04.17. 06:46:36

Már egyáltalán nem érzem pótolhatatlan játékosnak. Ő az, akit simán beáldoznék egy esetleges igazolásért.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3277
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2024.04.17. 02:43:59

gránit írta:
2024.04.17. 02:01:51
Neked van ötleted? Lehet, hogy kifinomultabb ötleted van.
Korábban mindent teljesen másként csináltam volna a klub helyében és annyira - számomra fájdalmasan - tévútra kerültünk, hogy az ötletelést sem igazán váltja ki a belőlem a jelenkor.
Elfogadom ami van, ez ellen semmit sem tudok tenni, még szavazni sem tudok A, B, C, vagy egyéb opciókból, így az ötletelés is elmarad. Nincs meg az ötletelés varázsa.
Ezért írtam, hogy max az EB hozhat valami olyat és az új edző jövőképe vagy / és egy másik edző új helyen történő megjelenése....

A pályán amit látok, azt hiszem el, arról tudok beszélni.
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2457
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2024.04.17. 02:01:51

Peter írta:
2024.04.17. 01:39:20

Ezért írtam, hogy okosan. Rafináltan, bűvészkedve, léteznek ilyenre módszerek
Ezen én is gondolkodtam. Elvileg regisztrálva van a következő szezonra. Nem találtam még arról megbízható forrást, hogy regisztrációt lehet-e töröltetni. Lehet, hogy írok a La Ligának, a FEB válaszolt egy emailemre, lehet, hogy ők is válaszolnának. A gond tényleg az, hogy lehet, hogy még az sem hatna rá, ha törölnénk a regisztrációját. Törlitek? Oké. Ezzel csak a regisztrációját szüntetnénk meg, a munkaszerződését nem. Röhögve lehúz még rólunk több mint 70 millió eurót. Kb 30 milliárd forintot, gondoljatok bele... Még jó, hogy ezt nem hagyja veszni. Kérdés, hogy mit tehetünk mi. Én ezzel próbálkoznék, hátha hatna rá, és a pályafutását fontosabbnak tartaná. Lehet, hogy még ez sem hatna, de ezt megpróbálnám. Neked van ötleted? Lehet, hogy kifinomultabb ötleted van.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7173
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.04.17. 01:47:37

sansz írta:
2024.04.17. 01:15:04
Szerintem igenis kiváló volt, meccseket hozott nekünk, akkor is lélek volt, amikor rajta kívül csak mezek sétáltak a pályán. Igen, ez legikább a Koeman csapatban volt, de holland válogatottban sem láttam még rossz meccsét.


Gündogan meg sokaknál kedvenc, de ma mit tett hozzá? Jobban vicsorgott a pályán? Szerintem elbénázott két lehetőséget és vagy háromszor fontos pillanatban úgy pattant el tőle a labda, hogy azt egy bevásárlókocsi is megirigyelhetné.
FDJ-t rosszul használjuk ez biztos. Minden más pedig mese, amit költött valaki, pont mint Umtiti "sámánozása"..
Hm. Volt kiváló is, igaz, elfogadom. Viszont ezt én szinte csak egy felállásban láttam. Hollandoknál ugyanez, nem láttam rengeteg meccsüket, de amikor igen, mindig duplaszűrőztek. Abban ott van a szeren, mikor mellette tisztogat valaki, neki meg elegánsan kell kihoznia, meg holtterületeken kell átszaladni a labdával.
De ez nekem kevés. Ha nem teheted be máshová, máshogyan, más rendszerben, az régen rossz. A 16 éves Gavit is oda dobhattad, ahová akartad, és megoldotta jobban. DJ mellé meg kötelező tenni valakit, mert egyedül nem boldogul. Csak eköré felhúzni egy felállást meg azért kicsit durva szerintem.

Gündogan csapágyasra lett járatva, de a jobb periódusainkban ma is átmenet volt. De igen, 2-3-4 hete már elfogyóban van, ami nem csoda, és ma sem tudott különbséget jelenteni.
Azért szerintem a sámánozás nagyon más téma. Ott az alternatív kezelésen gúnyolódott a média/köznép, itt meg minden forrás arról árulkodik egyhangúan, hogy a szerződésében minden évben emelkedő fizu volt, ami idén közel bruttó 40 környékén áll.
Rumig: a hírek szerint ezért ennyire magas, nem csökkentés meg egyebek miatt.
Nyilván ezt nem lehet 100%-os bizonyosságra venni, de kb biztos, hogy nagyságrendileg stimmelhet.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3277
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2024.04.17. 01:39:20

gránit írta:
2024.04.17. 01:04:28
Csak az a gond, hogy ő nem akar menni.
Tényleg nem azért szidom állandóan, mert pikkelek rá,
Ezért írtam, hogy okosan. Rafináltan, bűvészkedve, léteznek ilyenre módszerek.... :oops:
Az a vicces, hogy nem is kellene túl rafináltnak sem lenni, mert egy más stílusú csapatban neki is könnyebb dolga lehetne. Talán az EB alatt alakulhatnak úgy események, hogy ez nem lesz lehetetlen illetve ezzel párhuzamosan az új edzőnk jövőképe is befolyással lehet erre.
Tisztában voltam végig azzal, hogy a pikkelésnek ehhez semmi köze.
Rumig
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1319
Csatlakozott: 2005.08.26. 21:49:04
Tartózkodási hely: EU

2024.04.17. 01:26:23

Annyiszor, újra és újra előjön ez a De Jong mennyire brutál sokat keres téma, hogy muszáj vagyok hozzászólni.
Igaz persze, hogy ő még akkor jött, amikor pénzügyileg még jól ment - illetve az akkori vezetőink úgy tettek, mintha jól menne - és egy évről-évre emelkedő fizut tartalmazó szerződést kapott.

Viszont amitől "brutál" sokká vált a fizuja (bár ugye nem tudjuk, hogy ténylegesen mennyi), az csupán annak köszönhető, hogy a covid alatt/miatt kétszer is át lett ütemezve a fizetése jelentős része, amibe ő belement. Vagyis a fizuja jó részét akkor is kellene fizetni, ha már nem lenne itt. Pont mint ahogy Messi esetében is volt.
Szóval ezt újra és újra elővenni érvként szerintem nem érdemes.

Egyébként én úgy emlékszem, hogy az őszi hullámvölgyünk gyanúsan egybeesett azzal az időszakkal, amikor sérülés miatt kiesett. Aligha véletlen, még ha ez esetleg nem is AZ ok, csak egyike az okoknak (pl ugye Lewi is fogalmatlan volt).
2006. május 17., 2009. május 27.,
2011. május 28., 2015. június 6.
sansz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 856
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2024.04.17. 01:15:04

bence0330 írta:
2024.04.17. 00:27:51
Előtte sem volt kiváló. Első évében pocsék volt, Koeman alatt jót ment egy ideig, gólerős is volt.
Xavi alatt is sok jó meccse volt, de jellemzően akkor, amikor az egész csapatnak baromira ment, és domináltuk a meccseket. Ott Xavi első sikerszériájánál pl.
Ezt a meccset abszolút nem akarom amúgy ráverni, ez más tészta. De hozzátenni sem tudott. És ez a nagy gond, nem szokott tudni hozzátenni, amikor kell. Viszont végig lehet nézni a csapaton, mit csinálnak páran, amikor nem megy. Előlépnek, kaparnak, vezérek. Gündögan ilyen, Cubarsi, Araujo (oké, vegyük le ezt a meccset), Koundé, Cancelo, stb.
Szerintem igenis kiváló volt, meccseket hozott nekünk, akkor is lélek volt, amikor rajta kívül csak mezek sétáltak a pályán. Igen, ez legikább a Koeman csapatban volt, de holland válogatottban sem láttam még rossz meccsét.
Szerintem ő egy nagyon fegyelmezett játékos, azt csinálja és úgy, ahogy az edző mondja. Amikor az volt a feladata, hogy védekezzen Pique helyett, aztán rohanjon fel és érjen kapu elé, akkor megcsinálta.
Ha csak egy-két jó meccse lenne, akkor én se tartanám sokra, de így azt kell mondjam, hogy rosszul használjuk. De az egész középpályánk rossz.

Gündogan meg sokaknál kedvenc, de ma mit tett hozzá? Jobban vicsorgott a pályán? Szerintem elbénázott két lehetőséget és vagy háromszor fontos pillanatban úgy pattant el tőle a labda, hogy azt egy bevásárlókocsi is megirigyelhetné.
FDJ-t rosszul használjuk ez biztos. Minden más pedig mese, amit költött valaki, pont mint Umtiti "sámánozása"..
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2457
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2024.04.17. 01:04:28

Peter írta:
2024.04.17. 00:37:13
Ésszel és okosan (ami számunkra nem mindíg szokott sikerülni), de el kellene adni, a lehető legtöbb lovét ki kellene szedni a bizniszből.
Teljesen egyetértek. Csak az a gond, hogy ő nem akar menni. Sehol máshol nem kapna ekkora fizetést. Elmozdíthatatlan, és 2026-ig a csapatban fogja enni a fene. Ez az előző vezetőség hozadéka, Xavi számára viszont nincs mentség, hogy játszatja. A nyakunkon marad, ez van, de legalább a padon tartaná.

Tényleg nem azért szidom állandóan, mert pikkelek rá, ott van Koundé, akit sokat szidtam az elején, de leszálltam róla, mert összeszedte magát, és tavasszal már azt hozza, amiért leigazoltuk (most mondjuk felszabadítani ő sem volt képes, be is kaptuk emiatt a negyediket). Raphinhát is sokszor szidtam, de a belső tkp-poszton klasszis teljesítményt nyújt. Meggyőzhető vagyok, teljesen. De Jong az, aki ettől mindig fényévekre volt. Volt egy időszaka, a Koeman-éra második felében, amikor egész jól érkezett a bajnokságban a második hullámban, és szerzett gólokat, de erősebb csapatok mindig megették reggelire. Ő ehhez a szinthez már nem elég. Nyilván nem ő az egyetlen oka a vereségünknek, de ahogy megláttam, hogy a kezdőben lesz, tudtam, hogy a PSG fogja uralni a játékot, és nagy dominanciát tudnak majd kialakítani a támadó- és semleges harmad határán. Amilyen erélytelenek és gyöngék voltunk ott, lásd a második bekapott gólt is, lehet, hogy a kiállítás nélkül is bekapunk itt négy gólt, annyira a PSG uralta a mezőnyt.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3277
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2024.04.17. 00:37:13

gránit írta:
2024.03.22. 22:16:14
Bizony. Ő egy olyan személy, akiről a kezdetek óta ugyanazt gondolom.
Eddig kivártam a véleményemmel, mert bár sokmindenben értettem, hogy mit és miért gondolsz Frenkie-ről, de úgy látszik el kellett érkeznie egy olyan pillanatnak, ami eldönti a "billegő" álláspontomat vele kapcsolatban. Magamban kellett, hogy eldőljön a kérdés, ami sokáig billegett az ilyen vagy olyan körülmények miatt. Elérkeztem a pillanathoz és a pálya győzött meg erről.
Eldőlt..... :lol:

Ésszel és okosan (ami számunkra nem mindíg szokott sikerülni), de el kellene adni, a lehető legtöbb lovét ki kellene szedni a bizniszből.
Avatar
gránit
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2457
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2024.04.17. 00:31:24

bence0330 írta:
2024.04.17. 00:08:41
Én sajna továbbra is azt érzem, hogy ő itt totál felesleges, és senkinek nem jó, hogy itt van
De Jongot leszámítva. Mehetett volna Manchesterbe, mehetett volna Londonba. Ő a csillagászati fizut választotta, és azt a klubot, ahol ezt megkapja. Azzal persze egyetértek, hogy a csapatnak nem jó, hogy ő itt van. Ez a tavasz eddig a mérkőzésig messze felülmúlta a várakozásaimat. Részben Xavi jó húzásai, részben a leggyengébb láncszemek kidőlése kellett ahhoz, hogy ezt a jó sorozatot produkáljuk. Attól tartok, hogy ha ezek a jómadarak visszaszivárognak a csapatba, minden visszakerül az őszi kerékvágásba.
bence0330 írta:
2024.04.17. 00:27:51
Előtte sem volt kiváló. Első évében pocsék volt, Koeman alatt jót ment egy ideig, gólerős is volt.
Xavi alatt is sok jó meccse volt, de jellemzően akkor, amikor az egész csapatnak baromira ment, és domináltuk a meccseket.
Ezzel egyetértek.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7173
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.04.17. 00:27:51

Előtte sem volt kiváló. Első évében pocsék volt, Koeman alatt jót ment egy ideig, gólerős is volt.
Xavi alatt is sok jó meccse volt, de jellemzően akkor, amikor az egész csapatnak baromira ment, és domináltuk a meccseket. Ott Xavi első sikerszériájánál pl.
Ezt a meccset abszolút nem akarom amúgy ráverni, ez más tészta. De hozzátenni sem tudott. És ez a nagy gond, nem szokott tudni hozzátenni, amikor kell. Viszont végig lehet nézni a csapaton, mit csinálnak páran, amikor nem megy. Előlépnek, kaparnak, vezérek. Gündögan ilyen, Cubarsi, Araujo (oké, vegyük le ezt a meccset), Koundé, Cancelo, stb. Mennek, kaparnak, van aki hibátlanul, van, aki hibázik közben, de nem tudok rossz szót mondani egyikre sem. DJ-on meg mindig azt érzem, hogy úgy... elfocizgat. Figyel is, meg fut is épp, de egy nehezebb meccsre nem emlékszem kb, ahol úgy igazán előlépett, és húzta a csapatát.
Persze. a fizut nem tudhatjuk biztosra, és én is cáfolnám, ha a csapat bérkeretének a negyedét, ötödét keresném egyedül. Lehet, hogy nem igaz, de szerintem nagyságrendileg stimmel a dolog, manapság már sok titok nincs. De ha ezt elfelejtem, akkor is százszor többre mennénk vagy egy igazi vkp-sal, vagy egy igazi tkp-ssal. Nem tragikus DJ, de egyszerűen... semmilyen.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3277
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2024.04.17. 00:22:32

bence0330 írta:
2024.04.17. 00:08:41
Én sajna továbbra is azt érzem, hogy ő itt totál felesleges, és senkinek nem jó, hogy itt van
Sajnos meccs közben ugyanezt gondoltam róla, kivéve a bankszámláját, mert engem a pályán mutatott teljesítmény szokott érdekelni, a többi kevésbé.
Többször volt itt különboző vélemények ütköztetése, bennem most kerekedett felül, ha tetszik most "győzött" az a benyomás, hogy eladnám.

Az tény, hogy nem tudom függetleníteni magamban azt, hogy Xavi érát írunk és emiatt olyan amilyen a srác teljesítménye, avagy "csak" nem jött ki belőle az, amit valójában vártunk tőle....
sansz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 856
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2024.04.17. 00:18:26

bence0330 írta:
2024.04.17. 00:08:41
Én sajna továbbra is azt érzem, hogy ő itt totál felesleges, és senkinek nem jó, hogy itt van, a bankszámláját kivéve. Ha Gündoganék esnének ki, nem lehet előretolni, nem nagyon ad előrefelé semmit. Ha Christensen esik ki, nem lehet hátratenni, mert totál bizonytalan, semmi szűrést nem végez. Ha Pedriék fizuját keresné, akkor is necces lenne. Nagyon remélem, hogy találunk valami megoldást a távozására, vagy valami irgalmatlan fizetéscsökkentésre, hogy padoztatni lehessen, mert 40 milliót amúgy nyilván senki nem fog leültetni. Közben meg sajna akadályozza a csapatépítést az ffp miatt.
Mivel likviditási gondjaink szerintem nincsenek, én sok szép szó, aztán sok térden állva könyörgés után után nyár közepére eljutnék odáig, hogy "nem fogunk regisztrálni".

Eddig amúgy akkor tetszett a legjobban, mikor pár meccsen középhátvédet játszott.
Szerintem FDJ alapvetően Xavi óta pocsék, úgyhogy én megvárnám, hogy az új edző mit hoz ki belőle. Volt időszak, mikor jól védekezett, miközben rendre veszélyeztette az ellenfél kapuját, nem igaz, hogy ne tudnánk használni ilyen játékost.
Az meg, hogy mennyit keres... Ezt baromira nem tudjuk. Ő cáfolta egy interjúban, hogy olyan sokat keresne, azt mondta, hogy a közelében sincs a valóság ahhoz, mint amik a sajtóban mennek róla.
Mondhatod, hogy nem hiszel neki, de ettől még nem tudod te se, hogy mennyi az annyi. Meg én se persze.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7173
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.04.17. 00:08:41

Én sajna továbbra is azt érzem, hogy ő itt totál felesleges, és senkinek nem jó, hogy itt van, a bankszámláját kivéve. Ha Gündoganék esnének ki, nem lehet előretolni, nem nagyon ad előrefelé semmit. Ha Christensen esik ki, nem lehet hátratenni, mert totál bizonytalan, semmi szűrést nem végez. Ha Pedriék fizuját keresné, akkor is necces lenne. Nagyon remélem, hogy találunk valami megoldást a távozására, vagy valami irgalmatlan fizetéscsökkentésre, hogy padoztatni lehessen, mert 40 milliót amúgy nyilván senki nem fog leültetni. Közben meg sajna akadályozza a csapatépítést az ffp miatt.
Mivel likviditási gondjaink szerintem nincsenek, én sok szép szó, aztán sok térden állva könyörgés után után nyár közepére eljutnék odáig, hogy "nem fogunk regisztrálni".

Eddig amúgy akkor tetszett a legjobban, mikor pár meccsen középhátvédet játszott.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
andras953
Jugador del Barça
Hozzászólások: 134
Csatlakozott: 2020.06.14. 09:35:42

2024.03.23. 19:10:47

Eladnám De Jongot, és az árából meghosszabbítanám SR-Gündi- Romeu-Inigo-és Alonsó szeződését 3-3 évvel, és ha még marad zseton, igazolnék egy 34 éves kp-t még melléjük.(A lényeg, hogy jó lassú legyen.)
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6642
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.23. 14:12:09

🚨🇳🇱 Barça president Laporta: "Frenkie de Jong is super happy here. The last thing he wants is leaving Barcelona".

"He always told me that he loves to be at Barça and we’re delighted with Frenkie too".

"I’m not worried with his future, at all", told MD.


Se Queda :D
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
dudastibor
Barça C
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2023.05.23. 21:14:58

2024.03.23. 14:06:55

Tisztán emlékszem. Az utóbbi néhány évben, ha ritkán oda is került, ordító gólhelyzeteket volt képes kihagyni
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7173
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.23. 01:09:42

Azért Chris nem két meccse van ott (8), és komoly megmérettetései is voltak már. Fejben is, lásd BL. Romeunak volt 2-3 meccse aztán romló tendenciája. Chrisnek volt 2-3 gyengébb meccse, azóta folyamatosan megy felfelé. Ettől még lehet, hogy egy top PSG támadógépezetet nem fog tudni tartani, hisz ott nem csak egyénileg remek támadók vannak, hanem nagyon támadó felfogású kp-sok is, de akkor erős a gyanúm, hogy DJ sem tudta volna, legalábbis sosem volt ebben jó. De nem Chrisben kell feltétlen látni DJ esetleges (szinte lehetetlen) eladásánál a megoldást, hanem kell oda végre hozni valakit.

De amúgy ja, hasonlóan értem, mint amit írtál. Létezik csapat és stílus, ahol a világ legjobbjai között lenne. De szerintem itt ettől messze van, egy hasznos játékos, de kb úgy, mint Lewy. Lehet gólkirály, de nehéz megmondani, hogy közben mit vesz el a támadójátékból. Lewy azért jobb, csak a dilemma hasonló. Lehet DJ xy statban vezető, főleg a labdacipeléssel kapcsolatosakban, ezt senki nem veheti el tőle, de ha jobban néz ki a játék nélküle, nem pörög a labda, lassul az egész, nem értik meg egymást, akkor ez mindegy, mert a középpálya pont a rendszerről szól, az ő skilljei meg néha öncélúnak hatnak. Kicsit külön él a többiektől, vagy nem tudom. Az egyéni skilljei tényleg egyéniek.
Szerintem a villanások pont nincsenek benne. Nem lő gólt, nem ad gólpasszt, kulcspasszokat nyilván ad, hisz jó játékos.
Nálam a hiányosságai: ütközés hiánya, körülményes labdatartás hátul, rátekeredik a stresszes a helyzet. Elöl meg gyors játék, gólok, gólpasszok hiánya. Társakkal "középen" kémia hiánya. Ha vkp poszton van, a támadásbeli hiányosságaival meglennénk, de akkor meg hangsúlyosabbak az előbbiek.

Jelenleg DJ-ot visszasírhatjuk még, ez nem kérdés, jó játékos ő. Most nincs helyette senki. Csak ha helyette lenne valaki, akkor nem sírnánk vissza, nyilván ez így értendő a részemről, hisz jelenleg kb nincs cserénk, és a kezdőnk is Gündi mellett egy védő plusz Fermín vagy SR. Így még Fermínt is visszasírnánk. De jelenleg úgy érzem, Gavit sokkal jobban megérezte a csapatunk, jobban örülnék, ha ő térne vissza, persze ez nem kívánságműsor.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
ElBartimaeus
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2206
Csatlakozott: 2009.03.25. 00:11:43
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.23. 00:58:33

Valahol van igazság abban, amit Bence mond, nekem is szemet szúrt, hogy néha nem olyan folyékony a játékunk, ha hozzá került a labda. Aztán a meccs utáni statokban ő toronymagasan a leghasznosabb játékosunk. DJ a világ legjobbjai között van a posztján, az kvázi bravúr tőle, hogy a mi stílusunkban is ennyire hasznos tud lenni. A csapatnak is szüksége van rá, simán benne van a villanás bármikor és nem egyszer húzott ki minket a szarból.

2 meccs alapján nem vonnék le semmi messze menő következtetést, Romeu is jól kezdett, aztán látjuk, mi lett belőle, (Bár hozzáteszem nekem akkor sem tetszett igazán a játéka.) Majd meglátjuk egy kicsit erősebb kp ellen, nagyobb nyomásnál elég-e egy Chris és Fermin a kp-ra. Mert azt gyanítom, hogy nem és visszasírjuk majd a hollandot.

Mindezzel együtt egy kicsit gyengébb képességű játékosra, aki jobban érzi magát a mi rendszerünkben szó nélkül elcserélném, ha korban is hasonlóak. Csak ilyet nem ismerünk, főleg nem előre (Kessie esete pl).
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7173
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2024.03.23. 00:20:35

Szerintem nincs arra szükség, hogy közel DJ kalibereket tudjunk, mert más nálunk a DJ kaliber, hisz egy ideillőbb, de általánosságban amúgy gyengébb játékos is DJ kaliber a mi szemszögünkből. Az még más klubok közt is különbség tud lenni, a mi klubunk jellegzetes filozófiája mellett meg ez hatványozottan igaz. Kamada remek példa, a Bundesliga egyik legjobbja volt vagy két évig, a Lazioban meg alig kezdő. Ebben a csapatban, hasznosság szempontjából jelen pillanatban Christensen DJ kaliber alsó hangon is, védőként. Megkockáztatom, ha ő az, Cubarsí méginkább az lenne. Nem azért, mert jobb, hanem az kell ide, amit ő tud. Ha akarom, felcsapom a TM-et, és idedobok 20-30 nevet, akik jók, és nincs hosszú kontraktusuk, közülük jópáran biztos ideillenének, és páran ide is akarnának jönni, de erre vannak embereink a klubnál. Ha a Pool ilyen noname Endókkal tud ekkorát húzni, aki 20 milliós átigazolási díjjal minimálbérért 30 évesen meg tudja oldani a vkp posztot egy PL-esélyes csapatban, mi is tudunk hasonlót. DJ-ot amúgy én sem tartottam soha egy extra játékosnak a mi csapatunkban, csak jónak. Mellette sokáig éreztem úgy, hogy ennek ellenére hasznos tud lenni, de közben mindig volt többféle hiányérzetem is vele kapcsolatban, a pénzen kívül is.

De mindez top 2-es fizuért szerintem édeskevés. Nekem most sem az derült ki, hogy DJ béna, hanem hogy megvagyunk nélküle, sőt. Innentől kezdve meg teljesen más megvilágításba került a dolog. Vagy másfél éve nem játszottunk ilyen jól, mint a hónapokban. És kb másfél éve nem játszottunk DJ nélkül sem. Nyilván nem egyenes arányos a dolog, mert közben feltűnt pl. Cubarsí is, de pl. Gündogan is jobban tud élni, mert nem kell Chrisnek annyit besegítenie, mint a hollandnak, a védelmünk is kevesebb lendületből érkező támadást kap a nyakába, és gyorsabban, kapuratörőbben előre játszó focistáink vannak a kp-n most, mint ha ő lenne ott. Több kis részletben benne van szerintem az, hogy ő nincs a pályán, még ha vannak ezen kívüli okok is, bőven. És vele valahogy sosem éreztem kémiát a többi csapattárssal. SR-t akármennyit lehet szidni (bár a cserekp szintet legintöbben elismerik, ha épp egészséges), több kémiát látok a középpályán, mikor ő van a pályán. Sérülés után az első meccsén akár. Ami azért durva.

És egy olyan játékosra, aki nélkül egyértelműen megvagyunk, és ennyit keres, szerintem nincs szükség. Ha akár csak két elég jó játékost tudnánk a helyére hozni, ami szerintem kb tuti. Ha tényleg marad a 200M-os bérkeret, kb az ötödét fogja keresni egyedül. Ez rettenetes. Messinél oké lenne, Mbappénál legyintenénk rá, és kb ennyi. Nála a csapaton belül is legalább 5-6 hasznosabb, és nehezebben nélkülözhető játékos van. Tavaly mondjuk TS-Ara-Chris-Raphinha(?)-Lewy-(Gavi?), idén meg mondjuk TS, Cancelo, Ara, Cubarsí, Gündogan, Lewy, Gavi. Na amikor Gavi esett ki, azt aztán megéreztük, abban a pillanatban megzuhantunk, hónapokba telt, mire megoldottuk a hiányát. Pedig egyénileg biztos, hogy nem jobb játékos, mint DJ, akinek a kiválásával meg finoman szólva sem zuhantunk meg. Amikor TS esett ki, azt is megéreztük. És szerintem az egy játékos fontosságát jól jelzi, hogy mennyire hiányzik, ha nincs.

Ez amúgy bartóék kritikája, leginkább őt szidom, DJ-ot abszolút nincs miért, ő teszi, amit tud, általában egészen jól is, és a fizuját sem ő adta meg magának. Semmi bajom vele emberileg, mert nem felezi meg, abszolút érthető, de én a klub értekeit tudom csak nézni, mert Barca-drukker vagyok, nem DJ-fan.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Troym
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2024.03.22. 23:18:14

davi10 írta:
2024.03.22. 23:07:04
Az volt a szempont, hogy olcsón, jobb, vagy ugyanolyan játekos, mint Frenkie. Az én szememben egyáltalán nem tud annyit, de ha te néztél sok Juve meccset és így látod, okés. A sztori másik oldala, hogy mennyibe fájna, erre tenne rá az anyuka.
Ez a sztori 2 külön része, nem is mondtam, hogy Rabiot azért rossz jatekos, mert az anyja nehéz eset, légyszives ne is próbáld meg így beállítani.

Random példa helyett meg valami konkrétabbra gondoltam, de innentől szerintem sok értelme ennek nincs, ha nálad ez a 2 játekos egy szinten van.
Nem állítok be semmi sehogy, de ha játékosok minősége a téma, irreleváns hogy egy ökör az ügynöke.

Frenkiet adott esetben eladjuk az + 65 millió és mondjuk megspóroljuk a 35 milliós fizetésének nagy részét. Ez a bevétel.

Rabiot ára 0 Euró + legyen mondjuk 15 milliós fizuja és 10 millió aláírási pénze. Szerintem ez olcsóbb és Rabiot mindenképp van azon a szinten, mint Frenkie (szigorúan szakmailag). A legtöbbek baja személyében és/vagy a pénzéhségében van, de erre azt mondom, hogy Frenkie is részben a sok pénz miatt van itt.

Baena azért volt jó random példának, mert azt el kell ismernie mindenkinek, hogy ha jön egy ugyanolyan kaliber, mint Frenkie (a példámban Rabiot) és mellé még hozunk egy spanyol válogatott játékost, akkor azért csak előrébb vagyunk.
De akkor mondom konkrétabb példának Jorginhot.
Szerintem kijönne Rabiot és Jorginho, ha Frenkiet eladjuk. Velük kettőjükkel Gündogan is tudna pihenni és Pedrit sem kéne szétjátszatni, plusz berezelni sem kéne, mint amikor előkerül Romeu.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6642
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2024.03.22. 23:07:04

Troym írta:
2024.03.22. 22:58:06
Szóval azért gyengébb játékos Rabiot, mint De Jong, mert csúnyán viselkedett az anyukája?
Ennek mi köze a játékához mégis? Döntsük már el mi a szempont.
Tud annyit mint De Jong? Simán.
Akkor mi a probléma? Nem szimpi? Felix sem az, mégis itt van.
Az volt a szempont, hogy olcsón, jobb, vagy ugyanolyan játekos, mint Frenkie. Az én szememben egyáltalán nem tud annyit, de ha te néztél sok Juve meccset és így látod, okés. A sztori másik oldala, hogy mennyibe fájna, erre tenne rá az anyuka.
Ez a sztori 2 külön része, nem is mondtam, hogy Rabiot azért rossz jatekos, mert az anyja nehéz eset, légyszives ne is próbáld meg így beállítani.

Random példa helyett meg valami konkrétabbra gondoltam, de innentől szerintem sok értelme ennek nincs, ha nálad ez a 2 játekos egy szinten van.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Troym
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2548
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2024.03.22. 22:58:06

davi10 írta:
2024.03.22. 22:07:50
Rabiot-tól meg az anyucitól a Jóisten mentsen meg minket. Vételára papíron lehet, hogy 0, de zsíros aláírási pénzt fog kérni, ha jól rémlik Párizsból is ezért nem hoztuk el, pedig hónapokig folyt a csapból is. Az más kérdés, hogy mennyire tett jót neki az 5 év Juve.
Baena nem tudom honnan jött, spanyol középcsapatban van 22 évesen, ha jól látom 1db felnőtt válogatott meccsel a lábában.

Nálam egyikük sem nemhogy nem jobb, de még egy lapon sem említhető Frenkie-vel.
Szóval azért gyengébb játékos Rabiot, mint De Jong, mert csúnyán viselkedett az anyukája?
Ennek mi köze a játékához mégis? Döntsük már el mi a szempont.
Tud annyit mint De Jong? Simán.
Akkor mi a probléma? Nem szimpi? Felix sem az, mégis itt van.

Baena csak egy random példa, de 22 évesen több nemzetközi trófeája van, mint De Jongnak. Az meg, hogy 1-2szeres spanyol válogatott miért meglepő, ha a mindenkori spanyol kapitány a Barca U17 játékosait viszi a felnőtt válogatottba, ha már volt 3 db felnőtt meccsük?? (Gavi, Yamal, Cubarsi) Pont az a logikus, ha 21-22 évesen kerülnek a válogatottba játékosok, nem az itt nálunk látott agymenés.
Válasz küldése