Riqui Puig

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
bence0330
Jugador del Barça
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18

2020.10.27. 11:30:41

csababarca írta:
2020.10.27. 11:11:50
Koeman meg az elvek:D mikor kinyilatkoztatta hogy a változások Busival kell hogy kezdődjenek, és az ő elképzeléseibe már nem fér bele.
Aztán atomstabil kezdő. Elvek.

Busi semmit nem ér a pozícióban, mit akaszt meg? max a támadásainkat előre az állandó hátra forgolódásával. Jelenleg egy bója szerepét tölti be a csapatban, annyi különbséggel, hogy ha az ellenfél nekiszalad a bójának, akkor legalább elesik benne, Busi meg félre áll, hogy nehogy bibis legyen, vagy koszos a meze.

És igen, Puig az ékes példája, hogy hiába teljesít valaki jól fiatalon, megy a levesbe, mert vagy hozunk egy másik fiatalt helyére, vagy a szent tehenek nulla teljesítménnyel a pályán vannak.

Nevetséges ami megy a klubnál, és Koeman szépen beállt a sorba. Nem kell mélyen elemezni, de a klasszikust is az ő baromságai miatt veszítettük el, posztidegen helyekre erőltetett be eddig jól teljesítő játékosokat, a nagy taktikus.
Ja, félre ne érts, nem Barca, sőt, nem is topcsapatos szűrő már. De inkább a lassúsága és körélményessége, és lassan már lustasága miatt, nem azért, mert ne helyezkedne még jól, meg ne fülelne le jó kulcspasszokat. Csak a még élő érdemeit nem akarom elvitatni az objektivitás érdekében.

Nekem Pjanic játéka nagyon kellemes meglepetés volt, jól lépett ki ő is a passzokra, és előre is volt benne potenciál. Játszania kellene.

A mondandód második feléhez nem is akarok hozzászólni, 100%-ban egyetértek. Még egyenesen csoda, hogy elöl 4/4 posztidegen játékossal gyakorlatilag jobbak voltunk mint a Madrid.
Avatar
csababarca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12561
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2020.10.27. 11:11:50

bence0330 írta:
2020.10.27. 10:36:59

De szerintem azt senki nem láthatta előre, hogy Koeman pusztán elvből nem fogja betenni soha, csak hogy a kijelentéséhez hű maradjon. Egy ilyen ember azt hiszi, ettől lesz vezért, holott ezzel pont az ellenkezőjét éri el. Az igazi vezér függetleníteni tudja magát az egójától, ha az a csapat érdekeit szolgálja. Koeman egyelőre ebben rettenetesen gyenge. Setien munkásságának konkrétan az egyetlen haszna Puig felhozatala volt, a végére már kb stabil kezdőszerepre, amit nem a múltjával és az árával ért el, mint a fél csapat, hanem önerőből, csillogó játékkal.
Abban nem vagyok biztos, hogy beraknám a két(Pjaniccal 3) szűrőnk helyére. Nem oda való. Adna gólt eredményező kulcspasszokat előre, de talán hátra is, bár nem lehetünk ebben biztosak. Lehet szidni Busit, de még mindig rengeteg támadást tud megakasztani, már csak a jó helyezkedésével, hosszú lábaival is. Erre Puig szerintem alkalmatlan.
De elöl bizony neki kéne lenni Cou elsőszámú cseréjének, kérdés nélkül. Nem Pedrinek. Ez egyszerűen felháborító, ami ott zajlik. Ha összehasonlítjuk Puig és Pedri játékát, szerintem Puig 10-es skálán kb 2 szinttel jobb. Jobb labdákat ad előre, finomabb a bokája, jobban hajt, és úgy pörög, hogy még a játékostársakra is átragadt tavaly párszor, és ez nem semmi a tavalyi állományt tekintve. :D
És Pedri sem rossz, nem akarom degradálni, de ő a jövő embere, őt kell lassan majd beépíteni, nem Puigot, aki már bizonyított! Nincs Cou, szépen menjen 2-3 meccsre a kezdőbe. De ha más nem, legalább most csere lesz tán, mert Cou sérült, Pedri nem fogja végigjátszani mindegyik meccset. Bár lehet, hogy inkább behozza Alenát, csak hogy Riqui-t ne kelljen... :D Utalgat a keret gyengeségére, de a legjobb kp-sunkat nem hajlandó betenni. Guardiolának a Citynél is jóval gyengébb lenne a kp-ja, ha nem lenne hajlandó betenni KDB-t, csak mert épp nincs kedve hozzá.
Koeman meg az elvek:D mikor kinyilatkoztatta hogy a változások Busival kell hogy kezdődjenek, és az ő elképzeléseibe már nem fér bele.
Aztán atomstabil kezdő. Elvek.

Busi semmit nem ér a pozícióban, mit akaszt meg? max a támadásainkat előre az állandó hátra forgolódásával. Jelenleg egy bója szerepét tölti be a csapatban, annyi különbséggel, hogy ha az ellenfél nekiszalad a bójának, akkor legalább elesik benne, Busi meg félre áll, hogy nehogy bibis legyen, vagy koszos a meze.

És igen, Puig az ékes példája, hogy hiába teljesít valaki jól fiatalon, megy a levesbe, mert vagy hozunk egy másik fiatalt helyére, vagy a szent tehenek nulla teljesítménnyel a pályán vannak.

Nevetséges ami megy a klubnál, és Koeman szépen beállt a sorba. Nem kell mélyen elemezni, de a klasszikust is az ő baromságai miatt veszítettük el, posztidegen helyekre erőltetett be eddig jól teljesítő játékosokat, a nagy taktikus.
“In times of crisis, the wise build bridges, while the foolish build walls.” fucking actual
Barca_10
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1289
Csatlakozott: 2009.06.27. 15:50:43

2020.10.27. 10:43:16

De Jong mellé mehetne a kezdőbe nyugodtan, busquets nettó emberhátrány 4 éve. Persze nem az a poszt, de kizárt hogy rosszabb legyen ott mint az anorexiás emberünk.
Kép

"Amikor elbúcsúzok a futballtól, sirni fogok mert véget ér az életem. Ha meghalok, ne egy temetőben vagy akárhol máshol temessetek el,csak
vigyetek egy stadion mellé egy labdával a kezemben mert nekem a labda az életem"
-Ronaldinho
Legendario
Avatar
bence0330
Jugador del Barça
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18

2020.10.27. 10:36:59

Sinya22 írta:
2020.10.27. 09:37:39
Te még is miről beszélsz?

A legjobb középpályásunk volt,most meg ugyanaz a 2 ember játszik gyakorlatilag,akik meg se közelítették azt a lendületet amit ő vitt a jatékba(Busi,De Jong). 6 meccs alatt nem kapott lehetőseget se,holott a kezdőben a helye. Nem 2 ev múlva,hanem most. Pedri meg semmivel nem mutatott többet eddig,ami miatt neki helyet kellene szorítani,az hogy a Las Palmasban mit csinált engem nem érdekel,Puig ugyanis nálunk bizonyított a fékek között.

De amúgy szepen kihoztad ebből is,hogy Messi miatt nem játszik ő se,besz..ok ami megy ezen a fórumon nyár óta.
Sansznak abban mindenképp igaza van, hogy az ő döntése volt, lehetne ő most bárhol. De szerintem azt senki nem láthatta előre, hogy Koeman pusztán elvből nem fogja betenni soha, csak hogy a kijelentéséhez hű maradjon. Egy ilyen ember azt hiszi, ettől lesz vezért, holott ezzel pont az ellenkezőjét éri el. Az igazi vezér függetleníteni tudja magát az egójától, ha az a csapat érdekeit szolgálja. Koeman egyelőre ebben rettenetesen gyenge. Setien munkásságának konkrétan az egyetlen haszna Puig felhozatala volt, a végére már kb stabil kezdőszerepre, amit nem a múltjával és az árával ért el, mint a fél csapat, hanem önerőből, csillogó játékkal.
Abban nem vagyok biztos, hogy beraknám a két(Pjaniccal 3) szűrőnk helyére. Nem oda való. Adna gólt eredményező kulcspasszokat előre, de talán hátra is, bár nem lehetünk ebben biztosak. Lehet szidni Busit, de még mindig rengeteg támadást tud megakasztani, már csak a jó helyezkedésével, hosszú lábaival is. Erre Puig szerintem alkalmatlan.
De elöl bizony neki kéne lenni Cou elsőszámú cseréjének, kérdés nélkül. Nem Pedrinek. Ez egyszerűen felháborító, ami ott zajlik. Ha összehasonlítjuk Puig és Pedri játékát, szerintem Puig 10-es skálán kb 2 szinttel jobb. Jobb labdákat ad előre, finomabb a bokája, jobban hajt, és úgy pörög, hogy még a játékostársakra is átragadt tavaly párszor, és ez nem semmi a tavalyi állományt tekintve. :D
És Pedri sem rossz, nem akarom degradálni, de ő a jövő embere, őt kell lassan majd beépíteni, nem Puigot, aki már bizonyított! Nincs Cou, szépen menjen 2-3 meccsre a kezdőbe. De ha más nem, legalább most csere lesz tán, mert Cou sérült, Pedri nem fogja végigjátszani mindegyik meccset. Bár lehet, hogy inkább behozza Alenát, csak hogy Riqui-t ne kelljen... :D Utalgat a keret gyengeségére, de a legjobb kp-sunkat nem hajlandó betenni. Guardiolának a Citynél is jóval gyengébb lenne a kp-ja, ha nem lenne hajlandó betenni KDB-t, csak mert épp nincs kedve hozzá.
Avatar
Sinya22
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2101
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2020.10.27. 09:37:39

sansz írta:
2020.10.26. 23:45:31

Azért annyira nem kell sajnálni, az ő döntése volt. Én is nagyon kedvelem a játékát de a tavalyi csapatból lógott ki, ezt ne felejtsétek el, abban a csapatban meg elég volt csak küzdeni.
Pedri nem csak ide lett hívva, most érkezett,bizonyított ő is. Puig-al ellentétben Pedri nagyon intelligens játékos, nagy jövő áll előtte, nagyon helyes,hogy kap perceket. Puignak nem is vele kell vetélkednie,hanem Messivel, ott lenne a leghasznosabb. Egy ideális világban Messi a második félidő elején le lenne cserélve és helyére tökéletes lenne Puig. De ez nem egy ideális világ és Puignak igenis mennie kellett volna kölcsönbe. Jövő embere egyértelműen, most egy spanyol középcsapat szekerét tolhatná alapemberként, Messi-SR-Busi generációja után jöhetne is,lehet már jövőre. Bőven erős a cserepad nélküle is és épp elég gond,hogy nem lehet Dembelenek, Pedrinek, Trincaonak, Coutinhonak megadni a szükséges perceket. És annyira azért nem sokszínű játékos, lehet egyesek elfelejtik, de hátrébb sokszor volt életveszélyes a vakmerő,impultív, hebrencs stílusával(amit elől szeretünk benne), szóval Busi-Pjanic helyére pl nagyon nem való. Én is szívesen nézném, de tudta,hogy ez lesz, bár azt nem tudjuk,hogy valójában milyen lehetőségei voltak, de nehéz elhinnem,hogy nem vette volna kölcsönbe szinte akárki.
Te még is miről beszélsz?

A legjobb középpályásunk volt,most meg ugyanaz a 2 ember játszik gyakorlatilag,akik meg se közelítették azt a lendületet amit ő vitt a jatékba(Busi,De Jong). 6 meccs alatt nem kapott lehetőseget se,holott a kezdőben a helye. Nem 2 ev múlva,hanem most. Pedri meg semmivel nem mutatott többet eddig,ami miatt neki helyet kellene szorítani,az hogy a Las Palmasban mit csinált engem nem érdekel,Puig ugyanis nálunk bizonyított a fékek között.

De amúgy szepen kihoztad ebből is,hogy Messi miatt nem játszik ő se,besz..ok ami megy ezen a fórumon nyár óta.
Avatar
csababarca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12561
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2020.10.27. 08:33:28

Nem értem ezt a Messi-Puig kapcsolatot, mi az hogy vele kellene vetélkedni?
Köszönőviszonyban sincs a két ember posztja, Puig egész tavalyi szezonban a pálya bal oldala felé mélyen játszott.

De biztos én vagyok tufa ehhez.
Azt sem értem, hogy mi az hogy életveszélyes hátrébb?
Basszus, kapjuk a gólokat sorra, okádék a védelmünk, Busi nulla amit szűr, Puignak ott is lenne helye.

Nekem aztán mindegy, de bőven kaphatna idén is perceket, csak ki lett jelentve hogy nem kell, és a makacs edző ehhez tartja magát. Bezzeg Pedri whááááóóóóó zseniálisan játszik, meg Busquets is, Roberto is, de Puig jajj szegény hebrencs, nem férhet oda.

Remélem kivásárolja majd valaki, aztán 5 év múlva sírunk érte mint Fabregasért vagy Thiagoért.
Ugyanazokba a hibákba esünk bele folyamatosan.
“In times of crisis, the wise build bridges, while the foolish build walls.” fucking actual
ktm
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 317
Csatlakozott: 2012.05.18. 22:59:24

2020.10.27. 08:22:39

sansz írta:
2020.10.26. 23:45:31
Én is nagyon kedvelem a játékát de a tavalyi csapatból lógott ki, ezt ne felejtsétek el, abban a csapatban meg elég volt csak küzdeni.
Biztos jobb az idei csapat a tavalyinal?
sansz
Jugador del Barça
Hozzászólások: 216
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2020.10.26. 23:45:31

bence0330 írta:
2020.10.26. 17:01:43
Sinya22 írta:
2020.10.25. 10:45:42
Milyen jól tette,hogy itt maradt,rengeteg lehetőséget kap a fejlődésre. Hátha kiesünk az első meccsen a kupában,aztán csórinak az a 200 perce se lesz meg,szégyen az is,hogy a padon kell ülnie még mindig.
Egyetértek, gusztustalan, amit művelnek vele. Megértem, ha Cou előtte van, de hogy idehívtak egy 17 éves gyereket a helyére, és miatta nem játszhat, az vérlázító. Nem rossz Pedri, de Puignak a tavalyi teljesítményével Couval kéne vetélkednie a kezdő helyért, és nagyon minimum elsőszámú cseréjének kellene lenni. Pont mint most Pedrinek. És egyetlen percet sem kapott bizonyításra - nem veszek ide egy 20 perces szórakozást a védekező középpályán...
Azért annyira nem kell sajnálni, az ő döntése volt. Én is nagyon kedvelem a játékát de a tavalyi csapatból lógott ki, ezt ne felejtsétek el, abban a csapatban meg elég volt csak küzdeni.
Pedri nem csak ide lett hívva, most érkezett,bizonyított ő is. Puig-al ellentétben Pedri nagyon intelligens játékos, nagy jövő áll előtte, nagyon helyes,hogy kap perceket. Puignak nem is vele kell vetélkednie,hanem Messivel, ott lenne a leghasznosabb. Egy ideális világban Messi a második félidő elején le lenne cserélve és helyére tökéletes lenne Puig. De ez nem egy ideális világ és Puignak igenis mennie kellett volna kölcsönbe. Jövő embere egyértelműen, most egy spanyol középcsapat szekerét tolhatná alapemberként, Messi-SR-Busi generációja után jöhetne is,lehet már jövőre. Bőven erős a cserepad nélküle is és épp elég gond,hogy nem lehet Dembelenek, Pedrinek, Trincaonak, Coutinhonak megadni a szükséges perceket. És annyira azért nem sokszínű játékos, lehet egyesek elfelejtik, de hátrébb sokszor volt életveszélyes a vakmerő,impultív, hebrencs stílusával(amit elől szeretünk benne), szóval Busi-Pjanic helyére pl nagyon nem való. Én is szívesen nézném, de tudta,hogy ez lesz, bár azt nem tudjuk,hogy valójában milyen lehetőségei voltak, de nehéz elhinnem,hogy nem vette volna kölcsönbe szinte akárki.
Avatar
bence0330
Jugador del Barça
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18

2020.10.26. 17:01:43

Sinya22 írta:
2020.10.25. 10:45:42
Milyen jól tette,hogy itt maradt,rengeteg lehetőséget kap a fejlődésre. Hátha kiesünk az első meccsen a kupában,aztán csórinak az a 200 perce se lesz meg,szégyen az is,hogy a padon kell ülnie még mindig.
Egyetértek, gusztustalan, amit művelnek vele. Megértem, ha Cou előtte van, de hogy idehívtak egy 17 éves gyereket a helyére, és miatta nem játszhat, az vérlázító. Nem rossz Pedri, de Puignak a tavalyi teljesítményével Couval kéne vetélkednie a kezdő helyért, és nagyon minimum elsőszámú cseréjének kellene lenni. Pont mint most Pedrinek. És egyetlen percet sem kapott bizonyításra - nem veszek ide egy 20 perces szórakozást a védekező középpályán...
Avatar
Sinya22
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2101
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2020.10.25. 10:45:42

Milyen jól tette,hogy itt maradt,rengeteg lehetőséget kap a fejlődésre. Hátha kiesünk az első meccsen a kupában,aztán csórinak az a 200 perce se lesz meg,szégyen az is,hogy a padon kell ülnie még mindig.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19541
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2020.09.28. 06:33:13

ronnibayer írta:
2020.09.28. 03:37:05
Még korai ítéletet mondani róla.
Samper, Te vagy az?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
ronnibayer
Barça C
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2020.09.28. 03:33:07

2020.09.28. 03:37:05

Még korai ítéletet mondani róla.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5058
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2020.08.31. 12:55:59

vinszentvega írta:
2020.08.31. 09:21:33
LG írta:
2020.08.30. 18:08:21
Simán lehet még bukta. A tehetség még önmagában nem elég, fejben is bírni kell a nyomást. Ez utóbbin nagyon sokan csúsztak már el. De a sérülések, vagy akár egy komolyabb sérülés nagyon vissza tudja vetni egy játékos karrierjét. Szóval nem kiabálnék el még semmit.
Csak rákéne pakolni vagy 10 kiló izmot, hogy ne tudják könnyen arrébb lökni...
Ez egy hatalmas aranyköpés itt, de egyik meccsén se történt ilyen. Olyan agilis, hogy a dinamikájával simán tudja ezt kompenzálni. Ha elkezdenének r izmot pakolni, akkor könnyen lehet, hogy visszanyalna a fagyi. Amíg ilyen erőszakos és letámad/nem ismer elveszett labdát. Anno Messi se volt olyan sokkal robosztusabb, mégis bőven bírta a darálót.

Vele kapcsolatban én nem kiabálnék még el semmit. Nagyon biztató volt és a B-csapat talán legjobbja, de még nagyon hosszú út áll előtte. Mondjuk azt nem értem tavaly miért nem nagyon kapott több lehetőséget, 19 évesen azért bátraban is lehetett volna használni a szezon végén, amikor már gyakorlatilag megnyertük a bajnokságot.
Fatival nem venném még egy kalap alá, ő azért már többet bizonyított, neki már komoly szerepe van/lesz a csapatban. De attól is sok függ, hogy Koeman milyen taktikát választ, mennyire lesz benne helye Puignak. Amit nyilatkozott, hogy bátrabban nyúl a fiatalokhoz jó hír lehet számára, de az is a jövő zenéje, hogy Koeman mennyire gondolta komolyan és Riqui képes-e megugrani a lécet.
Forca Barca!!!!
Goikoechea
Barça B
Hozzászólások: 44
Csatlakozott: 2008.02.07. 10:17:47

2020.08.31. 11:35:18

A kis Riqui simán jobban focizott a múlt szezonban, mint Rakitic, vagy Vidal. Amennyiben a két játékos távozik, megkaphatná a játékperceket simán. Van benne annyi lendület, hogy egy De Jonggal egy Pjanic-csal, és egy érkező játékossal jó, pörgősebb, direktebb középpálya tudjon felállni. Én szerettem nézni a játékát, vele biztos gyorsul a középpálya. Nem kell félteni, hogy mentálisan bírja-e vagy sem. Xavi, Ini példáját kellene nézni, nem lettek volna ekkora játékosok, ha nem lett volna meg feléjük a bizalom. Nem padoztatták őket, mert lehet, hogy nem bírják a nyomást, a padon nem derül ki. Ebben az évben kellene bejátszania magát a kezdőbe, és jövőre új elnökség, új edzőnél már lehetne alapemberként tekinteni rá.
Avatar
vinszentvega
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 297
Csatlakozott: 2016.09.13. 10:17:08

2020.08.31. 09:21:33

LG írta:
2020.08.30. 18:08:21
Simán lehet még bukta. A tehetség még önmagában nem elég, fejben is bírni kell a nyomást. Ez utóbbin nagyon sokan csúsztak már el. De a sérülések, vagy akár egy komolyabb sérülés nagyon vissza tudja vetni egy játékos karrierjét. Szóval nem kiabálnék el még semmit.
Csak rákéne pakolni vagy 10 kiló izmot, hogy ne tudják könnyen arrébb lökni...
It's the little differences. I mean, they got the same shit over there that we got here, but it's just...it's just, there it's a little different
Avatar
bence0330
Jugador del Barça
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18

2020.08.30. 18:45:58

LG írta:
2020.08.30. 18:08:21
Simán lehet még bukta. A tehetség még önmagában nem elég, fejben is bírni kell a nyomást. Ez utóbbin nagyon sokan csúsztak már el. De a sérülések, vagy akár egy komolyabb sérülés nagyon vissza tudja vetni egy játékos karrierjét. Szóval nem kiabálnék el még semmit.
Persze, ez mind beeshet, de szerintem kár kalkulálni vele. Azt persze nem szabad tenni, hogy mostantól nem igazolunk 5 évig kreatív kp-t, mert Puig majd a következő évtizedben megoldja, és köré építjük a Barcát, mert ahogy írod, bármikor bármi történhet, sérülés, PSG kivásárlás, ki tudja még mi, viszont tavasszal szerintem minden beállásakor húzóember tudott lenni, sőt az utolsó meccsen, mikor kezdett, szerintem ő volt a(z egyik?) fő oka annak a szép kis levezető gálának. Ezzel már túltett azon, hogy ő egy ígéret, ő már szerintem a jelen játékosa. Hogy hol lesz a fejlődése vége, abban teljesen egyetértünk, lehet belőle egy erőse Iniesta, meg lehet az is, hogy "megreked a mostani szinten", de szerintem már az sem lenne tragikus. Meg persze lehet, hogy fél év múlva térdsérüléssel eltűnik a képből, de ezzel én nem számolnék, mert felesleges, meg azért viszonylag kicsi az esélye.

Én egy plusz kis erőt látnék még benne szívesen, hogy az a vehemencia, amivel megy egész meccsen, ne nyírja ki hosszabb távon, több 90 perces meccs után. Nem emlékszem, melyik meccsen láttam, meg a pontos adatokra sem, de tavasszal egyszer magasan ő futotta a legnagyobb távot a pályán lévők közül, és ezt azért meg kell támogatni megfelelő erőnléttel.

Nekem az volt még nagy élmény a passzain túl, hogy a sok álló játékos között ő volt szinte az egyetlen, aki megállás nélkül ment az üres területekbe, és végig megjátszható volt.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 18679
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.08.30. 18:08:21

Simán lehet még bukta. A tehetség még önmagában nem elég, fejben is bírni kell a nyomást. Ez utóbbin nagyon sokan csúsztak már el. De a sérülések, vagy akár egy komolyabb sérülés nagyon vissza tudja vetni egy játékos karrierjét. Szóval nem kiabálnék el még semmit.
Avatar
bence0330
Jugador del Barça
Hozzászólások: 120
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18

2020.08.30. 16:30:38

Én a tavaszi meccsek közül szinte csak azokat élveztem úgy, mint a régi Barcás meccseket, amelyeken ott volt Puig. Számomra egy élmény a játéka, és szerintem ő már nem ígéret, hanem egy olyan játékos, amely elérte simán a Barca szintjét, viszont még fejlődőben is van. Bukta belőle szerintem nem lesz, kérdés, lesz-e belőle egy új Messi, ha mondjuk az argentínt egy poszttal hátrébb képzeljük el a rengeteg gólja és gólratörő szólói nélkül. Ugyanúgy lát, ugyanolyan robbanékony, ugyanúgy minden passza pontos, érzés van a lábában, és ami a legfontosabb, mer és akar előre passzolni, kiugratni. Nyilván nem Leohoz akarom hasonlítani szintben, gólérzékenységben, de mozgáskultúrában, felfogásilag, technikai szinten már szerintem igenis lehet hasonlítgatni. Ha mégis sántítana, akkor legyen mondjuk egy Iniesta-utód, aki kicsit tán technikásabb megmozdulásokra képes.

Ha nem üti meg ezt a szintet, szerintem akkor is a legjobb Barcás játékosok egyike lesz az elkövetkezendő itt töltött idejében, illetve már most az. Én kb miatta várom a kövi szezont, még talán jobban, mint Fati miatt.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 18679
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.08.29. 16:53:41

MQuCsabi írta:
2020.08.29. 08:06:39
Egyébként, még mindig nagyon érdekes meglátások vannak vele szemben. Jó, hogy nem játszott sokat, de egyik vélemény szerint fantasztikus, másik vélemény szerint pedig semmit nem mutatott kb.
minap egy barátom mondta pont, hogy darabos a mozgása...
Még korai ítéletet mondani róla. Nyilván tehetséges, de azért még nagy kérdőjel, hogy végül mi lesz belőle. Fatiról is ugyanezt gondolom, nem beszélve a többi a fiatalról, akikből még ennyit sem láttunk.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 17589
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2020.08.29. 15:18:40

Varatrix írta:
2020.08.29. 10:06:41
Nála már biztos, hogy felnőtt szerződéssel folytatja?
Nem gondolnám, hogy a B-ben játszana.
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4652
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2020.08.29. 10:06:41

Nála már biztos, hogy felnőtt szerződéssel folytatja?
#BartomeuDimiteHoy
Kép
Avatar
fanbarca
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1744
Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
Tartózkodási hely: Kolozsvár

2020.08.29. 09:28:00

MQuCsabi írta:
2020.08.29. 08:06:39
Remélem, mostmár megragad a kezdőben. Szívesen néznék egy De Jong, Puig, Pjanic kezdőt.

Egyébként, még mindig nagyon érdekes meglátások vannak vele szemben. Jó, hogy nem játszott sokat, de egyik vélemény szerint fantasztikus, másik vélemény szerint pedig semmit nem mutatott kb.
minap egy barátom mondta pont, hogy darabos a mozgása...
Messinek is darabos volt a mozgása: ütemtelenül passzolt, cselezett, ettől volt megállíthatatlan.

Szerintem Puig potenciáljához nem férhet kétség. Annyira agilis, hogy az csoda. Szerintem ő egyáltalán nem megosztó, fura vélemények mindig vannak. Gnabry meg sem üti a West Brom szintjét.
més que un club
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6058
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2020.08.29. 08:06:39

Remélem, mostmár megragad a kezdőben. Szívesen néznék egy De Jong, Puig, Pjanic kezdőt.

Egyébként, még mindig nagyon érdekes meglátások vannak vele szemben. Jó, hogy nem játszott sokat, de egyik vélemény szerint fantasztikus, másik vélemény szerint pedig semmit nem mutatott kb.
minap egy barátom mondta pont, hogy darabos a mozgása...
Kép
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 17589
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2020.08.23. 18:23:17

Jól látom, hogy neki nincsen topikja?
Válasz küldése