Franck Kessié

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.07. 10:25:50

Nem szeretem, amikor ezt ilyen örök igazságként puffogtatják, hogy a focit gólra játsszák. Persze szigorú értelemben véve így van, de ha úgy mondjuk, hogy a klubfocit gólra játsszák, akkor máris nem igaz. Az a helyzet, hogy a focit a grundon játsszák gólra, máshol elsősorban az határozza meg az értékét, hogy mennyire szórakoztató. Ez a szórakoztató értéke persze nagyobb részt az eredményen és a gólokon múlik, de alapvetően az adott csapat közönsége határozza meg, hogy mi az elvárás. Én is így vagyok vele, de amúgy is tudni lehet a barcelonai közönségről, hogy az elvárásaik nem állnak meg bizonyos eredmények elérésénél. Én pl vígan becserélnék +5 győzelmet 5 vereségre szezononként, ha a maradék meccsek nagy átlagban jóval szórakoztatóbbá, élvezhetőbbé válnak. Akkor is, ha ez 10ből 5ször a bajnoki címbe kerül. Engem nem érdekel, hogy 7 vagy 13 kupát nyertünk az elmúlt 10-15 évben, az érdekel, hogy a legtöbb héten jól szórakoztam, jó volt nézni a meccset, ezalatt a 10-15 év alatt.
Természetesen elfogadom, hogy sokan nem így állnak hozzá, ezzel nincs semmi gond.
De azt látni kell, hogy a Barca mindig is törekedni fog arra, hogy ne akárhogy nyerjen, még ha ez ideiglenesen, vagy helyenként az eredményesség rovására is megy. Illetve legalábbis nem várható ebben változás belátható időn belül.

Ennek megfelelően kell értelmezni egy játékos teljesítményét is. Igenis sokszor, és különösen a középpályásainknál fontos, hogy komoly játékinteligenciával bírjanak. Fontosabb, mint hogy milyen a fizikumuk, fontosabb annál is, hogy 5 vagy 10 gólpontot regisztrálnak évente.

Mindezt általánosságban írtam. Kessiénél szerintem túl keveset láttunk ahhoz, hogy eldönthessük, milyen is a játékinteligenciája. Hogy megvannak-e a megfelelő képességei. Csak azt tudhatjuk, hogy amit eddig mutatott, az nagyon kevés, és nem bíztató. De nem kizárt, hogy előbújik belőle valami. Én kevés esélyt adok neki, aki látta máshol játszani, az esetleg többet. Mindenesetre szerintem nem lehetünk túl bizakodóak, de egyidejűleg nem is mondhatunk le arról, hogy beváljon a srác.

Alapvetően nem Xavitól várom, hogy úgy alakítsa a csapatot, hogy Kessiének megfelelő poszt jusson. Hanem Kessiétől várom, hogy úgy alakítsa a saját játékát, hogy beleilleszkedjen az elképzelésekbe. Összességében ez csapatmunka lesz, de azért nem árt tisztázni, hogy elsősorban kin állnak a dolgok. Ha nem lenne más opciónk, mint mindenképp őt játszatni, mert annyi pl a sérült vagy mert garantáltan nem igazolunk senkit még 5 évig, akkor elfogadnám az előbbi megközelítést is, de egyelőre messze nem tartunk itt szvsz.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.02.07. 09:51:01

zeli39 írta:
2023.02.07. 09:24:28
MatyiG írta:
2023.02.06. 22:19:20


Ebben Busi még mindig az egyik legjobb. Éppen ebben (is) érzem az afrikait gyengének. Nincs meg hozzá egyszerűen a jatekintelligenciaja.


Ezt játékot gólra játsszák és nem intelligenciára :-)Kessie Busquets játékperceinek kevesebb mint a felét kapta igaz nem egy poszt a két játékos ,,Kessie szerzet 2 gólt és adott 3 gólpasszt és legalább 10-szer rúgott kapura én állítom ha megkapná Busquets meccsperceit 8-10 gól és ugyan ennyi gólpassza lenne és a Frenkie,Pedri,Gavi,Kessie középpálya szezononként 25 gólra is képes lenne ,,,helyette nézzük Busquets varázslatos passzait igaz abból van 100 meccsenként abból 70 oldalra meg hátra ja és úgy ,hogy Busi teljesítménye ebben a szezonban jobb mint az elmúlt 5 szezonban bármikor.Az FC Barcelona érdeke az,hogy minél jobban szerepeljen és kihozza magából a maximumot na ennek a legnagyobb gátja Busquets.
Az, hogy a Plzen és a Ceuta ellen lőtt egy-egy gólt, ahol rommá vertük az ellenfelet, aki hozzá sem tudott szagolni a meccshez nem igazán mérvadó, főleg abban a tekintetben, hogy nem egy poszton játszottak. Koundét sem hasonlíthatod össze ilyen tekintetben pl. Dembélével.
Az lenne perdöntőbb ha 4 kp-s összeállításban De Jong mellett mit alkotna.
És az utóbbi évekre utalni is értelmetlen, mert akkor 4-3-3-ban játszottunk és Busi teljesítménye most javult fel amikor Frenkie mellett játszhatott, senki sem azt a Busquetset hiányolja aki tavaly vagy tavalyelőtt volt.

Xavinak szerintem jobban kellene váltogatni a 3 és a 4 kp-s felállást. Nagyon jól ráérzett erre a taktikára, de nem kellene permanensen ezt erőltetni, főleg Busquets kiesésével, kell a pihenő Gavinak és Pedrinek is és nem csak úgy, hogy 70 percet játszanak. Még minimum 22 meccs hátravan, de akár több is, nem lesznek képesek lehozni magas szinten és ne adj' Isten jönnek a sérülések.
Kessiében valamiért nem bízik Xavi pivot/vkp-ként ez egyértelmű. Az oka számunkra ismeretlen, ezt tőle kellene megkérdezni.
Szerintem a PL-ben nagyon jól ellenne. Mondjuk egy MU-nak Fred helyére jól passzolna, nekik szerintem 30-40 millióért is el lehetne passzolni. És ha Xavi ennyire elhatárolódik a 3 csatáros játéktól onnan sem hiányozna ha valaki elmenne. Akkor pedig lehetne mozgástér.
Szerintem dupla szűrővel FDJ helyén egy Tielemans is nagyon beválhatna, aki ingyen igazolható, de már ez kicsit off.
Forca Barca!!!!
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.02.07. 09:20:54

Próbálom a témát visszakanyarítani Kessiehez róla az a véleményem, hogy azért mert valakinek az első 10-15 meccse gyengébben sikerül még nem kéne eladni/elzavarni, holott dühítő mikor ügyetlen és én is kiakadok rajta.
Látszik az is mire lenne jó, ő az egyik vkp lehetne egy duplaszűrős rendszerben. Urambocsá az első meccsen még nem volt összeszokva Frenkievel, mert eddig soha nem játszhatott nálunk az eredeti posztján, de igenis lehetne használni.

A kérdés inkább mit akarunk játszani:
4-3-3, ahhoz kevés Kessie, de Busi is, ha meg 4 kp lesz ezentúl, akkor meg szerintem igenis lehetne helye Kessiének is.
Hozzáteszem akkor meg reszeltek pl Fatinak, látszik mióta 4 kp van mennyivel gyengébb meccsek óta.
Ezt kell eldönteni Xavinak.
Személyes véleményem szerint ez a 4 kp most ugyan stabilabb felállás, de zsákutca hosszú távon és a támadójátékunkat hazavágja majd ahogy öregszik Lewy, mert a többi támadó meg nem igazán tudná hozni a gól/meccs átlagot.

Emiatt inkább elengedném amúgy Busit és Kessiét is nyáron, helyükre olyat hoznék, aki tehermentesíti vagy Frenkiet, vagy Gavi-Pedrit és visszaállnék 4-3-3-ra következő szezontól. Meg kell kérdezni Gündogant, vagy bánomisén kinek jár még le a szerződése, hogy nem lógott-e Barca poszter a falán gyerekként.

Ha meg Xavi innentől 4 kp mellett marad évekre, akkor maradjon Kessié és akár Busi is, de akkor csatár fog kelleni Lewy mellé/mögé.
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1784
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.07. 09:19:51

Alcantara írta:
2023.02.07. 08:39:29
A játékintelligenciája kidomborodott a komolyabb csapatok ellen, az utóbbi 5 év BL meccsein. Sőt még az a Benfica is zsebre tett minket, akik évente eladják a fél keretet.
Amennyire tudom a foci csapatsport, ezért egy játékoson elverni a port, nem elegáns. Busit lehet támadni, nem szeretni, egy csomó dolog miatt(pl. lassú, súlypont emelkedése 0,fordulási sebesség), de szerintem pont a játékintelligenciáját nem lehet megkérdőjelezni.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3881
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2023.02.07. 08:39:29

A játékintelligenciája kidomborodott a komolyabb csapatok ellen, az utóbbi 5 év BL meccsein. Sőt még az a Benfica is zsebre tett minket, akik évente eladják a fél keretet.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2023.02.06. 22:19:20

De nyilván amiket írtam, az az eredeti posztjában érvényes, mikor szemben játszhat a kapuval, és tudja, hol a helye, nem fel-le kell kóbászolnia
Mondjuk azért nálunk ha letamad az ellenfél, elég sokat kell kapuval szemben játszania a vkp-nak, mikor nálunk a labda és próbáljuk kihozni.
Ebben Busi még mindig az egyik legjobb. Éppen ebben (is) érzem az afrikait gyengének. Nincs meg hozzá egyszerűen a jatekintelligenciaja.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3229
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2023.02.06. 21:16:05

bence0330 írta:
2023.02.06. 20:51:50
De szerintem a nagy csapatok ellen be fog oda kerülni.
Hát éppen ezért lenne szükség a beillesztésére.és a folymatos játékba hozására. Ezen túl meg azért is, hogy kiderüljön mire mehetünk vele valójában hosszabb távon és hétről hétre.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6887
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.06. 20:51:50

Andris írta:
2023.02.06. 20:45:39
Pontosan mi lenne egyebkent az a poszt ES feladatkor, ami fekudne nalunk Kessienek? Mar annyi megfejtest olvastam erre nyar ota, hogy nem is tudom eldonteni mi is lenne ez pontosan.
Ha semmi esetre sem akarunk védekezőbb középpályással játszani még double pivotban sem, akkor semmi. De szerintem a nagy csapatok ellen be fog oda kerülni. A Milanban double pivot védekezőbb felfogásújaként hozott klasszis szintet, és volt a Serie A alighanem legjobbja a 20-21-es szezonban. Ő egy nyugisabb tank, akinél a labda mindig biztos helyen van, sosem stresszel, mindig megtalál egy egyszerű passzt, de kreativitása nincs túl sok. A stresszmentessége a tegnapi meccsen is jól jött elöl, nem pánikolt, nem kapkodott, átgondoltam, passzolt. De nyilván amiket írtam, az az eredeti posztjában érvényes, mikor szemben játszhat a kapuval, és tudja, hol a helye, nem fel-le kell kóbászolnia.
De ha ez max 1-2 meccsre korlátozódik, akkor el kell adni 30 misiért (többet is érne a PL-ben, de ingyen érkezve az is valami), a csapatok többségébe kell ilyen játékos, keresni fogják. Mi meg bármilyen közepesnél jobb középpályással előrébb lennénk ebben a formában.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.06. 20:45:39

Pontosan mi lenne egyebkent az a poszt ES feladatkor, ami fekudne nalunk Kessienek? Mar annyi megfejtest olvastam erre nyar ota, hogy nem is tudom eldonteni mi is lenne ez pontosan.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2023.02.06. 19:13:04

Andris írta:
2023.02.06. 14:50:22
Tízszer többet, a hibáiaval együtt is.
Így van, ezt láthattuk az utóbbi években a liverpool, a roma, a juventus, meg a bayern ellen többször is.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.06. 18:03:31

Troym írta:
2023.02.06. 16:48:23
Andris írta:
2023.02.06. 14:50:22

Kessié gyönyörű gólpasszt adott, hasznunkra volt, és ez fejlődés önmagához képest, de ahogy előttem leírták többen, messze elmaradt még így is attól, amit egy középpályásnak tudni kell adni ebben a csapatban (még csereként is).
Ha Busi egy meccsen ezt a teljesítményt csinálta volna ősszel, meccs legjobbjának hirdetnéd, menne a Busi dícséret jobbra balra, mekkora zsuga, micsoda gólpassz stb, Busi egész ősszel nem érte el ezt a teljesítményt sem.
Viszont Kessie, hogy idézzelek: "messze elmaradt még így is attól, amit egy középpályásnak tudni kell adni ebben a csapatban(még csereként is)."
Akkor ősz alapján hol van pl Busi helye véleményed szerint? Floridában?
Én nemtom, te ilyenkor tényleg nem olvasod el amit írok, és csak darálod tovább? Mindig csak idézel egy mondatot, aztán olyat írsz rá, mintha az egészből tényleg csak azt olvastad volna el. Most hirtelen nem tudom, mit kezdjek ezzel. Írjam le újra a fél hozzászólást?
Inkább engedjük el.

Hajrá Busquets, hajrá Kessié!
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2023.02.06. 17:20:17

NovaProspekt írta:
2023.02.06. 17:02:01
Remélem, Busi kiesésével beverekedi magát a kezdőbe. Ha Busi nélkül meg tudunk verni egy Sevillát, akkor még csak nincs is sok rizikó Kessié játszatásában. Európában sokat jelentene egy ilyen játékos a meccseinken, ha összekapná magát nálunk.
Három szép megmozdulást számoltam össze tőle. Megtalálnánk a helyét simán és a szerepét simán kezdő lehetne. Mert volt egy-két szép villanása. Csak valahogy, olyan idegenen mozog a pályán. Mintha valahonnan lepottyant volna.
Avatar
NovaProspekt
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1912
Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19

2023.02.06. 17:02:01

Remélem, Busi kiesésével beverekedi magát a kezdőbe. Ha Busi nélkül meg tudunk verni egy Sevillát, akkor még csak nincs is sok rizikó Kessié játszatásában. Európában sokat jelentene egy ilyen játékos a meccseinken, ha összekapná magát nálunk.
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.02.06. 16:48:23

Andris írta:
2023.02.06. 14:50:22

Kessié gyönyörű gólpasszt adott, hasznunkra volt, és ez fejlődés önmagához képest, de ahogy előttem leírták többen, messze elmaradt még így is attól, amit egy középpályásnak tudni kell adni ebben a csapatban (még csereként is).
Ha Busi egy meccsen ezt a teljesítményt csinálta volna ősszel, meccs legjobbjának hirdetnéd, menne a Busi dícséret jobbra balra, mekkora zsuga, micsoda gólpassz stb, Busi egész ősszel nem érte el ezt a teljesítményt sem.
Viszont Kessie, hogy idézzelek: "messze elmaradt még így is attól, amit egy középpályásnak tudni kell adni ebben a csapatban(még csereként is)."
Akkor ősz alapján hol van pl Busi helye véleményed szerint? Floridában?
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3229
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2023.02.06. 15:15:57

Chino írta:
2023.02.06. 13:22:59
Ha egy három kp-s felállásban ő lenne a hátsó ember és tudna egy jó szintet hozni akkor rendben lenne (bár ebben sem vagyok biztos), így hogy Busquets és De Jong is előtte van ebben a pocícióban halott ügy.
Éppen itt van a kutya elásva: "Ha egy három kp-s felállásban ő lenne......", miközben a három felállású középpálya Busival eleve nem működik a liga szintjén túl már 7 éve. Azért vagyunk négyen ma a középpályán, hogy elbírjuk Busit. Hosszútávon ez bizony komoly áldozat és rizikó annak ellenére is, hogy a védelmünk már nagyot erősödött.
Egyáltalán nem Kessié vs Busi kérdésről van szó, mivel Busi helyén már régóta Frenkie kellene, hogy játszon és köré kell megtalálni a legmegfelelőbb kettőt vagy ha úgy tetszik hármat az aktuális elképzeléshez igazítva. Ha ehhez felnő Kessié, akkor vele, ha nem, akkor mással.
Kessié szerepe jelenleg maximum arra világít rá, hogy mennyire életbevágó lenne egy ütőképes, nyomásálló és kreatív középpályát összerakni, amihez egyébként elég közel vagyunk már.
Tegnap Pedri hátrébb került, de a Sevilla-nál jobb csapat ellen egyáltalán nem ez tűnik a legbiztosabb megoldásnak. Ugyanakkor Pedri kreativitására az előre játékban nagyobb szükség lenne.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.06. 14:50:22

Troym írta:
2023.02.06. 12:40:04
Andris írta:
2023.02.06. 11:25:07

Ettől függetlenül mutatott valamit, élt a lehetőséggel (legalább részben), és mostantól egy pár hétig biztos relatív több lehetősége lesz felzárkózni. Ha tud.. én persze szurkolok neki, de megvannak a kétségeim.
Lényeg az elfogulatlan hozzáállás. :-) Tőle minimum mesterhármas kell egy közepes szinthez? :D
Ugyan egyáltalán nem ez a dolguk, de Busi 2300 perc alatt adott 1 gólpasszt, Kessie lőtt 2 gólt és adott 1 gólpasszt negyedannyi idő alatt, úgy hogy Busi a saját posztján játszik, Kessie meg ide-oda dobálva.
Ettől még eddig gyenge Franck, de azért most tényleg jó volt.
Szerintem borzalmasan összekevered itt a fogalmakat. Elfogult akkor lennék, ha pl jó teljesítményt nem volnék hajlandó elismerni. Nem akkor, ha azt mondom, hogy nekem a mutatott játéka a fő szempont a megítélésnél, az amit ad a csapatnak, nem pedig bizonyos mutatói. Tökéletes példát adtál arra, hogy ezt alátámasszam: elég megnézni Busi és Kessié számait, még ütősebb játékpercekkel súlyozva. Leírtad mi a helyzet, mégis állítom, hogy Busquets gyenge meccsei, hibái ellenére is tízszer többet adott átlagosan a jelenlétével a pályán a csapatnak, mint Kessié. Tízszer többet, a hibáiaval együtt is.

Ennyi idő után már igazán tudhatnád, hogy mennyire érdekel engem bárkinek a bármilyen statisztikája, ha egyszer az ellentmond annak, amit a saját szememmel látok. :D

Kessié gyönyörű gólpasszt adott, hasznunkra volt, és ez fejlődés önmagához képest, de ahogy előttem leírták többen, messze elmaradt még így is attól, amit egy középpályásnak tudni kell adni ebben a csapatban (még csereként is).

A kétségeim sem azért vannak, mert elfogult vagyok: azaz pl nem tetszi az arca, a stílusa, vagy a személyisége/mentalitása. Hanem azért, mert amit eddig mutatott, az alapján kevés a valószínűsége, hogy eleget tud majd javulni. Ettől függetlenül lehet ennek nagyon szorítani, ezt teszem én is, hiszen ezzel nagyon jól járnánk.

szerk: mivel kérdezted, válaszolok :P Nekem 0 gól és 0 gólpassz is elég ahhoz, hogy Kessiét MoMnak válasszam. Látnom kell, hogy mit tesz hozzá a csapat játékához, és ez alapján alakul ki a véleményem.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
hau30
Capitá del Barça
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.06. 14:17:52

Chino

Egy véleményen vagyunk bizonyos részben.
Durva is lenne, ha most beraknánk Busquets helyére. Nem az a profil. Nem neki kell megoldania azt a posztot, hanem Frankie-nek.
És én nem úgy gondolom, hogy Busquets-et teljesen ki kellene venni, de főszerepet nem szabad adni neki, olyan meccseken (főleg európai porondon) ,amiken az elmúlt években kapott és megégettük magunkat. Átgyalogolnak rajta és a zseni intelligenciájával pedig nem tudunk mit kezdeni. Más a játékosállományunk, mint 10 éve és más lett a foci is 10 év alatt. Kell egy Kessié típusú játékos, hogy a többiekben (Pedri, Gavi, De Jong, támadók) lévő potenciál jobban kijöjjön. Egy biztos! Elmúlt években Busquets jelenléte garantálta a kudarcot a Barca-ban és részben a spanyol válogatottban is. Kessiét meg kell próbálni beépíteni, de ahhoz kellenek neki a játék percek és a bizalom. Év végéig ennek ki kell rajzolódnia. Ha teljesen alkalmatlan, akkor pedig vélhetőleg lenne rá vevő. Már előre látom, hogy egy Napoli mit kezdene vele.... :roll:
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.02.06. 13:22:59

hau30 írta:
2023.02.06. 12:57:59
Messa írta:
2023.02.06. 10:10:12
Én aztán egyáltalán nem vagyok Busquets fan, és Busi a sebessége miatt tényleg lassít minket általában, de az, hogy Kessiével gyorsabb a játék, az nem az elefántcsontparti érdeme, mert nemes egyszerűséggel szinte minden támadásból kihagyják a társak. Érdemes megfigyelni, Pedrinek, De Jongnak, Gavinak és Businak bármikor, a legnehezebb helyzetekben is odaadják a lasztit a többiek, Kessiének gyakorlatilag csak akkor, ha nagyon tisztán és nagyon üresen van. Én a gólpasszán kívül - ami valóban zseniális volt - túl sok érdemi megmozdulást megint nem láttam tőle, nekem továbbra is idegen test a gépezetben.
Teljesen egyetértek veled. A lehető legjobban megfogalmaztad, hogy miért is kéne Busquetsnek mennie, vagy miért kellett volna már évek óta kikerülnie a képből.
A tények azt mondják, hogy már évek óta sikertelen a csapat. Jöttek/mentek a játékosok és edzők, de a képlet maradt. Európában bárki is szalonkára tűzött minket, spanyol honban, csak alkalomadtán egy-két kisebben jegyzet csapat. Kupa nuku....
A képlet meg van fejtve már közel 6-7 éve. A nagy edző és játékos keringőben kik azok, akik mindvégig itt voltak? Tudjuk.

Busquets egy közülük és amikor a pályán van, abban a pillanatban az általad említett játékosok sok esetben teljesen másképp játszanak.
Kevesebbet vállalnak, oda kell passzolni neki labdát és stb és stb. Busquets pedig zsigerből elsőre soha nem a kapu felé fordul. Ezt érzékeljük mi lassú játéknak, amivel már bármelyik kis csapat is simán elbír. Ezért a játék miatt esünk ki megalázó módon minden évben európai csapat ellen. Tavaly éppen a Frankfurttól. Busquets zseni játékos biztosan, de észre kellene venni, hogy egy beragadt kézifék egy közlekedni próbáló autóban.
Ez a kézifék viszont ebben a rendszerben, amit az utóbbi időben jól és eredményesen játszunk Busquets klasszisokkal többet ad. Kessié kb. azt se tudja milyen rendezvényen van, ez tegnap is kiderült.
Ha egy három kp-s felállásban ő lenne a hátsó ember és tudna egy jó szintet hozni akkor rendben lenne (bár ebben sem vagyok biztos), így hogy Busquets és De Jong is előtte van ebben a pocícióban halott ügy.
Nem tudom, hogy megvan-e az a játékintelligencia, hogy gyorsan jó döntéseket hozzon, mert abban a pozícióban a poszt megköveteli.
Az, hogy egy ötgólos meccsen a Plzen ellen, meg egy szintén ötgólos mérkőzésen a Ceutával szemben lőtt egy-egy gólt szerintem teljesen irreleváns.
Nem vagyok egy hater, de ha valami nem működik azt be kell látni. Én sem örültem neki, amikor Busquets rendre kezdett, de amit most játszunk, abban igenis fontos ember és a teljesítménye is látványosan feljavult.
Forca Barca!!!!
hau30
Capitá del Barça
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.06. 12:57:59

Messa írta:
2023.02.06. 10:10:12
zeli39 írta:
2023.02.06. 09:35:09
Nagyságrendekkel gördülékenyebb ütemesebb és gyorsabb a játék vele mint Busi-val ,de folyamatos játék kell ahhoz ,hogy ezt biztosra kilehessen jelenteni.
Én aztán egyáltalán nem vagyok Busquets fan, és Busi a sebessége miatt tényleg lassít minket általában, de az, hogy Kessiével gyorsabb a játék, az nem az elefántcsontparti érdeme, mert nemes egyszerűséggel szinte minden támadásból kihagyják a társak. Érdemes megfigyelni, Pedrinek, De Jongnak, Gavinak és Businak bármikor, a legnehezebb helyzetekben is odaadják a lasztit a többiek, Kessiének gyakorlatilag csak akkor, ha nagyon tisztán és nagyon üresen van. Én a gólpasszán kívül - ami valóban zseniális volt - túl sok érdemi megmozdulást megint nem láttam tőle, nekem továbbra is idegen test a gépezetben.
Teljesen egyetértek veled. A lehető legjobban megfogalmaztad, hogy miért is kéne Busquetsnek mennie, vagy miért kellett volna már évek óta kikerülnie a képből.
A tények azt mondják, hogy már évek óta sikertelen a csapat. Jöttek/mentek a játékosok és edzők, de a képlet maradt. Európában bárki is szalonkára tűzött minket, spanyol honban, csak alkalomadtán egy-két kisebben jegyzet csapat. Kupa nuku....
A képlet meg van fejtve már közel 6-7 éve. A nagy edző és játékos keringőben kik azok, akik mindvégig itt voltak? Tudjuk.

Busquets egy közülük és amikor a pályán van, abban a pillanatban az általad említett játékosok sok esetben teljesen másképp játszanak.
Kevesebbet vállalnak, oda kell passzolni neki labdát és stb és stb. Busquets pedig zsigerből elsőre soha nem a kapu felé fordul. Ezt érzékeljük mi lassú játéknak, amivel már bármelyik kis csapat is simán elbír. Ezért a játék miatt esünk ki megalázó módon minden évben európai csapat ellen. Tavaly éppen a Frankfurttól. Busquets zseni játékos biztosan, de észre kellene venni, hogy egy beragadt kézifék egy közlekedni próbáló autóban.

Kessiétől nem várható el, hogy a megjelenésével, majd egy felpörgetett Busquets üzemmód lesz a középpálya. Viszont tud adni egyfajta "fizikai" biztonságot a többieknek, hogy nyugodtan vállaljanak többet és pörgősebbek legyenek a támadások, mint ahogy azt tegnap is láttuk.
Biztos, hogy gyorsabb, mint Busquets (mondjuk ez nem érdem, mert attól a sebességtől nem nehezebb gyorsabbnak lenni), biztos, hogy a párharcokban is erősebb. Kessié nem egy járási csoportból jövő játékos. Láttuk mire képes. Jó korban van. Kellenek az ilyen típusú játékosok a mai focihoz, hogy legyen esélyünk Európában. Busquets-vel nem volt meg, de ezt láthattuk számtalanszor. Meg kell adni a lehetőséget az elefántcsontpartinak, hogy hasznos lehessen a csapat számára bizonyos meccseken, és hogy, Ő saját magát is hasznosnak érezhesse. A gólpassznál lehetett látni, hogy örült neki. Ebből kell neki minél több és egy jó dolog is kialakulhat. A múltra építeni viszont hiba. Ha ezt nem látja be Xavi, akkor jövő év idény végéig újabb edző lesz itt.
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.02.06. 12:40:04

Andris írta:
2023.02.06. 11:25:07

Ettől függetlenül mutatott valamit, élt a lehetőséggel (legalább részben), és mostantól egy pár hétig biztos relatív több lehetősége lesz felzárkózni. Ha tud.. én persze szurkolok neki, de megvannak a kétségeim.
Lényeg az elfogulatlan hozzáállás. :-) Tőle minimum mesterhármas kell egy közepes szinthez? :D
Ugyan egyáltalán nem ez a dolguk, de Busi 2300 perc alatt adott 1 gólpasszt, Kessie lőtt 2 gólt és adott 1 gólpasszt negyedannyi idő alatt, úgy hogy Busi a saját posztján játszik, Kessie meg ide-oda dobálva.
Ettől még eddig gyenge Franck, de azért most tényleg jó volt.
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2023.02.06. 11:25:07

Messa írta:
2023.02.06. 10:10:12
zeli39 írta:
2023.02.06. 09:35:09
Nagyságrendekkel gördülékenyebb ütemesebb és gyorsabb a játék vele mint Busi-val ,de folyamatos játék kell ahhoz ,hogy ezt biztosra kilehessen jelenteni.
Én aztán egyáltalán nem vagyok Busquets fan, és Busi a sebessége miatt tényleg lassít minket általában, de az, hogy Kessiével gyorsabb a játék, az nem az elefántcsontparti érdeme, mert nemes egyszerűséggel szinte minden támadásból kihagyják a társak. Érdemes megfigyelni, Pedrinek, De Jongnak, Gavinak és Businak bármikor, a legnehezebb helyzetekben is odaadják a lasztit a többiek, Kessiének gyakorlatilag csak akkor, ha nagyon tisztán és nagyon üresen van. Én a gólpasszán kívül - ami valóban zseniális volt - túl sok érdemi megmozdulást megint nem láttam tőle, nekem továbbra is idegen test a gépezetben.
Abszolút egyetértek, egyáltalán nem múlott semmi a jelenlétén, ami a játék képét illeti. Talán az, hogy egy ponton Pedrit hátrébb kellett húzni támadó kp-ból, hogy inkább ő segítsen Frenkienek elosztani a játékszert, mert Kessiének nem igazán ment. Ezt Busival a pályán nem kellett volna meghúzni, nagyon is szépen és gördülékenyen működött a 4 kp-s rendszer az utóbbi hetekben.

Ettől függetlenül mutatott valamit, élt a lehetőséggel (legalább részben), és mostantól egy pár hétig biztos relatív több lehetősége lesz felzárkózni. Ha tud.. én persze szurkolok neki, de megvannak a kétségeim.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.02.06. 11:20:09

Messa írta:
2023.02.06. 10:10:12
zeli39 írta:
2023.02.06. 09:35:09
Nagyságrendekkel gördülékenyebb ütemesebb és gyorsabb a játék vele mint Busi-val ,de folyamatos játék kell ahhoz ,hogy ezt biztosra kilehessen jelenteni.
Én aztán egyáltalán nem vagyok Busquets fan, és Busi a sebessége miatt tényleg lassít minket általában, de az, hogy Kessiével gyorsabb a játék, az nem az elefántcsontparti érdeme, mert nemes egyszerűséggel szinte minden támadásból kihagyják a társak. Érdemes megfigyelni, Pedrinek, De Jongnak, Gavinak és Businak bármikor, a legnehezebb helyzetekben is odaadják a lasztit a többiek, Kessiének gyakorlatilag csak akkor, ha nagyon tisztán és nagyon üresen van. Én a gólpasszán kívül - ami valóban zseniális volt - túl sok érdemi megmozdulást megint nem láttam tőle, nekem továbbra is idegen test a gépezetben.
Sajnos én is ezt látom. Nyilván a tegnapi gólpassza (ami tény, ami tény nagyon szép volt) felfelé húzza a teljesítményét, de azon kívül, ha nem is emberhátrány volt, de semmit nem tett hozzá a meccshez, gyakorlatilag láthatatlan volt, abszolút nem találja a helyét és a játékot sem.
Nem tudja hova kellene passzolnia, mi a jó megoldás. 99 %-ban biztos vagyok benne, hogy Xavinak szemernyi szüksége sem volt rá, egyszerűen ingyen jöhetett egy olyan játékos, aki az akkori klubjában klasszis teljesítményt nyújtott. Lehet mondani, hogy még keveset játszott, de ez nem azon múlik, hogy milyen passzban van, teljesen el van veszve itt. Nyáron akár szép haszonnal el lehet adni, biztos lenne rá vevő a PL-ben és hozni valakit, akivel a kezdő sem gyengül meg ilyen szinten. Amilyen árak repkednek mostanában még a mi igazoláspolitikánk mellett is el lehetne adni 30 millió körül és a magas bérétől is szabadulhatnánk.
Sajnos-nem sajnos most olyan helyzetben vagyunk, hogy Busquets hosszabbítása egyre szimpatikusabbnak és szükségesebbnek tűnik, főleg ha marad ez a standard 4 kp-s felállás.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6887
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2023.02.06. 11:05:06

visca el barca írta:
2023.02.06. 11:00:35
Ronaldinho&Barca írta:
2023.02.06. 10:40:10
Mondjuk az nem feltétlen probléma, ha az adott játékos a posztján letud pár meccset és úgy vonunk konklúziót. Busi sérülésével most eldőlt, hogy végre a posztján huzamosabb ideig hogy tud teljesíteni. Azért a milanban a posztján extra volt, de nyilván a kreativitás nem az ő dolga.
soha nem fog ott játszani, tegnap is pedri ment hátrébb.
Azért megvárnék még ezzel egy olyan meccset, ahol félni kell az ellenféltől - pl. a MU ellenit. A Sevilla ellen tényleg semmi értelme nem volt egy védekező középpályásnak, fontosabb volt egy kis plusz veszély a kapu előtt. Érdekelne, ha ugyanezzel a felállással az angolok ellen kellett volna játszani, akkor is hátraküldte-e volna Xavi Pedrit. Szerintem nem.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2023.02.06. 11:00:35

Ronaldinho&Barca írta:
2023.02.06. 10:40:10
Mondjuk az nem feltétlen probléma, ha az adott játékos a posztján letud pár meccset és úgy vonunk konklúziót. Busi sérülésével most eldőlt, hogy végre a posztján huzamosabb ideig hogy tud teljesíteni. Azért a milanban a posztján extra volt, de nyilván a kreativitás nem az ő dolga.
soha nem fog ott játszani, tegnap is pedri ment hátrébb.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4461
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2023.02.06. 10:40:10

Mondjuk az nem feltétlen probléma, ha az adott játékos a posztján letud pár meccset és úgy vonunk konklúziót. Busi sérülésével most eldőlt, hogy végre a posztján huzamosabb ideig hogy tud teljesíteni. Azért a milanban a posztján extra volt, de nyilván a kreativitás nem az ő dolga.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Válasz küldése