La Masia - Barça fiatalok

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.01.19. 16:53:01

bunga írta:
2023.01.19. 14:06:59
Ha Xavi Alarconban lát fantáziát, akkor legyen ő. De ne hozzunk máshonnan nem meggyőző csatárokat, ha nem próbáltuk ki az utánpótlás tehetségeit és hagyjuk őket ingyen elszerződni.
Ne tudom, hogy jön most Alarcon. Neki semmi köze az utánpótlás csatáraihoz vagy Barberához.

bunga írta:
2023.01.16. 17:48:55
Most nagy a csönd az első csapat érdeklődését felkeltett ifikkel kapcsolatban. Pedig ősszel Barbera tűnt esélyesnek, később pedig Yamal. Használható csatárra alighanem nagy szükség lenne és Balde példája igazolja, hogy fel lehet építeni egy fiatalt, ha megvan rá a szándék.
Yamalt egyelőre ki kellene hagyni a dologból, nem kell rá még nagyobb terhet rakni mint amilyen most van.
Feljár néha edzésre, de már az, hogy 15 évesen az U19-ben (plusz válogatott U19-ben) játszik baromi komoly dolog.
Balde, Gavi, Fati stb. 17-18 éves volt már, amikor bemutatkozott. (na jó, Fati nem töltötte még teljesen be a 17-et., de még Messi is bőven túl volt már a 16. gyertyán. Plusz nagyon nagy konkurencia van jelenleg is a helyén.
Forca Barca!!!!
bunga
Capitá del Barça
Hozzászólások: 729
Csatlakozott: 2021.01.26. 21:13:33

2023.01.19. 14:06:59

Ha Xavi Alarconban lát fantáziát, akkor legyen ő. De ne hozzunk máshonnan nem meggyőző csatárokat, ha nem próbáltuk ki az utánpótlás tehetségeit és hagyjuk őket ingyen elszerződni.
bunga
Capitá del Barça
Hozzászólások: 729
Csatlakozott: 2021.01.26. 21:13:33

2023.01.19. 07:52:36

Itt a magyarázat, hogy miért nem hallunk egy ideje Barberaról:
https://www.barcablaugranes.com/2023/1/ ... fer-report
bunga
Capitá del Barça
Hozzászólások: 729
Csatlakozott: 2021.01.26. 21:13:33

2023.01.16. 17:48:55

Most nagy a csönd az első csapat érdeklődését felkeltett ifikkel kapcsolatban. Pedig ősszel Barbera tűnt esélyesnek, később pedig Yamal. Használható csatárra alighanem nagy szükség lenne és Balde példája igazolja, hogy fel lehet építeni egy fiatalt, ha megvan rá a szándék.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2023.01.10. 14:22:42

bunga írta:
2023.01.10. 13:37:04
A focipiac megváltozása miatt ma már nemcsak attól függ egy fiatal kezelése a csapatnál, hogy milyen jövőt látnak benne, hanem attól is, hogy milyen szerződést hajlandó aláírni. Ha máshol több fizetést remél, akkor kockáztatja a Barca karrierjét. De fordítva is igaz: ha a klub úgy áll hozzá, hogy mindenki várjon a sorára, akkor elveszítheti a legígéretesebbeket. Különösen így van ez Fati korai karrierje óta.
Szerencsére nálunk ez aránylag jól működik. Így volt ez Xavi Simonssal, aki a pénzt választotta és úgy nézett ki, hogy rajtaveszt. Most a holland ligában aránylag jól megy neki, de lassan 20 éves, annyira már nem számít fiatal tehetségnek, hogy kapkodjanak érte. Habár kíváncsi lettem volna, hogy mit történhetett volna vele ha marad.
De el lehet mondani ezt Moribáról, aki elég komoly teljesítményt rakott le már a felnőtt csapatban, a fejébe is szállt, most meg lehet nézni hol van.
Szerencsére Yamalnak tárgyalnak a szerződéséről és ha hinni lehet a médiának, akkor zökkenőmentesen halad, illetve ő is többször lenyilatkozta, hogy mindenképpen maradni akar. Plusz ha jól emlékszem (bár nem 100%) De la Pena az ügynöke, aki nem egy Sissoko, Gavi ügyében is simán megegyeztek. Yamalt mindenképpen meg kell tartani, hatalmas kincs a srác, szerencsére Xavi is észrevette és rendszeresen hívja fel edzésekre.

Norton írta:
2023.01.10. 12:26:25
Nézem ezt a Barberá srácot én is. 18 meccs 14 gól az idei mérlege, ebből csak az ifi BL-ben 4 meccsen 7 gól, az Atletic-ben pedig ez az első szezonja.
Most hogy Lewa és Ferran is offos a Getafe és a Girona elleni bajnokikra, szívesen megnézném a srácot a két meccsen fél-fél órára. Persze majd úgyis a formán kívüli Fatit és Depayt erőltetjük... :|

Nem is nagyon tudnék mondani olyan saját nevelésű (La Masia), klasszikus centert, aki eljutott a nagy csapatig és nem csak pár meccses epizódszerepet kapott. Bojan és Munir álltak talán ehhez a kategóriához legközelebb, de ők sem klasszikus centerek.
Igen, sajnos CF pozícióban nem voltunk túlságosan elengedve. Aki most így eszembe jut, hogy innen elkerülve komolyabb karriert futott be az talán legutóbb Icardi volt, bár ő sem érte el a B-csapatot. Munir volt még talán a legígéretesebb, max ilyen Sandro, Abel Ruiz stb. kaliberekkel büszkélkedhettünk, előttük még rosszabb volt a felhozatal Dongouval és társaival.. Oda inkább igazoltunk magasabb korosztályból, mint pl. Manaj.
Barberá tényleg nagyon ígéretes, bár nincs annyira "tolva", mint amire feljogosítaná a teljesítménye. Ez mondjuk egyben jó és rossz is lehet. Azzal együtt is figyelemreméltó, hogy túl nagy konkurenciája nincs, főleg az utóbbi időben.
Viszont fogalmam sincs hogyan áll a hosszabbítása, mert nyáron neki is lejár a szerződése.
Forca Barca!!!!
bunga
Capitá del Barça
Hozzászólások: 729
Csatlakozott: 2021.01.26. 21:13:33

2023.01.10. 13:37:04

A focipiac megváltozása miatt ma már nemcsak attól függ egy fiatal kezelése a csapatnál, hogy milyen jövőt látnak benne, hanem attól is, hogy milyen szerződést hajlandó aláírni. Ha máshol több fizetést remél, akkor kockáztatja a Barca karrierjét. De fordítva is igaz: ha a klub úgy áll hozzá, hogy mindenki várjon a sorára, akkor elveszítheti a legígéretesebbeket. Különösen így van ez Fati korai karrierje óta.
Avatar
Norton
Jugador del Barça
Hozzászólások: 106
Csatlakozott: 2008.03.05. 13:35:46
Tartózkodási hely: Pécs

2023.01.10. 12:26:25

Nézem ezt a Barberá srácot én is. 18 meccs 14 gól az idei mérlege, ebből csak az ifi BL-ben 4 meccsen 7 gól, az Atletic-ben pedig ez az első szezonja.
Most hogy Lewa és Ferran is offos a Getafe és a Girona elleni bajnokikra, szívesen megnézném a srácot a két meccsen fél-fél órára. Persze majd úgyis a formán kívüli Fatit és Depayt erőltetjük... :|

Nem is nagyon tudnék mondani olyan saját nevelésű (La Masia), klasszikus centert, aki eljutott a nagy csapatig és nem csak pár meccses epizódszerepet kapott. Bojan és Munir álltak talán ehhez a kategóriához legközelebb, de ők sem klasszikus centerek.
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2023.01.09. 16:34:24

bunga írta:
2023.01.09. 16:21:58
Lewandowsky, majd Torres eltiltása után szükség lenne az első csapatnál Barberára ha nem tűnt volna el a csapat közeléből.
Miért tűnt volna el? Bármikor fel lehet hozni, a B-ben van. Ha szükség van rá, majd szól neki Xavi.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.10.20. 14:08:58

Hát az első és a harmadik gólja magáért beszél. Erős az alkata is eléggé. Remélem láthatjuk élesben is valamikor, legalább egy eldőlt meccsen. :)
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2022.10.20. 13:58:16

Xavi elkezdett foglalkozni Víctor Barbérávalm, rendszeresen az első csapatnál edz és hivatalosan a Juvenil A-hoz (U19) tartozik, de meccseken már az Atléticben tolja. Igaz még többnyire csereként, de az utóbbi két meccsen két gól a termése és a legutóbbit végig is tolta.
Center a srác, nemrég lett 18, két héttel idősebb Gavinál.
Az Ifi Bl-ben tavaly gólkirály, idén is minden meccsén betalált, most négy mérkőzésen 7 gólnál jár, többek között mesterhármas a Bayern ellen, illetve három oda-vissza az Internek.

Nagyon megnézném mondjuk a kupában. Ha csinálna egy olyat, mint Fati vagy Gavi lehet, hogy meglenne Lewa cseréje, talán az utódja is.

Itt van a Bayern elleni meccse:

https://www.youtube.com/watch?v=SeK7p0SanVA

Mondjuk nálam még mindig Lamine Yamal viszi a prímet, hihetetlen az a srác,
egyszerűen élmény nézni.
Csak sajnos nagyon fiatal. Érdemess ezt a kis szösszenetet megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=TsvYBQs4qLw&t=1s
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Chino 2022.10.20. 14:09:50-kor.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.10.13. 13:30:23

Chino írta:
2022.10.13. 13:25:38
Én inkább csak összefoglalókban láttam, meg olvastam róla. Elég jó testfelépítésű, masszív játékos, amit ki is használ. Nem a labdaügyesebb vagy villámgyors fajtából származik, inkább magabiztos, borzasztóan jól szerel és leütközik akárkit. Plusz a fejjátéka is nagyon erős, hiába nem égimeszelő.
Szerintem azért nézte ki Xavi, mert ballábas, ami nála sokat számít.
Az Atleticben nincs olyan kiemelkedő játékos szerintem jelenleg. Torre és Akhomach esetleg. Bár utóbbinak tuti kölcsön lesz a sorsa, szóval kb. keresztet vethetünk rá. A jobbszélen semmi sansza sincs.
(Demirhez nagy reményt fűztek de még jóformán pályára sem lépett)

Akit iszonyatosan várok az Lamine Yamal, bár szerintem még két év legalább kell neki.
Ja, én is csak úgy láttam, meg megnéztem pár ilyen összes érintését bemutató összefoglalót is, akkor korrektebb a kép. Azért magas is, meg szerintem Araujonál pl. messze technikásabb, még ha nem is egy EG a labdával.
Inkább az érdekel jobban, mennyire tervez vele Xavi komolyan. Mert ha most nem kerül be ekkora hiányzói sorral (persze pont klasszikó meg inter meccsek voltak...), akkor kb neki annyi. Ha csak vészhelyzet miatt ül a padon meccsek óta, akkor sajnálom a dolgot.
Demirt én is hétről hétre követem amúgy, még mindig lehet, hogy csak arról van szó, hogy tavaly valami durva beszólása miatt nem játszatták egész évb en sehol, és játék meg fizikai kondíció nélkül érkezett meg ide. Majd év végére gondolom kiderül.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2022.10.13. 13:25:38

bence0330 írta:
2022.10.13. 12:50:04
Aki követi az eseményeket (Chino?):

Chadi Riad-ról lehet tudni, hogy Xavi mennyire gondolja komolyan? Én rég vártam így fiatal játékos bemutatkozását, főleg védőét, mint most, szerintem hihetetlen minőséget és erőt képvisel elöl-hátul. És hát most nagyon alkalmas lenne rá a helyzet, főleg, ha Koundé nem lesz kezdő, de hát még úgy is mehetne akár, és akkor Koundé szélre megy Vinire, ami logikus is lenne. Xavi nem tűnik annyira hirtelen mélyvizes edzőnek, de hát ilyen orbitális hibák után szerintem nem lehetne mellényúlni vele egyik ügyefogyott helyett sem...
Én inkább csak összefoglalókban láttam, meg olvastam róla. Elég jó testfelépítésű, masszív játékos, amit ki is használ. Nem a labdaügyesebb vagy villámgyors fajtából származik, inkább magabiztos, borzasztóan jól szerel és leütközik akárkit. Plusz a fejjátéka is nagyon erős, hiába nem égimeszelő.
Szerintem azért nézte ki Xavi, mert ballábas, ami nála sokat számít.
Az Atleticben nincs olyan kiemelkedő játékos szerintem jelenleg. Torre és Akhomach esetleg. Bár utóbbinak tuti kölcsön lesz a sorsa, szóval kb. keresztet vethetünk rá. A jobbszélen semmi sansza sincs.
(Demirhez nagy reményt fűztek de még jóformán pályára sem lépett)

Akit iszonyatosan várok az Lamine Yamal, bár szerintem még két év legalább kell neki.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.10.13. 12:50:04

Aki követi az eseményeket (Chino?):

Chadi Riad-ról lehet tudni, hogy Xavi mennyire gondolja komolyan? Én rég vártam így fiatal játékos bemutatkozását, főleg védőét, mint most, szerintem hihetetlen minőséget és erőt képvisel elöl-hátul. És hát most nagyon alkalmas lenne rá a helyzet, főleg, ha Koundé nem lesz kezdő, de hát még úgy is mehetne akár, és akkor Koundé szélre megy Vinire, ami logikus is lenne. Xavi nem tűnik annyira hirtelen mélyvizes edzőnek, de hát ilyen orbitális hibák után szerintem nem lehetne mellényúlni vele egyik ügyefogyott helyett sem...
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
barca0417
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.10.27. 18:06:27
Tartózkodási hely: erre-arra

2022.09.27. 15:39:02

Amúgy aki a B ben van, közéhatved, Alpha Dionkou, őt valaki ismeri jobban, vagy látta már játszani? Elvileg a Granada adta kölcsön. Volt már szenegali felnőtt válogatott is. Ő jó lehet a padra amíg védő hiány van?
Kép
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2022.09.27. 12:48:02

Torre debütált az Atléticben.
A 40. másodpercben már assistal jelentkezett.
A bemutatkozó meccséről egy összefoglaló:

https://www.youtube.com/watch?v=IXGV2MF3yQQ

Baldénak lehet lesz egy kihívója. Egy ideje az első csapattal edz Roman Vega, akit az Argentinos Juniors-ból hoztunk. Masch volt az edzője és nagyon dícsérte, már az argentínoknál is többször bemutatkozott az első csapatban.
Forca Barca!!!!
La Masia1
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2022.09.23. 18:42:36

2022.09.23. 19:23:34

És szintén ott volt Yaakobishvili Áron, a klub magyar kapusa.
Egy hazai Barca oldalon talán ez is hír :wink:

Chino írta:
2022.09.23. 16:56:18
Xavi újra felhívta az első csapat edzésére Lamine Yamalt.
Nemrég töltötte be a 15. évet, jobbszélső, már hivatalosan is az U19-es csapat tagja, bár tavaly már játszott fel. 14 éves kora óta a spanyol U16-ban játszik.
A La Masia jelenlegi legnagyobb tehetségének tartják. Jó lenne, ha sikerülne megtartani és nem vinné el egy Arsenal vagy hasonló, bár ha ilyen korán érdekli Xavit nem biztos, hogy menne. Hacssak közbe nem szól a pénz.
Amúgy tényleg élmény nézni a srácot:

https://www.youtube.com/watch?v=TsvYBQs4qLw

2-3 év múlva ütne egy Lamal-Endrick-Fati trió. :lol: :lol: :lol:

Apropo Endrick. Azt cikkezik, hogy jól haladt a találkozó, nem jár messze a Barca, hogy sikerüljön elérni, hogy 2 lév múlva itt kössön ki.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2022.09.23. 16:56:18

Xavi újra felhívta az első csapat edzésére Lamine Yamalt.
Nemrég töltötte be a 15. évet, jobbszélső, már hivatalosan is az U19-es csapat tagja, bár tavaly már játszott fel. 14 éves kora óta a spanyol U16-ban játszik.
A La Masia jelenlegi legnagyobb tehetségének tartják. Jó lenne, ha sikerülne megtartani és nem vinné el egy Arsenal vagy hasonló, bár ha ilyen korán érdekli Xavit nem biztos, hogy menne. Hacssak közbe nem szól a pénz.
Amúgy tényleg élmény nézni a srácot:

https://www.youtube.com/watch?v=TsvYBQs4qLw

2-3 év múlva ütne egy Lamal-Endrick-Fati trió. :lol: :lol: :lol:

Apropo Endrick. Azt cikkezik, hogy jól haladt a találkozó, nem jár messze a Barca, hogy sikerüljön elérni, hogy 2 lév múlva itt kössön ki.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.07.23. 15:37:20

Demir debütált a minap a B-ben, bár sörmeccs volt, de mégiscsak góllal és szép megmozdulásokkal. Kiváncsi vagyok, 1-2 kupameccsen bekerül-e a felnőtt keretbe, az látszott, hogy fizikailag nincs a helyzet magaslatán, ilyen szezon után nem is csoda. Nagyon buzog benne a tehetség, remélem nem kallódik el.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2022.07.15. 11:36:15

bence0330 írta:
2022.07.15. 10:36:33

Szerintem is Gavi érdemelné most meg az általad említettek miatt, stabilan a spanyol válogatott legjobbja, és nálunk is a jobbak közt volt az utolsó 1,5 hónapig. Viszont Pedrinél a fél szezon nem igazán számít, mivel ugye 2022 a Golden boy, és idén még nem hagyott ki annyit, hogy egy brutál ősszel ne tudja felhozni, szóval nem esélytelen. Wirtz kiesésével szerintem mindenképp csak Pedri lehet veszélyes Gavira, de brutál őszt kéne hozzá hoznia.
Annyival nem hiszem hogy többet tudna adni. Ez inkább akkor lenne igaz, ha tavaly nem Pedri kapta volna. A Golden Boy-ra már szinte szabályt lehetne kiírni, hogy minden évben más kapja.
Mbappé is megkaphatta volna többször, de Messi után Cesc jött, akik között két szakadéknyi különbség van, de lehetne sorolni ilyeneket és a hype is inkább Gavi felé tendál jelenleg.

Juanda Fuentes (19,jsz,, Fermín López (19, kkp), Txus Alba (19, kkp), Pelayo Fernández (19,kh,), Mamadou Saidou Bah (18, jsz) jött fel idén a Juvenilből az Atleticbe.
Illetve Chadi Riad és Marc Casado már az Olot ellen is ott volt, plusz Emre Demir és Torre igazolás.
Elvileg egy nagyon tehetséges korosztály, tavaly szinte mindent megnyertek, kíváncsi leszek itt mit alkotnak Rafa keze alatt.
Forca Barca!!!!
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.07.15. 10:56:47

davi10 írta:
2022.07.15. 10:52:31
Nem az van, hogy szezonra adják már ezt is meg az aranylabdát is?
"The award rewards the best player under 21 in a calendar year"

Én ezt találtam a mostani listánál, szerintem a változtatás csak az aranylabdára vonatkozik. Pedig sokkal több értelme lenne... a nyarat meg beszámíthatnák vagy az adott szezon előttre vagy utánra, nem tudom, az aranylabdánál ez hogy lesz, most ugye nem is aktuális így a téli VB-vel.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6588
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2022.07.15. 10:52:31

Nem az van, hogy szezonra adják már ezt is meg az aranylabdát is?
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6886
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.07.15. 10:36:33

Chino írta:
2022.07.12. 09:06:07
Pedri a fél szezonban sérült volt, a világversenyről kiesett, erre nem adnak Golden Boyt. Plusz Gavi nagyobbat robbantott, mind hazai, mind nemzetközi szinten, ami méginkább befolyásolja a szavazást. Gavi pedig mindkét porondon nagyot alkotott. Nem véletlen, hogy nem "ismétlődnek" a győztesek. Mbappé is csak egyszer kapott.
Jó helyen lesz Gavinál, inkább örüljünk, hogy 2 Golden Boy díjas játékosunk van egyszerre, egy "generációban". Bár még ne kiabáljuk el, jelenleg ő a legesélyesebb, de még nincs a kezében.
Szerintem is Gavi érdemelné most meg az általad említettek miatt, stabilan a spanyol válogatott legjobbja, és nálunk is a jobbak közt volt az utolsó 1,5 hónapig. Viszont Pedrinél a fél szezon nem igazán számít, mivel ugye 2022 a Golden boy, és idén még nem hagyott ki annyit, hogy egy brutál ősszel ne tudja felhozni, szóval nem esélytelen. Wirtz kiesésével szerintem mindenképp csak Pedri lehet veszélyes Gavira, de brutál őszt kéne hozzá hoznia.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
messideco
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12231
Csatlakozott: 2008.07.08. 16:49:07

2022.07.15. 09:53:48

Rafa Marquez cimbora hivatalosan is a Barca B edzője :) Sok sikert amigo!
"And my heart will leave you never."
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7360
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2022.07.12. 09:06:07

kuchlog25 írta:
2022.07.12. 08:12:21
A Golden boy témához pedig lehet, hogy csak a szimpátia miatt, de nálam megint Pedri vinné. A tavalyi teljesítményét (amiért megkapta a díjat) sikerült idén felülmúlnia. Csak sajnos többet volt sérült idén, de Araujo-val nálam a szezon játékosa így is.
Pedri a fél szezonban sérült volt, a világversenyről kiesett, erre nem adnak Golden Boyt. Plusz Gavi nagyobbat robbantott, mind hazai, mind nemzetközi szinten, ami méginkább befolyásolja a szavazást. Gavi pedig mindkét porondon nagyot alkotott. Nem véletlen, hogy nem "ismétlődnek" a győztesek. Mbappé is csak egyszer kapott.
Jó helyen lesz Gavinál, inkább örüljünk, hogy 2 Golden Boy díjas játékosunk van egyszerre, egy "generációban". Bár még ne kiabáljuk el, jelenleg ő a legesélyesebb, de még nincs a kezében.
Forca Barca!!!!
Avatar
Deluigi
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1827
Csatlakozott: 2021.06.08. 22:25:50
Tartózkodási hely: Szekelyudvarhely

2022.07.12. 08:25:57

hadd vigye Gavi, megerdemli

az Aranylabdat is elvitte Messi sokszor, pedig mas is megerdemelte volna neha (Xavi, Iniesta).

inkabb legyen szoras, minden Barca ifi nyerjen egyet, nekunk az a jo :)
Válasz küldése