Oldal: 154 / 787
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 11:48:42
Szerző: csababarca
Messinek jobbulást, rosszabbra számítottam az esetet látva, jó, hogy csak ennyi történt. Pech.
Két sebzett vad csatája lesz, mi egy Messivel jobbak lettünk volna, ami 2-3 gólos győzelem, de így...Xel kiegyeznék.
de simán nyerhetünk is, nagyon vérszegény a madrid, de nem szabad bénáznunk hátul, mert azért meg tudják büntetni.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 11:42:58
Szerző: Gauchomester
Megesett már 2015 őszén, hogy Messi nélkül oktatta a gárda a madridiakat, ráadásul a Bernabeuban.
Dembélé fogja pótolni, ez szinte tuti, bár én EV helyében egy határozott pedagógiai húzással a padon ültetném végig. A tegnap mutatott hozzáállása vérlázító volt. A klasszikuson pedig S. Robertot tenném Semedo elé a jobb oldalra.
Ami Messivel kapcsolatban bántó, hogy kihagyja az Inter elleni csörte mindkét felvonását, pedig velük szemben még akadna mit törlesztenie. Ki tudja, játszhat-e még valaha az olaszok ellen a jövőben...elnézve azt, hogy idén milyen szellemben lép pályára a BL-ben, most nagy eséllyel betalált volna, így az Intert is kipipálhatta volna.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 11:32:35
Szerző: P.U.Y.O.L.
Ha van bármi pozitívum a sérülésében, akkor az az, hogy pihen legalább 3 hetet. Egy elég sűrű programból most kimarad és ez még jól is elsülhet a szezon második felére.
Szerintem az elkövetkezendő időszakot bőven le lehet hozni nélküle is pozitívan és ha minden igaz pont az Atletico ellen térhet majd vissza, ahol valószínűleg nagy szükség is lesz rá.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 10:52:12
Szerző: Kovbal88
Nem örülök a sérülésének, hogy elég balszerencsés volt.
De nem baj, hogy kicsit Messi nélkül játszik majd a csapat, sajnos pont a Real ellen, de itt van az ideje, hogy pár játékos megmutassa mit tud. Ne mindig Messi oldja meg a meccseket.
Amúgy szerintem nem lesz gond, tavaly Valverde simán megcsinálta, az évet Dembele nélkül.
nem ingatjuk meg a kispadot Lopetegui alatt.
neki már mindegy, nincs neki akkora neve, hogy elbírjon 4 meccsen egy rúgott gólt. Gondolom Conte jön amint meglesz a madridi háza.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 10:48:38
Szerző: Cestus
Messi nélkül is nagyobb a tűzerőnk, mint a Realnak jelenleg. Viszont a vezérünk elvesztése (Maradona meg mondhat bármit
) a csapatszellemre rossz hatással lehet. Reméljük, megoldják a fiúk így is. Amúgy meg lehet, hogy jobban járunk/többet ártunk a Realnak azzal, ha csak egy iksz jön össze a Camp Nouban, és így nem ingatjuk meg a kispadot Lopetegui alatt. De persze jó lenne nyerni.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 09:55:51
Szerző: Subinho
A Real jelenlegi formáját nézve lehetett volna simán megint egy 3-4 gólos győzelem, de Messi nélkül...
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.21. 04:37:30
Szerző: rikko
Sajnos beigazolódott a félelmem.
Törött az a kéz, 3 hét off....
Pedig most simán csaphattuk volna a hófehérkéket..... Inter és Real ellen is kb bukta.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.20. 23:22:02
Szerző: Fecooo
3 hét off...
(forrás: FC Barcelona FB oldal)
"Tests carried out on the first team player Leo Messi have confirmed that he has a fracture of the radial bone in his right arm. He will be out for approximately three weeks."
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.20. 22:50:05
Szerző: Cestus
Ray Hudsonék azt mondták élőben, hogy az Inter elleni meccset kihagyja tuti, de a clásicon csak kérdéses a játéka. Szóval nem tűnik súlyosnak a dolog.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.20. 22:07:06
Szerző: PCsabi
Már be is kötötték a karját:
KATT
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.17. 14:34:39
Szerző: piscator48
"Messi-lett-a-szeptember-hónap-játékosa-a-ligában":
https://en.wikipedia.org/wiki/La_Liga_P ... _the_Month" target="_blank
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.17. 08:57:32
Szerző: Sinya22
És az a 4 bl se semmi 14 év alatt,pedig az utóbbi 3 évben sajna a közelében se voltunk.Remélem legalább egyet még be tud húzni az utolsó években.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.17. 08:21:04
Szerző: zola8787
14 év alatt 9 bajnoki cím. Mintha karrier módban fifáznék, csak ő átéli
Atmás uccsó fordulós 1-1 nem lett volna, akkor 10, de egyefene, nem rossz a 9
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.16. 20:26:57
Szerző: MatyiG
14 years ago today, Lionel Messi made his debut for Barcelona:
648 games
563 goals
216 assists
4 Champions Leagues
9 La Liga titles
5 Ballon d'Ors
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.15. 09:56:44
Szerző: MessiNeymarSuarez
http://www.origo.hu/sport/futball/20181 ... elott.html" target="_blank
Ez a pali ennyire szétdrogozta volna az agyát?!
Egyik héten Messit isteníti, hogy ő mindent megtett de a válogatott társak a bénák, nem az ő hibája, 1 hétre rá meg konkrétan Messit fikázza
Ezt már nem egyszer eljátszotta már, elég ijesztő.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.08. 08:28:02
Szerző: Cestus
shevy írta:Valaki tudja esetleg, hogy az új gólöröme mi akár lenni? Ütögeti a saját fejét? Mit jelent ez?
Valverdének üzeni, hogy szétveri a fejét, ha megint csak a 89. percben cseréli be Dembélét.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.08. 07:49:03
Szerző: 18Barca99
Egyik fiának üzen vele. Hogy pontosan mit azt nem tudom
De biztos valami személyes “poén”.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.08. 07:39:00
Szerző: shevy
Valaki tudja esetleg, hogy az új gólöröme mi akár lenni? Ütögeti a saját fejét? Mit jelent ez?
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.05. 14:45:08
Szerző: westerngom
https://streamable.com/s/o1el7/lwreya" target="_blank
az arc...
, szerintem még most sem hiszi el, hogy "kivel" fogott kezet!
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.05. 12:22:11
Szerző: MatyiG
Samper írta:Most, hogy épeszú ember nem vitatja, mit tud Messi ma, gondolni kell arra, hogy egy teljes bajnokságot és két kupasorozatot akkor se játszhat végig, ha nem sérül meg. Egy jó edzőnek gondolnia kell egy Messi nélküli felállásra is az adott keretből, hogy ne rögtönöznie kelljen később, hanem a játékosok tudják, hogy ilyenkor kinek mi a dolga.
Az azért nem jön rosszul, hogy a válogatottba most nem utazik ősszel, és lehet hogy tavasszal sem.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.05. 11:28:47
Szerző: Samper
Most, hogy épeszú ember nem vitatja, mit tud Messi ma, gondolni kell arra, hogy egy teljes bajnokságot és két kupasorozatot akkor se játszhat végig, ha nem sérül meg. Egy jó edzőnek gondolnia kell egy Messi nélküli felállásra is az adott keretből, hogy ne rögtönöznie kelljen később, hanem a játékosok tudják, hogy ilyenkor kinek mi a dolga.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.04. 15:24:21
Szerző: BarcafanTomee
A szezon kezdete számokban:
10 meccs
10 gól
5 assist
9 kapufa
1 sárga lap
845 játszott perc
A bajnokságban volt, hogy ő is eltűnt, de azért szerintem nem rajta múlik. Ha csak a védelmünk egy kicsit jobb lett volna, akkor a bajnokságban is jobban állnánk. Én azt látom rajta, hogy most megint meg akarja mutatni, hogy ki a legény a gáton, és mindezt úgy, hogy csapatjátékos. Csak így tovább!
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.04. 09:12:15
Szerző: Stoichkov
senkialfonz40 írta:Csak azért nem adok neki tizes osztályzatot, mert a két kapufa miatt szenvednünk kellett!
9,5 !!!
Meg hát nehogy elbízza magát!!!
loll ez hatalmas
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.04. 07:44:41
Szerző: MatsMessi
Ha csak a BL meccseken ilyet tol en mar elegedett lennek vele boven. Iden nagyon kene a BL, bajnoksagban meg legyunk haromban, tobbi nem erdekel engem. Azon meglepodnek, ha mindketto meglenne.
Re: Leo Messi
Elküldve: 2018.10.04. 07:40:17
Szerző: senkialfonz40
Amikor azt írtam, hogy ő is odatehetné magát, akkor valami ilyesmire gondoltam..
Nincs erre mindig szükség, de ilyenkor igen! Most az is kellett, hogy letámadjon és mindenből kivegye a részét! Csak azért nem adok neki tizes osztályzatot, mert a két kapufa miatt szenvednünk kellett!
9,5 !!! Meg hát nehogy elbízza magát!!!