Ernesto Valverde

Mi a véleményed a csapat igazolási terveiről, hátországáról, vezetőségéről? Miért jó vagy rossz a taktikánk? Mi lesz a klub jövője? A csapat mögötti eseményekről és az események alakítóiról beszélgethetsz itt!
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21124
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.11.03. 22:51:50

Ha kikaptunk volna, akkor is túlzásnak érezném az elküldésének követelését, pedig én is nehezen emésztem meg ezt a játékot, tavaly is nehezen emésztettem, pedig akkor az eredmények jobban jöttek.
Nekem amúgy is a BL idén a prioritás, ott meg eddig bíztatóak vagyunk. Persze a bajnokságot sem szabad feladni, főleg, hogy az ellenfelek is botladoznak, így simán nyerhető, ettől függetlenül, ha behúzzuk a BL-t, mindent megbocsájtok neki, még ezt a moslék játékot is.

Ami amúgy zavar, hogy sokszor azt látom a csapaton, hogy feleslegesen behúzzák a féket. Tavaly a gyenge kezdésekkel szivattuk magunkat, idén azzal, hogy a megszerzett vezetés után ülünk le és pörgetjük fel az ellenfelet. Aztán amikor nagyon kell focizni egyből kijön, hogy tudunk. És attól tartok, hogy ez a mester kifejezett kértése, nagy taktikája, rafináltsága.
Példát vehetne Zidane-ról, ő tisztában volt a korlátaival, nem taktikázta szét magát, csak azt csinálta, amihez ért. Ennyi kéne Valverdétől is! Vannak jó meglátásai és eredménye, de túlkombinálja a dolgokat.
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.11.03. 22:50:24

Pár embernek ideje lenne lehetőséget adnia a kezdőben, felkavarandó az állóvizet. Az Inter elleni meccsre simán be kellene tenni 3-4 új arcot, annyira nem életbevágó nyernünk, na meg a gálakezdő játszatása sem garancia semmire, ha belefásulnak a játékba.
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
zknym
Jugador del Barça
Hozzászólások: 195
Csatlakozott: 2017.06.13. 15:56:37

2018.11.03. 22:47:05

Más szemszögből kell sajnos nézni a madrid elleni győzelmet, ott nem mi kerekedtünk föléjük hanem ők voltak nagyon nagyon nagyon harmat gyengék, mert ez a 3pont ismét nem érte el az örömküszöböt.
"Roma" óta a távozását várom...
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.11.03. 22:43:51

Valverde saját kérésére, érdemei hangoztatásával - marad.
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2018.11.03. 22:24:15

Felrakni ugyanazt a kezdot 3 rangadó után. Zseni.

11 meccs
21 pont
14 kapott gól
Nulla játék

Nálam OUT

Még egy újabb szégyenteljes BL búcsú mondjuk egy olasz csapattól még azert remelem belefér a szezonba. Az lesz a korona ékszer.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21124
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.11.03. 21:52:41

Samper írta:Mikor ad a vezetőség ultimátumot V.-nek, ha most sem?
Mivel nemrég húztunk be rangadókat, nem mostanában.

Egyébként nem lenne ő rossz ide, ha kicsit visszavenne az egójából, és nem akarná mindig a nagy taktikust eljátszani. Néha az egyszerűbb út a jobb.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.11.03. 21:39:07

Mikor ad a vezetőség ultimátumot V.-nek, ha most sem?
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.10.29. 14:48:10

Samper írta:
Ez csak a látszat, mármint hogy a mérce kettős. Ezzel szemben a valóság az, hogy V. bizonyos fajta szituációkat tud kezelni, másokat meg nem. Ez utóbbiak közé tartozik, hogy bunkervédekezélst és kontrát játszó csapatok ellen soha se meg a csapatának. És ez nem véletlen: kevés csatárt játszat és a középpályás játék sem ehhez van szabva.
Ezzel egyetértek, de megmondom őszintén, nem tudok sok olyan edzőt mondani, aki tökéletesen alkalmas a bunker feltörésére. Az a baj a mai fociban, hogy egy tökéletes bunkert szinte lehetetlen megbontani, játékosállománytól függetlenül. És ezt sok kis csapat (elég jól) alkalmazza is a nagyok ellen. Átlövésekkel lehetne próbálkozni, mert megvannak hozzá az embereink (Cou, Rakitic is nagyon jól lő távolról, Dembelétől is láttunk már). De az meg magában hordozza a kontraveszélyt.

És ha azt látod 90 percen át, hogy hiába próbálkozol, folyamatosan ott van előtted 11 betonoszlop, akiken ha mindent megteszel se jutsz át, az nem csak fizikálisan, de mentálisan is felőröl.

Annyi, hogy csatárt nem is fog többet játszatni, mert mondjuk nincs is kit. :D Meg nem is kell. Ezzel a kerettel is lehet jól és eredményesen játszani.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.10.29. 13:18:14

MatyiG írta:[
Értem. Tehát, ha bejönnek a dolgok, az nem EV érdeme, ha nem jönnek be a dolgok, az viszont EV hibája. :) Kicsit kettős mércét érzek. :roll:
Ez csak a látszat, mármint hogy a mérce kettős. Ezzel szemben a valóság az, hogy V. bizonyos fajta szituációkat tud kezelni, másokat meg nem. Ez utóbbiak közé tartozik, hogy bunkervédekezélst és kontrát játszó csapatok ellen soha se meg a csapatának. És ez nem véletlen: kevés csatárt játszat és a középpályás játék sem ehhez van szabva.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21124
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.10.29. 12:32:36

ellenben abban biztos vagyok, hogy ha a következő Rayo Vallecano/Cultural Leonesa ellen valamilyen oknál fogva csak 1-1-et játszunk, megint mindenki el akarja majd számoltatni az öreget.
Mondjuk, ha Rayo ellen nem nyerünk, akkor jogosan. Most tényleg arattunk 4 komoly győzelmet, de az sem lehet, hogy a kicsik ellen meg rendre botladozunk. Tavaly a bajnoki veretlenség elvesztése és a BL búcsú is olyan meccsen történt, ami a kötelező hozni kategóriába tartozott.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.10.29. 12:31:54

Potroh írta:
geridoss írta:Nem győzöm dicsérni az öreget. Attól függetlenül, hogy a Madrid milyen gyenge volt, leiskoláztuk őket, amiben nagy szerepe volt EV-nek is. Akárhogy is fáj ezt leírnom.
Kicsit féltem a második félidő elején, de nagyszerűen reagált, még pont időben. Dembelé is jókkor jött, benne is volt 2 gólunkban.

Tetszett a játékunk is. Nem az orrukon pörgető delfineket értek támadó játék alatt, hanem ezt, amit tegnap játszottunk. Ezt a focit ha tudjuk állandósítani, és mellé időben cserél és jól rotál, még az is lehet, hogy megbékélek a jelenlétével.
Ne vakítson el senkit se egy kiemelkedő eredmény...
EV egy nagyon rossz - vagy inkább semmilyen - taktikus, aki jórészt abból él, hogy vannak kiemelkedő játékosai, akik - ha jó napjuk van - képesek kiemelkedő dolgokra, pl. eldönteni egy meccset.
Ezért nincs "saját" csapata sem, hanem az Enrique féle XI-et erőlteti, már akik még vannak.

Azaz néha "bejönnek" a dolgok - függetlenül EV-től, néha pedig nem.
Mi van ha Benzema 2:1-nél befejeli vagy Modrics kapufája beljebb megy? Lehetett volna ebből egy nyílt meccs is, függetlenül attól, hogy mennyire rossz passzban van a Real.
Értem. Tehát, ha bejönnek a dolgok, az nem EV érdeme, ha nem jönnek be a dolgok, az viszont EV hibája. :) Kicsit kettős mércét érzek. :roll:
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.10.29. 12:22:50

Chino írta:Ami viszont idegesít, hogy eljátszottuk ugyanazt, mint az Inter ellen. Tolunk egy jó első első félidőt, aztán bent maradunk az öltözőben 10-15 percre. Emiatt nem tartottam annyira, hogy fordíthat a Real, mert képesek felpörögni a srácok, viszont hosszútávon ez nem fenntartható.
Lehet, hogy túlságosan lenyugtatja őket vagy valami egyéb történik.
Igen, az a meccsperiódus bosszantó volt, ugyanakkor két top csapat ellen játszottunk (oké, egy felső-közép kategória, és egy gyenge formában lévő BL-rekorder ellen). Borítékolható, hogy lesz ezeknek a csapatoknak 15-20 erős percük ellenünk minimum (örüljünk, ha nem több), szerintem ez nem kerülhető el. Pláne, hogy a Real minden mindegy alapon támadott ki kétgólos hátrányban, és az addig visszavontabb Marcelot szabadon eresztették, meg mellé becserélték Vázquezt a másik szélre. Ekkor Ernő valóban jól reagált azáltal, hogy a villámgyors Semedo és Dembélé becserélésével, a szélek megerősítésével mattolta a Real átalakult háromvédős felállását.
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7409
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2018.10.29. 12:06:06

Cestus írta:
Stalkyard írta:Ezt miért kell? Jogosan, és többnyire normálisan van kritizálva, amikor kritizálva van.
Bocs, ha nagy parasztságot sikerült összehozni. Sokszor jogosak a kritikák, de az utóbbi időben inkább azt érzem, hogy sokaknak a bögyében van az öreg, és a létező összes dolog miatt beleállnak, amikről sokszor nem ő tehet. Nem akarom minden határon túl védeni, másfél szezon után egyértelműen látszódnak a korlátai, és pár oldallal hátrébb én is fikáztam.

Viszont elképesztőnek tartom, hogy egy Messi nélkül fölényesen megnyert meccsen is ilyenekkel találják meg, hogy miért Rafinha játszott, hiszen Dembélével biztosan 10-0-ra nyertünk volna. :D Azt az apró tényt meg elhanyagolják, hogy Rafinha bármilyen szürke is volt (mondjuk az olaszok ellen betalált), egy olyan csapatnak volt a tagja, amelyik 2-0-ra elment mindkét meccsen. Valószínűleg okkal tette be az öreg, és mivel a csapat dominálva vezetést szerzett mindkétszer, bejöhetett az ötlete.
Az igazi érdeme ebben a meccsben szerintem, hogy relatíve időben cserélt és a megfelelő játékosokat hozta be. Ez volt a legnagyobb Achilles-sarka és ezen most túl tudott lépni. Persze egy kicsit korábbiak is lehettek volna, kell egy kis idő míg a cserék is felveszik a fonalat, de az mindenképp dícséretes hogy jól nyúlt bele a meccsbe. Ha ezt fent tudja tartani és kellően rotál is, nem lehetnek olyan nagy gondok.
Ami viszont idegesít, hogy eljátszottuk ugyanazt, mint az Inter ellen. Tolunk egy jó első első félidőt, aztán bent maradunk az öltözőben 10-15 percre. Emiatt nem tartottam annyira, hogy fordíthat a Real, mert képesek felpörögni a srácok, viszont hosszútávon ez nem fenntartható.
Lehet, hogy túlságosan lenyugtatja őket vagy valami egyéb történik.
Az érdemeiből nem akarok levonni semmit mert egy ilyen eredmény önmagáért beszél, de ki tudja, hogy mi lehetett volna, ha nem Rafinha játszik, hanem mondjuk Dembélé vagy XY. Így se sok hiányzott, hogy eldőljön az első félidőben.

Mindent összevetve most panaszunk nem lehet rá, minden cseréje nagyon jó volt és ez nagyban hozzájárult hogy ilyen eredmény született.
Forca Barca!!!!
Potroh
Barça C
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2018.10.10. 00:26:14

2018.10.29. 11:30:12

geridoss írta:Nem győzöm dicsérni az öreget. Attól függetlenül, hogy a Madrid milyen gyenge volt, leiskoláztuk őket, amiben nagy szerepe volt EV-nek is. Akárhogy is fáj ezt leírnom.
Kicsit féltem a második félidő elején, de nagyszerűen reagált, még pont időben. Dembelé is jókkor jött, benne is volt 2 gólunkban.

Tetszett a játékunk is. Nem az orrukon pörgető delfineket értek támadó játék alatt, hanem ezt, amit tegnap játszottunk. Ezt a focit ha tudjuk állandósítani, és mellé időben cserél és jól rotál, még az is lehet, hogy megbékélek a jelenlétével.
Ne vakítson el senkit se egy kiemelkedő eredmény...
EV egy nagyon rossz - vagy inkább semmilyen - taktikus, aki jórészt abból él, hogy vannak kiemelkedő játékosai, akik - ha jó napjuk van - képesek kiemelkedő dolgokra, pl. eldönteni egy meccset.
Ezért nincs "saját" csapata sem, hanem az Enrique féle XI-et erőlteti, már akik még vannak.

Azaz néha "bejönnek" a dolgok - függetlenül EV-től, néha pedig nem.
Mi van ha Benzema 2:1-nél befejeli vagy Modrics kapufája beljebb megy? Lehetett volna ebből egy nyílt meccs is, függetlenül attól, hogy mennyire rossz passzban van a Real.

Suarez, aki a meccs hőse, ugyanúgy nem tudott lekezelni egy csomó labdát, mint máskor, egy ilyen fejest évente egyszer tud csak, az átemelései pedig gyakran elakadnak. Most nem, de ez semmi esetre sem EV érdeme.
Egy általában nyitott védelem ellen jó volt a helyzetkihasználása a csapatnak, ami viszont máskor csak Messi-nek megy.

EV-nek nincsen fantáziája, nincs elképzelése sem, abból él, hogy vannak világszínvonalú játékosai és kész.
A fiatal tehetségekkel nem képes mit kezdeni (ld. Dembelé, Malcom, Semedo) és az ő kezei alatt ezek alig fejlődhetnek. Egy dologra képes: "büntetni" ha nem megy valakinek, de ez semmire sem jó.
Majd látni fogjátok, hogy ez a szezon pont olyan lesz, ahogy kezdődött, egy szer fent, egyszer lent, mert ez az edző alkalmatlan egy ilyen csapat taktikai felépítésére.
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.10.29. 10:30:02

Potroh írta:
geridoss írta:Az egyik legnagyobb kritizálójaként, el kell ismerni, bejött a tegnapi taktikája. Az első két csere is jókor jött, és jól is cserélt.
Nem jött be, mert Rafinha meglehetősen gyenge volt.
Könnyen észrevehető volt, hogy Dembelé-vel ez egy sokkal erősebb csapat, sokkal gyorsabb és ami a legfontosabb: sokkal kiszámíthatatlanabb...

Ami a taktikát illeti, olyan Valverdénél nem nagyon létezik. Az elve a "biztonság" aztán majd lesz valaki aki gólt is lő. Ez nem taktika és a mai szerencséje az volt, hogy kifogott egy iszonyúan gyenge Real-t...
Ezt még az Inter elleni meccs után írtam. [-X

El Classico.

Nem győzöm dicsérni az öreget. Attól függetlenül, hogy a Madrid milyen gyenge volt, leiskoláztuk őket, amiben nagy szerepe volt EV-nek is. Akárhogy is fáj ezt leírnom.
Kicsit féltem a második félidő elején, de nagyszerűen reagált, még pont időben. Dembelé is jókkor jött, benne is volt 2 gólunkban.

Tetszett a játékunk is. Nem az orrukon pörgető delfineket értek támadó játék alatt, hanem ezt, amit tegnap játszottunk. Ezt a focit ha tudjuk állandósítani, és mellé időben cserél és jól rotál, még az is lehet, hogy megbékélek a jelenlétével.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.10.29. 09:40:40

Stalkyard írta:Ezt miért kell? Jogosan, és többnyire normálisan van kritizálva, amikor kritizálva van.
Bocs, ha nagy parasztságot sikerült összehozni. Sokszor jogosak a kritikák, de az utóbbi időben inkább azt érzem, hogy sokaknak a bögyében van az öreg, és a létező összes dolog miatt beleállnak, amikről sokszor nem ő tehet. Nem akarom minden határon túl védeni, másfél szezon után egyértelműen látszódnak a korlátai, és pár oldallal hátrébb én is fikáztam.

Viszont elképesztőnek tartom, hogy egy Messi nélkül fölényesen megnyert meccsen is ilyenekkel találják meg, hogy miért Rafinha játszott, hiszen Dembélével biztosan 10-0-ra nyertünk volna. :D Azt az apró tényt meg elhanyagolják, hogy Rafinha bármilyen szürke is volt (mondjuk az olaszok ellen betalált), egy olyan csapatnak volt a tagja, amelyik 2-0-ra elment mindkét meccsen. Valószínűleg okkal tette be az öreg, és mivel a csapat dominálva vezetést szerzett mindkétszer, bejöhetett az ötlete.

Emellett ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy a csapat hullámvölgybe került a szezon elején, amelynek a végén Messit is elveszítettük, mégis ki tudott jönni ebből a csapat, és októberben elverte a Spurs-Sevilla-Inter-Real kvartettet, utóbbi hármat zömében az argentin nélkül. Odaát éppen emiatt rúgják ki az edzőt, mert a hullámvölgyet nem tudta kezelni. A szezont remekül kezdték, viszont jött pár meccs, amikor nem ment be semmi, és az emiatt kialakuló frusztrációt és ördögi kört nem tudta megfogni Lopetegui, végül pedig már a saját balszerencséjük kovácsaivá váltak.

A mostani klasszikuson pedig remekül reagált EV (amit páran már kiemeltek itt), a cseréivel szépen megfogta a Real comebackjét. Mégsem látom a rendszeres kritizálók elismeréseit, ellenben abban biztos vagyok, hogy ha a következő Rayo Vallecano/Cultural Leonesa ellen valamilyen oknál fogva csak 1-1-et játszunk, megint mindenki el akarja majd számoltatni az öreget. :D
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2018.10.29. 07:52:40

Cestus írta:
Örülök, hogy van, akit nem vakít el a mai végeredmény. A kapott gól egyértelműen az edző sara, és Rafinha is gyenge volt. Ezek után én hoznám télen Contét vagy Mourinhot, velük visszaállna a tiki-taka régi dicsősége. :mrgreen:
Ezt miért kell? Jogosan, és többnyire normálisan van kritizálva, amikor kritizálva van.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2018.10.29. 07:25:50

Jól cserélt el kell ismerni. Nagy előny, hogy ültek minőségi játékosok a padon, akik lendületet hoztak a csapatnak.
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.10.28. 20:23:47

zola8787 írta:Ernesztó takaroggy!
Örülök, hogy van, akit nem vakít el a mai végeredmény. A kapott gól egyértelműen az edző sara, és Rafinha is gyenge volt. Ezek után én hoznám télen Contét vagy Mourinhot, velük visszaállna a tiki-taka régi dicsősége. :mrgreen:
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Potroh
Barça C
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2018.10.10. 00:26:14

2018.10.28. 19:51:13

geridoss írta:Az egyik legnagyobb kritizálójaként, el kell ismerni, bejött a tegnapi taktikája. Az első két csere is jókor jött, és jól is cserélt.
Nem jött be, mert Rafinha meglehetősen gyenge volt.
Könnyen észrevehető volt, hogy Dembelé-vel ez egy sokkal erősebb csapat, sokkal gyorsabb és ami a legfontosabb: sokkal kiszámíthatatlanabb...

Ami a taktikát illeti, olyan Valverdénél nem nagyon létezik. Az elve a "biztonság" aztán majd lesz valaki aki gólt is lő. Ez nem taktika és a mai szerencséje az volt, hogy kifogott egy iszonyúan gyenge Real-t...
Avatar
zola8787
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3717
Csatlakozott: 2009.03.01. 20:08:51

2018.10.28. 18:45:48

Ernesztó takaroggy!
Avatar
Sinya22
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3278
Csatlakozott: 2017.08.21. 17:40:25

2018.10.28. 18:12:20

Végre időben reagált,Semedo jó ötlet volt,hogy Marcelot megfogják,aztán Dembelével se várt a végéig.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21124
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.10.28. 18:07:42

Ma dicséret illeti, jókor és jól nyúlt bele meccsbe, mikor feljövőben volt a Madrid és égett a ház, behozta a megfelelő embereket, és kiütéses győzelem lett a vége! Szép volt! =D>
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.10.28. 17:41:17

Ha sürgősen nem cserél, akkor megátalkodott fatökű.
Avatar
senkialfonz40
Capitá del Barça
Hozzászólások: 757
Csatlakozott: 2009.06.22. 19:46:19
Tartózkodási hely: Budapest

2018.10.25. 10:57:29

geridoss írta:Az egyik legnagyobb kritizálójaként, el kell ismerni, bejött a tegnapi taktikája. Az első két csere is jókor jött, és jól is cserélt.

Ettől függetlenül nem változott meg a véleményem.
Ez Tőled nagy szó! :D
De azt el kell ismernem, az összeállítást látván én is tamáskodtam! Elég lassúnak tűnt az előrejáték emberanyaga! [-o<
De a vége jó lett...
" Lionel az után a futballista után kapta a nevét, aki szerintem minden idők legnagyobb játékosa, és az én példaképem. Remélem, úgy fog majd játszani, mint az apja, mert úgy, mint Messi lehetetlen." Antonio Cassano
Válasz küldése