Saját megfigyelésem mindössze, de ennek egy része: Jön XY (írhatnám Raphinhát, de általánosabb az ügy) szerencsétlen valahonnan, aki mondjuk kiválóan lő 20-25 méterről. Első 2-3 meccsén 3szor kapura lő, nyilván mind nem megy be, akár egy sem, mi történik?bence0330 írta: ↑2023.06.16. 09:48:16Na itt van a kutya elásva. Első körben ezt kéne rendbetenni, mert kb mindegy, hogy ki jön, amíg úgyis kinyírjuk. Ez főleg a támadókra vonatkozik, mert a góllövés az, ami az igazi görcsösséget okozza. Az még hagyján, hogy egy Raphinha elfelejt lőni, vagy hogy egy amúgy remekül játszó Torres mindent elfelejt, de hogy még egy világklasszis Lewy is le tud húzni hónapokat úgy, hogy kvázi nem tud gólt lőni... nem is tudom, mikor volt ilyen az ő karrierjében.
Edző (beszélhetünk Xaviról, de általánosan más edzőkre is igaz nálunk) kiabál, pofákat vág mutogat, hogy ide-oda kellett volna passzolni , 3 másik játékos integet, tajtékzik, hogy XY hogy gondolhatta komolyan a kapuralövést, amikor ő bezzeg a kapuig gyalogolt volna vele. Következő meccseken már kevesebbet lő XY, jobban meggondolja, rástresszel, hogy "biztos nekem kéne rálőni? Megint megkapom, ha kimaradt."
De ugyanez igaz a jól kontrázó játékosokra, a sokat cselezőkre stb.
A rendszer alapja annyira merev, hogy minden ilyen "vadhajtást" kicsinál.
Hülye példa, de nálunk biztos nem fejelt volna anno évi 5-8-10 szögletgólt S. Ramos, ha idejön a Real helyett, mert nem adjuk be a szögletek felét, hanem odapasszoljuk a 4 méterre álló csapattársnak.
El tudom fogadni Andris leírását "a játékosoknak kell alkalmazkodni a csapathoz, környezethez, játékhoz, edzőhöz, nem pedig fordítva."
A kérdésem akkor, hogy miért olyanokat veszünk, akiknek erősségei nekünk nem preferált játékbeli elemek?