Oldal: 639 / 1394

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.25. 14:21:45
Szerző: crixus
Számomra az egyetlen negatívum az eddigiek során az az, ahogy vetítünk az utánpótlásunkkal kapcsolatban.
Samper és Alena megalázó módon még mezszámot sem kaptak, Miranda - holott elvileg mellette tette le a voksát Valverde - sem, sőt még hivatalosan az első csapathoz sem került fel, hanem inkább Vermaelent erőltetnénk Alba kiesése esetén is, holott a belga erre a szerepkörre teljesen alkalmatlan. Rafinha-t elpasszolnánk, holott olyan antitalentum van a csapatban, mint Denis, aki majd megkapja Rafi játékperceit. Munír is érzésem szerint azért marad csak, mert Pákó nem akar egy újabb szezon a padon tölteni.
Az esti meccsel kapcsolatban, függetlenül a fentiektől én győzelmet várok, egy erős kezdőcsapattal, talán indokolt lenne beküldeni a gála-kezdőt is. Nem tűnik erős csapatnak az ellenfél, de van miért revansot venni, ugyanis legutóbb amikor 2014-ben láttak minket vendégül, kikaptunk, ami a bajnoki címünkbe került a végén.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.25. 10:52:10
Szerző: mess2009
azért én megnéznék egy Dembélé- Messi- Malcom "nemgála" kezdőt is.
anélkül, hogy bele-lógnék a Valverde vitába, én azt gondolom, hogy a Suarez lejtmenetet nem a legjobban kezeli(kezelte) de talán most amikor van! alapanyaga most fog kiderülni igazán, hogy merre mozdul.
az meg már akár humornak is jó hogy a Gomes féle vesszőfutás mennyire az ő sara volt ....szóval nem kéne "szent tehénkét" kezelni senkit, mert az csak a hinduknak áll jól.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.25. 09:38:52
Szerző: Cestus
Jó ómen, hogy mindenhol arról olvasok, hogy a Real Valladolid stadionjában rossz a gyep. Imádom az ilyen meccseket. :D

Amúgy ma a gálakezdőt tenném fel (max ilyen Rakitic/Busi helyett Vidal, Roberto vagy Semedo szintű változtatások), nem nagyon rotálnék, több okból sem:

1. Most még kevés meccs van, és az alapkezdőnek kell most elsősorban formába lendülnie,
2. A feljutó csapatok az első meccseiken mindig nagyon sziporkáznak (busz+kontrák+rugdosódás),
3. Ha most pontot bukunk feleslegesen, akkor később nem fogunk tudni biztonságosan rotálni, amikor tényleg szükség lesz rá.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 13:22:56
Szerző: MatyiG
Feast4 írta:
Rinku írta:Most az egyszer érdekelne, de hogy tényleg, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mit kellene látnunk. Mitől egy kalap szr Ernesto? Egy okfejtést kérnék, köszi.
Ezt valaki nekem is leírhatná.Már csak azért is mert azon felül hogy a játékunk nem látványos szerintem nagyon hatékony.Azon felül hogy nem mindig a mi szájízünk szerint nyul bele a csapatba szerintem akkora nagy balfék nem lehet az eredmények alapján.
Mindig vannak és lesznek fikázók. Sosem jó semmi. De könnyen el lehet intézni ezt egy "ha nem látod, sajnállak"-kal. Értelmes érveket mondjuk nem olvastam.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 13:18:54
Szerző: Feast4
Rinku írta:Most az egyszer érdekelne, de hogy tényleg, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mit kellene látnunk. Mitől egy kalap szr Ernesto? Egy okfejtést kérnék, köszi.
Ezt valaki nekem is leírhatná.Már csak azért is mert azon felül hogy a játékunk nem látványos szerintem nagyon hatékony.Azon felül hogy nem mindig a mi szájízünk szerint nyul bele a csapatba szerintem akkora nagy balfék nem lehet az eredmények alapján.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 12:34:35
Szerző: MatyiG
visca el barca írta:
zeli39 írta:sok a kiöregedőben lévő játékos aki ráadásul bűn lassú
miért nem írtad le, hogy busquets miatt nézhetetlen a játékunk? nem mered? :mrgreen:
Minek, úgyis tudja mindenki. :mrgreen:

Vidal, Arthur, Rakitic és SR is jobb nála, nem tudtad? [-X

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 11:39:48
Szerző: Cestus
MessiNeymarSuarez írta:
Rinku írta:Most az egyszer érdekelne, de hogy tényleg, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mit kellene látnunk. Mitől egy kalap szr Ernesto? Egy okfejtést kérnék, köszi.
Ez engem is érdekelne. Lehet hogy nem volt szép játékunk tavaly, de Valverde felismeréseinek köszönhetjük a 2 trófeát. Az tény hogy a BL a kishitű felfogásán ment el, de ebből feltehetőleg tanult, és a játékosok is bíznak benne, ha Valverdénél kevésbé jó edzőnk lett volna tavaly, akkor szinte biztos a 0 kupás szezon.
A BL-kiesést csak az ő nyakába varrni meredek mondjuk, több tényezős sztori volt az. Hozzáteszem, 10-ből 8 edző azt csinálta volna azon a meccsen, amit ő. A Rómához hasonló játékerejű csapatokat (és tőlük jobbakat) is sikerült már azelőtt semlegesítenie a csapatnak, így az öreg joggal gondolhatta azt, hogy max 1-2 bekapott góllal lehozzuk a meccset.

Sajnos a BL kieséses szakaszába mindig becsúszik nekünk 1-2 gyenge meccs, ez ilyen igazi Barcás betegség, Luchoval - aki teljesen más felfogású edző is, mint Valverde - is voltak, és ha maradt volna még egy szezonra (vagy helyette más támadóőrült edző lett volna), akkor is könnyen lehet, hogy megtörtént volna a katasztrófa.

Valverde gondolom osztott-szorzott a meccs előtt, és úgy gondolta, hogy kivédekezzük, ami az addig lejátszott meccseket tekintve feltételezhetőnek tűnt. Abban viszont hibás, hogy ugyanazt erőltette az egész meccsen, nem tudott/akart reagálni akkor, amikor látható volt, hogy ez a taktika kiesést fog eredményezni.
zeli39 írta:kezdődőt
Jesszus.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 11:37:51
Szerző: visca el barca
zeli39 írta:sok a kiöregedőben lévő játékos aki ráadásul bűn lassú
miért nem írtad le, hogy busquets miatt nézhetetlen a játékunk? nem mered? :mrgreen:

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 10:56:50
Szerző: MessiNeymarSuarez
Rinku írta:Most az egyszer érdekelne, de hogy tényleg, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mit kellene látnunk. Mitől egy kalap szr Ernesto? Egy okfejtést kérnék, köszi.
Ez engem is érdekelne. Lehet hogy nem volt szép játékunk tavaly, de Valverde felismeréseinek köszönhetjük a 2 trófeát. Az tény hogy a BL a kishitű felfogásán ment el, de ebből feltehetőleg tanult, és a játékosok is bíznak benne, ha Valverdénél kevésbé jó edzőnk lett volna tavaly, akkor szinte biztos a 0 kupás szezon.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 10:46:34
Szerző: Rinku
Most az egyszer érdekelne, de hogy tényleg, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mit kellene látnunk. Mitől egy kalap szr Ernesto? Egy okfejtést kérnék, köszi.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.20. 05:06:22
Szerző: Samper
danixx írta:Számomra még mindig az edző a leggyengébb. Végre eladogattuk akit el kellett és ez itt maradt a nyakunkon. :(
Pillanatnyilag EV a legmegfelelőbb a kispadra. Vannak az "öregeink", akik megszoktak egy fajta focit, elbújva a legjobbjuk, Messi mögé, aki nem nagyon szereti, ha más mondja meg nek, hogy mit csináljon. Ha nem akarják, hogy belső harc alakuljon ki a csapatban, olyan edző kell, akik velük szót ért, csak kicsit biztonságosabbá teszi az ő játékukat - és úgy épít be jó focistákat, hogy kerülje a konfliktust a csapatkapitányokkal. Egy EV-nél markánsabb személyiség erre nem képes és amíg ő a maga eszközeivel képes hozni az eredményeket, addig ez megy úgy, hogy közben mindenki lassan idősebb lesz. Majd ha nem jönnek az eredmények, akkor érik meg a helyzet arra, hogy egy vízióval rendelkező erélyes edző színre lépjen. Remélhetőleg akkor olyan lesz a keret, hogy nem lesz szüksége sok új igazolásra.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 20:46:37
Szerző: visca el barca
danixx írta:De offolom ezt a forumot amíg ilyen hugyagyú EV fanokkal van teli.
remélem szavatartó ember vagy és elhúzol innen, senkinek nem fogsz hiányozni. ahogy az állandó nyafogásod sem.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 20:34:43
Szerző: MatyiG
nem megyek bele a vitába mert a sok EV szimpatizáns megint kibannol, de nézd a meccseket és ha magadtól nem látod akkor sajnállak.
Mesélj, mit nem látunk, amit Te igen? :)

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 19:31:52
Szerző: visca el barca
senkialfonz40 írta:
danixx írta:Számomra még mindig az edző a leggyengébb. Végre eladogattuk akit el kellett és ez itt maradt a nyakunkon. :(
Már úgy hiányoztál! :D
még a másik debilt az atalantát várom :D majd ő is megmondja a tutit, csak győzze kivárni hogy egyszer botoljunk :D

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 19:22:14
Szerző: mess2009
visca el barca írta:
mess2009 írta:kontrával próbálkoztunk?! sajnos nem.
áruld már el, hogy kontrázol egy olyan csapat ellen aki ki se a jön a saját 16-osa elől.. ha ezt megmagyarázod vendégem vagy egy bambira.



figyeljétek meg, idén mindenkit megrakunk.
én csak egy egyszerű szurkoló vagyok, azt azonban nagyon jól tudom, hogy a mai fociban a kontrajáték egy éles fegyver és sajnálom, hogy nálunk ez igencsak ritka ... tegnap pedig nem láttam egyet sem-amit végig vittünk volna!
az a paszírozás pedig amit az elsőben előadtunk sajnos nagyon is a mi "stílusunk" vagy inkább játék módunk amikor beszorítjuk az ellenfelet a saját térfelére és mi is oda költözünk.nem állítom mert nem is igaz, hogy nem lehet ez is eredményes de sajna elég gyakori a tegnapihoz hasonló számomra inkább bosszantó meddő játék. a megoldás nyilván az amit nem én találok ki, hogy visszahúzódni, teret adni az ellenfélnek és magunknak is a gyorsabb játékhoz.
még csak annyit, hogy én nem kritizáltam senkit azért mert az tetszik neki ami nekem nem! sőt azzal kezdtem, hogy ezért jó játék a foci, ki-ki a saját mentalitása szerint értelmezi.
amúgy pedig leírtam azt is, hogy a második félidő már egész más élvezhetőbb játékot hozott.
végül pedig miattam ne verd magad költségekbe....

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 18:48:07
Szerző: danixx
senkialfonz40 írta:
danixx írta:Számomra még mindig az edző a leggyengébb. Végre eladogattuk akit el kellett és ez itt maradt a nyakunkon. :(
Már úgy hiányoztál! :D
nem megyek bele a vitába mert a sok EV szimpatizáns megint kibannol, de nézd a meccseket és ha magadtól nem látod akkor sajnállak.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 18:25:53
Szerző: senkialfonz40
danixx írta:Számomra még mindig az edző a leggyengébb. Végre eladogattuk akit el kellett és ez itt maradt a nyakunkon. :(
Már úgy hiányoztál! :D

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 18:10:14
Szerző: danixx
Számomra még mindig az edző a leggyengébb. Végre eladogattuk akit el kellett és ez itt maradt a nyakunkon. :(

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 15:31:33
Szerző: MatyiG
visca el barca írta:
MatyiG írta:1-0, de leginkább 2-0 után volt pár kontránk, miután kinyíltak amúgy.
hát én kb egy kontrára emlékszem, mikor 2vs1-be mentünk és dembelé messihez akart passzolni, de pont beleverte abba az egy emberbe aki előtte állt
Cou és Suárez ziccere is kontrából jött asszem, de a végén is volt még egy, mikor Arthur beívelte Suáreznek, de nem jött össze az olló.

Az utóbbi ebből indult, ha jól emlékszem: https://www.eurobarca.hu/rovidhir/busqu ... a-reseket/" target="_blank

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 14:49:57
Szerző: visca el barca
MatyiG írta:1-0, de leginkább 2-0 után volt pár kontránk, miután kinyíltak amúgy.
hát én kb egy kontrára emlékszem, mikor 2vs1-be mentünk és dembelé messihez akart passzolni, de pont beleverte abba az egy emberbe aki előtte állt

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 14:34:46
Szerző: MatyiG
1-0, de leginkább 2-0 után volt pár kontránk, miután kinyíltak amúgy.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 14:18:21
Szerző: recrea
visca el barca írta:
mess2009 írta:kontrával próbálkoztunk?! sajnos nem.
áruld már el, hogy kontrázol egy olyan csapat ellen aki ki se a jön a saját 16-osa elől.. ha ezt megmagyarázod vendégem vagy egy bambira.
Úgy, h visszaállsz és átengeded neki a területet, h elhigyje, h nyerhet. Mert elhiszi.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 12:26:56
Szerző: visca el barca
mess2009 írta:kontrával próbálkoztunk?! sajnos nem.
áruld már el, hogy kontrázol egy olyan csapat ellen aki ki se a jön a saját 16-osa elől.. ha ezt megmagyarázod vendégem vagy egy bambira.

én abszolút elégedett vagyok a tegnapival, mentünk, pörögtünk, daráltunk, sok keresztlabda, pálya széthúzás, 1vs1ezés, pörgött mindenki ahogy kellett. 1-0 után pár perce visszább vettünk, az nem tetszett, de ahogy egy kicsit kijött az alaves rögtön kapták is a másodikat. nálam is lajos lógott egy kicsit kifele, de hát ő ilyen nem tudunk mit csinálni. azért a végén varázsolt egyet messi lábára... tetszik a keretünk, végre ha ég a ház nem egy DS jön be hanem egy cou, malcom, arthrur vagy vidal.

figyeljétek meg, idén mindenkit megrakunk.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 12:11:50
Szerző: Cestus
mess2009 írta:ezen mondjuk nem csodálkozom...senki nem frusztrált ugyanis :shock: legfeljebb a te nézőpontod torzít kissé....
Miben?

De ha torzít a nézőpontom, és a tegnapi produkció nem tetszett, akkor írd már le kérlek, hogy szerinted mit kellett volna csinálnunk.

Re: Bajnoki Mérkőzések 18-19

Elküldve: 2018.08.19. 11:41:15
Szerző: mess2009
Cestus írta:
mess2009 írta:kontrával próbálkoztunk?! sajnos nem.
Egyszer volt lehetőségünk kontrázni, akkor próbálkoztunk is, de el lett rontva. Értelemszerűen folyamatosan bekkelő ellenfél ellen nem tudunk orrba-szájba ellentámadni.

A frusztráltságotokat nem nagyon értem amúgy, ,.
ezen mondjuk nem csodálkozom...senki nem frusztrált ugyanis :shock: legfeljebb a te nézőpontod torzít kissé....