Oldal: 70 / 1385

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 22:59:37
Szerző: bence0330
Le a kalappal Xavi és a csapat előtt! A Reálnál szerintem egy kicsit gyengébb kerettel köröket vertünk rájuk. A stabilitást már csak európára kell átmenteni, de az más téma.

Nem gondoltam volna, hogy két kupával zárunk.

A top 3 legfontosabb és legjobb játékos nálam idén: TS-Araujo-DJ. Akik még nagyon fontosak voltak, de vagy kevéssé, vagy ingadozóan, vagy hosszabb sérülés miatt kevésbé: Chris, Raphinha, Lewy, Pedri, Baldé és még határesetben Gavi-Dembélé. Dembélé és Pedri nyilván jóval feljebb lennének, ha nem hagytak volna ki hónapokat, Lewy ha nem tűnt volna el hónapokra, és Raphinha, ha nem gyenge 2-3 hónappal kezd. Gavi is elfogyott január óta.

Xavinak vannak hibái, de ezt a csapatot nagyon összetette, főleg a védekezést. Fizikumban fejlődtünk, még ha nem is vagyunk elit PL szinten. Van harcosság, nem bambulunk annyira kontráknál. Fejban sajna nem tudott hozzátenni az európai porondon, de hazain igen, elég sok rangadót hoztunk hazai szinten.

Gratulálok a csapatnak, nekem ez az eredménysor idén bőőőven elég volt jövőre lehet még valamennyit előrelépni. :)

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 22:58:53
Szerző: MessiNeymarSuarez
MatyiG írta:
2023.05.14. 22:56:18
Undorító. Menjenek a másodba, ott énekelhetnek.
Mégha "csak" az ének lenne az utolsó előtti kiesőtől a friss bajnok ellen:
"Espanyol fans got on the pitch to fight against Barcelona players. The Barça players went into the dressing room as soon as possible."
https://twitter.com/samuelmarsden/statu ... 8558132228

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 22:56:18
Szerző: MatyiG
Undorító. Menjenek a másodba, ott énekelhetnek.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 22:55:46
Szerző: zsoltfree
Pont azon gondolkodtam, hogy kicsit sajnálom azért az Espanyolt, de végül eszembe juttatták miért utálom ennyire őket. Jó utat a másodosztályba.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 22:51:35
Szerző: Bob_Marley
Egy nehéz, serulesdus szezonon vagyunk túl,de a végén oromkonnyek hullhatnak. Nagyon megdolgozott érte a csapat, végre sikerült visszahoditani a kover serleget, hosszú évek után. Nagyon nagy gratuláció jár az egész csapatnak, indulhat az ünneplés. Csodás szezon, bajnoki elsőség

Campeones ole ole ole

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 20:36:04
Szerző: bence0330
Igen-igen, visszavonom a kritikát, teljesen jogos mindkét észrevétel. :) Bár pech, hogy így alakult pont, mert így tényleg nem sok izgalom maradt a hátralévő meccsekre.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 20:23:44
Szerző: Cseri
bence0330 írta:
2023.05.14. 15:01:14
Egyetlen B-s vagy fiatal mezőnyjátékos sincs a keretben, se Yamal, szokás szerint Riad, esetleg Estanis, vagy senki. Komolyan aggódik még a bajnokság miatt, és ennyire? :shock: Lehet már 2-0-ra fogunk vezetni a 80. percben, és tét nélkül be lehetne tenni akárkit kísérletként.
Sergi Roberto viszont szerencsére visszatért. A gyógyulásának persze önmagában örülök.
A b a feljutás környékén van,kell oda a tűzerő! Xavinál (egyelőre)nagyobb nevű edzők sem tudták behúzni a ligát az utóbbi években nálunk.Ahhoz,hogy ez neki meglegyen, csapágyasra járatja azokat,akikben megbízik,azok pedig kb.a kezdő 11 tagjai. 4 éve nem voltunk bajnokok,Xavi szerintem szorong,hogy elbukja. Amint meglesz papíron is a liga,tuti lelazul majd,és jönnek a többiek,fiatalok,meg a variálás.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 20:02:48
Szerző: Troym
A Barca B feljutás közelben van, ezért rendeltek oda mindenkit. Sokat lendítene az utánpótláson, ha a másodosztályban játszana jövőre.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 19:57:55
Szerző: csababarca
ktm írta:
2023.05.14. 19:51:22
Kikapott az AM, akkor ha jol gondolom, az x is eleg a bajnoki cimhez.
EGy X-el a real előtt 12 ponttal mennénk, de egymás elleni jobb nekik (3-1 Real győzelem, 2-1 barca győzelem), szóval még papíron nem lennénk bajnokok.
Győzelemmel igen.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 19:51:22
Szerző: ktm
Kikapott az AM, akkor ha jol gondolom, az x is eleg a bajnoki cimhez.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 19:51:02
Szerző: soadroli
Ter Stegen - Koundé, Araujo, Christensen, Balde - Busquets, De Jong, Pedri - Gavi, Raphinha, Lewandowski

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 18:26:29
Szerző: bence0330
csababarca írta:
2023.05.14. 17:56:54
SZerintem Yamal már az U17-es spanyol kerettel van, nem? Lehet nem kerettag, nem tudom, csak gondoltam.

Riad ha akkor nem került be, amikor tényleg ínség volt khv-ben, akkor most már nem is fog.
Majd elmegy elkallódni valahova, vagy kivárja a sorát.

Itt mostmár szezon végéig (5 meccs) a gálacsapat fog játszani, szerintem biztosan.
Uhh, tényleg, jogos, erről teljesen megfeledkeztem, pedig főoldli cikk is volt róla, ott van Yamal. Ez akkor nem jött nekünk túl jól, pont most láttuk volna párszor talán játszani...

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 18:19:15
Szerző: PorSiempre
Ma este bajnok lehet a csapat.

Végre ide is elérkeztünk.
Ma be kell húzni, aztán a következő meccseken már lehet készülni a következő szezonra. Pár fiatalt ki lehet próbálni.
Busi-t biztosan minden meccsen játszatni fogja Xavi.

Ma jó lenne, ha lezárnánk az egészet és nem kell tovább bohockodni.
Főleg úgy, hogy az Espanyol ezzel még jobban bajba kerülhet.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 17:56:54
Szerző: csababarca
bence0330 írta:
2023.05.14. 15:01:14
Egyetlen B-s vagy fiatal mezőnyjátékos sincs a keretben, se Yamal, szokás szerint Riad, esetleg Estanis, vagy senki. Komolyan aggódik még a bajnokság miatt, és ennyire? :shock: Lehet már 2-0-ra fogunk vezetni a 80. percben, és tét nélkül be lehetne tenni akárkit kísérletként.
Sergi Roberto viszont szerencsére visszatért. A gyógyulásának persze önmagában örülök.
SZerintem Yamal már az U17-es spanyol kerettel van, nem? Lehet nem kerettag, nem tudom, csak gondoltam.

Riad ha akkor nem került be, amikor tényleg ínség volt khv-ben, akkor most már nem is fog.
Majd elmegy elkallódni valahova, vagy kivárja a sorát.

Itt mostmár szezon végéig (5 meccs) a gálacsapat fog játszani, szerintem biztosan.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 15:29:35
Szerző: Magnus
dehogy fog, roberto előbb lesz a kezdőben. nem éri meg ilyeneken gondolkodni, nem a meccseken, hanem az edzéseken kell teljesíteni.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 15:22:19
Szerző: bencoo32
bence0330 írta:
2023.05.14. 15:01:14
Egyetlen B-s vagy fiatal mezőnyjátékos sincs a keretben, se Yamal, szokás szerint Riad, esetleg Estanis, vagy senki. Komolyan aggódik még a bajnokság miatt, és ennyire? :shock: Lehet már 2-0-ra fogunk vezetni a 80. percben, és tét nélkül be lehetne tenni akárkit kísérletként.
Sergi Roberto viszont szerencsére visszatért. A gyógyulásának persze önmagában örülök.

Engedd el, nincs értelme logikát keresni. Abban bízzunk, hogy ha ma bebiztosítják a ligát, akkor ki fog próbálni pár játékost. De kétlem. Hosszabb távon szerintem nem Xavi a megoldás…

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.14. 15:01:14
Szerző: bence0330
Egyetlen B-s vagy fiatal mezőnyjátékos sincs a keretben, se Yamal, szokás szerint Riad, esetleg Estanis, vagy senki. Komolyan aggódik még a bajnokság miatt, és ennyire? :shock: Lehet már 2-0-ra fogunk vezetni a 80. percben, és tét nélkül be lehetne tenni akárkit kísérletként.
Sergi Roberto viszont szerencsére visszatért. A gyógyulásának persze önmagában örülök.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.06. 13:53:26
Szerző: Deluigi
andras953 írta:
2023.05.06. 11:37:33
Ha röviden próbálok hozzászólni a meccseink többségének gyenge játékához, azt kell mondanom, hogy a fociban nem az a cél, hogy nálunk legyen a labda, hanem hogy berúgjuk az ellenfél kapujába.Minden támadásunknál, és minél gyorsabban
!
ugyanez az ellenfel celja is es meg is tesz mindent, hogy nekunk ez ne sikeruljon

sajnos, nem olyan egyszeru a futball, ahogyan te elkepzeled (es nem gunykent gondoltam)

foleg, ha beparkoljak eled a buszt...

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.06. 11:37:33
Szerző: andras953
Ha röviden próbálok hozzászólni a meccseink többségének gyenge játékához, azt kell mondanom, hogy a fociban nem az a cél, hogy nálunk legyen a labda, hanem hogy berúgjuk az ellenfél kapujába.Minden támadásunknál, és minél gyorsabban
!

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.03. 11:40:41
Szerző: Chino
Guille írta:
2023.05.02. 22:46:46
Rdinho10 írta:
2023.05.02. 21:57:58
Le a kalappal a bajnoksag miatt,egy szavam sem lenne,ha probalnank ezt a tili tolit kicsit elfelejteni es beepiteni uj elemeket,vagy legalabb egy nyomorult kontrat normalisan vegigvinni.Ehelyett megint megtanitjuk a fiataloknak hogyan kell a golvonalrol is passzolni es eroltetni ezt a sulytalan korbepasszolgatast es ivelgetest :shock: jovore ugyanugy kiporolnak majd a bl ben..Legalabb egy picit probalnank alkalmazkodni a mostani focihoz es,ha mar epulo csapat,lassunk is valamit az uj “epitmenybol” mert ez egyenlore ugyanaz,csak probaljuk az uj nevekre rahuzni az ideje mult tilitolit amivel mar Iniestaekkal is sokszor gondban voltunk.
Sokmindennel egyet tudok erteni ebből, de ma a kontrakra szerintem nem lehetett panasz, joparat vegigvittunk, sokszor megpróbáltunk gyorsan tamadast epiteni a 16-oson tokolgetesek mellett.

Es tényleg sok helyzetünk volt, az meg pech, hogy gólt rúgni jelenleg kevesen képesek a csapatbol, de siman lehetett volna ez 3-4 golos győzelem, ha tudunk mit kezdeni elöl, akkor meg nem ezt a tokolest kellett volna nezni a vegeig.

Az atlovesek hianya szamomra is erthetetlen (Pedrinel azert volt egy igeretes, de eppen csusztak ra).

A kuzdesre viszont nem lehetett panasz, erezheto volt, hogy meglesz a gol.
Úgy en bloc szerintem bőven megvannak a kontráink, tegnap is volt kettő amit szépen végigvittünk, de egy ilyen tíz emberrel 20 méteren védekező csapat ellen, akik ki se mozdulnak a térfelükről milyen kontrát hiányolunk. Az átlövésekkel is sokszor az volt a gond, hogy rendre blokkolták őket, olyan csapat ellen aki így játszik, megkockáztatom nehezebb is emberhátrányban lenni, mert teljesen feladják a támadás lehetőségét.
Ennek ellenére úgy meg lehetett volna szórni őket, hogy a gommbócból is sok lett volna. Az az első gól nem akart beakadni, ami vízválasztó lehetett volna.
Szerintem amit kritizálni lehet az a helyzetkihasználás. Vagyis annak a hiánya. De azt nagyon. Volt legalább hat ziccer és vagy négy komoly helyzet, ami mellett még voltak kisebb-nagyobb lehetőségek, amikből koncentráltabban bármi lehetett volna. Nem játszottunk rosszabbul mint a Betis ellen, csak ott hatékonyabbak voltunk és ők nem ilyen taktikát választottak/nem tudták megvalósítani.
Ha ugyanezzel a játékkal elrakunk 4-5 gólt, ami bőven reális lett volna, homolegyenest más lenne itt a kritika.
Részemről inkább legyen így egy 1:0, mint szenvedve, nyögvenyelősen, rossz játékkal, 1-2 helyzettel egy 2:0 vagy 3:1.

Az pedig külön öröm lenne, ha az Espanol ellen húznánk be a bajnokságot, nagyon remélem hogy így lesz.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.03. 09:57:57
Szerző: Andras Inieszta
Itt a tegnapiról az összefoglaló:
https://www.youtube.com/watch?v=37p-YPyE7II
Már ebből is látszik, mennyire jól játszottunk előrefelé. Domináltunk és megérdemelten nyertünk.
Ami nem tetszett, hogy nagyon sok beindulást egyszerűen nem vesznek észre a középpályások. Frankie hatalmasat játszik, ő abszolút jól mozgatja a szálakat, igazi irányító lehetne (csak ugye Busi még ott van). Gavi-tól nem tetszett, hogy el akarta mismásolni a sérülését. Látszott, hogy visszafogta a fájdalom, kötelező volt lecserélni. Neki meg kéne tanulnia elfogadni a vezetőedző döntését.
Fati szerintem jól játszott, ellenben Ferran Torres megint súlytalan volt. Lewa is jó volt, nem tehet arról, hogy ennyire betömörült az ellenfél, őt meg nagyon erősen fogták.
Amit tök jól észrevett Xavi, vagy a pályán lévők, hogy Dembélé beállása után két védő fogta mindig a francia futógépet. Így a 10 emberre fogyatkozott Osasuna igazán nagy lehetőséget adott át a Barcának arra, hogy a bal szélen vezessenek támadásokat. Ezt látták is a játékosok és Fati, De Jong, Alba... onnan jöttek a támadások, néhány beindulása volt csak Dembinek.
A kihagyott ziccereket pedig nem értem, hogy ezen a szinten hogy lehet így kihagyni. Mármint én is mellé rúgtam volna Dembi próbálkozását, Frankie túl közel volt már a kapushoz, én is belelőttem volna valószínűleg... De azért ez nem a megye3. Egy Real vagy City ilyen ordító helyzeteket simán bevert volna. Sőt, még egy Osasuna is. Szóval igazán érdekes, hogy nem a helyzetek kialakítása hiányzott megint, hanem a befejezés, ami technikai kérdés, illetve ilyen közel a kapuhoz pszichológiai kérdés. A fejekben valami nagyon nem megy rendben, ez még mindig látszik. Pedig már sokat javult a játékunk, de még mindig nem vagyunk Európa elitjében. De majd leszünk, legalábbis én ebben hiszek.
2000 és 2003 között két 4. és egy 6. hely volt az eredményünk, Rivaldo-val a sorban. Szóval láttam már ennél rosszabb eredmény(telen)ességet is.
Visca Barca!

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.03. 08:41:44
Szerző: zsoltfree
Tudom, hogy csúnya dolog a kárörvendés, de olyan szép lenne az Espanyol legyőzésével bajnokságot nyerni, ráadásul még lökhetnénk rajtuk egyet vissza a másodosztály felé 😂

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.03. 08:41:26
Szerző: bence0330
Sonoma írta:
2023.05.03. 06:31:43
bence0330 írta:
2023.05.02. 21:47:11
Nem mondtam, hogy álomjáték volt, csak az is túlzás, hogy nem csináltunk semmit, de főleg az, hogy nem érdemeltünk győzelmet. Dehogynem, nekik kb 0 helyzetük volt, nekünk meg valahol 10-20 között, alsó hangon 3 ziccerrel. A helyzetkihasználás tényleg botrányos, de az szerintem kicsit más kérdés.
Attól még, hogy nem prime Barca játékot tolunk, sokkal, de sokkal jobbak voltunk az ellenfelünknél mindent tekintetben, és így is szabad, sőt, megérdemelt dolog nyerni, na, így értem. :)
Magaddal vitatkozol most, mert én ilyet nem írtam, hogy az ellenfél volt a jobb és nem volt helyzetünk. De nem ragozom tovább, mert nem ment át a mondanivalóm.
Igen, ez nem neked szólt, hanem a vélemények döntő többségének, megindokoltam, miért írtam az eredeti hozzászólást, amire reagáltál. :) Az utolsó mondat bevonta a te véleményedet is, miszerint neked ez nem elég egy Barcától, erre mondtam, hogy ez rendben van, de attól még jogosan nyertünk, nem olyan rossz játékkal, mint aminek többen írták (nem te), objektíve rengeteg helyzetet kidolgozva. Ja, nekem sem feltétlenül elég, de azért ez nem is volt rossz, nyerhettünk volna 3-4 góllal simán, volt játék.

De hogy valami építő jellegűt is tegyek a tegnapi meccshez: meccsek óta feltűnő a munka, amit az üres területek keresésébe, kiugratásokba fektethetünk edzésen. Elég jól variáljuk, középről hol Pedri, hol (sajna túl ritán) Lewy indul be, vagy épp a szélekről Raphinha, sőt, meglepiként néha Koundé vagy DJ is. És ezt egyáltalán nem tudta lekövetni a védelem se az Osasunáé, sem a Betisé. A múltkor beveregettük őket, most meg sajna DJ, Dembélé, Pedri, és Raphinha is hagyott ki ebből adódó ziccert-nagy helyzetet. Szerintem ez óriási előrelépés, és jó hír azoknak, akik nem tili-tolit akarnak látni. Remélem próbálju minl inkább stabilizálni ezt.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.03. 08:40:59
Szerző: drobika
Saviola írta:
2023.05.03. 08:10:21
Gaillard írta:
2023.05.03. 07:16:31
Hihetetlen ez a vakság és a szokásos repi duma a csapat játékáról.

Egy saját kapuja elől szinte kimozdulni nem akaró, támadásokat max. egy-két játékosával kivitelező csapat ellen mégis milyen játékot játszik bármelyik más "komolyabb" (drágább keretű, nagyobb hagyományú, aktuálisan nagy menő - kinek mi tetszik) csapat?

Az más kérdés, hogy ezt a játékot egy ilyen ellenféllel szemben egy másik hasonló "kaliberű" csapatnak vélt egylet esetleg jobban vagy hatékonyabban játssza, de ezt a sírás - rívást ami itt megy például a "Barca DNS"-t felemlegetve, mint valami démonizált dolgot , abból csak azt látszik, hogy jobb esetben a korábbi sikerekben fürdőzőtt, elkényeztetett (igazából magának szurkoló), csak a sikerekben, csillogásban folyamatosan érdekelt - a realitást nélkülöző - önző karakterű "lelkekről" van szó, akik egy imperialista, globalista, hedonista attitűdben élhetik a hétköznapjaikat is vagy rossz esetben rossz májú, a valós szurkolói lelkeket froclizó egyénekről.
Ugyanaz az olcsó ripacskodás, magukat földhöz csapkodó Mártírók útja játékelőadás van itt is, ami a hétköznapokat is jellemzi az egyre több nárcisztikus karakterben szocializálódott mű áldozatok alkotta társadalmi folyamatokat illetően.
Más fa...val verni a csalánt vagy mindent kritizálni, az viszont nagyon "menő".

A mostani keretben a fizikai dominancia és hozzáállás tekintetében Araújo hozza a szűk"világ elitet" a jelenlegi játékteljesítményt illetően, a többiek max. csak igazán kiemelkedőek egy-egy mérkőzésen.
Az "öregek" már csak hasznos "kiegészítők" a spanyol versenyrendszert illetően (a keret jelenlegi számossága és minősége tükrében szükségesek is voltak egy bajnoki címhez), a fiatalok reményteljes jövő előtt állnak (Balde, Gavi, Pedri, Koundé, Fati?, Torres?, Lamal?), a "jó korban lévők" hoznak egy jobb, erősebb vagy egyesek max. átlagos nemzetközi szintet (Stegen, Christensen, de Jong, Raphinha, Kessié, Dembélé).
Egy-egy sérülés akár mindent megváltoztathat, ebben a keretben is "ráment" már két igazán különbséget jelentő játékos karrierjének egy fontos vagy jelentős szakasza erre a sajnálatos esemény(ek)re.

Itt nem is lesz, max. ha "korlátlan erőforrással bíró" tulajdonosok veszik át - alapjában megváltoztatva a csapat attitűdjét, történelmét - az irányítást, jelentős évekig kitartó "feneketlen" büdzsé.

Ennél a csapatnál abban az időszakban, amikor már sok helyen szinte a korábbiakhoz képest korlátlan anyagi erőforrások időszakát élik, a saját erőforrás jelentős tényező volt a sikerek eléréhez való erőforrás allokáció terén, tekintettel a rendelkezésre álló reális erőforrásokra a működési viszonyokat figyelembe véve, még ha sok hisztis multi karakterű érdeklődő (szurkolói minősítés túlzás ez esetben) ezt negatív tényként kezeli is.

Remélem ezt is kicenzúrázzátok a politikai korrektség tükrében a "nem demokráciában", csak úgy a szelektív liberális demokrácia jegyében.
Ez igen! Jól megaszontad.

Több politikai fogalmat nem engedett a fórum? Nyugi, most, hogy mindenkit helyretettél ezekkel a felsorolásokkal, sokkal okosabbnak tartunk és jelentőségteljesebb a mondanivalód! Csak arra vigyázz, hogy magas lóról lehet nagyot esni, meg ne borulj! ;)

Egyébként nem tudom, hogy jössz Te ahhoz, hogy bárkinek is megkérdőjelezd a szurkolói mivoltát, mert nem ért Veled egyet. 🤡

Érdekes ez a fórum, aki végletekig meglátja a pozitívumokat ebben a foshalmazban, az buksisimogatást kap, aki pedig kritikával mer élni, az pedig egy utolsó kcsg, akit a múlt sikerei elvakítanak. Teljesen következetes.

No mindegy, a madrid bukott, ha a spanyolbérenceket elseggeljük otthon, mehet a parádé!

Visca! ❤️💙
Teljesen egyetértek Saviola-val.

Minősíthetetlen hozzászólás volt, olyan jelzőkkel, amiket nincs joga senkinek másra mondani egy futball fórumon. Sem.
Moderátorok remélem olvasni fogják!

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2023.05.03. 08:22:11
Szerző: FCBsteve
Még 2 pont kell, ha nyer az Atleti, ha nem... =D>