Oldal: 3 / 1385

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 23:02:23
Szerző: bence0330
Jó meccset játszottunk, a kiállításig nagyon jó focit ment, addig a Las Palmas is partner volt, azután is sok jó támadást vezettünk, de persze már nehezebb volt a bunker ellen. SR nagyot játszott, Cubarsi az első 10-15 perc hibái után megint nagyon jó volt, Fermín is, Cancelo is, Raphinha meg igazából duplázott, valljuk be. A megoldásai nagyobb arányban voltak rosszak, mint máskor szoktak, de a meccs nagyobbik részén balszélső volt, szóval ez benne van, a kedvenc dolgait onnan nem tudja csinálni, azért onnan is MOM lett 1(+1) góllal és egy kiharcolt pirossal, a cím nem lehetett kérdés. Felix most is villant egy akkorát, amivel különbséget jelentett, és a végén volt egy nagyon komoly mentése is. A kihagyott helyzete csúnya volt, de tényleg nagyon felpattant a laszti pont a lába előtt, nem volt idő korrigálni már.

Gündogan, Yamal mélyen maguk alatt voltak, de egyik sem meglepő, Lewy szintúgy, a lengyel meccsek után ez sem az.

Bravó fiúk, a csapat is jól össze volt téve, Xavinak is jár a piros pont. :)

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 23:01:07
Szerző: Saviola
A legnagyobb baj, hogy a 10 emberrel játszó Las Palmas ellen, hazai pályán, azt vártam, hogy legyen vége, nehogy kapjunk egyet.

S ez mindent elmond a jelenlegi barcelonai valóságról.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 23:00:34
Szerző: Bob_Marley
Egy békés nyugodt meccs,szép győzelem. És ami nagyon fontos 5 bajnoki meccs kapott gól nélkül,hatalmas grat. Jó formában vagyunk,továbbra is tartom nem szabad feladni,mert még bármi lehet. Cadiz ellen folytatni kell tovább a pontok gyűjtését.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 20:58:49
Szerző: Mascherano14
Remelem, Gundogan, Yamal, Lewandowski csak max 60 percet játszik. Miért nem Roque kezd, ugye?

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 20:55:29
Szerző: bence0330
Szerintem Messinek is alig volt ennyire bérelt helye 30 évesen a kezdőben, mint Lewynek 35 évesen. Végigjátszotta mindkét meccset a szünetben, egyiket hosszabbításban. Megint el fog tűnni, ha nem vigyázunk, a téli szünet után jött vissza megint formába, mikor volt pihenője. Ha Roque nem fitt, Felixet egyszer meg lehet nézni akár hamis kilencesben.

Az előző két BL meccs után Yamalt alighanem megint pont a BL-re nullázzuk le. Pedig nagyon kéne. Bár most lesz 10 nap, szóval ki tudja.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 20:49:01
Szerző: Troym
Chino írta:
2024.03.30. 20:36:48
soadroli írta:
2024.03.30. 19:45:33
Ter Stegen; Kounde, Cubarsi, Iñigo Martinez, Cancelo; Sergi Roberto, Gundogan, Fermín; Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha.
Roque igazán kezdhetett volna.
Nem lenne rossz ez a kezdő, de Yamalt nem értem miért kellett újra kezdetni. Szegény gyerek Párizsban már nem fog tudni lábra állni. És akkor még ott a sérülés
Inigo nagy lutri.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 20:36:48
Szerző: Chino
soadroli írta:
2024.03.30. 19:45:33
Ter Stegen; Kounde, Cubarsi, Iñigo Martinez, Cancelo; Sergi Roberto, Gundogan, Fermín; Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha.
Roque igazán kezdhetett volna.
Nem lenne rossz ez a kezdő, de Yamalt nem értem miért kellett újra kezdetni. Szegény gyerek Párizsban már nem fog tudni lábra állni. És akkor még ott a sérülés

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 20:06:27
Szerző: Bob_Marley
Szünet után mindig képlékeny hogy milyen állapotban a csapat,de kötelező ma nyerni. Las Palmas-Cadiz meccseket be kell húzni,hogy legyen nyomás a fovarosiakon. Sok a nyolc pont,de amíg van esély menni kell előre. Hajrá

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 19:45:33
Szerző: soadroli
Ter Stegen; Kounde, Cubarsi, Iñigo Martinez, Cancelo; Sergi Roberto, Gundogan, Fermín; Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha.
Roque igazán kezdhetett volna.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 17:21:23
Szerző: davi10
Szerintem ugyanaz lesz a kp, mint az Atleti ellen. Nem hiszem, hogy volt elég idő a válogatott meccsek után kísérletezésre. De én is megnézném az Araujo-Faye kettőst előttük Cubarsi-val, de amíg Inigo egészséges, addig szerintem Faye sok percet nem fog kapni.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 16:54:19
Szerző: bence0330
davi10 írta:
2024.03.30. 13:39:36
Christensen nincs a keretben, így egy fokkal kevésbé vagyok nyugodt. Szerintem a Las Palmas jobban fog kaparni, mint a megfáradt Atleti.

Ferran viszont legalább már keretben van.
Igen, ez az egy aggasztóbb jel van. Kíváncsi vagyok, hogy reagál Xavi, mert annyira bejött egy klasszik rombolós vkp-s játszatása (jé), hogy lehet, hogy meg akarja oldani valahogy, ez egy érdekes lehetőség lenne Cubarsiban, amit meg lehetne nézni. Bár gondolom inkább lesz valami Gündogan-SR téma duplaszűrőben.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 15:42:27
Szerző: bunga
davi10 írta:
2024.03.30. 13:39:36
Christensen nincs a keretben, így egy fokkal kevésbé vagyok nyugodt. Szerintem a Las Palmas jobban fog kaparni, mint a megfáradt Atleti.
Díjaznám, ha Mikhail pályára lépne. Hátvédként vagy középpályásként - egyre megy.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 13:39:36
Szerző: davi10
Christensen nincs a keretben, így egy fokkal kevésbé vagyok nyugodt. Szerintem a Las Palmas jobban fog kaparni, mint a megfáradt Atleti.

Ferran viszont legalább már keretben van.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 12:15:24
Szerző: bence0330
brazilfan írta:
2024.03.30. 12:09:27
A felkészülési nem azt jelenti, hogy könnyű meccs vagy hogy sétagalopp, például a spanyolok és a brazilok egymás ellen játszottak, egyik sem könnyű ellenfél.
Hanem felkészülési, mert sokkal jobb, hogy előbb a Las Palmas ellen játszunk és csak utána a PSG-vel.
Remélem, nem kell megszakadnunk.
Ja, így igen, bár van utána 10 napunk, szóval ilyen jellegű gond nem lehet, ha meg kell szakadni, akkor sem lesz gond. :) Erőnléti értelemben kb tökéletes időpontban találkozunk majd a PSG-vel, ha most nem történik valami.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 12:09:27
Szerző: brazilfan
A felkészülési nem azt jelenti, hogy könnyű meccs vagy hogy sétagalopp, például a spanyolok és a brazilok egymás ellen játszottak, egyik sem könnyű ellenfél.
Hanem felkészülési, mert sokkal jobb, hogy előbb a Las Palmas ellen játszunk és csak utána a PSG-vel.
Remélem, nem kell megszakadnunk.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 11:53:35
Szerző: bence0330
Meg szerintem a spanyol liga sajátossága, hogy ha hagyományos futball értelemben nem is jók, mégis annyira szívósak a kicsik, hogy sétagaloppra előre senki ellen nem lehet számítani. Néhány idényben van 1-1 ilyen, mint tavaly az Elche, tavalyelőtt a Levante. Nézzük meg a tökutolsó Almeriát, minden nagy alig bírja valahogy legyűrni, azt is csak némi segítséggel. Ha a meccsek eleje jól sikerül, és értékesítjük a helyzeteinket, akkor lehet gála, de ez kicsit szerencse kérdése is, vagy legalábbis biztosra számítani erre nem lehet.
Szerencsére a szünet előtt a helyzetkihasználásunk egészen korrekt kezdett lenni.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 11:43:21
Szerző: LG
brazilfan írta:
2024.03.30. 11:24:11
bence0330 írta:
2024.03.30. 10:47:42
Senki nem sérült meg, mondjuk most a szövetségi kapitányok általánosságban együttműködőbbek voltak.
Mert Lewandowskin kívül mindenki felkészülési meccset játszott, egyik válogatottnak sem kellett megszakadnia.
Én azt remélem, hogy a mai is felkészülési meccs lesz, és nem kell megszakadnunk a három pontért.
Válogatott meccsek után mindig nagyom kiszámíthatatlan a forma, nem vagyok benne biztos, hogy így könnyű meccsünk lesz.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 11:24:11
Szerző: brazilfan
bence0330 írta:
2024.03.30. 10:47:42
Senki nem sérült meg, mondjuk most a szövetségi kapitányok általánosságban együttműködőbbek voltak.
Mert Lewandowskin kívül mindenki felkészülési meccset játszott, egyik válogatottnak sem kellett megszakadnia.
Én azt remélem, hogy a mai is felkészülési meccs lesz, és nem kell megszakadnunk a három pontért.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.30. 10:47:42
Szerző: bence0330
Na, akkor megtörtént a csoda, többen vagyunk a válogatott szünet után, mint előtte. :D Senki nem sérült meg, mondjuk most a szövetségi kapitányok általánosságban együttműködőbbek voltak. Remélem folytatódik ma a korábbi jó trend, Pimienta mondjuk gondolom extrán fog belemenni a meccsbe, hátha megkeresik nyáron.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.18. 12:03:03
Szerző: bence0330
Sinya22 írta:
2024.03.18. 12:00:44
A brazilt mutatták a padon, nagyon elege van már szerintem abból neki is, hogy minden meccsen van valami kisebb-nagyobb sérülése, és ez tényleg bosszantó, mert jól megy neki a játék, de folyton hátráltatva van.

Cancelot kihagytam a sorból, jó lenne ha 2 hét múlva nem több sérültünk lenne, hanem kevesebb. A válogatott szünetektől mindig félek, főleg ezektől a hoki barátságos meccsektől.
Főleg, hogy életében nem volt kb sérült, izom konkrétan soha, pedig más csapatokban végigjátszotta a meccseit, itt meg évente kettőt kb.

Cancelo nem sérült, súlyos személyes probléma van, neki ajánlotta a csapat a meccset, senki nem hozta nyilvánosságra, csak annyit mondott Xavi, hogy nehéz időket él át. Minden bizonnyal itt lesz két hét múlva, és feltételezem, hogy a válogatott meccsekre sem megy el, ha valamilyen haláleset, vagy hasonló történt a családban.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.18. 12:00:44
Szerző: Sinya22
bence0330 írta:
2024.03.18. 10:32:29


Kicsit szerencsés, hogy most dőltek ki valami enyhe kellemetlenséggel, hátha a válogatottba nem mennek így el (Chris és Raphinha nyilván alapkezdők ott), de két hét alatt megoldódhat, Forté görcsnek nézett ki inkább, Raphinháé is kellemetlenség lehetett inkább, nagyon nem sántikált, és azóta sincs konkrét hír róla, Chrisé meg Xavi szavai alapján íngyulladás elvileg, ami ilyen fellángolós cucc, és Chris szenved vele egy ideje, és tegnap pont rossz volt, simán visszavárják két hét múlva. A brazilnak örülnék, ha lenne épp annyi baja, hogy nem menne el a válogatott meccsekre, angolok meg spanyolok ellen játszanak, az pont olyan, hogy hiába barátságos, nem olyan, mint ellazázni egyet San Marino ellen.
A brazilt mutatták a padon, nagyon elege van már szerintem abból neki is, hogy minden meccsen van valami kisebb-nagyobb sérülése, és ez tényleg bosszantó, mert jól megy neki a játék, de folyton hátráltatva van.

Cancelot kihagytam a sorból, jó lenne ha 2 hét múlva nem több sérültünk lenne, hanem kevesebb. A válogatott szünetektől mindig félek, főleg ezektől a hoki barátságos meccsektől.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.18. 10:58:06
Szerző: Chino
Cseri írta:
2024.03.18. 05:22:26
Idegenben hármat lőni a trikónak,nem kell magyarázni semmit. Ez egy jó hét, csont nélküli továbbjutás a blben,egy hazai pályán régóta veretlen madridi csapat megfirkálása saját pályáján, kiváló teljesítmény! Nagy kár a szünetért! Oscarral továbbra is veretlen a csapat! :)
Én sem nagyon örülök a szünetnek, legfeljebb annyiban hogy a sérültek egy része visszatérhet, de pihenés megint nem nagyon lesz, remélem az ilyen sörmeccseken nem fogják még jobban kifingatni a játékosainkat, de erre kevés esélyt látok, attól meg főleg tartok, hogy hányan érkeznek vissza sérüléssel.

A tegnapi első 25-30 percet leszámítva nem csak eredményekben, de játékban is jó meccset hoztunk le, optimistán is csak egy kiszenvedett egygólos győzelemben reménykedtem. Az várható volt, hogy a középpályán meg fognak minket verni, az amúgy sem vastag csapatrészből hiányzott 4 kezdő szintű játékos, ráadásul Ferminnek utolsó percben kellett beugrani.
Nagyon régóta nem állt ilyen biztos lábakon a védelem. Amióta MAtS visszatért 8 meccsen kaptunk 6 gólt, de ha ebből levesszük az első Granada elleni meccsét, 7/3 a mérleg, pedig játszottunk a Bilbaoval, Atmával idegenben, Napolival oda-vissza, nem egy gyenge felhozatal.

Cubarsí megint hibátlan volt, a labdái újra csak élményszámba mentek. Az első félidőben komoly deja vu-m volt, ahogy a Napoli ellen indította Fermint egy 30 méteres labdáva a védők mögé amivel gyakorlatilag 1vs1-ben mehetett Oblakra.

Nagyon feltűnő volt, hogy Griezmannak gyakorlatilag momentuma nem volt, pedig féltem, hogy padról beállva komoly gondjaink lesznek vele, de nemhogy kapura nem volt veszélyes, még labdával is alig-alig találkozott.
És lehet mondani, hogy kevesebbet pihentek egy nappal, meg hosszabbítás volt, de, Riquelme, Llorente, Lino, Morata még 60 percet sem játszott (sőt az utóbbi kettő csak egy félidőt) és helyettük jött egy egy Depay, Griezmann, Koke, Correa, kvartettet, ami azért komoly.
Szóval szerintem itt fáradtságra hivatkozni felesleges.

Koundé, Cubarsí, Gündogan és Lewa nagy meccset játszott, de szerintem Fort is kiválóan vizsgázott. Főleg a francia hoz már sorozatosan nagyon magas szintet, de tartok tőle, hogy Fortnak komolyabb a sérülése, mert nagyon a combjához kapott és egyből cserét is kért, az ilyen sosem jelent jót.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.18. 10:32:29
Szerző: bence0330
Sinya22 írta:
2024.03.18. 10:20:04
Engem nagyon meglepett, főleg a második félidei játék. Az elején látszott, hogy hiányzik Christensen a pályáról, az első 20 perc alapján ez nagyon nem volt benne. Úgy összességében az elmúlt 1 hónap amit láttam belőle nagyon bíztató, remélem a tegnapi sérültek (Christensen, Fort, Raphinha) nem dőltek ki, mert lassan nem marad csere emberünk sem a végére.
Én ma sem értem, hogy pótoltuk Christ 20 perc után, nem volt vkp-s a pályán, de még konkrétan a posztra sem állt be senki, igazából meg nem tudnám mondani, melyik középpályásunknak mi volt a feladata Fermín szokásos "érkezzakapuelé" témáján kívül. Gündo volt legtöbbször tán hátul, de azért ő is csak a labdakihozatalokban volt penge, védekezésben nyilván nem. De mégis megvolt valahogy az egyensúly. Lehet hogy a fáradó Atleti is kellett kicsit.

Kicsit szerencsés, hogy most dőltek ki valami enyhe kellemetlenséggel, hátha a válogatottba nem mennek így el (Chris és Raphinha nyilván alapkezdők ott), de két hét alatt megoldódhat, Forté görcsnek nézett ki inkább, Raphinháé is kellemetlenség lehetett inkább, nagyon nem sántikált, és azóta sincs konkrét hír róla, Chrisé meg Xavi szavai alapján íngyulladás elvileg, ami ilyen fellángolós cucc, és Chris szenved vele egy ideje, és tegnap pont rossz volt, simán visszavárják két hét múlva. A brazilnak örülnék, ha lenne épp annyi baja, hogy nem menne el a válogatott meccsekre, angolok meg spanyolok ellen játszanak, az pont olyan, hogy hiába barátságos, nem olyan, mint ellazázni egyet San Marino ellen.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.18. 10:20:04
Szerző: Sinya22
Engem nagyon meglepett, főleg a második félidei játék. Az elején látszott, hogy hiányzik Christensen a pályáról, az első 20 perc alapján ez nagyon nem volt benne. Úgy összességében az elmúlt 1 hónap amit láttam belőle nagyon bíztató, remélem a tegnapi sérültek (Christensen, Fort, Raphinha) nem dőltek ki, mert lassan nem marad csere emberünk sem a végére.

A Real szerintem nem fog annyit bukni már, hogy behozzuk őket, de a 2. hely jelenleg kinéz, tekintve hogy a Girona is kifulladt.

Re: Bajnoki Mérkőzések 22-23

Elküldve: 2024.03.18. 10:00:52
Szerző: vinszentvega
brazilfan írta:
2024.03.18. 06:54:17
Cseri írta:
2024.03.18. 05:22:26
Idegenben hármat lőni a trikónak,nem kell magyarázni semmit. Ez egy jó hét, csont nélküli továbbjutás a blben,egy hazai pályán régóta veretlen madridi csapat megfirkálása saját pályáján, kiváló teljesítmény! Nagy kár a szünetért! Oscarral továbbra is veretlen a csapat! :)
7-1-re nyertük ezt a hetet, stabil védekezéssel, magabiztos támadásépítéssel és jó helyzetkihasználással. Ehhez Kounde és Lewandowski formajavulása elengedhetetlen volt, de Cubarsinak talán még többet köszönhetünk. Szerintem a tegnapi meccsnek is ők hárman voltak a kulcsfigurái, természetesen Gündogan mellett.
A csapat egységesnek látszik, és az önbizalmunk is egyre inkább rendben van, és nagy öröm, hogy tegnap senki nem sérült meg, remélhetően Fort sem.
Én még odaírnám Rapha erőfeszítéseit, mert oké hogy a tegnapi nem volt a meccse, de azért 2 meccsen van neki megint 3 golpassza. A tegnapi lobbolt passz Lewának, be a mikrofonséró mellé, elég atom volt.