Offtopic

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 18753
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.09.10. 00:21:38

csababarca írta:
2020.09.09. 22:25:59

amúgy a liberális gondolkodás baromira nem ez, ez egy egész más dolog, soha nem szólt erről a liberalizmus, csak a 21. században lett ennyire tolakodó és eltorzított eszme. szerintem a valódi liberális embereknek sértő, hogy a gyökér radikális balt velük összemossák így, hogy őket is liberálisnak bélyegzik.
Pedig most a 21. században politikai mozgalomként már ez a liberalizmus, nem nagyon tudnék olyan pártot, mozgalmat vagy ismert személyt mondani a nagypolitikában, amely/aki a régi, jelentősen józanabb liberális eszméket képviseli. Kisebb szinteken talán igen, de valahogy az igazi hatalom közelébe nem kerülnek manapság korrekt emberek, és ez ugyanúgy igaz a jobboldalra is. Én egyértelműen jobboldali vagyok, de a világpolitikában és Magyarországon is jó néhány olyan jobboldali vezető van, akit nagyon nehezen vállalhatónak tartok.

Amit írtál a megbélyegzésről, az fordítva is teljesen igaz, ma már egy kicsit konzervatívabb emberre is simán rádobálják a náci, rasszista és hasonló jelzőket. Sőt, már lassan ennyi sem kell hozzá, láthatjuk, hogy az USA-ban a liberálisok egyre inkább az aki nincs velünk, ellenünk van mentalitást veszik fel.
Az nem félelmetes hogy Trump "úrnak" is milyen kebelbarátjai vannak, akik azért megmérgeznek és kinyírnak embereket mert mást gondolnak a világról és nem feltétlen ugyanazt. És most nem védem azokat, akik az utcán rombolnak. Abban mi a keresztény ideológia hogy olyanokkal veszem magam körbe, akiknél az a megoldás mindenre hogy fényes nappal bevágnak egy sötét autóba, mert elmondtad a véleményed a világról. Ez a trend úgylátszik nem rákbetegség.
Szerintem ebben azért van túlzás és sarkítás, pl. akiket ilyen módszerekkel távolít el a hatalom, azoknak általában sokkal több vaj van a fülük mögött, minthogy elmondták a véleményüket, de magukat a módszereket természetesen nem javaslom.
Avatar
Nervo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 510
Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
Tartózkodási hely: Home, Workplace.

2020.09.09. 23:05:18

Nero. írta:
2020.09.09. 21:05:05

Félelmetes hogy hova halad az emberiség.... Globalizáció, multi kulti, liberális gondolkodás stb.

A bolygó rákja.

Engem nem érdekel hogy ki mit gondol Trumpról. Nagyon remelem hogy behuzza a novemberi választásokat, ha az USAban hatalomra kerül a radikális bal annak nagyon csúnya vége lesz világszinten.
Az nem félelmetes hogy Trump "úrnak" is milyen kebelbarátjai vannak, akik azért megmérgeznek és kinyírnak embereket mert mást gondolnak a világról és nem feltétlen ugyanazt. És most nem védem azokat, akik az utcán rombolnak. Abban mi a keresztény ideológia hogy olyanokkal veszem magam körbe, akiknél az a megoldás mindenre hogy fényes nappal bevágnak egy sötét autóba, mert elmondtad a véleményed a világról. Ez a trend úgylátszik nem rákbetegség.
FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Kép
Avatar
csababarca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12738
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2020.09.09. 22:25:59

Nero. írta:
2020.09.09. 21:05:05

Félelmetes hogy hova halad az emberiség.... Globalizáció, multi kulti, liberális gondolkodás stb.

A bolygó rákja.

Engem nem érdekel hogy ki mit gondol Trumpról. Nagyon remelem hogy behuzza a novemberi választásokat, ha az USAban hatalomra kerül a radikális bal annak nagyon csúnya vége lesz világszinten.
99% hogy újraválasszák, az aránya kérdéses, ezen kár izgulnod ennyit.

a másik oldal meg azt mondta anno, ha Trump kerül hatalomra, akkor csúnya világ jön. ahhoz képest full mérsékelten viselkedik, legalábbis magához képest. aki ismerte az elnökség előtt, az tudja, hogy nagyon vissza vett erre a ciklusra.
persze így is vállalhatatlan, de hát ezen már változtatni nem tud, ő legalább valamennyire önazonos még így is, nem úgy mint a mi urunk és vezérünk.

amúgy a liberális gondolkodás baromira nem ez, ez egy egész más dolog, soha nem szólt erről a liberalizmus, csak a 21. században lett ennyire tolakodó és eltorzított eszme. szerintem a valódi liberális embereknek sértő, hogy a gyökér radikális balt velük összemossák így, hogy őket is liberálisnak bélyegzik.
“In times of crisis, the wise build bridges, while the foolish build walls.” fucking actual
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1007
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2020.09.09. 22:01:56

A sevilla-bayern meccsre 300 egeszsegugyis kap ingyen jegyet.

Bekuldenek 300 eu dolgozot 15.000 ember koze.
Ezek normalisak? :D :D :D
Eskuszom kezdek egyeterteni azzal a sraccal akivel itt veszekedtunk napokig a virus kapcsan.
Olyan abszurd es teljesen logikatlan lepesek vannak,hogy egyaltalan nem lehet ezt mar komolyan venni.
Kezdek kivancsi lenni hogy valojaban mirol is szol ez az egesz,ugyanis ez nem egy fenyegeto virus ami elol vedeni akarnak minket.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan

rmcf
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6249
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2020.09.09. 21:05:05

LG írta:
2020.09.09. 20:00:09
2024-től csak azok a filmek kaphatnak Oscart a legjobb film kategóriában, amelyeknél a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek.

Mindig van lejjebb, úgy tűnik. :lol:
Félelmetes hogy hova halad az emberiség.... Globalizáció, multi kulti, liberális gondolkodás stb.

A bolygó rákja.

Engem nem érdekel hogy ki mit gondol Trumpról. Nagyon remelem hogy behuzza a novemberi választásokat, ha az USAban hatalomra kerül a radikális bal annak nagyon csúnya vége lesz világszinten.
"A Barcelonát olyan emberek irányítják, akiknek nem szabadna a klub élén állniuk. Nagyon szomorú vagyok emiatt. A Barca és a szurkolók ennél sokkal többet érdemelnek. Nem tudom, mi folyik a klubnál, de nagyon rossz érzés a korábbi csapattársaimat bánatosnak látni" - Neymar
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1007
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2020.09.09. 20:12:54

LG írta:
2020.09.09. 20:00:09
2024-től csak azok a filmek kaphatnak Oscart a legjobb film kategóriában, amelyeknél a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek.

Mindig van lejjebb, úgy tűnik. :lol:
Hányinger. Balázsék beszéltek múlt héten egy magyar,Berlinben élő transznemű valamivel.
Isten óvja attól a fiatalokat,hogy ezt meghallgassák.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan

rmcf
Avatar
csababarca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12738
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2020.09.09. 20:05:13

LG írta:
2020.09.09. 20:00:09
2024-től csak azok a filmek kaphatnak Oscart a legjobb film kategóriában, amelyeknél a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek.

Mindig van lejjebb, úgy tűnik. :lol:
nagyon kontraproduktív amit csinálnak.
erre se volt semmi szükség, szerintem az eddig oscar jelölt filmekben is volt minimum 1 mexikói/afro/ázsiai etc karakter, vagy színész.
most meg kötelező jelleggel ilyen döntést hoznak. :roll: hát ők tudják, az oscar amúgy is egy vicc volt az utóbbi években.
“In times of crisis, the wise build bridges, while the foolish build walls.” fucking actual
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 18753
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.09.09. 20:00:09

2024-től csak azok a filmek kaphatnak Oscart a legjobb film kategóriában, amelyeknél a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek.

Mindig van lejjebb, úgy tűnik. :lol:
Avatar
geridoss
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2476
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Zürich

2020.09.08. 17:22:19

Egerből származom, én csak ajánlani tudom. Turistaként az egyik legjobb város szerintem néhány napra, élni azért elég unalmas tud lenni.

A környéken ott a Szalajka vízesés Szilvásváradon, ahogy említették, Egerszalókon a Sódomb, az is egy érdekes látványosság, nem mellesleg egy fürdő épült rá.

Ha borkedvelők vagytok, akkor szintén Egerszalók -> St. Andrea. De Egerben a Szépasszonyvölgy is erről híres, csak ott inkább a folyóbor megy - bár azért természetesen lehet palackkal is venni bort, abban biztos, hogy az van :D

Demjéni barlangfürdő Közép-Európa egyik legmodernebb barlangfürdője, azt is erősen ajánlom.

Nyíregyházán az álatkert pedig a régió legjobbja.

De lehet kirándulni a Mátrában, Bükkben, Kékestető is egy élmény. Miskolc-Lillafürednél ott a vízesés, nem messze tőle pedig libegőzni lehet. Ha már libegő, akkor Sátoraljaújhely, ott elég hosszú és csodás a táj. Ott van egy kalandpark is, elég extrém ahogy hallottam.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Barca&Brazil 4ever!
Ronaldinho -- Neymar -- Rakitic
Atlantis
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2008.08.29. 13:25:29
Tartózkodási hely: Budapest

2020.09.08. 17:17:23

Eger mindenképp: városnézés, borozás, Egerszalókon fürdés, a környéken pedig rengeteg szép túralehetőség.
Nekem Szeged is nagyon tetszett és szerintem érdemes elnézni.
Gyulát javasolták még többen is ismerőseim közül, tervben is van az odautazás majd, illetve Debrecenről is hallottam már jókat.
Avatar
Rinku
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2461
Csatlakozott: 2009.08.02. 14:28:48
Tartózkodási hely: Budapest

2020.09.08. 15:15:44

zola8787 írta:
2020.09.07. 17:13:43
Ha három napra elmennétek pártokkal várost nézni, kikapcsolódni közép Mo-tól keletre, milyen városokat néznétek meg? Pest kizárva, Pest nem érdekel :D
Mindenképpen elzúznék egy napra a Nyíregyházi Állatkertbe, ha még nem voltatok, mert egyrészről csillagos ötös az idő most kirándulni, a park pedig szintén. :wink:

Egyébként Kelet-Magyarországon csak kikapcsolódni lehet, szuszogás-szinten, mást nem, mert nincs itt szr sem, kivétel állatkert. :D Várost nézni nem tudom mit akarsz, melyiket akarod itt a pusztában. :D Debrecen főtér még úgy-ahogy, a többi viszont, hát... Inkább vezess fel Pestig. :D
Football, bloody hell. /SAF/
Avatar
Enrique
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10083
Csatlakozott: 2004.10.08. 07:05:05
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

2020.09.08. 14:01:53

zola8787 írta:
2020.09.07. 17:13:43
Ha három napra elmennétek pártokkal várost nézni, kikapcsolódni közép Mo-tól keletre, milyen városokat néznétek meg? Pest kizárva, Pest nem érdekel :D
- Bükk-Mátra bárhova, pl. Szilvásvárad [auto_cenzúra], jókat lehet túrázni a környéken, vannak romi kis szállások is, meg a kastélyszállóban is ki lehet fogni jó deal-eket. Eger szintén
- Debrecen is jó választás lehet, ott is elég sok minden van.
- Szeged-Debrecen között viszont keveset jártam, és a ha fentiek közül kéne mondanom, akkor én mindenképp a hegyeket mondanám :)
Avatar
daffy
Madridista
Hozzászólások: 6839
Csatlakozott: 2010.01.31. 19:11:40

2020.09.07. 18:38:31

zola8787 írta:
2020.09.07. 17:13:43
Ha három napra elmennétek pártokkal várost nézni, kikapcsolódni közép Mo-tól keletre, milyen városokat néznétek meg? Pest kizárva, Pest nem érdekel :D
Szeged,Debrecen,Eger. Nem kifejezetten egy útvonal,így csak egyikbe mennék. Amúgy legjobban közép MO-tól keletre Tokió-t,Melbourne-t nézném meg.
Avatar
zola8787
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3715
Csatlakozott: 2009.03.01. 20:08:51

2020.09.07. 17:13:43

Ha három napra elmennétek pártokkal várost nézni, kikapcsolódni közép Mo-tól keletre, milyen városokat néznétek meg? Pest kizárva, Pest nem érdekel :D
ALEXDP
Capitá del Barça
Hozzászólások: 531
Csatlakozott: 2008.08.18. 11:37:11

2020.08.31. 16:07:05

Atlantis írta:
2020.08.31. 13:11:04
ALEXDP írta:
2020.08.31. 12:27:56

Ennél azért összetettebb ez, de van alapja annak amit írsz. Csak nem ilyen összefüggésben.
A hivatalos infó szerint van kb 1700 fertőzött, ebből 103 szorul kórházi kezelésre. Valamint szakértői(?) becslések szerint, nagyjából 15-20szor több lehet a valós fertőzött szám, csak nincs tömeges tesztelés. Ilyen formán kb 30ezer fertőzött lehet , ebből van 103 kórházban. Az kevesebb mint fél százalék.
Azt tartom túlzásnak, hogy emiatt hoznak komoly gazdasági problémákat okozó intézkedéseket, és köteleznek maszk használatra, aminek a hatékonysága minimum is kétséges.
Viszont, tízszer annyi ember köhög és tüsszög a bkv járatokon ,mint előtte, ez már személyes tapasztalat. Sokaknak okoz légzési problémákat, viszont nagyon hatékonyan reprodukál tüneteket.

dévid villa
Nem szükséges ahhoz Gődényt nézni, vagy összeesküvés hívőnek lenni, hogy racionális gondolatok mentén logikátlannak tűnjön ez a sztori.
Első hullám, cska az idősekre veszélyes, most főleg a 20-40 közöttiekre, és még sorolhatnám.
Logikai bukfencek egész sora megfigyelhető , csak van aki hajlandó ezt (is) észrevenni, és van aki nem.

A nemzetközi statisztikák, különösen a Covid vs Influenza témában szintén torzak, persze kevesebb lesz a halálozás Influenza miatt, ha hónapokon keresztül minden egyes halottat Covid áldozatként számolnak, mert megtalálták a vírust bennük. Ugyanakkor az nincs publikálva, hogy mennyi ilyen esetben volt jelen pl az Influenza is, vagy más egyéb probléma.
Nem tudom mi az igaz, és mi nem, van véleményem, és persze lehet hogy tévedek.
A manipulált adatközlés viszont tény, hazai és nemzetközi szinten is.
A lényeg annyi, hogy ez sem fehér, vagy fekete, szerintem nem ostoba sem az aki óvatosabb emiatt, sem az aki nem hajlandó otthon elbújva rettegni, pusztán azért mert az index azt írja, hogy kellene.

Lehet én olvastam rossz helyen cikkeket, de nem azt írták, hogy most már a 20-40 közöttiekre veszélyes, hanem hogy a terjedés ott veszélyes. Ugyanis az a korosztály kezdett most a nyáron lelkes bulizásba és külföldi utazgatásba. Nem tagadom, én is voltam bulizni és lehet 500 fő a limit, de az az 500 fő összezsúfolódik kis területre, és sokkal veszélyesebb ilyen szempontból mint a tömegközlekedés. Meg is lepett, hogy erre vonatkozóan nem lett a maszk is például ajánlás szeptember 1-től.
Logikai bukfencek az intézkedésekben vannak szerintem, de mint mondtam azért, mert azokat erőteljesen befolyásolja a politika sajnos, és a racionalitás sokkal kevésbé.
Mivel most az a korosztály fertőződött leginkább, akikre kevésbé veszélyes a vírus, így érthető hogy kevesebben vannak kórházban. Reméljük hogy nem is adják át mondjuk a nagyszüleiknek akik utána viszont nagyon nagy eséllyel kerülnek oda, ha elkapják.
Az pedig, hogy a vírusról derülnek ki újabb dolgok, esetleg valamit másképp látnak már nem tartom meglepőnek (bár én kevés ilyennel találkoztam), mivel egy új vírusról van szó, amit folyamatosan vizsgálnak és tesztelnek. És pont ez az a bizonytalanság ami miatt szerintem túl sok mindentől aggódnak a kutatók (a lehetséges tünetek listája például nevetségesen hosszú szerintem), és nem mernek kizárni nagyon sok mindent.

A maszki viselésről annyit, hogy szerintem csak egy megfelelő maszk kérdése. Én 1500ft-ért vettem többrétegű mosható maszkokat, és teljesen beválak. Édesapám asztmás, allergiás és nem okoz neki gondot a maszk viselése. Én allergia, orrpolip miatti konstans orrdugulás, mégis kényelmesen tudom hordani órákig a maszkot. Szerintem azokat akiket zavar a használat, azért zavarja inkább, mert valóban kényelmetlen és nem jó maszkot hordanak, vagy csak fejben zavarja őket a tudat hogy ott van rajtuk és korlátozza őket.

A statisztikai rész amúgy sajnos egy nagyon bonyolult rész. Teljesen jogos kérdéseket feszegetsz, de ennek a másik oldala pedig az, hogy sok szakértő pont az ellenkezőjét feszegette, hogy nagyon sok halálesetnél nem végeztek covid vizsgálatot és egyáltalán nem biztos, hogy nem az okozta egy másik probléma halálos kimenetelét.
Itt szerintem nagyon hiányzik egy egységes teszt rendszer és statisztika vezetés világszerte. (Meg az alapvető intézkedésekben és szigorításokban is.) Az adatok manipulálása meg sajnos borítékolható, ez tény. :?
A halálozási adatok szerint valahol a "influenzánál rosszabb", de "közel sem annyira halálos mint beállítják" szintek között mozog ha eltekintünk a médiában olvasható dolgokról.
Ez a két hozzászólás meg is mutatja a szépségét a dolognak.
Logikus amit írsz, és a terjesztés/veszély részt valószínűleg én értelmeztem rosszul.
Mert szerintem nagyjából mindkét vélemény igaz, és nem.
Ha lehet, és most az a legvalószínűbb hogy lehet valójában ők sem tudják miként és hogyan értékeljék a történéseket, az viszont azért nyugtalanító, mert bármely elrendelt intézkedés(bizonytalan alapon) semmivel sem relevánsabb, mint az ellenkezője.
Én erősebbnek látom az erőltetett (érdek) vonalat, viszont sokára derül majd ki, mi is történt, ha egyáltalán kiderül....
Azt tartom, hogy indokolatlan az a fajta pánik, vagy félelem, amit a kommunikácioval előidéznek.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 18753
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.08.31. 13:35:04

@Atlantis
A KRESZ-oktatás jó ötlet lenne, nálunk azt hiszem volt is a suliba valami hétvégi kurzus, de nem hiszem, hogy sokan elmentek volna, mert ugye nem volt kötelező.
A netes tájékozódást meg nem tudod megtanítani az embereknek. Aki mindent elhisz amit lát, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni.
A KRESZ-t szerintem is oktatni kellene, az alapokkal nem is várnék középiskoláig, hiszen gyalogosan és kerékpárral már az általános iskolások is közlekednek egyedül. De nemcsak a szabályokra, hanem arra is meg kellene tanítani az embereket, hogy ezeket be is kell tartani. Hiszen sokan, akik ismerik a KRESZ-t, ők is rendszeresen és durván hágják át azt. A gyerekek pedig ebbe nőnek bele, ezt látják, ezért fognak ők is így közlekedni. Tisztelet a kivételnek. Hozzáteszem, az is nagyon fontos, hogy a szülőktől milyen példát látnak.

A másik dolgot szerintem sem lehet egy az egyben megtanítani. Viszont támpontokat azért lehet adni, illetve lehet kritikus gondolkodásra nevelni a gyerekeket, ami szintén segíthet a tájékozódásban.

Összegezve: én mindkettőt támogatnám, sőt, még ennél is többet szeretnék. Szerintem teljesen meg kellene reformálni a magyar közoktatást. Ezt rajtam kívül is sokszor és sokan mondák már, és találkozhatunk tök jó ötletekkel a megvalósításhoz is, de sajnos eddig süket fülekre találtak.
Atlantis
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2008.08.29. 13:25:29
Tartózkodási hely: Budapest

2020.08.31. 13:11:04

ALEXDP írta:
2020.08.31. 12:27:56

Ennél azért összetettebb ez, de van alapja annak amit írsz. Csak nem ilyen összefüggésben.
A hivatalos infó szerint van kb 1700 fertőzött, ebből 103 szorul kórházi kezelésre. Valamint szakértői(?) becslések szerint, nagyjából 15-20szor több lehet a valós fertőzött szám, csak nincs tömeges tesztelés. Ilyen formán kb 30ezer fertőzött lehet , ebből van 103 kórházban. Az kevesebb mint fél százalék.
Azt tartom túlzásnak, hogy emiatt hoznak komoly gazdasági problémákat okozó intézkedéseket, és köteleznek maszk használatra, aminek a hatékonysága minimum is kétséges.
Viszont, tízszer annyi ember köhög és tüsszög a bkv járatokon ,mint előtte, ez már személyes tapasztalat. Sokaknak okoz légzési problémákat, viszont nagyon hatékonyan reprodukál tüneteket.

dévid villa
Nem szükséges ahhoz Gődényt nézni, vagy összeesküvés hívőnek lenni, hogy racionális gondolatok mentén logikátlannak tűnjön ez a sztori.
Első hullám, cska az idősekre veszélyes, most főleg a 20-40 közöttiekre, és még sorolhatnám.
Logikai bukfencek egész sora megfigyelhető , csak van aki hajlandó ezt (is) észrevenni, és van aki nem.

A nemzetközi statisztikák, különösen a Covid vs Influenza témában szintén torzak, persze kevesebb lesz a halálozás Influenza miatt, ha hónapokon keresztül minden egyes halottat Covid áldozatként számolnak, mert megtalálták a vírust bennük. Ugyanakkor az nincs publikálva, hogy mennyi ilyen esetben volt jelen pl az Influenza is, vagy más egyéb probléma.
Nem tudom mi az igaz, és mi nem, van véleményem, és persze lehet hogy tévedek.
A manipulált adatközlés viszont tény, hazai és nemzetközi szinten is.
A lényeg annyi, hogy ez sem fehér, vagy fekete, szerintem nem ostoba sem az aki óvatosabb emiatt, sem az aki nem hajlandó otthon elbújva rettegni, pusztán azért mert az index azt írja, hogy kellene.

Lehet én olvastam rossz helyen cikkeket, de nem azt írták, hogy most már a 20-40 közöttiekre veszélyes, hanem hogy a terjedés ott veszélyes. Ugyanis az a korosztály kezdett most a nyáron lelkes bulizásba és külföldi utazgatásba. Nem tagadom, én is voltam bulizni és lehet 500 fő a limit, de az az 500 fő összezsúfolódik kis területre, és sokkal veszélyesebb ilyen szempontból mint a tömegközlekedés. Meg is lepett, hogy erre vonatkozóan nem lett a maszk is például ajánlás szeptember 1-től.
Logikai bukfencek az intézkedésekben vannak szerintem, de mint mondtam azért, mert azokat erőteljesen befolyásolja a politika sajnos, és a racionalitás sokkal kevésbé.
Mivel most az a korosztály fertőződött leginkább, akikre kevésbé veszélyes a vírus, így érthető hogy kevesebben vannak kórházban. Reméljük hogy nem is adják át mondjuk a nagyszüleiknek akik utána viszont nagyon nagy eséllyel kerülnek oda, ha elkapják.
Az pedig, hogy a vírusról derülnek ki újabb dolgok, esetleg valamit másképp látnak már nem tartom meglepőnek (bár én kevés ilyennel találkoztam), mivel egy új vírusról van szó, amit folyamatosan vizsgálnak és tesztelnek. És pont ez az a bizonytalanság ami miatt szerintem túl sok mindentől aggódnak a kutatók (a lehetséges tünetek listája például nevetségesen hosszú szerintem), és nem mernek kizárni nagyon sok mindent.

A maszki viselésről annyit, hogy szerintem csak egy megfelelő maszk kérdése. Én 1500ft-ért vettem többrétegű mosható maszkokat, és teljesen beválak. Édesapám asztmás, allergiás és nem okoz neki gondot a maszk viselése. Én allergia, orrpolip miatti konstans orrdugulás, mégis kényelmesen tudom hordani órákig a maszkot. Szerintem azokat akiket zavar a használat, azért zavarja inkább, mert valóban kényelmetlen és nem jó maszkot hordanak, vagy csak fejben zavarja őket a tudat hogy ott van rajtuk és korlátozza őket.

A statisztikai rész amúgy sajnos egy nagyon bonyolult rész. Teljesen jogos kérdéseket feszegetsz, de ennek a másik oldala pedig az, hogy sok szakértő pont az ellenkezőjét feszegette, hogy nagyon sok halálesetnél nem végeztek covid vizsgálatot és egyáltalán nem biztos, hogy nem az okozta egy másik probléma halálos kimenetelét.
Itt szerintem nagyon hiányzik egy egységes teszt rendszer és statisztika vezetés világszerte. (Meg az alapvető intézkedésekben és szigorításokban is.) Az adatok manipulálása meg sajnos borítékolható, ez tény. :?
A halálozási adatok szerint valahol a "influenzánál rosszabb", de "közel sem annyira halálos mint beállítják" szintek között mozog ha eltekintünk a médiában olvasható dolgokról.
ALEXDP
Capitá del Barça
Hozzászólások: 531
Csatlakozott: 2008.08.18. 11:37:11

2020.08.31. 12:27:56

Atlantis írta:
2020.08.30. 21:47:43
Ez olyan gondolom, hogy amit a saját szemeddel nem látsz, az nem hiszed el. Szóval gondolom aki még nem járt megfelelő tengerparton, az a korallzátonyok létezésében sem hisz.
Este a csillagos ég alatt feküdve a Merkúr meg Uránusz sem látszik, szóval a naprendszer is biztos csak mese habbal. Arról nem is beszélve, hogy Ti láttatok már atombombát felrobbanni a saját szemetekkel? Szerintem ez egész Hirosima is kamu volt, csak zöld háttérrel leforgatták az amerikaiak hogy megrémítsék az embereket... :D
Ennél azért összetettebb ez, de van alapja annak amit írsz. Csak nem ilyen összefüggésben.
A hivatalos infó szerint van kb 1700 fertőzött, ebből 103 szorul kórházi kezelésre. Valamint szakértői(?) becslések szerint, nagyjából 15-20szor több lehet a valós fertőzött szám, csak nincs tömeges tesztelés. Ilyen formán kb 30ezer fertőzött lehet , ebből van 103 kórházban. Az kevesebb mint fél százalék.
Azt tartom túlzásnak, hogy emiatt hoznak komoly gazdasági problémákat okozó intézkedéseket, és köteleznek maszk használatra, aminek a hatékonysága minimum is kétséges.
Viszont, tízszer annyi ember köhög és tüsszög a bkv járatokon ,mint előtte, ez már személyes tapasztalat. Sokaknak okoz légzési problémákat, viszont nagyon hatékonyan reprodukál tüneteket.

dévid villa
Nem szükséges ahhoz Gődényt nézni, vagy összeesküvés hívőnek lenni, hogy racionális gondolatok mentén logikátlannak tűnjön ez a sztori.
Első hullám, cska az idősekre veszélyes, most főleg a 20-40 közöttiekre, és még sorolhatnám.
Logikai bukfencek egész sora megfigyelhető , csak van aki hajlandó ezt (is) észrevenni, és van aki nem.

A nemzetközi statisztikák, különösen a Covid vs Influenza témában szintén torzak, persze kevesebb lesz a halálozás Influenza miatt, ha hónapokon keresztül minden egyes halottat Covid áldozatként számolnak, mert megtalálták a vírust bennük. Ugyanakkor az nincs publikálva, hogy mennyi ilyen esetben volt jelen pl az Influenza is, vagy más egyéb probléma.
Nem tudom mi az igaz, és mi nem, van véleményem, és persze lehet hogy tévedek.
A manipulált adatközlés viszont tény, hazai és nemzetközi szinten is.
A lényeg annyi, hogy ez sem fehér, vagy fekete, szerintem nem ostoba sem az aki óvatosabb emiatt, sem az aki nem hajlandó otthon elbújva rettegni, pusztán azért mert az index azt írja, hogy kellene.
Avatar
csababarca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12738
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2020.08.31. 09:41:05

Atlantis írta:
2020.08.31. 09:02:26

Mit gondoltok arról, hogy az oktatási rendszernek jobban kellene alkalmazkodnia a modern mindennapokhoz? Egész pontosan két dolog van most a fejemben:
1) Kötelező alap KRESZ oktatás a középiskolában. Szerintem komoly problémát és veszélyhelyzetet okoz nap mint nap az utakon, hogy a gyalogosok és a biciklisek egy jelentős része nem ismeri a KRESZ-t. (Például hogy gyalogosként ne a zebránál állj meg telefonálni)
2) Internethasználat. Hogyan különböztesd meg a megbízható hírforrást a kamutól? Hogyan kezeld az internetes trollokat, vagy az internetes zaklatókat?

Látnátok-e értelmét ezeknek, egyáltalán lehet-e például az utóbbit ténylegesen tanítani?
először is kellenének tanárok az alap dolgok ellátására, több ezer tanár hiányzik a rendszerből, aki benne van az csúcsra húzott óraszámokkal.
nem csábító ez a szakma semmilyen szinten, pláne nem pl egy informatikusnak.
egyébként etika órán van internet használatról szó, én még történelem órán is figyelek erre, és próbálom felhívni a figyelmüket ezekre a dolgokra, főleg ha valami aktuálpolitikai témát érintünk.

de jelenleg az oktatás azzal küzd, hogy az alapórákat ellássa, persze nyilván fentről mást mondanak, és tök jó minden...persze.

Mindkettőt támogatom btw, de nincs rá kapacitás.
“In times of crisis, the wise build bridges, while the foolish build walls.” fucking actual
Atlantis
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2008.08.29. 13:25:29
Tartózkodási hely: Budapest

2020.08.31. 09:02:26

LG írta:
2020.08.31. 08:46:48

Elég szomorú, ha valaki így gondol az emberekre. Éppen azért kellene a lehető leghitelesebb tájékoztatás a félelemkeltés helyett, hogy ne legyenek hülyék. :roll:
Teljesen egyetértek veled, csak sajnos amíg a többségnek egy random Facebook poszt vagy a gyakorikérdések-en egy válasz ugyanannyira hiteles, mint amit mondjuk az MTA, WHO vagy egyéb hivatalos és tudományos szervezet oszt meg, addig azzal is csak egy fél lépéssel vagyunk előrébb.

Ezzel amúgy szívesen elindítanék egy másik témát:

Mit gondoltok arról, hogy az oktatási rendszernek jobban kellene alkalmazkodnia a modern mindennapokhoz? Egész pontosan két dolog van most a fejemben:
1) Kötelező alap KRESZ oktatás a középiskolában. Szerintem komoly problémát és veszélyhelyzetet okoz nap mint nap az utakon, hogy a gyalogosok és a biciklisek egy jelentős része nem ismeri a KRESZ-t. (Például hogy gyalogosként ne a zebránál állj meg telefonálni)
2) Internethasználat. Hogyan különböztesd meg a megbízható hírforrást a kamutól? Hogyan kezeld az internetes trollokat, vagy az internetes zaklatókat?

Látnátok-e értelmét ezeknek, egyáltalán lehet-e például az utóbbit ténylegesen tanítani?
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 18753
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2020.08.31. 08:46:48

Miért kell a félelemkeltés? Mert az emberek hülyék. Az emberek többsége nem fogad el racionális, ész érveket. Az emberek félelemből sokkal inkább hajlandóak cselekedni. (Lásd az itthoni választásokat, ahol már nem kell választási program, csak a megvédünk brüsszeltől, a migránsoktól, meg mindenkitől. Mindenki bántani akar minket, Te félj csak, de mi megvédünk ha ránk szavazol)
Ha kötelező lenne, és mindenki hordaná a közös zárt terekben a maszkot, rendszeresen kezet mosna, odafigyelnének arra, hogy most másfajta érintkezési szabályok vannak, akkor nagy valószínűséggel nem lenne szükség ezekre a szigorításokra. Nem kellene komolyabb gazdasági károkat elszenvedni, nem szűnnének meg a munkahelyek
Elég szomorú, ha valaki így gondol az emberekre. Éppen azért kellene a lehető leghitelesebb tájékoztatás a félelemkeltés helyett, hogy ne legyenek hülyék. :roll:
Avatar
NovaProspekt
Capitá del Barça
Hozzászólások: 881
Csatlakozott: 2019.11.26. 14:17:19

2020.08.31. 08:34:46

lapozhatnánk már... továbbra is arról szól a fáma, hogy a dolgozó, tanuló embert szívatják, Mancika nénit meg pont nem érdekli az egész herce-hurca, pedig reális esélye egyedül neki van arra, hogy bármi baja legyen ettől a cucctól.

én egész nap maszkban ülve dolgozom, és embertelen időben kelve ingázok Pestre nap mint nap (a veszélyhelyzet nélkül az ingázás nem lenne). bemegyek a belvárosba, és MINDENKI sz.arik az egészbe, azt látom.
Atlantis
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 336
Csatlakozott: 2008.08.29. 13:25:29
Tartózkodási hely: Budapest

2020.08.31. 08:32:10

Nero. írta:
2020.08.31. 02:20:33
https://youtu.be/3Ydx71CUgF8

35 000 ember ment ki tegnap. Itt is megunták az emberek.
Mert az emberek hülyék. A lentebb elhangzottakhoz hozzátéve:

1) Ne keverjük a szezont a fazonnal. A magyar kormány intézkedései (és más kormányok intézkedései) során tapasztalt értelmetlen anomáliák ( 500 fő feletti rendezvény nincs csak stadionokban, külföldi nem utazhat be csak ha meccs van) nem a vírus anomáliái, hanem politikai döntések. Lásd Brazília, ahol meg éppen azért mentek ki tüntetni az utcára az emberek mert az ottani vezetést nem érdekelte a vírus és magukra hagyták az embereket.
2) Azért hullámzó az esetszám, mert rohadtul nem egységesen van kezelve a helyzet világszerte. Itthon időben hoztak intézkedéseket, aztán jöttek a lazítások, és egyből megkezdődött az esetszámok növekedése. Július, Augusztusban igazán beindult az élet (bulik, koncertek, utazás mindenfele) és láss csodát egyből rekord esetszám van itthon szeptemberre. Ez nem agysebészet. Ha nem figyelünk oda, és csökken a fegyelem, akkor visszajön a dolog. 1+1 az továbbra is 2.
3) Ez így megy majd tovább egészen addig, amíg ez sem lesz annyira kezelhető legalább, mint az influenza. Az influenza is azért nehezen kezelhető, mert folyamatosan mutálódik, emiatt minden évben új oltásra van szükség a megfelelő védettség megszerzéséhez (és még az sem 100% garancia). Szóval simán lehet ez a covid is rajtunk ragad évtizedekre, csak mondjuk ideális esetben 2021re meglesznek a megfelelő gyógyszerek és oltások a kordában tartására, hogy ne legyen szükség ilyen intézkedésekre, mint most.
4) Lássátok a fától az erdőt. Attól még hogy itthon szerencsénk volt és nem volt akkora baj, nem jelenti azt hogy ne lenne veszélyes a vírus, vagy máshol ne okozna problémát. Hirtelen már mindenki elfelejtette, miért is lettek olyan szigorú intézkedések itthon tavasszal? Nem hasra ütöttek a politikusok akkor sem. Emlékszünk még mi történt Olaszországban?
https://hvg.hu/vilag/20200320_koronavir ... zag_korhaz és még a kormánymédia is lehozta:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200320 ... azban.html
Csak azért mert én a saját szememmel nem láttam haldokló embert, ezért nem hiszem el, hogy veszélyes? Akkor mostantól nem hiszünk a 2. világháborúban sem, mert én személy szerint nem láttam egy embert sem meghalni benne? Komolyan ez lenne a legerősebb érv? Vagy az itthoni statisztikai érv? Ez olyan, mintha Messi idei statisztikájával bebizonyítanám, hogy még mindig mi vagyunk Európa legjobb csapata és megpróbálnám nem észrevenni, hogy amúgy buktuk a kupát, a bajnokságot meg volt egy 8-2. Persze Messi statjai jók, szóval amúgy biztos nincs para.

Igen a gazdaságot tényleg nem lehet leállítani teljesen addig, amíg nem lesz erre gyógyszeres megoldás. Az valóban okozna ugyanakkora problémát, mint maga a vírus a vele járó munkanélküliség és szegénységgel. Ezért kellenek megfelelően átgondolt szigorítások. És amúgy itt jön képbe az emberi tényező.
Miért kell a félelemkeltés? Mert az emberek hülyék. Az emberek többsége nem fogad el racionális, ész érveket. Az emberek félelemből sokkal inkább hajlandóak cselekedni. (Lásd az itthoni választásokat, ahol már nem kell választási program, csak a megvédünk brüsszeltől, a migránsoktól, meg mindenkitől. Mindenki bántani akar minket, Te félj csak, de mi megvédünk ha ránk szavazol)
Ha kötelező lenne, és mindenki hordaná a közös zárt terekben a maszkot, rendszeresen kezet mosna, odafigyelnének arra, hogy most másfajta érintkezési szabályok vannak, akkor nagy valószínűséggel nem lenne szükség ezekre a szigorításokra. Nem kellene komolyabb gazdasági károkat elszenvedni, nem szűnnének meg a munkahelyek.
hau30
Capitá del Barça
Hozzászólások: 578
Csatlakozott: 2008.05.19. 19:31:35
Tartózkodási hely: Pécs

2020.08.31. 07:41:24

Most olvastam az indexen! Ezentúl maszkban, csók nélkül, hátulról passziánszozzunk a covid fertőzés elkerülése végett. Ezt most már tényleg nem hiszem el. Közhely, de beteg világban élünk, hogy ilyeneket leírnak....

Válasz küldése