Sorozatok & TV-műsorok

Ami egyik témához sem kapcsolódik, avagy itt nyugodtan írhatsz mindenről kötetlenül.
bowlinggolyo
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1984
Csatlakozott: 2006.05.10. 11:15:00

2018.10.30. 15:15:40

Sanama írta:
davi10 írta:...

na hát azt én se értettem, eddig viszont azt hittem a nagy darálás miatt csak nem jött át valami, de akkor nem vagyok egyedül. abszolút nem értettem és még most sem értem miért tartotta meg.

Erika csak a saját seggét védte azért, hogy ha valami történne vele, mint történt is, akkor ki tudjon szabadulni. Több utalás is volt arra, hogy több lábon áll. Pl.: "Attól, hogy nincs meg a rangom még a képességeim megmaradtak" (Amikor Gál Ferivel beszélget a menesztése után) vagy "Ugyanaz a bizalmatlan pin@ maradtam, mint voltam" (Mirának a telefonja elkérésénél)

Egyébként a végén szereplő kislány, akit az unokájának nevez Enikő és Miráék gondozásába adta. Erre is volt pár kitekintés, hogy nem akarja ezt a gyereket: Mirának mondta a végén, hogy nem akartam ezt a babát, most mérgezzem tovább? Vagy amikor Mira mondja, hogy legalább ő nőhessen fel normális körülmények között.
A sorozatban voltak bakik és a 7. rész ahogy írtátok tényleg az egész sorozat hangulatától eltérő, ami nagyon nem odaillővé teszi azt a részt, de ettől még a hazai sorozatgyártás egyik legjobbja és reméljük több hasonlót láthatunk még :)
Visca el Barca!!!
GO Colts GO!!!
vamosrobi
Barça B
Hozzászólások: 44
Csatlakozott: 2017.02.14. 21:27:24

2018.10.30. 01:07:27

The haunting of hill house - horrornak nagyon gyenge, drámának jó. Aki az 5. rész után nem érzett át semmit az teljesen lélektelen :(
Kubla9
Capitá del Barça
Hozzászólások: 553
Csatlakozott: 2014.07.12. 12:26:19

2018.10.29. 23:33:59

Aki szereti a horror sorozatokat annak ajánlom a Haunting of the Hill House című sorozatot.
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.10.29. 23:02:34

Aki esetleg külföldön tengeti a hétköznapjait, annak van egy jó hírem!

Mindenki kedvenc videótékájában kölcsönözhető az Aranyélet 3. évada.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.10.23. 15:13:32

Fecooo írta:
miro. írta:Gotham
A Fish Mooney hanyszor fog visszaterni?
Masodik evad vegenel tartok,eleve idegesitett,de most hogy masodszora jon vissza,mar nagyon irritalo...
Egy párszor még visszatér Mrs. Smith, ritka irritáló volt végig :D
Rettenet,mar megorulok tole.. :D
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2018.10.22. 23:39:47

davi10 írta: Másik, amit nem értettem:

Mi az istennek tartotta meg a csaj Endre bá hulláját?
Mert úgy még értettem is volna, hogy a Gál Feri megtartja, ha valamit rá kell kenni a Miklósi családra, de Ő se tudott róla.
Na mindegy, azért jó sorozat volt ez, remélem, hogy kapunk még ilyen HBO minőségű magyar sorozatot, és nem csak az RTL-es szenny marad.

na hát azt én se értettem, eddig viszont azt hittem a nagy darálás miatt csak nem jött át valami, de akkor nem vagyok egyedül. abszolút nem értettem és még most sem értem miért tartotta meg.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6589
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2018.10.22. 23:19:03

Sanama írta:
davi10 írta:Én is beruháztam végül az HBO GO-ra. Ma volt időm befejezni az Aranyélet-et, le is ment az évad második fele :D
PCsabi írta:Aranyélet

Nekem a végén úgy jött le, hogy a kislányt Mira meg a csávója nevelik.
Az elejét nagyon kajáltam én is, aztán ahogy elővették hogy Endre visszajön, na nekem onnan kezdett el esni a színvonal. A végén pedig simán lehetett volna kicsit GoT-osabb szerintem, belengették a halálokat, aztán mindenki talpon maradt a családból.

Ja, gondolom, hogy ez volt az ötlet, valahogy időben nem úgy jött át.

Viszont így végiggondolva, kitárgyalva itthon a finálét, azért kár.
Mostmár inkább negatívan tekintek rá, hogy gagyin mindenki mosolyog meg szeretjük egymást, közbe gyilkos az összes meg egymást akarták kinyiratni.

Jobb lett volna egy Breaking Bad-féle keserédes lezárás, vagy egy olyasmi cliffhanger, amit lent említettem, hogy élvezik a pénzt, random bejön egy rendőrautó a képbe és vége.
Másik, amit nem értettem:

Mi az istennek tartotta meg a csaj Endre bá hulláját?
Mert úgy még értettem is volna, hogy a Gál Feri megtartja, ha valamit rá kell kenni a Miklósi családra, de Ő se tudott róla.
Na mindegy, azért jó sorozat volt ez, remélem, hogy kapunk még ilyen HBO minőségű magyar sorozatot, és nem csak az RTL-es szenny marad.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.22. 21:51:52

miro. írta:Gotham
A Fish Mooney hanyszor fog visszaterni?
Masodik evad vegenel tartok,eleve idegesitett,de most hogy masodszora jon vissza,mar nagyon irritalo...
Egy párszor még visszatér Mrs. Smith, ritka irritáló volt végig :D
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.10.22. 21:30:16

Gotham
A Fish Mooney hanyszor fog visszaterni?
Masodik evad vegenel tartok,eleve idegesitett,de most hogy masodszora jon vissza,mar nagyon irritalo...
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2018.10.22. 21:09:17

davi10 írta:Én is beruháztam végül az HBO GO-ra. Ma volt időm befejezni az Aranyélet-et, le is ment az évad második fele :D
PCsabi írta:Aranyélet

Nekem a végén úgy jött le, hogy a kislányt Mira meg a csávója nevelik.
Az elejét nagyon kajáltam én is, aztán ahogy elővették hogy Endre visszajön, na nekem onnan kezdett el esni a színvonal. A végén pedig simán lehetett volna kicsit GoT-osabb szerintem, belengették a halálokat, aztán mindenki talpon maradt a családból.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6589
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2018.10.22. 18:36:07

Én is beruháztam végül az HBO GO-ra. Ma volt időm befejezni az Aranyélet-et, le is ment az évad második fele :D
PCsabi írta:Aranyélet

Az első fele zseniális volt, viszont ami utána jött, az már nekem túl szürreálisra sikerült, de ennek ellenére teljesen beszippantott, öt nap alatt le is daráltam, a végével is megvagyok elégedve. És volt pár kemény jelenet, Janka szülése, Míra gyilkosságai stb...
Az első 6 rész nálam 10/10, ami utána jött az valahogy mintha teljesen más lett volna.

7. rész:
Rengeteg sorozat megpróbálta már, hogy egy egész rész egy helyszínen játszódik, és én egyre se emlékszem, ami jól sikerült volna (most így hirtelen a Breaking Bad meg a Family Guy ugrik be, hiába totál más stílusú a 2 sorozat, mindkettőnél a legrosszabb epizódok között vannak.). Itt nekem ezt nagyon túltolták. Kicsit mintha valami amatőr horror-rendezőre bízták volna rá ezt a részt. Okés, hogy azért történnek dolgok, de szerintem érezték Ők is, hogy ide kevés lesz a cselekmény, ha jól láttam ez is lett a legrövidebb rész az évadból. Nekem sok volt az 50 percen át tartó vajúdás, meg a sötétben bunyózás, aztán 2 perc múlva már megint szeretjük egymást.

A finálé is érdekes lett. Szerintem simán jobb lett volna, ha lelépnek azzal a pénzzel, de valami olyasmi lenne az utolsó képkocka, mint az 1. évad végén, hogy vígan éldegélnek, de a semmiből megjelenik egy rendőrautó.

Szürreálisnak szürreális, azért mégiscsak gyilkos az egész család, de szerintem sorozat-mércével működött a finálé. Nem dobtam tőle hátast, de nem is lett tragédia.

Viszont nálam piros pont Tibi meg a fater-szál kibontása. Róluk az első évad kb. 3 része óta semmit nem tudtunk.
Egy dolgot viszont nagyon nem vágtam a végén, nem tudom, hogy ez baki-e, vagy csak én nem figyeltem oda valamire, de:

Hova lett a végén a kislány? Ott az egész család, de Enikő sehol. Mert ugye az egy dolog, hogy Janka kisunokázza, de min. 1 éves ugrásnak kellett volna lennie, ha jól számoltam, és a kölyök szerintem csak pár hónappal lett idősebb, bár ennyire nem értek a gyerekekhez.

Ezzel is lehetett volna kezdeni valamit, hogy róla is kiderül, hogy valami komoly baja lett, mert a muter végigcigizte-piálta-stresszelte-melózta a terhességet és be kellett adni valahova vagy meghalt vagy bármi.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára davi10 2018.10.22. 21:10:40-kor.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2018.10.21. 14:45:11

Aranyélet

Az első fele zseniális volt, viszont ami utána jött, az már nekem túl szürreálisra sikerült, de ennek ellenére teljesen beszippantott, öt nap alatt le is daráltam, a végével is megvagyok elégedve. És volt pár kemény jelenet, Janka szülése, Míra gyilkosságai stb...
TWD

Csoda, de nem untam magam az első két rész közben, sőt, mondhatni tetszettek is :D Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki a történetből, állítólag Rick és Maggie csak az első hat részben fognak szerepelni.
Doktor Murphy

Valamiért elkezdtem nézni és maradtam, nem hoz semmi újat, de szerethető, heti 50 perc kikapcsolódásnak tökéletes.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.10.20. 23:09:26

Ertem,csak mellekesen irtam.. :D ma egesznap tv elott vagyok.. :) Nagyon elkapott.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.20. 20:19:36

miro. írta:
Fecooo írta:
Felesleges hozzá, élvezni fogod anélkül is... ;) egyébként az absz. csúcs részek azok lesznek, amelyekben szerepel Cameron Monaghan... az a srác egy született pszichopata :D

Anno a Fringe-ben is kegyetlen volt, amit csinált, pedig még kis csicska volt... :D
Szuper. :)
Nekem az egyik kedvencem Pingvin,oooriasi a pali :D
nem rá céloztam... :D nem spoilerezek itt, nézd meg, kire gondoltam a név alapján... :D
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.10.20. 19:45:40

Fecooo írta:
Felesleges hozzá, élvezni fogod anélkül is... ;) egyébként az absz. csúcs részek azok lesznek, amelyekben szerepel Cameron Monaghan... az a srác egy született pszichopata :D

Anno a Fringe-ben is kegyetlen volt, amit csinált, pedig még kis csicska volt... :D
Szuper. :)
Nekem az egyik kedvencem Pingvin,oooriasi a pali :D
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.20. 18:52:48

miro. írta: Ejjjj szuper!! Kerdesem,en az uj christopher nolanos batmant lattam csak. Nezzek bele a regiekbe is?
Pl az tudom hogy ki a pingvin,de biztos egy-kettot nem vagok pontosan.
Erdemes rajuk nezni,jo filmek,vagy mehet anelkul is?
Felesleges hozzá, élvezni fogod anélkül is... ;) egyébként az absz. csúcs részek azok lesznek, amelyekben szerepel Cameron Monaghan... az a srác egy született pszichopata :D

Anno a Fringe-ben is kegyetlen volt, amit csinált, pedig még kis csicska volt... :D
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.10.20. 18:33:18

Fecooo írta:
Még a java hátravan... a 4. évad már zseniális, szóval nyomassad :D
Nekem bejön a szinkron, így az 5. évadot is úgy nézem meg (utolsó évad)
Ejjjj szuper!! Kerdesem,en az uj christopher nolanos batmant lattam csak. Nezzek bele a regiekbe is?
Pl az tudom hogy ki a pingvin,de biztos egy-kettot nem vagok pontosan.
Erdemes rajuk nezni,jo filmek,vagy mehet anelkul is?
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.20. 18:28:37

miro. írta:Neki estem a Gothamnek,fuuu nagyon tetszik masodik evad kozepenel tartok. Valaki lesi meg?
Még a java hátravan... a 4. évad már zseniális, szóval nyomassad :D
Nekem bejön a szinkron, így az 5. évadot is úgy nézem meg (utolsó évad)
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.10.20. 18:09:20

Neki estem a Gothamnek,fuuu nagyon tetszik masodik evad kozepenel tartok. Valaki lesi meg?
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.16. 16:42:58

geridoss írta:Áh...világos így már. Köszi.

Sorozatbarátra nem tud valaki esetleg meghívót? Az Aranyélet miatt kellene igazából, ncoren 1 rész van fent, HBO GO meg nem működik Svájcban, csak EU országokban nézhető.. Nagyon hálás lennék.

csináld vpn-en keresztül, elvileg mennie kéne :)
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.10.16. 15:57:54

Áh...világos így már. Köszi.

Sorozatbarátra nem tud valaki esetleg meghívót? Az Aranyélet miatt kellene igazából, ncoren 1 rész van fent, HBO GO meg nem működik Svájcban, csak EU országokban nézhető.. Nagyon hálás lennék.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.15. 16:42:43

geridoss írta:Abszolút egyetértek minden szavaddal. Sok országban nem vadásszák a torrentezőket, pl itt Svájcban sem, sőt Ausztriában sem. Németeknél viszont más a helyzet. Ott úgy tudom büntetik is.

Amíg itthon nem büntetik, addig mindenkinek szíve joga, hogy mit honnan szerez be.
Fecooo írta:
a 2. kérdéshez kis segítség: tudod, miért van az artisjus matrica szinte mindenhol?
Engem érdekelne egyébként, mert erről nem hallottam még.
két okból:
1. gittegylet és rájöttek, hogy érdemi munka nélkül hogy lehet sokat kaszálni
2. a matricát azért nyomják rá még a telefon belső tárhelyére is, mert a tárhelyre nem biztos, hogy mindig jogtiszta tartalom kerül, tehát azáltal, hogy megadóztatják a tárhelyet, nem bántják a torrentezőket, mert megfizették azt, ha esetleg illegális tartalmat tárolnak rajta...

Amúgy nyilván az első pont az igazi...
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.10.15. 14:02:57

Abszolút egyetértek minden szavaddal. Sok országban nem vadásszák a torrentezőket, pl itt Svájcban sem, sőt Ausztriában sem. Németeknél viszont más a helyzet. Ott úgy tudom büntetik is.

Amíg itthon nem büntetik, addig mindenkinek szíve joga, hogy mit honnan szerez be.
Fecooo írta:
a 2. kérdéshez kis segítség: tudod, miért van az artisjus matrica szinte mindenhol?
Engem érdekelne egyébként, mert erről nem hallottam még.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.10.15. 13:03:18

optimus írta:
Amúgy nekem még mindig nem a torrentezgetéssel van gondom, mindenkinek szíve joga (attól hogy a te kommentedre válaszoltam nem a személyed támadtam, láthatóan úgy érezted szóval szorri érte), hanem azzal hogy ez valahogy egy teljesen elfogadott dolog lett amit két :D :D közé teljesen nyugodtan belehet rakni. Ezt most itt úgy képzeld el hogy: :D Nem volt kedvem fizetni valamiért ezért letöltöttem :D .
Ugye fogalmad nincs róla, hogy a torrentezés miért ennyire népszerű itthon? És arról van fogalmad, hogy miért nem üldözik a torrentezőket itthon? Nyilván a legegyszerűbb azt rávágni, hogy az átlagember úgy gondolkodik, hogy "milyért fizessssek pízt, ha ingyér is mekkkapom?"

De hogy segítsek a válasszal: mutasd már meg nekem, hogy hol juthatok hozzá ma pl az Arrow új részéhez itthon legálisan? mutasd már meg nekem kérlek, hogy legálisan hol juthatok hozzá pl a Kicsi kocsi újra száguld című filmhez szinkronosan?

Kapisgálod?

a 2. kérdéshez kis segítség: tudod, miért van az artisjus matrica szinte mindenhol?
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2018.10.14. 22:01:44

Magyarországon mindenki torrentezik. Ez van. Úgy nehéz egy fórumon filmekről és sorozatokról beszélni, hogy nem kerül szóba a kölcsönzés, úgyhogy kár ezen fennakadni 2018-ban, és egy oldalt vitázni, mikor a többség inkább a sorozatokról magukról beszélne. Ez a torrent-tolvajozás téma meg nekem erős álszenteskedés. Az legyen a legnagyobb bűnöm ebben az életben, hogy letöltök pár filmet meg sorozatot. De remélem minden ilyen komment után majd jön egy ügyeletes igazság bajnoka. Ezért sincs kedvem fórumozni manapság, nem lehet semmiről sem beszélni, mert jön valaki és beugat. De hogy egy ilyen full túltárgyalt témáról, mint a torrentezés, 2018-ban. Bráfó. :D
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Válasz küldése