Munkaasztal :)

Itt találhatóak az előző szezon során írt hozzászólásaitok. Később érdemes lesz visszanézni őket!
Lezárt
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.03.10. 20:59:49

Pep nyilatkozat:

„Olyan lesz, mint egy döntő”
Guardiola dicséri a Lyont és felvázolta a győztes taktikát



Szerda este a Barcelona kvalifikálhatja magát a legrangosabb európai kupasorozat, azaz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, de ehhez nem kisebb csapatot kell legyőznie, mint a Lyont. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Josep Guardiola, az együttes vezetőedzője kihangsúlyozta ellenfél erősségeit, felvázolta a győzelemhez vezető taktikát, illetve ejtett pár szót arról; miért vonult a csapatával a Barcelona központjától felettébb távol lévő Hotel La Floridába.


„A holnap meccs olyan lesz, mint egy finálé, így nem szabad hibáznunk, mert azt azonnal meg fogja büntetni a Lyon! Az első perctől kezdve teljes koncentrációval és odafigyeléssel kell játszanunk és lehetőleg minél hamarabb gólt szereznünk, mivel ha nem így lesz, könnyen bajba kerülhetünk…” –adta ki a győzelemre vezető utat fiai számára Josep Guardiola vezetőedző, majd kifejtette a véleményét a francia csapat életveszélyes rögzített szituációiról.

„Ezek azok a szituációk, amiket egyszerűen nem lehet védekezni, csak csökkenteni valamennyire a számukat. Természetesen óvatosabbak leszünk és megpróbáljuk majd elkerülni a felesleges szabálytalanságokat, hiszen láthattuk már a lyoni meccsen is, hogy Juninho bárhonnan képes gólt szerezni!”

A jelen levő zsurnaliszták nem elégedett meg a katalán tréner azon válaszával, amely a győztes taktikát „boncolgatta”, így Pep – másodszorra nekifutva – már általánosságban beszélt a siker titkáról: „A legjobb védekezés a támadás, hiszen ha támadsz, akkor nálad van a labda és az ellenfél térfelén tartózkodsz. Viszont ha hagyjuk a Lyont játszani, nagyon megbánhatjuk, mivel rendkívül jól képesek járatni a labdát, ráadásul olyan gyors játékosaik is vannak, mint Benzema, Keita vagy éppen Ederson.”

A katalán mester nem győzte szajkózni a sajtótájékoztató során; milyen veszélyes és jó csapat is egyben a francia bajnok, és ezt a véleményét pár érvvel is alátámasztotta: „Mindig is csodáltam őket, mert az évek alatt már több tucatnyi játékos hagyta el őket, illetve számos edzőcsere is volt, de mégis ők a francia bajnokok és ott vannak Európai elitjében! Ez pedig annak a jele, hogy nagyon jól dolgoznak.”

Végül a tegnapi döntéséről kellett egy kicsit bővebben szólnia Guardiolának, amely szerint a csapat egy, a város központjától eléggé távol lévő hotelben száll meg és ott készül a rendkívül fontos találkozóra: „Így döntöttünk, mert úgy éreztük; túl nagy az érdeklődés a csapat iránt és így a nyomás is értelemszerűen nőtt. Ráadásként nagyon fontos találkozó előtt állunk és egy rendkívül erős együttes ellen kell játszanunk…” –fejezte be végül a sajtótájékoztatóját a 38 éves edző.
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.03.10. 09:07:26

Rendkívüli összetartás

Az FC Barcelona vezetőedzője, Josep Guardiola elzárta a csapatot a médiától, újból tanúbizonyságot adva ezzel a közvéleménynek, hogy mennyire fontos is a szerdai, Lyon elleni találkozó. A katalán mester döntése értelmében keddtől a csapat a Vallvidrerában, a Tibidabo hegy lábánál fekvő Hotel La Floridában száll meg és készül mentálisan is a BL - nyolcaddöntő visszavágójára. A 38 éves Guardiola egyébként először zárta el a csapatot így a "külvilágtól", mióta kinevezték a Katalán Óriás vezetőedzőjének...

rövidnek mehet
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.03.08. 21:58:47

Rövid:

Benzema frusztrált, hogy nem játszhat a Camp Nouban


A hét közben már újabb fontos összecsapás vár a Barcelonára, amely a Lyon együttesét fogadja a BL – nyolcad döntőjének visszavágóján. Az első találkozó 1-1 lett, így az idegenbeli gólnak köszönhetően a katalánok várhatják előnyből a párharc visszavágóját, ráadásként a francia bajnok csatárklasszisa, Karim Benzema nem állhat majd Claude Puel vezetőedző rendelkezésére, mivel a Lille elleni bajnokin megsérült. Maga a játékos azt mondta, hogy „akármilyen nagy élmény is lenne a Barca ellen játszani, azért nem fogok elutazni Barcelonába, hogy pár perc után cserét kérjek…”, illetve még hozzátette: „Nagyon szerettem volna ott lenni, de sajnos nem tudok, és emiatt nagyon szomorú is vagyok…”

Barca Atletic:

Hihetetlen Atletic!
A listavezető otthonába látogatott Luis Enrique csapata



A múlt héten nagyon szép és taktikus játékkal, ráadásul eléggé magabiztosan hozta el a tavaly még Barcelona „B” néven szereplő együttes a három pontot Lleidából, ám sokat nem szabadott gondolkozni a nagy győzelmen, hiszen a hétvégén már a listavezető otthonába látogatott az Atletic. A Luis Enrique által dirigált együttes számára sok jót nem ígért a mérkőzés, hiszen az Alcoyano 18 ponttal volt a barcelonai csapat előtt, ráadásul a védelem „esze”, Botía sem állhatott még az együttes rendelkezésére…

A „kicsi” gránátvörös-kék alakulat a mérkőzés előtt elmondhatta magáról, hogy immáron 4 meccse nem talált már legyőzőre, viszont az ellenfél az az Alcoyano volt, amely amellett, hogy vezette a tabellát, 18 ponttal több pontot gyűjtött eleddig össze, mint Luis Enrique gárdája…

A vendég együttes trénere a Miño, Córcoles, Joni López, Fontàs, Héctor Verdés, Xavi Torres, Rueda, Thiago, Maric,Benja, Jeffren összeállításban küldte pályára a csapatát, míg a hazaiak mestere a Maestro, Garrido, Carpio, Pepín, Linares, Patri, Diego Jiménez, Tonino, Pelusa, Fernando Martín, Tasio kezdő tizenegynek szavazott bizalmat.

A találkozót nagyon jól kezdte az Atletic, és alaposan meglepte a még az öltözőben maradt hazai csapatot, amikor is Maric fejelt alig kapu mellé, majd pár perccel később Benja hibázott ziccerben. A nehéz időszakot átvészelve az Alcoyano ezek után megmutatta; miért is áll a tabella élén, ugyanis ekkor már számos hazai helyzetet is feljegyezhetett a nagyérdemű, amik közül a legveszélyesebb Pelusa lövése volt, ám a középpályás nem tudott túljárni Mino eszén, így maradt a 0-0.

A félidő második felében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, hazai oldalon Linares járt közel a vezetés megszerzéséhez, Luis Enrique csapatából pedig ismét Benjának és Maricnak volt meg a lehetősége a gólszerzésre, ám mindketten hibáztak. A félidő végét jelző sípszó előtt pár perccel viszont óriási bajba került a listavezető, mivel Linares kapott piros lapot, miután hosszasan reklamált a játékvezetőnél, így az Alcoyano 10 emberrel volt kénytelen bevonulni az öltözőbe és folytatni a játékot…

A második félidő elején – érezvén az Atletic, hogy most meglehet szorongatni a már-már verhetetlennek titulált Alcoyanót - rendesen bekezdtek Luis Enrique tanítványai, aminek nagyon hamar meg is lett az eredménye, miután Maric találta magát egy az egyben az ellenfél portásával, majd ügyesen elhúzta a játékszert Maestro mellett és a kapu bal sarkába helyezett! Vezet az Atletic, 0-1! A gól egy kicsit felébresztette a hazaiakat, viszont a stabil vendég védelemmel és Mino kapussal egyszerűen nem tudtak mit kezdeni, sőt, a problémáikat csak tetézte, hogy a 69. percben az első találat szerzője, Maric iszonyatos erejű szabadrúgása utat talált a kapuba! Már 0-2 állt az eredményjelzőn és csupán 20 perc volt vissza!

A hátralévő bő 20 percben viszont már nem tudott újítani a hazai csapat, ráadásul még örülhettek is, hogy nem lett még nagyobb arányú a vereségük, hiszen a játékvezető les címén nem adta meg a csereként beállt Nolito gólját. Viszont az örömbe üröm is vegyült, mert a találkozó hőse, a duplázó Maric a végén még összeszedett egy sárga lapot, aminek következtében a következő, hazai meccsen az Eivissa ellen nem léphet pályára eltiltás miatt…

Összességében viszont több, mint pozitív a találkozó összképe, hiszen a Barcelona tartalékcsapata nem csak nyert, hanem egyszerűen felőrölte és megadásra kényszeríttette a listavezetőt! Ez pedig nem mindennapos dolog – legyen az a Premier Leagueben vagy a spanyol harmadosztályban…

Alcoyano – FC Barcelona Atletic 0-2

Alcoyano: Maestro, Garrido, Carpio, Pepín (Héctor Zaragoza, 46’) , Linares, Patri, Diego Jiménez, Tonino (Iñaki Toledo, 62’), Pelusa, Fernando Martín, Tasio (Castañera, 75’)
FC Barcelona Atletic: Miño, Córcoles, Joni López, Fontàs, Héctor Verdés, Xavi Torres, Rueda (Nolito, 82’), Thiago, Maric,Benja (Abraham, 70’), Jeffren (Rayo, 85’)

Gólok: 0-1: Maric (47’); 0-2: Maric (69’)

Mix:

Vélemények a mix zónából
A játékosok boldogok, de sajnálják Puyol sérülését



Újabb forduló, végre győzelem. A Barcelona 5 nyeretlenül megvívott mérkőzés után végre bezsebelte mind a három pontot és ugyan eredményben nem, de játékban kiütötte soros ellenfelét, a Bilbaot. A csapat az első félidőben ugyan még nem csillogott, de a második játékrészben már tarolt a Barca henger – ennek ellenére mégis az első 45 percben született a két gól… A mix zónába betérő játékosok szerint szép győzelem a szombati, de nem szabad túlértékelni, illetve sajnálatukat fejezték ki Puyol sérülésével kapcsolatosan.



„A ma esti győzelemmel sikerült két ponttal növelnünk a Madrid és a köztünk levő differenciát, és úgy vélem; ez nagyon fontos lépés lehet az önbizalmunk visszanyerésében, habár a csapat a 4 pontos előnyben sem esett pánikba…” – hívta fel a figyelmet Gerard Pique a győzelem fontosságára, majd elmondta, hogy ’Puyi’ és Abidal kiválása érvvágás, de a csapat képes lesz nélkülük is nyerni.

„Puyol és Abidal nélkül értelemszerűen kevesebb védőnk van, ráadásul ők nem akármilyen klasszisok a posztjukon, viszont a csapat már számos alkalommal megmutatta, hogy képes a jó játékra és győzelemre a kulcsemberei nélkül is.” - fejezte be a mix zónás nyilatkozatát a katalán középhátvéd.

„Csakis arra koncentrálok, hogy kimenjek a pályára, jól játsszak és amennyire csak tudok, segítsek a csapattársaimnak. Örülök, hogy egy jó eredményt tudtunk elérni, annak pedig különösen, hogy nekem is sikerült betalálnom Iniesta tizenhatoson belülre való betörése után, ami egyértelmű büntető volt!” –fejezte ki elégedettségét a szombati mérkőzéssel kapcsolatban Leo Messi, a villáminterjúja végén pedig egy hosszabb monológot mondott az argentin klasszis: „Az elmúlt találkozón nyújtott gyengébb játékunk tudatában nagyon fontos volt a szombati győzelem! Természetesen tudtuk, hogy a Madrid nem áll nyerésre, de csakis saját magunkkal foglalkoztunk és azzal, hogyan játszunk. Úgy gondolom; ezzel a győzelemmel és a mutatott játékkal sikerült visszanyernünk azt az önbizalmat, ami a Betis elleni meccs előtt jellemezte a teljesítményünket…”

„Az igazság az, hogy a tegnapi játékunk már-már a négy vagy öt héttel ezelőtti formánkat idézte, és ez még a győzelemnél is fontosabb! Nagy kár, hogy nem ment be a harmadik, de a lényeg, hogy nagyon sok helyzetet teremtettünk, így az összkép mindenképpen pozitív.” –nyilatkozott szemmel láthatóan boldogan a szombati találkozó alkalmával a La Ligában az első gólját szerző Sergi Busquets, ezek után pedig nagyon szerény maradt a katalán középpályás: „Szombaton én, máskor más fogja az első gólt szerezni, a legfontosabb viszont az, hogy a csapat megmutatta; egy remekül védekező együttes védelmét is képes feltörni! Természetesen nagyszerű érzés betalálni a középpályáról – különösképp úgy, hogy ez volt az első gólom a ligában.” –mondta a tavaly még a Barca „B”-ben szereplő, ma már spanyol válogatott Sergi, végül pedig a közelgő BL – visszavágóra tekintett: „A szerdai találkozó is csak egy lesz a sok közül, viszont itt már nem lesz másik lehetőség. A nyomás ellenére úgy gondolom; jók az esélyeink a továbbjutásra…”

„Rendkívül elégedett vagyok mind az eredménnyel, mind a mutatott játékkal, illetve a győzelem azért is felettébb fontos, hiszen így kettő ponttal növeltük az előnyünket a Madriddal szemben. Mindig is lesznek elégedetlenkedők, de mint látják: kilábaltunk a hullámvölgyből!” –szúrt oda egyet a Katalán Óriás kritikusainak Andres iniesta, majd elmondta, hogy „fontos volt a három pont, de nekünk egyáltalán nem a Realra kell koncentrálnunk, hanem magunkra… A saját kezünkben vagyunk!”

Az albacetei középpályás - aki egyébként hihetetlenül pazar teljesítményt nyújtott a 90 perc során - eléggé hosszúra sikeredett villáminterjúja végén kifejtette a véleményét az együttes szezonjáról: „Eddig remek szezonunk van, és úgy érzem; mind mentálisan, mind fizikálisan készen állunk, hogy az összes trófeáért harcba szálljunk!” –jelentette ki nagyon magabiztosan ’Ini’, végül zárszóként a saját állapotáról ejtett pár szót: „Remekül érzem magam, fit vagyok, a játék pedig egészen jól megy mostanában!”

Szokatlan módon a Barcelona ’presidentéje’, Joan Laporta is betért a mix zónába: „Fontos volt, hogy győzzünk, és ez sikerült is! A szurkolók egészen csodálatosak voltak, remélem, szerdán is ilyen sokan lesznek, mert a segítségükkel bármire képes lehet a csapat!”
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.03.04. 19:14:45

Slither írta:Mindkettőt felraktam. :)
Hallod, cikknek van betéve a két rövidhír :lol: Biztos félrekattintottál, de pls javítsd :)
.
Avatar
Slither
Almighty Admin
Hozzászólások: 7203
Csatlakozott: 2006.11.25. 23:02:44
Tartózkodási hely: A világ közepe
Kapcsolat:

2009.03.04. 18:37:24

Mindkettőt felraktam. :)
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.03.04. 18:23:10

A gazdasági válság megálljt parancsolt a Barcának...

Joan Laporta egy jó ideje már hangoztatta, hogy a Barcelona vezetősége részt kíván venni a mexikói milliárdossal, Marcelo Clauréval abban a projektben, amely által a Katalán Óriás és a mexikói üzletember közösen indíthatna egy csapatot 2010-től az MLS-ben. Nos, mint kiderült, nem sikerült tető alá hozni az üzletet - áll a katalán egyesület egy hivatalos közleményében-, és abban többek között még tudatják a sajtóval, hogy a döntést teljes egyetértéssel hozták meg partnerükkel - a világpiac kedvezőtlen feltételei miatt. Így 2010-től egészen biztosan nem lesz Miami FCB, viszont a klub vezetői azt már nem zárják ki, hogy egy későbbi időpontban révbe érhet a tervezet...

Rövidnek mehet.
.
Kovi
Az EuroBarca Utánpótlása
Hozzászólások: 4668
Csatlakozott: 2007.01.21. 13:48:37
Tartózkodási hely: Bp

2009.03.04. 16:25:32

Ismét a második félidőre talált magára a Borges

Az Asobal liga 20. fordulójában ismét hét közben rendeztek mérkőzéseket, s ezúttal a középmezőnyhöz tartozó Torrevieja csapatához látogatott a Barcelona. Az első félidei már-már szokásosnak mondható gyenge játék után 14-12-es hazai vezetést jegyezhettek a kilátogatók, ám a második játékrészre fordítottak Romeroék, és végül 27-23-ra megnyerték a találkozót. A Barcelona a nyitófordulóbeli győzelmével pontszámban beérte a listavezető Ciudad Realt, amely ma este találkozik az Aragónnal. Torrevieja – FC Barcelona Borges 23-27 (14-12). Mérkőzés alakulása: 2-2, 3-4, 6-4, 9-7, 11-10, 14-12, 15-15, 16-16, 18-19, 19-22, 21-23 és 23-27.

Ez mehet rövidhírnek.
Avatar
Z. Iván
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1365
Csatlakozott: 2004.10.08. 19:04:18

2009.03.03. 23:44:44

Okker, nincs semmi gond :) Jó csúszást :)
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2009.03.03. 23:15:11

Srácok, elhanyagoltam az elmúlt két nap, bocsi..
Kovitól kérjetek el egy kézis cikket, pont nagyonrosszkor írt nekem. és berakok ide egy cikket, vv19 írta, úgy nézzétek át, hogy lehet benne hiba.. ezt is kirakhatnátok vmikor, jó sok ideje itt van már nálam... :?
szombat este jövök amúgy, síelek megint.. idén utoljára mondjuk.


Jonathan dos Santos

A vér nem válik vízzé!


Gerardo dos Santos ismertebb nevén Zizinho, volt Brazíl válogatott futballista legkisebbik fia.
Van két bátyja:Eder dos Santos aki, a mexikói első osztályú Club Américába rúgja a bőrt s Giovani dos Santos aki, a Tottenham Hottspurs játékosa.
Jonathan hat évvel ezelőtt került a katalán óriáshoz,mikor a Barcelona megfigyelői meglátták őt egy nemzetközi ifjúsági tornán.Már akkor kitűnt kivételes tehetsége,így hát a Barcelona vezetői nem is
haboztak tovább, leigazolták.Sokszor összehasonlítják Giovanival,hogy melyikük a tehetségesebb s a szakértőknek több,mint fele Jonathant tartják jobbnak..nem tudom..én mind a két futballistát ugyanakkora tehetségnek
tartom,igaz remélem Jonathan türelmesebb lesz Gionál.
Ronaldinho nagy csodálója,kiváltságosnak érzi magát,hogy a világ legjobb klubjában játszhat.
Jelenleg a Barcelona Youth A játékosa s az a megtiszteltetés érheti,hogy ő a csapatkapitány.Már a felnőttek közt is bemutatkozott csereként beállva, a katalán kupa meccsen a Sant Andreu ellen, ahol 3-1es vereséget szenvedtek Busquetsék.

Ha továbbra is ilyen szépen fog fejlődni s türelmes lesz, akkor minden Barcelona drukker nagy, örömére nagyobb karriert futhat be,mint testvérei.

Tudnivalók:
Teljes neve: Jonathan dos Santos Ramírez
Születési adatai: 1990 ápr. 26 Mexikó(Mexikóváros)
posztja:Középső Középpályás
Első meccse a felnőttek közt:2008. 09. 09. Sant Andreu
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.03.02. 22:40:24

Vélemények a mix zónából
Csalódott, de már előre tekintető játékosok



Újabb forduló, újabb vereség. Eleddig még egyetlen alkalommal sem kellett leírnom ezt a szókapcsolatot ebben az évben, viszont most kell – sajnos… A Barcelona a Vicente Calderonban kapott ki 4-3-ra és szenvedett egy újabb nagyon bosszantó és fájdalmas vereséget. A játékosok – természetesen – rendkívül csalódottak voltak a találkozó után, viszont hangsúlyozták, hogy akkor sem volt lefutva a bajnokság, amikor 12 pont volt az előnyük, és most sincs, azaz még ők is talpra állhatnak, sőt, állításuk szerint ki is fognak lábalni ebből a hullámvölgyből...



„Szégyen ez a 4-3-as vereség és szégyen az, hogy 3 forduló alatt 8 pontot leadtunk az előnyünkből! A találkozó folyamán gondjaink voltak a játék kontrollálásával és nem tudtunk mit kezdeni az 1 gólos vezetésünkkel sem. Az Atletico pedig nagyon szervezetten védekezett és egytől egyik kihasználta az előtte adódó lehetőségeket…” –fogalmazott eléggé keményen a Barca katalán irányítója, Xavi, majd a csapat általános hangulatáról adott némi „helyzetjelentést”.

„Keményen kell dolgoznunk és mindent beleadnunk. Az együttes optimista és úgy vélem; most a legegységesebb a gárda! Sajnos, ez nem a legjobb szituáció, hogy sorozatban két meccset elvesztettünk, de ez még változhat és tenni is fogunk érte, hogy megváltozzon – akár már szerdán!” –fejezte be a mondandóját a Barcelona 6-sa.

A csapat ikonja, a vasárnapi rangadón a szokottnál gyengébben teljesítő Carles Puyol szerint a találkozó fordulópontja az uruguayi Forlan gólja volt: „Nyitott meccs volt, mindkét csapat gólra törően játszott, többek közt ezért is volt annyi lehetősége mindkét együttesnek. Fontos lett volna a 3 pont megszerzése, és ezért is jöttünk a Calderonba, de Forlan gólja nagyon belelkesítette őket és ugyan utána úgy tűnt, hogy rendeztük a sorokat, a semmiből jött Agüero és megnyerte nekik a mérkőzést!” –mondta ’Puyi’, végül megvédte az együttest:„Ez a foci, ilyen dolgok megtörténhetnek, de hogy a jövőben elkerüljük ezeket, keményen fogunk dolgozni. Az önbizalmunkat nem csorbította ez a két vereség és továbbra is hiszünk magunkban.”

Puyol a végén a Madridról is ejtett pár szót, amelyről csak röviden megjegyezte, hogy „játszottak pár jó meccset, jó formában vannak…”, és elmondta, hogy éppen a rivális közeledte motiválja őket a legjobban, hogy visszatérjenek a helyes ösvényre…

„Egy 4 meccses nyeretlenségi széria áll mögöttünk, de megígérem a szurkolóknak, hogy a legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy ezt megszakítsuk és újra visszatérjünk a győzelem útjára!” – elemezte Daniel Alves rendkívül röviden a mérkőzést, majd üzent a fővárosi riválisnak:„Jöhet a Madrid, tudjuk kezelni a ránk nehezedő nyomást és ezt bizonyítani is fogjuk!”- fejezte be a Katalán Óriás brazil bekkje egy igen karakán mondattal a villáminterjúját.

a dőlteket nem formáztam, aki majd felteszi, legyen szíves és tegye meg!
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.27. 18:42:42

Fellebbezés elutasítva

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Barcelona megfellebbezte Seydou Keita hétvégi piros lapját, amelyet egy sárga lapos esetnek tűnő becsúszás után kapott még a derbi első félidejében. Nos, a Fellebviteli Bizottság a mai napon döntött a mali középpályás ügyében, és elutasította a katalán klub fellebbezését, így elvileg Keita a hétvégén még nem játszhat a Vicente Calderonban az Atletico Madrid ellen. Viszont az egyesület máris jelezte, hogy továbbmegy az ügy érdekében, és fellebbezést nyújtott be a Spanyol Sportfellebviteli Bizottsághoz. Döntés holnapra várható.

Rövidnek mehet. A Spanyol Sportfellebviteli Bizottság az nem biztos, hogy úgy van, de most nem tudom pontosan, hogyan is hívják. :oops:
.
Kovi
Az EuroBarca Utánpótlása
Hozzászólások: 4668
Csatlakozott: 2007.01.21. 13:48:37
Tartózkodási hely: Bp

2009.02.23. 19:25:52

Sziasztok,
gondolom láttátok, hogy mostanában írok cikkeket a kézilabdáról. Eddig Andrissal álltam összeköttetésben, de hogyha neadjisten' nincs fönn msn-en, akkor ide belinkelném a cikket, és akkor aki erre jár fölteszi, és javítja az esetleges hibákat. :)

Most is írtam egyet,
Sendspace-re feltettem: KATT
hogy ne kelljen bajlódni a formázással, ilyesmivel.

Üdv,
Kovi

(szerk.: tettem a word docba képet is, szóval az is mehet majd a cikkbe. :) )
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.22. 20:15:48

Mix:

Vélemények a mix zónából
A játékosok szerint a kiállítás alapjaiban változtatta meg a játék képét



Újabb forduló, váratlan vereség. A Barcelona tegnap este egy roppant kellemetlen és nagyon fájó pofonba szaladt bele a városi rivális Espanyol ellen. A katalánok uralták a meccset, ám a 38. percben Keita kiállítása mindent megváltoztatott, és ugyan a hátralévő időben sem volt sok helyzete a vendégeknek, azt a kettőt kihasználták… A mix zónába csalódottan tértek be a játékosok, de már a közelgő BL- találkozó fontosságára hívták fel a figyelmet…


„Nagyon nehéz és kemény meccs volt, amelyen nem tudtuk a saját játékunkat játszani, ráadásul 10 emberrel még nehezebb járatni a labdát és gólt, gólokat szerezni. A Madrid közeledése miatt viszont egyáltalán nem aggódom, mivel még ez is egy eléggé biztos előny, viszont most már valóban vissza kell térnünk arra az útra, amelyen a sevillai kirándulás előtt voltunk…” –elemezte a tegnap eléggé halovány teljesítményt nyújtó Messi a találkozót és nyugtatta meg a drukkereket, majd a játékvezető hibájáról csak annyit jegyzett meg, hogy „a kiállítás teljesen megváltoztatta a játék képét és ez nem nekünk kedvezett. A BL pont jókor jön…”

„A találkozó túlságosan is feszült volt, és ez az Espanyol malmára hajtotta a vizet. A kiállítás, amely egyébként teljesen jogtalan volt, mivel Keita egyáltalán nem szándékosan tartott rá az ellenfél lábára, így egy sárga lap is elég lett volna, teljesen átrendezte az erőviszonyokat. Ráadásul alig volt folyamatos játék – mindössze 15 perc…” –kereste az okokat a vereségre Xavi, aki – meglepő módon – egy más megközelítésből még meg is dicsérte a csapatot: „10 emberrel nagyon nehéz dominálni egy mérkőzésen és tegnap sajnos nekünk sem sikerült. Viszont pozitívum, hogy 0-2 után még sikerült gólt szereznünk.” – mondta a 2008-as EB legjobb játékosa, viszont valamelyest megvédte a játékvezetőt, mivel szerinte „ők is csak emberek…”

A találkozó utáni percekben a szurkolók egyes köreiben már rögtön „eladott” Valdes szerint Keita piros lapja nagyon hátrányosan érintette a csapatot: „A kiállítás kulcsmomentum volt, mivel volt még hátra bő egy óra. A játékunk a gyorsaságra és a sok passzra épül, viszont az Espanyol egyértelműen azért jött ide, hogy ezt hatástalanítsa, ami alapvetően sikerült is neki.” - ismerte be eléggé önkritikusan a csapat tegnapi gyenge teljesítményét a Barca 1-se, majd a második vendég gólnál elkövetett figyelmetlenségéről csupán annyit mondott, hogy „a hibám egyértelműen befolyásolta végeredményt, de úgy érzem; a csapat jól reagálta le a helyzetet!”

„Várható volt, hogy egyszer már veszíteni is fogunk, hiszen egyszerűen képtelenség mindig csak nyerni. Sokakkal ellentétben, én úgy gondolom; 24 forduló után a 7 pontos különbség kiváló és minden jól alakul eddig. Viszont továbbra is ugyanolyan keményen kell edzenünk, ahogyan tettük azt eddig is…” –közelítette meg a csapat helyzetét egy teljesen más szemszögből Pique. A tegnap nem valami fényesen teljesítő középhátvéd ezután egy rendkívül szimpatikus nyilatkozatot tett: „A játékvezetők teszik a dolgukat és néha hibáznak, úgy mint akár mi, futballisták is. Igaz, hogy rendkívül befolyásolta a jogtalan kiállítás a meccset, de én nem tulajdonítok ennek olyan nagy jelentőséget. A vereség csakis a mi hibánk…”

A Barca előtt álló feladatokról pedig nagy önbizalommal és elszántsággal szólt a katalán bekk: „Egy vereség mindig fájó, főleg az Espanyol ellen… De most nagyon motiváltak vagyunk, és Lyonban meg szeretnénk mutatni a szurkolóinknak, hogy a csapat célja –csakúgy, mint minden sorozatban - a végső győzelem!”

Claude Puel interjú:


„A Barca a legjobb csapat!”
Claude Puel, a Lyon szakvezetője nyilatkozott a Barca TV-nek



Immáron csupán egy nap és „elrajtol” a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája mezőnye. A Barcelona a hazájában egyeduralkodónak számító és 2001 óta már hétszer diadalmaskodó Lyonnal találkozik, az első meccsre pedig kedden kerül sor a Stade de Gerlandban. Amíg a Katalán Óriás játékosai kihangsúlyozzák, hogy egyáltalán nem lefutott a párharc, addig a franciák vezetőedzője, Claude Puel elmondta, hogy a Barca a legjobb csapat a világon, de a Lyonnak is megvannak a maga erősségei…


A Lyon ismét megpróbál túljutni a BL ezen szakaszán, ám az utóbbi években ez nem nagyon sikerült. Most sem lesz könnyű dolga a csapatnak, hiszen az ellenfél a Barca. Hogyan látja ezt a párosítást?

A Barcelona a lehető legmagasabb szintet képviselő ellenfél, akivel összekerülhettünk, hiszen jelenleg a legjobb csapat a világon. Nagyon nehéz meccs lesz és nem is mi vagyunk a párharc esélyesei, viszont ha csapatként fogunk játszani, lehet keresnivalónk. A Barca egy remek együttes, ráadásul tele egyénileg is rendkívül jól képzett játékosokkal, de mi is képesek vagyunk jó játékra és ha mindezt szervezetten is csináljuk majd, meglepetés is történhet…

Két olyan csapatról van szó, amelyek vezetik hazájuk bajnokságát…

Valóban, így van, de a Barcelona erősebb nálunk, ez egyértelmű. Egyszerűen öröm nézni a játékukat. Mindenük megvan, hogy remek focit játszanak, többek közt világklasszis labdarúgóik vannak, ám mégsem egyénieskednek, hanem egy csapatként játszanak és nagyon motiváltak, ez tisztán látszik rajtuk. Két nagyon nehéz találkozónk lesz ellenük…

Ön mit gondol; mik a katalán sztáregylet legfőbb erősségei?


Nagyon sok ilyen van, de azt hiszem; a legnagyobb fegyvertényük a csapatjáték, mivel a kulcsjátékosaik nem érzik magukat sztároknak, hanem ők is a csapat egy részét képezik. Azonban úgy gondolom, hogy a legnagyobb erősségük az a fajta letámadás, amit az elvesztett labdáik után csinálnak.

Mivel tudja majd a Lyon ellensúlyozni a Barca technikai és minőségbeli fölényét?

Azzal a szívósággal és küzdőszellemmel, amit már a csoportkörben is tanúsítottunk, amikor jó pár alkalommal a padlóról álltunk fel. A mentalitásunk nagyszerű, és ugyan nincsen annyi sztárunk, mint a Barcának, nekünk is vannak kivételes képességekkel rendelkező játékosaink, mint például Juninho vagy Benzema, és pontosan tudjuk az erősségeinket…

Amikor a két csapat tavaly találkozott egymással – kétszer is – a csoportkörben, akkor Ön még nem ült a csapat kispadján, de mit gondol; tanult a Lyon valamit azokból a meccsekből?

Az már a múlt. A jelenben mindkét csapatnak új vezetőedzője van, és mindkét gárda más stílusban játszik, mint tavaly. Ám mindent egybevetve, úgy gondolom; a Barca most sokkal jobb együttes, mint tavaly, remek játékosokkal és nagyszerű csapatmunkával!

----------------------------------------------------------------------------------
Puyol sajtótájékoztató:

„Sok csapat szeretne helyet cserélni velünk”
Puyol nem aggódik a vereség miatt; a Madriddal meg nem törődik



A csapat hétközi, BL szereplésének köszönhetően vasárnap is edzett Pep Guardiola csapata, ezáltal a tréningek utáni sajtótájékoztató sem maradhatott el, ahova most a csapat „csékája”, Carles Puyol volt hivatalos. Az Espanyol ellen az első félidőben csereként beálló hátvéd elmondta, hogy ő egyáltalán nem foglalkozik a Real Madriddal, illetve kihangsúlyozta, hogy nem érdemes már a múlton rágódni, mert nagyon fontos hét vár a Barcára…

„Az elmúlt két meccsen nem értünk el jó eredményt és többnyire nem is játszottunk jól, azt viszont visszautasítom, hogy a túlzott elbizakodottság miatt nem jöttek az eredmények! El kell felejteni az elmúlt két mérkőzést, és ugyanabban a stílusban játszani, mint azelőtt.” –adta ki az ukázt a döntetlen, illetve a vereség feldolgozására a Barca ikonja, Puyol, majd amikor a Real Madrid jelenlegi formájáról kérdezték, nagyon határozottan és önbizalommal telve válaszolt:

„Elmondom Önöknek, hogy egyáltalán nem érdekel és ezáltal nem is hallgatom, mit mondanak Madridban. Annyit viszont tudok, hogy még mindig mi állunk a táblázat elején és sok csapat szeretne helyet cserélni velünk…”

Kedden rajtol a BL, a helyszínen lévő zsurnaliszták szerint viszont az elmúlt két forduló történései negatív hatással lehetnek a Barcelonára. ’Puyi’ elutasította ezt a felvetést: „A vereség mindig fájó, és ezt a legjobban az öltözőben lehet érezni, amikor mindenki szótlanul ül egy esetleges vereség után… De most már nem foglalkozunk a szombat estével, hanem nagyon készülünk a keddi meccsre!”

Végül a sajtótájékoztatója legvégén az esélyekről is szólt néhány mondatot, amely szerinte „50-50%, mivel a Lyon egy nagyon jó csapat, tele remek játékosokkal”, illetve kemény meccsre számít Puyol, ” amely nagyon fontos lesz a továbbjutás szempontjából!”
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.19. 14:39:30

Rövidhír:

Guardiola az Atleticből bővítette 22 fősre a keretet

Az FC Barcelona vezetőedzője, Josep Guardiola - részben Iniesta sérülésének a folyományaként - felrendelt két ifjoncot a Barcelona tartalékgárdájából. Abraham és Botía a mai napon tehát Xaviékkal edzhetett, akiknek a felhívása nem is meglepő, hiszen hétről-hétre jobbnál jobb teljesítményt nyújtanak Luis Enrique kezei alatt. A keret így 22 fős volt a délelőtti tréningen, csupán Iniesta és Milito hiányzott az edzésre jelentkezők közül!

Szerk.:Majd pls javítsátok a dőlt részt :oops: Elírtam,bocs #-o
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.17. 20:09:02

Főoldali cikk, Puyi nyilatkozata:

„Örökre a Barcánál akarok maradni!”
Puyol beszélt a jövőbeli terveiről



Carles Puyol mostanában igen sokat szerepel az Eurobarca hasábjain, hiszen nem csak a vele készített sajtótájékoztatókat közöljük veletek, hanem a blogjának a bejegyzéseivel is jelentkezünk hétről hétre. Most azonban nem újabb bejegyzést írt ’ Puyi ’, hanem az internetes oldalát támogató szponzor, a Powergym weblapjának nyilatkozott és elmondta, hogy a Barca az élete, és a visszavonulása után sem szeretne elszakadni a katalán klubtól…


„Úgy gondolom, hogy 35 vagy 36 éves koromig még képes leszek a legmagasabb szinten játszani, de ezután sem szeretnék eltávolodni a Barcától. Itt szeretnék maradni még hosszú időn keresztül!” –vázolta a terveit a jövőre nézve a Barca 5-öse, majd beszélt a még távolabbi terveiről is.

„Sem elnök, sem vezetőedző nem szeretnék lenni; az edzői munka különben sem nekem való. Viszont tökéletesen el tudnám magam képzelni a Barcelona technikai stábjában. Úgy vélem; ezt imádnám csinálni!”

Az interjún szóba került egy igen érdekes téma is, mégpedig a diéta és az étkezésre való odafigyelés. Puyol szerint nincs olyan, amit tilos enni vagy inni: „Egy profi futballistának – főleg a mai világban – figyelnie kell az étkezésére. Persze, mindent lehet fogyasztani, de a legfontosabb a mérték és az a pont, ameddig jól esik neked!”

Végül a saját állapotával kapcsolatban pozitív hangot ütött meg és bizakodó a La Pobla de Segurban született klasszis: „A felépülésem remekül halad, és ezáltal a kilátásaim is egyre jobbak!”

Ha senki nem írja meg estéig, dobom majd fel a Caceres sajtótájékoztatót :!:
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.13. 21:29:02

grecki írta:Etooka, neked aztán van tinta a tolladban rendesen... :) Grat, csak így tovább.

Én is jelentkezek előbb-utóbb valamivel.

Üdv mindenkinek

Marci
Köszi,igyekszem,remélem,minőségi is a tinta :lol:

Én személy szerint várom a cikkedet, úgyhogy hajrá :)

Üdv.

Etooka
.
grecki
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 5041
Csatlakozott: 2006.01.03. 21:02:29
Tartózkodási hely: Lincoln Financial Field

2009.02.13. 21:05:01

Etooka, neked aztán van tinta a tolladban rendesen... :) Grat, csak így tovább.

Én is jelentkezek előbb-utóbb valamivel.

Üdv mindenkinek

Marci
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.12. 21:39:59

Egy rövidhír, ha gondoljátok:

Laporta ismét megnyitóra volt hivatalos..

Az Eurobarca már jó pár alkalommal számolhatott be nektek a Barca nevével fémjelzett humanitárius programok sokaságáról és hála a Katalán Óriás vezetésének és az elnökének, Joan Laportának, újabb, a szegényebb sorsú gyerekek megsegítésére szolgáló akcióról adhatunk információt nektek. Most éppen Inidában, Bathalapalliban nyílt egy új XICS központ, ami az ázsiai terjeszkedés első része. Ahogy az előző centrumok megnyitásakor, úgy most is a helyi viszonyokhoz mérten nagy volt az érdeklődés a megnyitóra, mivel 300 ember látogatott ki, hogy meghallgassa Laporta beszédét. A gyerekek ezentúl rendszeresen és szervezett keretek között sportolhatnak, nyelveket tanulhatnak, illetve sajátíthatnak el informatikai ismereteket.
.
Avatar
Z. Iván
Adminisztrátor
Hozzászólások: 1365
Csatlakozott: 2004.10.08. 19:04:18

2009.02.12. 19:49:27

Ezeket tegyétek föl légyszi!!:)
KÖszönet érte:)


Aki hirtelen berobbant a köztudatba
Terítéken a ’ nyári igazolások ’ extra: I. rész, Busquets

Az elmúlt bő egy hónapban egy 5 részes sorozatot olvashattatok az Eurobarca hasábjain, amiben a nyári igazolások teljesítményét értékeltem szubjektíven és objektíven. Nos, ha már a nyári „erősítéseknél” tartunk, óriási hiba lenne, ha nem ejtenénk szót a tavaly még Barca „B”, most már Barcelona Atletic néven futó tartalékcsapatból felhozott három nagyon tehetséges játékosról, Sergi Busquetsről, Pedritoról illetve a sokak által kritizált Victor Sánchezről. Utóbbi kettő még nem bizonyíthatta be teljesen, hogy érettek a nagycsapatbeli szereplésre, viszont Busquets esete más. Ő már gyakorlatilag a kezdőcsapat „küszöbét tapossa”…
A még mindig csak 20 éves katalán fiú a nyarat és az előszezont ugyan már a felnőtt csapat keretével töltötte, ám senki sem gondolta komolyan, hogy ott is fog ragadni a sztárokkal teletűzdelt középpályán. Egészen a bajnokság második fordulójáig mindenki ezt is hihette, hiszen az első fordulóbéli, Numancia elleni vereség alkalmával Touré kezdett a szűrő poszton. De elérkezett a második forduló, amikor már nem az elefántcsontparti nevével találkozhattunk a kezdők listáján, hanem az ifjú katalánéval, aki - ha már ott volt - meg is hálálta a bizalmat. Nagyszerű játékával heteken át a kispadra szorította az azóta már a Barcelona oszlopos tagjának számító Touré Yayat, és ugyan sokan bírálták, hogy mit keres a „Szikla” becenévre hallgató középpályás helyén, azóta már bizonyított mind a szurkolóknak, mind a sajtónak…
Statisztika, vagyis mit mutatnak a számok?
Busquets a bajnokság 20 találkozójából 14-en lépett pályára, 9-szer kezdőként, 5-ször csereként, így játszva összesen 898 percet. Gólt még nem sikerült szereznie, viszont már jó pár alkalommal próbálkozott a gólszerzéssel, szám szerint 9 alkalommal, ebből 3 nem találta el a kaput, két esetben viszont az ellenfél portásának kellett résen lennie, a maradék 4 löketet pedig valószínű, hogy blokkolta az ellenfél védelme. Eleddig 5-ször kellett figyelmeztetnie a sporiknak Busquetset, pirosat viszont még nem kapott. A vele szabálytalankodók rosszabbul jártak, 9 sárga lapot kaptak… Sőt, egy alkalommal róla állította ki a játékvezető az ellenfél egyik játékosát, név szerint Luis Fabianot, aki még a Sánchez Pizujanban ütött oda egyet a csereként beálló katalánnak. Az atlétikus testfelépítésű középpályást 27-szer állították meg szabályba ütköző módszerrel, míg ő maga 40-szer folyamodott szabálytalan szerelési eszközhöz. Jó védekező középpályás lévén, 71 labdát szerzett, viszont 50-szer volt pontatlan a passzainál. Érdemes még megemlíteni, hogy ő harcolta ki a Real Madrid elleni hazai találkozón azt a büntetőt, amit végül Eto’o kihagyott… A legrangosabb európai kupasorozatban, a BL-ben 4 mérkőzést abszolvált le eddig Sergi, ezekből 2-szer győztesként, 1-1 alkalommal pedig vesztesként hagyhatta el a pályát, így kapva 378 percet. Minden mérkőzésen kezdett, és 3 alkalommal próbálkozott bevenni az ellenfél kapuját, amikből 2-szer sikerült is neki a hálóba találnia. 11-szer szabálytalankodott, míg vele szemben is 11-szer voltak fegyelmezetlenek az ellenfelek, ezekből 3-szor sárga lapot érően buktatták Busquetset, míg őt 1-szer figyelmeztette a játékvezető. Piros lapot nem kapott és nem is „okozott”. 28-szor akadályozta meg az ellenfél támadását, viszont ezekből 22-szer vissza is adta a labdát az ellenfélnek… Végül, jöjjön a Copa del Rey, amiben mind a 6 találkozón pályára lépett, így kapott Guardiolatól összesen 554 percet. A 6 mérkőzés mindegyikén kezdett, 1-szer viszont lecserélte a katalán mester. Habár 5-ször riogatta az ellenfeleket remek lövéseivel, gólt nem sikerült szereznie. Busquets 12-szer szabálytalankodott az ellenfelekkel szemben, ezekért kapott 2 sárga lapot, pirosat nem, viszont őt 25-ször tartóztatták fel szabálytalanul, ezekből 6-szor sárgát, 1-szer pedig pirosat érően. 39 labdát szerzett, viszont 38-at el is adott…
A szurkolók véleménye, avagy amit kívülről látunk
Az idény elején – mint már említettem feljebb – az elefántcsontparti középpályás, Touré Yaya játékát favorizálták a szurkolók a tavalyi szenzációs játéka miatt és ugyan már akkor is jól játszott Busquets, a teljesítményét sokan nem ismerték el Touré mellőzése miatt. De ahogy Touré is többet játszott, úgy lett mindenki pozitívabb Busquets megítélésével kapcsolatosan. Guardiolát sohasem azért kritizálták a szurkolók, mert játszik a katalán, hanem azért, mert annyit játszik, amennyit a drukkerek szerint egy 20 éves, a felnőtt keretbe idén felkerült játékosnak nem kellene. Ráadásul, sokak szerint a katalán származása miatt játszhatott többet az elején, viszont úgy érzem, mára már mindenki láthatja: Sergi Busquets Burgos egy olyan játékos, aki fiatalsága ellenére már most is nagyon érett játékot mutat, és ha tudja fokozni a teljesítményét, akkor a világ legjobb védekező középpályásai közé nőheti ki magát.
Mindent egybevetve, úgy gondolom: Az élet megint csak Guardiolát igazolta, aki fel merte hozni az addig magáról sokat nem nagyon hallató Busquetset, és be is merte vetni olyan komoly tétmérkőzéseken, mint a Racing, vagy éppen az Atletico Madrid elleni rangadókon. Ha ez a fiú továbbra is így fejlődik, és megfogadja Pep szakmai tanácsait, akkor az FC Barcelona emblematikus figurája lesz. Mert példaképekből nincs hiány, elég csak Touré Yaya játékát ellesnie és már a legjobbak közé fog emelkedni!
Írta: Etooka


Lahm ismét célkeresztbe kerülhet

Az elmúlt tavasszal és nyáron már többször is felmerült az a lehetőség, hogy a Barcelona megpróbálja megszerezni magának Philipp Lahmot a Bayern Münchenből, ám akkor a jobbhátvéd poszt betöltésére inkább Daniel Alvest választotta a vezetőség legalább dupla annyi pénzért. Idővel egyértelműen úgy tűnik, hogy a minőség megérte az árát, mivel Alves a csapat egyik legjobban teljesítő és statisztikailag a legtöbb időt pályán töltő mezőnyjátékosa.
Lahm az elmúlt nyáron maradt Münchenben, ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy egy jó ajánlat esetén most elgondolkodna a váltás lehetőségén. Ami a Barcelona motivációját jelenti, az főként az a tény, hogy Lahm remekül érzi magát a pálya mindkét oldalán, így adott esetben Dani Alves helyettese is lehet, és a baloldalon Eric Abidalt is pótolhatja.
Ami a Barca jelenlegi keretét illeti, illik megemlíteni, hogy a balhátvédek közül Sylvinhónak lejár a szerződése, és minden bizonnyal hosszú évek után távozni fog, helyette tehát valakit igazolni kíván a vezetés. Eric Abidal produkciója - mint kezdő bal bekk - ugyan nem fergeteges, de legalább a stabilabb védőmunkájára nem lehet annyi panasz, mint a támadófeladatainak ellátására. Lahm tehát mindenféleképpen jó kiegészítő lehetne mellé, mivel a német akár a Bayern Münchenben, akár a válogatottban sokszor vesz részt a támadásokban - alapvetően sikeresen.
Ez persze csak a Barcelona terveiben szerepel, megint más történet, hogy egy érdeklődésre miként reagál az érintett játékos, illetve a klubja. A katalán egyesület híreink szerint ebben a tekintetben már tett lépéseket, Txiki Begiristain technikai igazgató fölkereste a Bayern vezetőit, ám a kezdeti tapogatódzó megbeszélések még nem vezettek előre a német klub magas anyagi követelései miatt.
Lahm nyilvánvalóan csak egy, azon jelöltek közül, akik még a tavasz folyamán föl fognak merülni a Barcelona kapcsán, mint lehetséges igazolások, ugyanakkor nem vitás, hogy a szélső védő posztok esetében meglehetősen szűkös a piac a minőségi futballistákból. Ilyen alapon pedig nem vitás, hogy Lahm ott lesz Txiki Begiristain listáján…
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.08. 10:20:49

Kép

:lol:

Mehetne Nap Képének, mondjuk egy "Del Bosque biztosra megy" mondattal 8) :D

Rövidhír:

99 gól - és még csak a szezon felénél járunk...

Hihetetlen teljesítményt tudhat már most maga mögött Pep Guardiola legénysége, ugyanis a Katalán Óriás - minden sorozatot figyelembe véve - 99 gólt rúgott eleddig a szezonban. Messiék átlagban 2.75 találattal terhelik meg az ellenfelek hálóját meccsenként, ebből a 99 gólból 65-öt a bajnokságban, 18-at a BL-ben, a maradék 16 gólt pedig a Copa del Reyben érte el a csapat. Amennyiben Preciado mester betartja a szavát és támadó felfogásban küldi pályára a csapatát, szinte biztosak lehetünk, hogy meglesz a 100. találat ebben az idényben...
.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2009.02.07. 13:43:17

Egyenlőre most nemtom, lehet hogy nem is lehet sehogyan. Annyit tudunk csinálni mindenesetre, hogy vegyél fel msnen ha gondolod, és mindig át tudod küldeni a dolgokat .docban. :) / lionelmessi19@freemail.hu /

Amikor meg nem, akkor rakd be így, dolgoztál vele eleget, azt az 1-2 formázást az is meg tudja csinálni aki felrakja. :)

Jaj és a Bojan interjú.. azt is köszi, majd estefelé kintlesz, most van 1-2 új.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.07. 13:40:38

Kösz :P

Közben a Bojan sajtótájékoztató is felkerült!

Lentebb való kérdésemre valaki a választ nem tudja? :roll:
.
Avatar
Andris
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13507
Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
Tartózkodási hely: Budapest

2009.02.07. 13:06:41

Köszi, szuper lett. Egy kis átfogalmazás kellett az Alveses részben, de amúgy hibátlan. :)
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.07. 11:38:31

Mixes:

Vélemények a mix zónából
Tudták, hogy nehéz lesz, de örülnek az eredménynek



Az idei, 2009-es esztendőben még veretlen a Barcelona, igaz, a BL tavaszi küzdelmei még nem kezdődtek el, de a La Ligaban és a Copa del Reyben már számos meccset lejátszott a Katalán Óriás – mindet sikerrel vagy legalább döntetlennel. Eszméletlen menetelés, nagy önbizalom, viszont továbbra is szerénység jellemzi a mix zónába látogató játékosokat, akik ezúttal is elmondták, hogy ez csak egy lépés előre, és még semmi sincs lefutva. Ennek ellenére örültek a csütörtöki eredménynek, mely szerintük a Király Kupában tökéletes.


„Amikor a csapatnak jól megy, akkor egyénileg is könnyebb. Elégedett vagyok a teljesítményemmel és rendkívül élvezem az idei szezont!” – kezdte a csütörtöki meccsen a Barca színeiben 100. alkalommal pályára lépett Gudjohnsen , majd folytatta a villáminterjúját a találkozó elemzésével: „Nem volt könnyű meccs, mert a Mallorca remekül védekezett, kevés területet hagyott nekünk. Nagyon fontos volt, hogy lehozzuk a találkozót kapott gól nélkül, viszont ennek ellenére sem lehetünk elbizakodottak, hiszen hátravan még 90 perc és oda is azért fogunk menni, hogy nyerjünk” – vélte korántsem lefutottnak a párharcot az izlandi, végül óvatosságra és szerénységre intett mindenkit: „Eddig jól tettük a dolgunkat, de még nem nyertünk semmit…”

„Ez egy tökéletes eredmény, de nem szabad elbízni magunkat, elég csak a két évvel ezelőtti Getafe elleni meccsre gondolni, amit – sajnos – láttam a tévében…Soha nem könnyű egy olyan ellenféllel játszani, amelyik csak a hibádra vár és kontrázni akar.” –elevenítette fel a keserű emlékeket a szurkolók körében a teljesítményével még mindig teljesen megosztott Henry, majd magasztalta a csapat 18 éves klasszisát, Krkicet: „Bojan passza zseniális volt! Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna elhibázni!”

A téli szünet előtt remeklő, majd azóta egy kicsit haloványabb teljesítményt nyújtó mexikói, Rafa Márquez szerint értékelni kell a sikert, mivel nem volt olyan könnyű, mint amilyennek az kívülről látszott:„A pálya nagyon ’gyors’ volt, de sikerült ráerőltetnünk a Mallorcára a tempónkat és ami a legfontosabb; nem kaptunk gólt!” A 30. életévét február 13.-án betöltő középső bekk még elmondta a rögzített szituációkkal kapcsolatosan, hogy „magabiztos vagyok a szabadrúgásoknál, sokat gyakorlom őket, főleg olyan szögből, mint ahonnan most is sikerült betalálnom.”

„A csütörtöki meccs egy fontos lépés előre a céljaink megvalósításában, ami egyértelműen a kupa elhódítása! A januári bajnoki találkozónk után tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, hisz a Mallorca egy jó csapat, de a végén sikerült egy olyan eredményt elérnünk, ami szemmel láthatóan nekünk kedvez.”- ütött meg pozitív hangott Dani Alves, majd a Fellebviteli Bizottság azon döntésével, miszerint játszhat vasárnap a bajnokságban, teljesen elégedett: „Örülök, hogy a Mester rendelkezésére állhatok a hétvégi, Sporting elleni meccsen; úgy érzem, hogy helyes döntést hozott a bizottság…”

„Ez a kupa, itt pedig ez egy remek eredmény! A Mallorca célja a győzelem volt, de jól játszottunk és jobban koncentráltunk - még a találkozó legvégén is!” – dicsérte a csapatot Sylvinho, végül elmondta, hogy nehéz a Barcelona sorsolása, „ de a fiatalok hihetetlen minőséget képviselnek a korukhoz képest és jó formában vannak”, illetve a brazil bal bekk szerint mindenki jól játszik, ” és ezáltal az eredmények is jönnek!”


Bojan sajtótájékoztatója:

„Egyre jobban érzem magam!”
Dicsérte és védte a csapatot, illetve jó barátját, Henryt



A szurkolók kedvence, a Barcelona „kicsije”, egy szupertehetség, aki a tavalyi év után megtapasztalta, hogy milyen nehéz egy ’világverő’ Barcába bekerülni. De – köszönhetően Pep mester rotációjának – a Copa del Reyben rendre lehetőséget kap a szerb-spanyol származású játékos, és mostanában már remek játékkal hálálja meg edzője bizalmát. Aki még nem találta ki, kiről van szó, annak elmondom: Bojan Krkic. A még mindig csak 18 éves csatár beszélt az érzéseiről, a csapatról, Henryról, illetve a nemrég válogatott meghívót kapott két csapattársáról, Busquetsről és Piquéről…

„Ahogy több lehetőséget kapsz, úgy leszel egyre magabiztosabb, így érthetően én is napról-napra jobban vagyok és úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet, még tudom fokozni a formámat! Szerintem jól játszottam a Mallorca ellen, mivel számos veszélyes lehetőségem volt, illetve adtam egy gólpasszt ’Titinek’, aki gyönyörűen fejelte azt a kapuba! Elégedett vagyok mind a csapattal, mind a saját teljesítményemmel!” –kezdte elég hosszas beszéddel a sajtótájékoztatóját Bojan Krkic, aki mostanában szemmel láthatóan egyre jobban játszik. Viszont nagyon szerény maradt a nagycsapatban még tavaly debütált, apró termetű csatár.

„A kupában nagyon sokat játszok és egyre többet vagyok foglalkoztatva, de nem dőlhetek hátra, mivel csakis az érdekel, hogy megnyerjük ezt a sorozatot, hiszen még semmit sem nyertem a Barcával!”

„A legfontosabb dolog, hogy nyerjünk és ha elsők szeretnénk maradni, folytatnunk is kell ezt a jó szokásunkat!” –jegyezte meg egy kicsit tréfásan Krkic, majd elmondta, hogy „a szezon hosszú és nem lehet minden meccsen szerencsénk – van, amikor kifele pattan a kapufáról, van amikor meg minden befele… Viszont – mint már mondtam- a legfontosabb a győzelem, a kupában pedig a továbbjutás!”

Személyes jó barátjáról, Thierry Henryről nagyon elismerően nyilatkozott és védte a francia klasszist: „Henry jelenlegi szituációja teljesen más a tavalyihoz képest és ez látszódik is a teljesítményén. Keményen eddz és jól játszik, illetve minden találkozóra mind szellemileg, mind fizikálisan a toppon van! Egy igazi profi és jó barát…”

Végül, de nem utolsó sorban a Király Kupában szinte biztos kezdőnek számító Bojan ejtett pár szót két csapattársa, Busquets és Pique válogatottbeli behívójáról: „Nagyon örülök a debütálásuknak és az öltözőből is mindenki gratulált nekik, mert válogatott meghívót kapni nem miden napos dolog! Mindenesetre az a tény - hogy a Barca keretéből 5 olyan játékos van a válogatottban, akik az akadémiáról kerültek ki – mutatja, hogy milyen tehetséges és eltökélt fiatalok játszanak itt!”


Ui.:Amúgy nem lehet azt megcsinálni, hogy ha Wordből bemásolom ide a szöveget, megmaradjanak a kihúzások, dőlt betűk stb.? Mert így egyenként kell újra kijelölgetnem!Előre is kösz!
.
B. Tamás
Hí­rhozó-cikkíró
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2006.02.25. 21:20:32
Kapcsolat:

2009.02.03. 21:22:00

Rövdhír:

Elutasították a Barca fellebezését

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, az FC Barcelona fellebbezést nyújtott be a Spanyol Labdarúgó Szövetséghez, hogy töröljék el Dani Alves sárga lapját, amit még a hét végén szedett össze a brazil bekk a Racing Santander ellen. Nos, a Versenybizottság megvizsgálta az esetet és arra a megállapításra jutott, hogy Fernandez Borbalan, a találkozó játékvezetője teljesen jól látta az esetet, így nem törlik Alves sárga kártyáját. A katalán klub a bizottság közleménye után rögtön jelezte, nem adja fel a harcot és tovább fog küzdeni a lap eltörléséért. A döntés azért is kellemetlen a csapat számára, mivel Puyol és Milito sérült, míg Márquez és Pique az automatikus, egymeccses eltiltásukat fogják letölteni.

A "Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk"-ra mehet egy hivatkozás a gyorshírekre!
.
Lezárt