Barça vs. Real - El Clásico

Foci a Barçán kívül
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19486
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2016.04.03. 11:18:22

Én egyáltalán nem éreztem, hogy nem lett volna meg pl az elsőben a mozgás. Mindig volt 2-3 ember, aki mutatta magát a labdásnak és vagy beindult, vagy üresbe helyezkedett. Labdákat is szereztünk folyamatosan, védekezésben is megvolt a mozgás. Én csak annak tudom be, hogy ennyire szétestünk a másodikra, hogy nem volt kraft. Sajnos ez egy olyan meccs volt, hogy mi csak veszíthettünk rajta, gondolok itt arra hogy egy iksz is remek eredmény lett volna pl a RM-nak. Nekünk veretlenség "terhe" (és ezt pl rohadtul örülök, hogy megszűnt végre és nem ezzel foglalkozik a sajtó se, mert a lőtéri kutyát nem érdekli a veretlenségi sorozat mikor osztják a bizonyítványt), Cruyff, hazai meccs, őszi nagy győzelem. Sajnos be is igazolódott, de egyáltalán nem kongatnám a vészharangokat, mert megvan az erő a csapatban, s egy meccsből soha nem szabad kiindulni. Elfáradtunk, szétestünk, kikaptunk. Ez van, de a világ nem dőlt össze, azt kell folytatni amit elkezdtünk. Nem hiába vezetjük a bajnokságot se, ezek számítanak nem 1-1 meccs végeredménye. Grat a RM-nak még egyszer, ennyit jelent ha Casemior játszik, nem egy labdapörgetős, de tegnap ő volt szerintem a legjobb játékosuk. És többek között miatta is esett szét a mi középpályánk.

Tényleg fel a fejjel srácok, mert bajnok csak abból lehet, aki megismeri a padló ízét is. :D Kikaptunk, volt már ilyen a történelemben és mégis létezünk. :D

Ez oltári jelenet volt. :D
https://twitter.com/ToniKroosNews/statu ... 5300661248
Kép
Kép
Kép
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.04.03. 10:16:58

Na, kicsit lenyugodtam én is a tegnapi után. Én még mindig tartom, hogy hihetetlenül kevés mozgás volt, és nem volt intenzív a csapat, ez az első félidőre is igaz. Nálunk volt a labda, de attól még nem nyomtuk be őket kapu elé 60 percen át, egyedül az első 20 volt kb necces nekik, onnan meg "csak" járattuk szinte a lasztit. Lehet rosszul láttam, vagy utólag torzult a kép, de szerintem az MSN-ből nem csak Suárez volt gyenge, még ha ő is volt a legrosszabb. Messi is 10-ből 7-8-szor rossz döntést hozott, a második félidőbe konkrétan majdnem kidobtam a söröm az ablakon dühömben, amikor megindult a kontránk, Neymar előtte tisztán elfutott és könnyen megjátszható volt, erre ő átívelte a hosszúra Suáreznek, akihez el se jutott a labda. De első félidőben is volt ilyen, hogy csak cipelte, cipelte, aztán elvették, pedig passzolhatott volna. Úgyhogy szerintem Leonak se volt egyáltalán jó meccse.

A Real meg engem speciel meglepett, én nem hittem, hogy ők ilyen szervezeten tudnak Zizu alatt védekezni. Talán a legjobb meccsüket játszották eddig a francia irányítása alatt, jól is nyúlt bele a meccsbe, tényleg szép munka volt tőlük. Még ha alárendelt szerepből is hozták ezt le, mert azért ők se játszottak olyan jól. Mondjuk kérdés, hogy egy jó MSN ellen mire mentek volna, de az ő játékuk is kellett ahhoz, hogy ilyen gyengék legyenek a srácok, ez nem csak az utazás műve volt.. Na mindegy, túl kell lépni ezen a meccsen, majd kedden lehet javítani részünkről.
na0421 írta:Én nem vagyok egy gyakori fórumozó de…megálmodtam hogy 2-1 lesz a Realnak. Ritkán álmodok meg meccset, de akkor mindig eltalálom. Szóval bocsi, az én hibám.
Legközelebb aludj vissza addig, amíg 3-2 nem lesz ide.. :mrgreen:
Avatar
Kash
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1960
Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
Tartózkodási hely: Dél-kelet

2016.04.03. 10:09:46

Egyet aludva a tegnap estére -és rendkívül rosszkedvűen kellve...- eljutottam arra a következtetésre, hogy nem is játszottunk rosszul. Háromszor passzoltunk rosszul, a Madrid pedig csak 3x tudott veszélyeztetni az egész meccsen -Benzema helyzetét nem figyelembe véve, amikor kapufölé rúgta- Nagyon meg kell becsülnie a Madridnak ezt a győzelmet, mert az MSN nem lesz többet ennyire tompa, valamiért ez a válogatott szünet őket készítette ki a legjobban, talán mert ők utaztak a legmesszebbre.
Én azt mondom ebből a meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, sztem ők is szégyenlik magukat, remélem tanultak a tegnap estéből.
Kép
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2016.04.03. 09:01:45

De azért az nagy hülyeség, hogy ezzel nagy lökést adtunk neki, ők mindig felszívják magukat ellenünk, kivéve, amikor 3-nál több gólt lövünk nekik, de olyankor mi vagyunk jók, és nem ők rosszal...Szerintem a Real már a következő meccsén szenvedni fog, ahogy egész évben, semmi sem változik, ahogy nálunk sem, remélem Enrique leszídja őket.
Szerintem meg nem csak erre a meccsre szívtak fel magukat, már a Sevilla elleni gálájuk is elég meggyőző volt. Ne feledjük, tavaly végig nagyon komoly riválisok voltak, aztán jött Benitez, aki borzasztóan lehúzta őket. Zidane-ról még korai lenne véleményt mondani, de az kb. már a kinevezésénél garantálható volt, hogy a pincérnél csak jobb lehet.
Casemiro játszatása nagyon okos döntés. A galaktikus Real is rácseszett már, hogy Makelele eladásával vkp. nélkül erőltették a dolgukat, erre kb. egy évtizeddel később eljátszották ugyanezt. :lol: Én azért helyükben megerősítenem a posztot, Casemiro nem rossz, de vannak nála jobbak. Nekünk kb. 2004 óta mindig klasszis ember oldotta meg a posztot.
Avatar
P.U.Y.O.L.
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2814
Csatlakozott: 2010.01.22. 10:47:15
Tartózkodási hely: Irgumburg

2016.04.03. 08:49:25

Megérdemli a gratulációt a Madrid. Nagyot küzdöttek és teljesen alárendelt pozícióból tudtak váltani, amikor szükség volt rá.

Piqué góljáig teljesen kontroll alatt tartottuk az egész meccset, a gólok ugyan hiányoztak, de a Realnak nemhogy komoly helyzete nem volt, de többnyire át se tudtak jönni a mi térfelünkre. Abszolút domináltunk. A vezető gól után jött hamar az egyenlítés, mégis úgy játszottunk, mintha teljesen jó lenne az 1-1 (szépen megemlékeztünk Cruyffról... :( ) és elveszett az intenzitás. Nem reagáltunk megfelelően. Innentől kezdve meg egyértelműen a Real volt jobb és meg is érdemelték a győzelmet. Bale gólja teljesen szabályos volt, mint ahogy Ramos kiszórása is már bőven érett. A bíró bár nem vezette tökéletesen a meccset, de számunkra nem befolyásolta döntően a meccs képét.

Többen írtátok, hogy kik játszottak rosszul. Az én megítélésem szerint az első gólig csak Suárez volt halovány, mindenki más teljesen rendben volt. A védelmet illetően különösen jó volt látni, hogy Alba egyedül levette Balet, míg a túloldalon vagy Alves vagy Piqué szintén 1 az 1-ben szerelte Ronaldot, ki se kellett váltani a két szélsőre, míg Benzemáig el se jutott a labda. A kp. is remekül dolgozott, Rakitic cseréje sajnos időszerű volt. Elfáradt, rengeteget futott, ráadásul volt már egy sárgája, plusz kisebb sérülésből jött ő is. Nem ezen ment el, akármennyire is hangoztatta a kommentátor. :D A csatársorunk nyilván haloványabb volt, hiszen gólt se rúgtak, de a legnagyobb probléma az volt, hogy szinte csak Suárezre jött ki a befejező szerep és ő nem fogott ki jó napot, pedig a helyzeteink megvoltak.

Nagy kár hogy nem jött össze legalább a döntetlen, de most még időben jött ez a pofon. Vége a veretlenségnek, vissza lehet venni az arcból és jöhet a BL párharc!
Zozzy 5
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8563
Csatlakozott: 2006.11.04. 10:20:50
Tartózkodási hely: Debrecen

2016.04.03. 08:08:56

szerintem megérdemelte a real, jól játszottak. felmérték, hogy mit kell ma csinálni és azt egységesen véghez is vitték. ellentétben velünk, nem tudom mi mit akartunk tegnap. azt sem értem, hogy a középpályát direkt adtuk-e fel ennyire látványosan, vagy annyiról volt szó többek között, hogy az msn-ből senkinek nem volt kedve még a félpályáig sem visszajönni. az viszont biztos, hogy semmit nem láttunk abból, hogy az msn 1-1be tudjon kerülni valamelyik real játékossal egy jól szervezett csapatvédekezés és labdaszerzés után. embereink 20 méterekre egymástól, ostoba labdaeladások, vezetés után is fejjel a falnak, semmi visszaállás, visszazárás, vagy valami. teljesen abszurd volt, hogy a realnak gyakorlatilag 10ből 10szer volt felkínálva, hogy átrohanjanak a középpályánkon és 1-1be legyenek a védőkkel. szóval gőzöm nincs mit akartunk, és az, hogy emberelőnyben 1-1nél (egy meg nem adott szabályos real gól után) még képesek vagyunk otthon kikapni, az sztem jól illusztrálja azt, hogy mennyire voltunk képben tegnap. na mind1, majd valami nálam jobban hozzáértő ember biztos kielemzi ezt majd, meg is fogom nézni, mert tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi történt tegnap, tök abszurd volt. legutóbb még talán a lejtmenetben lévő Rijkaard csapattól láttam olyasmit, mint tegnap.

szerencsére viszonylag nagy előnyünk maradt így is, meg amúgy ki is lehet kapni a realtól, de ennyire buta, szervezetlen, mindenféle egységet és csapatvédekezést nélkülöző játékot jó lenne többet nem produkálni. most belefért, meg ott van tényleg az, hogy fáradtak voltak, időzóna, 10 pont előny, hétköznap BL...szóval lehet mivel magyarázni, jogos, is (bár én azért azt gondolom, hogy legalább 1-1nél emberelőnyben annyira vissza lehetett volna futkosni időzónaváltás után is, hogy ne kapjunk ki, mind1), csak egy 2. ilyen nem fér bele.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2016.04.03. 06:01:30

A Real évekre megtalálta az edzőjét.
Avatar
Kash
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1960
Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
Tartózkodási hely: Dél-kelet

2016.04.03. 01:36:42

Második félidőben a gól után történt valami, ennyire látványosan nem szoktunk alábbhagyni, teljesen lejátszottak minket az utolsó 20 percben, rossz volt nézni.
De azért az nagy hülyeség, hogy ezzel nagy lökést adtunk neki, ők mindig felszívják magukat ellenünk, kivéve, amikor 3-nál több gólt lövünk nekik, de olyankor mi vagyunk jók, és nem ők rosszal...Szerintem a Real már a következő meccsén szenvedni fog, ahogy egész évben, semmi sem változik, ahogy nálunk sem, remélem Enrique leszídja őket.
Kép
na0421
Barça B
Hozzászólások: 81
Csatlakozott: 2012.02.11. 22:04:42

2016.04.02. 23:51:34

Én nem vagyok egy gyakori fórumozó de…megálmodtam hogy 2-1 lesz a Realnak. Ritkán álmodok meg meccset, de akkor mindig eltalálom. Szóval bocsi, az én hibám. Viszont…
Nem igazán érdekelt ez a mai cucc. Emberek minimum 3 meccs volt az előnyünk, hátra van 7 forduló (így is). Ez a bajnokság régóta a miénk. Értem hogy szegény Cruyff meghalt és tisztelegni kellett volna az emlékének, de sztem ez a "rangadó" volt a leginkább érdektelen a következő 1,5 hónapból. És mintha ezt a srácok is így látták volna. Még ha „gyalázatos” is: ti melyik meccsen akartok? Amelyiknek szinte semmi jelentősége (mai), vagy pihentek arra, amelyik kupáról is dönt (kedd)? Nem akarom lenézni a Realt, de ha ma akarunk, nyerünk. Nem akartunk. Gondolom mert igazi esemény is lesz 3 nap múlva.
Ők akartak. Mert nekik gyakorlatilag ez az év arról szól, hogy ahol lehet, alázzanak, és bizonyítsák, hogy de „ők a Real Madrid”. Ez teljesen érthető.
Részünkről ha az Atletico ellen sem megy kétszer, akkor lehet szidni itt a népet, de tényleg tegye fel a kezét, aki nem azt látta fiainkon (főleg a második félidőben, főleg az MSN-nél) hogy tök mindegy nekik.. mert én ezt láttam…Remélem ennek fényében kedden odarakják magukat, és eldöntik a továbbjutást. Ha nem, mehetnek a fenébe a mai teljesítményükkel együtt. De egyébként.. én teszek a maira, nem oszt, nem szoroz... :D
tibor1158
Barça B
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: 2008.10.27. 11:37:22

2016.04.02. 23:45:46

csúnyán fogalmazva szegény Cruyff forog a sírjában, hogy így emlékeztek meg róla. :( bízok benne ez a 7 pont kitart a bajnokság végéig.
Yokozuna
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1635
Csatlakozott: 2008.11.22. 18:54:18

2016.04.02. 23:40:32

Johan emléke, veretlenségi sorozat, nagy fogadkozás, minden oda.
Azt nem értem, mi a baj Ardával? Talán miatta kaptunk ki? Milyen volt Iniesta, Neymar, Suarez, Alba és Bravo? Nem őket kellett volna lecserélni?
tibor1158
Barça B
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: 2008.10.27. 11:37:22

2016.04.02. 23:37:45

Nem nagyon értem, hogy emberelőnyben miért nem esünk neki az ellenfélnek? Ramos ámokfutását legalább 30-35 perccel korábban meg kellett volna állítani. Pepe is már régen lezuhanyozhatott volna. 7 pontra fogyott az előnyünk, de ennek a meccsnek ébresztőként kell hatnia! BL mérkőzésen ez nem lesz elég. Piqué gólja szép volt. Ezek után (nem lebecsülve Bravo teljesítményét) ter Stegen is kaphatna bajnoki mérkőzésen lehetőséget. Gratulálok, nehéz meccsek vannak a csapat mögött, sajnos lezárult a veretlenségi sorozat. Előre Fiúk , Kupa-BL-Bajnokság!
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2016.04.02. 23:29:48

LG írta:
Egyébként tökre meglepett, hogy CR-nek ez már a 16. gólja volt Klasszikusokon. :shock: Nekem tökre úgy rémlik, hogy gyenge szokott lenni ellenünk.

gyenge is, de a helyzeteket berugdossa általában ellenünk.
Főleg ilyen asszisztálások mellett #-o
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2016.04.02. 23:21:43

Szuszimester írta:
Attól tartok, nagy pofonnak fogják ezt most megélni a srácok (az is volt), nagyon szorítani kell nekik, hogy kijöjjenek ebből az ütésből, mert erre rámehet a bajnokság és a BL is... és az ATM ezek után fog hinni abban, hogy kiverhetnek minket...
Ezektől mondjuk nem tartok. Ha akkora tragédiának fognák fel a vereséget, akkor talán egy kicsit többet tettek volna érte, hogy elkerüljük. Szóval szerintem gyorsan túl fogják tenni magukat rajta. A bajnokság elvesztésére esélyt sem látok, az Atleticotol meg akkor sem tartanék kevésbé, ha ma simán nyerünk. Sőt, talán jobb is lesz, hogy szerényebben állunk hozzá a párharchoz.

Egyébként tökre meglepett, hogy CR-nek ez már a 16. gólja volt Klasszikusokon. :shock: Nekem tökre úgy rémlik, hogy gyenge szokott lenni ellenünk.
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2016.04.02. 23:16:51

Szuszimester írta:Én csak Cruyff miatt sajnálom ezt a meccset, de azért nagyon... :(

Attól tartok, nagy pofonnak fogják ezt most megélni a srácok (az is volt), nagyon szorítani kell nekik, hogy kijöjjenek ebből az ütésből, mert erre rámehet a bajnokság és a BL is... és az ATM ezek után fog hinni abban, hogy kiverhetnek minket...
Azért nem mindig játszunk ilyen gyengén. Az első félidő még oké is volt. De ez a második
Avatar
Szuszimester
Jugador del Barça
Hozzászólások: 100
Csatlakozott: 2007.06.25. 19:55:16
Tartózkodási hely: Balassagyarmat

2016.04.02. 23:08:58

Én csak Cruyff miatt sajnálom ezt a meccset, de azért nagyon... :(

Attól tartok, nagy pofonnak fogják ezt most megélni a srácok (az is volt), nagyon szorítani kell nekik, hogy kijöjjenek ebből az ütésből, mert erre rámehet a bajnokság és a BL is... és az ATM ezek után fog hinni abban, hogy kiverhetnek minket...
Szuszimester
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2016.04.02. 23:02:01

MessiNeymarSuarez írta:Sajnos ezzel vissza hoztuk a Real önbizalmát, ès adtunk nekik egy jo nagy lökést...
Lehet, de a bajnokságra már igy sincs esélyük, a BL-ben meg szerintem akkor sem zuhantak volna össze, ha esetleg kikapnak. A Wolfsburg ellen akkor is lett volna lehetőségük önbizalmat szerezni...
Alves, Piqué nagyon jól játszott. Aki ma gyenge volt az Neymar.
A végén azért ők sem álltak a helyzet magaslatán. Neymarnál meg Messi vagy Suarez sem vot jobb, sőt, utóbbi bőven alul is múlta.
A döntetlen igazságosabb lett volna.
Én azt mondom nem. Ma vereséget érdemeltünk, ennyire a végére nem szabad szétesni.
- innentől Zidane lesz az isten
- a játékosokra azt mondják, hogy látni a fejlődést
- CR arca még nagyobb lesz
- röhöghetnek, hogy ők szakították meg a veretlenségi sorozatunkat
Igen, de ha nem nyernek semmit, azaz az ő esetükben BL-t, akkor ezt mind a hajukra kenhetik. Ha meg megnyerik, akkor jogosan lesz Zidane isten, jogos lesz a fejlődés, CR arca és a röhögés.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára LG 2016.04.02. 23:09:18-kor.
Avatar
zola8787
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3717
Csatlakozott: 2009.03.01. 20:08:51

2016.04.02. 22:57:44

Messi, Suárez és Arda Turan 0.

Arda: egy amatőr focista is beállhatott volna, ezt a teljesítményt hozta volna.

Suárez: a labdát sem tudta levenni és ez mostanában nem az első, fut ő, nincs ezzel gond, harcol, de ha nem jönnek a gólok sem elő kell venni.

Végére hagytam a kedvencemet: Messi. Remélem lesz statisztika arról, hogy hány csele sikerült, kb 20 %. Vicces volt amikor mutatták a végén és le sem izzadt. Továbbra is isten király a srác, de undorítónak tartom, hogy a neve miatt mindig játszania kell, azért egy Real ellen legalább próbálkozzon már futni.

A meccs embere egyértelműen Rakitic. Gondolom elfáradt, nagyon remélem, hogy ezért cserélték és nem azért, mert a nagy sztárjainkat nem lehet lecserélni. Elképesztő középpályás, sokat nyertünk vele. Cseréje után a középpályánk átjáró ház volt.

Kikaptunk hazai pályán a Real ellen:

- innentől Zidane lesz az isten
- a játékosokra azt mondják, hogy látni a fejlődést
- CR arca még nagyobb lesz
- röhöghetnek, hogy ők szakították meg a veretlenségi sorozatunkat
Avatar
brownieheaven
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 472
Csatlakozott: 2014.08.04. 14:08:04
Tartózkodási hely: München

2016.04.02. 22:53:33

Eddig nem akartam, de kapjuk meg a továbbjutás után a Realt a BL-ben könyörgöm, kapjuk meg őket a BL-ben!!!!
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2016.04.02. 22:53:08

Pár gondolat a meccsről!

Szerintem az első félidőben nagyon jók voltunk a Realhoz képest.
A másodikban már nem.

Alves, Piqué nagyon jól játszott. Aki ma gyenge volt az Neymar.

Suarez hihetetlenül tud lefordulni.

Rakitic elfáradhatott vagy sérülés miatt jött le.

A biróról nem volt könnyű meccse, hát látszott fújt ide is meg oda is.

A döntetlen igazságosabb lett volna.
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10071
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2016.04.02. 22:47:19

Sajnos ezzel vissza hoztuk a Real önbizalmát, ès adtunk nekik egy jo nagy lökést...
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2016.04.02. 22:45:10

LG írta:
palesz77 írta:Real kezdo: Navas; Carvajal-Ramos-Pepe-Marcelo; Modric-Kroos-Casemiro; BBC

Zidane nem volt hulye, Casemiro kezd. Remelem azert megfogjuk oket kozepen, akkor meg kellene hogy legyen - ha belojuk a helyzeteink..
Jó kezdőt választott Zidane.
Középpályán tényleg sok fog múlni, a támadó szekciónk azért erősebb, Ronaldo inkább a kis csapatok ellen tündököl, ellenünk ritkán játszik jól. Bale is többnyire felejtős szokott lenni, legveszélyesebb emberük Benzema lehet, de ő sincs élete formájában.
Ezt benéztem sajnos, ma a mi támadóink voltak gyengék, náluk meg kettő gólt lőtt, és szvsz Bale-ét is meg kellett volna adni. Mondjuk a meccs 2/3-ban Ronaldo kb. mindent elrontott, amit el lehetett, de a végén klasszishoz méltóan villant.

Ramos meg egy idióta. 2 éve már elment a Realnak egy klasszikus a hülyeségén, azzal akkor ki is szálltak a bajnoki címert folyó harcból. Ma megint csak nem rajta múlott a dolog, de a többiek megmentették a seggét, na meg előtte a játékvezető...
Rakéta elfáradt előtte is kezdett szétesni a Kp. Csalódott vagyok, mert több volt ebben, de megérdemelte a Rm, akarták és meglett.
Nem élete meccse volt ez tény, de vele még mindig stabilabb volt a kp. Mondjuk sárgás volt, valahol érthető, hogy ő jött le, de Arda a helyére kész csőd volt. Eddig eléggé befürödtünk a törökkel. :(
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19486
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2016.04.02. 22:40:41

Rakéta elfáradt előtte is kezdett szétesni a Kp. Csalódott vagyok, mert több volt ebben, de megérdemelte a Rm, akarták és meglett.
Kép
Kép
Kép
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1784
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
Tartózkodási hely: Pécs

2016.04.02. 22:36:43

Ma jobb, vagy inkább élesebb,akaratosabb volt a Real,az a mi szégyenünk,hogy ezzel a játékkal elvertek minket. Grat nekik,de remélem idén is trófea nélkül maradnak. :D
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Lionel Kicsi Messi
Capitá del Barça
Hozzászólások: 988
Csatlakozott: 2007.12.28. 12:51:09
Tartózkodási hely: Kaposvár

2016.04.02. 22:34:16

Lehet, hogy az MSN ritka gyenge napot fogott ki, de az is biztos, hogy LE nem nézte a meccset, vagy én nem tudom, de hogy Rakiticet minek cserélte le, ezt nem igazán értem :?: #-o
Kép
Válasz küldése