Oldal: 8 / 1678

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 19:19:16
Szerző: Peter
Ebben a mai meccsben szerintem benne volt a teljes szezonra jellemző valamennyi jelenleg aktuális tulajdonságunk. Erősségünk is látszott, ahogyan a gyengeségünk is kidomborodott, szóval minden.
Alakul a csapat, ez kétségtelen, de egy ilyen éles, komoly meccs győzelméhez jelenleg ennél többre van szükség.

- elfogy az erőnlént 45-50-60 perc után, amivel együtt tompul a koncentráció, előjönnek a hibák, elveszik a szervezettség, kicsúszik a kezünkből az irányítás lehetősége is.

- középpálya továbbra is a leggyengébb láncszem, ilyen meccshez nincsenek megfelelő cserék.
(de Jong és Pedri együttes hiányában biztosan)

Minden benne volt a mai meccsben, ami útmutatót ad(hat) a továbbiakhoz. Semmi földöntúli esemény nem történt, minden adott ahhoz, hogy tavaszig ezeken változtassunk és az ilyen meccsekre erősebbek legyünk.

A top csapatok ellen azzal semmire sem jut senki, így mi sem, ha 50-60 percig jobbak vagyunk. Annyira ugyanis nem vagyunk jobbak, hogy ennyi idő alatt képesek legyünk lezárni egy ilyen meccset.

Azon lehet vitatkozni, hogy jobb csapat a Real vagy sem de azon egy pillanatig sem, hogy mindenképpen erősebb csapat. Fizikálisan kifogástalanok, amivel együtt jár, hogy koncentrációval avagy mentálisan az ilyen meccseiken az ellenfelük fölé tudnak kerekedni.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 18:50:21
Szerző: Kovbal88
Cseri írta:
2023.10.28. 18:20:40
Cseri írta:
2023.10.27. 18:58:46
Szerintem simán kikapunk,de ne legyen igazam. Ha az elején gólt kapunk, le is főtt.Ez a védelem nem olyan,mint tavaly,még,ha mi találnánk is egy gólt, -többet nem érzek most a csapatban-,nem tudjuk megtartani az elönyt. A középpályán dőlnek el a meccsek,és ők ott jelenleg jobbak. Ezektől függetlenül,drukkolok,hogy üssük őket!
Ennyit értek a focihoz. :) Sima kikapástól messze volt szerencsére,sőt. Ezt be kellett volna húzni! Kb.20 percet leszámítva a mi meccsünk volt. Ennyit számít,hogy Kamanindzsa jön be az egyik oldalon,vagy Romeu. Egyik se számítana,ha belőttük volna,amit be kell. Tovább kell menni, semmi tragédia nem történt,de így kikapni...
Sajnálom, hogy nem nyertük. A döntetlen igazságosabb lett volna, de most ez van. Tavaly pont fordítva volt, ők voltak a jobbak és mi nyertünk

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 18:20:40
Szerző: Cseri
Cseri írta:
2023.10.27. 18:58:46
Szerintem simán kikapunk,de ne legyen igazam. Ha az elején gólt kapunk, le is főtt.Ez a védelem nem olyan,mint tavaly,még,ha mi találnánk is egy gólt, -többet nem érzek most a csapatban-,nem tudjuk megtartani az elönyt. A középpályán dőlnek el a meccsek,és ők ott jelenleg jobbak. Ezektől függetlenül,drukkolok,hogy üssük őket!
Ennyit értek a focihoz. :) Sima kikapástól messze volt szerencsére,sőt. Ezt be kellett volna húzni! Kb.20 percet leszámítva a mi meccsünk volt. Ennyit számít,hogy Kamanindzsa jön be az egyik oldalon,vagy Romeu. Egyik se számítana,ha belőttük volna,amit be kell. Tovább kell menni, semmi tragédia nem történt,de így kikapni...

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 18:19:25
Szerző: daffy
2 malac gól+egy nagy lövés. Nekem ezek a meccsek már kevesek a szórakozáshoz,élvezethez. 1-1 angol meccs sokkal jobb számomra. Bellingham klasszis,aranylabda top 1-3 is lehet egyszer.
Vini egy féreg. Szégyen,hogy ilyenek a pályára kerülnek,az meg főleg,hogy top szinten. Azonnal lapát..

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 14:58:58
Szerző: kmb
22-23 ban én úgy emlékszem hogy 4 et nyertünk a Real ellen.Elöször nyáron Amerika,aztán szuperkupa,Spanyol kupa majd végül a bajnoki.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 14:12:03
Szerző: Deluigi
Yamal gollal nyerunk

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 13:05:37
Szerző: Fernando
Szerintem ma ez a középpályán fog eldolni. Ha sokat szorakozunk és nem tudjuk stabilan kihozni a labdákat és ezekkel helyzeteket ajándékozunk a Realnak, azt ki fogjak használni. Ezt leszamitva Szerintem x-szagú a meccs, lesz helyzet itt is ott is. Ez a tippem: 1-1.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 12:32:18
Szerző: csababarca
Még hiányzókkal is egy X-et szerintem el lehet várni a csapattól, aztán meglátjuk.
Ezeken a meccseken általában jól teljesítünk, és sokan ilyenkor extra motiváltak.

Real se olyan vérmes idén mint az elmúlt években, de szépen hozzák azért a meccseiket.

Szóval egy 1-1el én ki is egyeznék, csak azt nem akarom látni, hogy ott vagyunk helyzetben és elrontjuk ezeket rendre, vagy a védelem bakizik súlyosat.
Ha ezek nem lesznek meg, akkor elégedett leszek.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 12:17:30
Szerző: Andris
Megvan a hivatalos lista - Koundé, Raphi és Lewa a keretben.
A fontosabbak, azaz a legjobb és leglabdabiztosabb középpályásaink (Frenkie, Pedri) viszont nincsenek keretben. Nem bánom, hogy így van, de azért így messze leszünk a potenciálunktól.
Feltételezem amúgy, hogy Koundéval nem kockáztatunk majd, a többiekkel szerintem eleve nem vállalunk nagy kockázatot, ha worst case rásérülnek és kiesnének még további hónapokra, akkor is elevickélnénk.
Ettől függetlenül nem tudom, milyen fizikális állapotban lehetnek.

Még kerek 4 óra. Nem fogadnék rá, hogy bármi keresnivalónk lesz ezen a meccsen, most hogy hivatalos a keret, már még kevésbé. De nem is várom el, hogy versnyben legyünk, azt max a 19 fős teljes és még úgy is sovány keretünkkel várnám.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 11:33:35
Szerző: Bob_Marley
Én azért bizakodó vagyok,jó a csapategység és ez sokat jelenthet. A védelemmel vannak gondjaink,engem inkább ez aggaszt,alig van meccs amit lehozunk hátul gól nélkül. Remélem most sikerül az már biztos egy pont :)

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.28. 09:35:12
Szerző: Rivaldo11
Ha jól emlékszem, az utóbbi időben csak akkor tudtak nyerni, mikor szintén nagyon tartalékosak voltunk a sérültek miatt. Nem is nagyon erőltetném most a félsérült emberkék játékát, legrosszabb esetben lesz 4 pont hátrányunk, ami simán ledolgozható. Fontosabb a mai pontoknál, hogy teljesen felépüljenek Pedriék, ez esetben simán lefaragható a hatrany. Játszanak a fiatalok, nyomás nélkül.
Legjobb kezdőnkkel kérdés nélkül levernénk őket.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 23:22:25
Szerző: bence0330
Leon írta:
2023.10.27. 21:10:38
Mivel nálunk egy gyakorlatilag B csapat lesz szerintem így a Madridon lesz a nyomás.
Bízom benne, hogy vagy emiatt elizgulják, hogy nem akarnak beégni a "gyerekek" ellen vagy pedig nem veszik komolyan az ifistákat és emitt lesz nekik bukfenc. :)
Na persze ha a szokásos gép üzemmódban lesznek akkor lehet megint térdelünk.
Xavinak/nekünk meg előre is meg van a kifogás: A tartalékos csapat miatt kaptunk ki VAGY akkora királyok vagyunk, hogy ilyen roncs állapotban is nyerni tudtunk.
Ezen a vonalon ki lehetne állni egy fullos hátvédsor + Fermin-Gavi-Gündogan + Felix-Guiu-Yamal sorral, akkor azért remegnének kicsit a madridi lábak. :D És az a durva, hogy ez a sor még nem is lenne automatikus garancia a buktára, még ha nyilván ők is lennének az esélyesebbek. De még ebben a sorban is van minőség.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 23:10:57
Szerző: Rdinho10
Siman raknam a kezdobe Fermint,tokos gyereknek tunik.Ha Csuhamoni kezd a realban ot is meglehet enni egy hajtos kp val.Canceloval nem kiserleteznek a kpn,ragadjon ra a jobbosra es ne kolbaszoljon.Sebessegben sztem felveszi a versenyt Vinivel.Egy Balde-Chris-Araujo-Canceloval jonak kene lennunk hatul..

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 22:46:35
Szerző: FCBsteve
davi10 írta:
2023.10.26. 22:56:17
torotam írta:
2023.10.26. 21:13:41
A Madrid ismét el tudja hozni a "gálakezdőjét", a kapusukon kívül ha jól tudom nincs komoly hiányzójuk, mialatt minket komolyan megtizedeltek a sérülések.
Militao nincs, illetve a hétközi meccset Joselu is kihagyta, azért Ő is jobban teljesít, mint sokan várták.
Plusz trgnap Bellingham-et is lehozták, a lágyékában volt discomfort, de az talán semmi komoly. Szerintem ha őt valahogy hatástalanítani tudjuk akkor nagy baj nem lehet. Viszont Ő nem klasszikus 9-es vagy szélső, talán tényleg érdemes 3 belső védőt felrakni, ahonnan 1 folyamatosan vele foglalkozik, és maradnak hátul középen ketten, ha Ő elkószál. Alapesetben FDJ-ra rá lehetne bízni, de Oriol erre alkalmatlan, Gavi-ban meg nem bízom, hogy ne állíttatná ki magát.
Most kell Christensen-t vkp poziban kipróbálni, Romeu helyett - adna stabilitást hátul... 😉

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 21:21:18
Szerző: Chino
Rdinho10 írta:
2023.10.27. 20:29:46
Szerencsere az o vedelmuk sem tul acelos,ezert a kezdo kozeleben nem akarom latni Torrest mert egy zsak helyzet is keves lesz neki a golhoz.
Nalam: Felix-Lewa(ha birja)-Yamal(Raphinha) kezdene.Kozepen pedig Gavi-Gundogan-Fermin.Fermin legalabb mer kapuraloni(egyenlore).
Lenne kpn 2 piocank akik birjak a tempot.Cancelot pedig ra kell ragasztani Vinire.Ha Cama lesz a balhatved,Yamal megtudna forgatni sztem,Mendy hatrafele beton,elore vak.
Én is ezen a kp-n gondolkodtam, mint lehetséges és talán legjobb stratégia. Fermin így szabadabban lenne, mintha egy egy fős vkp 4-3-3-ban állnánk fel, Gavi és a német pedig többször játszottak már dupla pivotban és jól működött.
A Sporton volt egy cikk, amiben azt írták, hogy Cancelot Xavi középen próbálgatta, hasonló pozícióban, mint anno Gavi. Így tud támadni és besegíteni a védekezésbe középen, Araujo pedig megkapja a jobb szélt. Romeut viszont nem akarom a kezdő közelében látni.

Az bőven túlzás, hogy Mendy hátrafelé beton, Camavinga sokkal stabilabb pont. Carvajal sem a legélesebb kés a fiókban, de a bal oldal még instabilabb. Felix is kulcs lesz, reméljük nem a szerdai formáját hozza hanem visszatalál a korább teljesítményéhez. Ki lehet használni, hogy Carvajal nem túl gyors már és sokszor fent ragad. Baldéval itt lehet kersnivalónk.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 21:17:35
Szerző: Rdinho10
En nem esek hasra ettol a realtol..Ha Bellinghamet kikapcsoljuk(Vini sztem nincs formaban) megy az erolkodes,legalabbis a legtobb meccsen ez volt.Vedelmuk nekik sem olyan beton iden.Plussz ellenunk mindig van bennuk egy para.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 21:10:38
Szerző: Leon
Mivel nálunk egy gyakorlatilag B csapat lesz szerintem így a Madridon lesz a nyomás.
Bízom benne, hogy vagy emiatt elizgulják, hogy nem akarnak beégni a "gyerekek" ellen vagy pedig nem veszik komolyan az ifistákat és emitt lesz nekik bukfenc. :)
Na persze ha a szokásos gép üzemmódban lesznek akkor lehet megint térdelünk.
Xavinak/nekünk meg előre is meg van a kifogás: A tartalékos csapat miatt kaptunk ki VAGY akkora királyok vagyunk, hogy ilyen roncs állapotban is nyerni tudtunk.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 20:29:46
Szerző: Rdinho10
Szerencsere az o vedelmuk sem tul acelos,ezert a kezdo kozeleben nem akarom latni Torrest mert egy zsak helyzet is keves lesz neki a golhoz.
Nalam: Felix-Lewa(ha birja)-Yamal(Raphinha) kezdene.Kozepen pedig Gavi-Gundogan-Fermin.Fermin legalabb mer kapuraloni(egyenlore).
Lenne kpn 2 piocank akik birjak a tempot.Cancelot pedig ra kell ragasztani Vinire.Ha Cama lesz a balhatved,Yamal megtudna forgatni sztem,Mendy hatrafele beton,elore vak.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 18:58:46
Szerző: Cseri
Szerintem simán kikapunk,de ne legyen igazam. Ha az elején gólt kapunk, le is főtt.Ez a védelem nem olyan,mint tavaly,még,ha mi találnánk is egy gólt, -többet nem érzek most a csapatban-,nem tudjuk megtartani az elönyt. A középpályán dőlnek el a meccsek,és ők ott jelenleg jobbak. Ezektől függetlenül,drukkolok,hogy üssük őket!

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 17:48:04
Szerző: Peter
Nálam ez minden tekintetben egy felmérő lesz, bármilyen összeállításban is lépünk pályára.
Koncentráció és erőnlét tekintetében érdekel leginkább, hogy jelenleg, hogyan is állunk a Realhoz viszonyítva még akkor is, ha ez nyilván egy adott "pillanatra" vonatkozik.
Kiváncsi vagyok, hogyan vagyunk jelenleg képesek reagálni egy valóban éles meccsre, egy ehhez méltó ellenféllel szemben.
Koncentráció, szervezettség, élesség, fizikai erőnlét megfelelő egyvelegére mindenképp szükség lesz.
Az eredmény önmagában engem nem különösebben érdekel jelenleg.
Szerintem a körülményekhez képest a megfelelő úton járunk, ezért talán nekünk kevesebb a veszítenivalónk is jelenleg.
Örömmel néznék egy Alonso és Romeu nélküli Barcát valamint Gündogan tarsolyából némi extrát.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 16:37:59
Szerző: drobika
Az egész azon fog múlni, hogy Vinit és Bellinghamet le tudjuk e venni a pályáról.
Ezt pedig szerintem csak bélyeg módszerrel lehet. Át sem szabad vegyék a labdát zavartalanul...Nem szabad egy-egyezni hagyni őket futtából.
Ha pedig -en hozzák egy ellen a labdát, mert fent elvesztettük, akkor vége is. És ezt egyértelműen taktikai hibának kell tartani, nem lehet sérültekre fogni. Megvan a jobbhátvédünk és a középhátvédünk is, tegyék a dolgukat!
Ha ezt le tudjuk hozni, akkor még a fiatalokkal is van esélyünk egy jó eredményre, de ha ki is kapunk, akkor sem a saját hülyeségünk miatt.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 16:10:10
Szerző: Messa
recrea írta:
2023.10.27. 14:56:02
Szerintem nekünk De Jong a legfontosabb, aztán Lewa a neve miatt is, meg gondolom nem túl kellemes ellene védekezni.
Cancelo is képes leszedni Vinit, ha az lesz a feladata és tartja is, nem bóklászik mindenfelé. Ez esetben elé egy támadó szélső kell, Yamal vagy Raph….ja, ott van még FT is, őt elfelejtettem.
Én is így gondolom, De Jong abszolút az alfája és omegája lett a csapatjátékunknak, marha nagy lyuk van a középpályánkon mióta ő kiesett, kicsit az egész csapat megbénult azóta. Hatalmas erősítés lenne, de nehéz elképzelnem hogy játszani tud, pár napja még járógipsz vagy ilyen rögzítő cucc volt a lábán.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 14:56:02
Szerző: recrea
Szerintem nekünk De Jong a legfontosabb, aztán Lewa a neve miatt is, meg gondolom nem túl kellemes ellene védekezni.
Cancelo is képes leszedni Vinit, ha az lesz a feladata és tartja is, nem bóklászik mindenfelé. Ez esetben elé egy támadó szélső kell, Yamal vagy Raph….ja, ott van még FT is, őt elfelejtettem.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 14:03:51
Szerző: Chino
Andris írta:
2023.10.27. 11:53:47
A Mundo szerint minden sérültünk (kivéve Robertot) a csapattal edzett. :roll:

Hogy ez mit jelent, és mire jó, azt mondjuk nem tudom.

Szerk: a csapattal kezdték az edzést, és majd kiderül, hogy ki hogy fejezi be.....
Koundé és Pedri csak könnyített edzésmunkát végzett és nem is fejezték be, előreláthatólag a Soci ellen már padon ülhetnek, de inkább a Bl van megcélozva, főleg Koundé számára.
A francia nagyon fog hiányozni, lehetett volna Chris-szel középen, Araujo pedig a jobboson, Cancelot pedig feljebb tolni. A dán és Inigo duó azért nem egy életbiztosítás.

Raphinhának és Lewandowskinak inkább max. egy félidőt jósolnak, hiába kell védekezésben a brazil stb., de még épp hogy felépült, pár edzés van a lábában, ez biztosan meglátszana a teljesítményén is.
Lewynél ezt annyira nem látom vészesnek. Talán a legjobb egy Felix-Lewandowski-FT támadósor lehetne. Aztán a brazil vagy Yamal mehetne cserének az aktuális állástól függően. A kissrác meg lett már terhelve, jobb lenne ha padozna plusz egy ilyen derbire nem hiszem hogy készen áll fejben. Legfeljebb a 70. perc körül beáll és hülyét csinál Mendyből. Bár sanszos, hogy Camavinga lesz a balhátvéd, nem hiszem, hogy kockáztatna Carlo.

Lehetne egy tippjátékot indítani, hogy mennyi lesz a csapat átlagéletkora a pályán. :D

Ritkán gondolom így, de most én is aláírnék egy döntetlent, jelen helyzetben inkább az a fontos, hogy tapadjunk a Realra és ne adjunk nekik előnyt, mint hogy mindent feltenni a győzelemre ezzel a kerettel.

Re: Barça vs. Real - El Clásico

Elküldve: 2023.10.27. 13:56:44
Szerző: Andris
Nekem semmilyen elvárásaim nincsenek az eredményt illetően, csak hogy hajtsák ki magukat a fiúk, tegyék oda magukat.
Nyilvánvalóan egyedül az esélytelenek nyugalma áll a mi oldalunkon, és amúgy összehasonlíthatatlan a két csapat jelenlegi állapota, iszonyatos hendikeppel fogadjuk őket.
Tőlem kikaphatunk 5-0ra is, habár ez azért valószínűtlen, ha mindenki odateszi magát.