Bajnokok Ligája & Európa Liga

Foci a Barçán kívül
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10071
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2022.07.22. 09:51:34

bence0330 írta:
2022.07.22. 01:02:58
Megnéztem az egyik legnagyobb fogadóirodán, hogy alakulnak a végső győzelmi esélyek. Az új igazolások óta már holtversenyben az 5. helyre tesznek a CFC-vel és a Reállal egy szorzóval. Csak a két nagy angol csapat, a PSG és a BM van előttünk. Ők már úgy ítélték meg, hogy tényezők vagyunk, és beléptünk a "komolyan vehető outsider" kategóriába, amiben az előző két év győztese is volt/van, szóval ez jó ómen is lehet, a CFC-s összehasonlítás meg nagyon ülhetne, amilyen hirtelen lettek a semmiből győztesek.

Nyilván totál sötét lovak vagyunk, akármilyen játékosaink is vannak, nem lehet kapásból BL-győzelmet várni ilyen versenytársak mellett, de legalább már esélytelenek nem vagyunk rá, és lehet reménykedni, hogy egy jobb adag szerencsével akár meg is történhetne. A két angol klub mondjuk szerintem kicsit elemelkedett, mert még 9-es nélkül is nagyon jók voltak, de most megszerezték a két legjobb fiatalt a posztra, és félek, hogy legyőzhetetlenek lesznek, de mondjuk nálunk van az egyedüli 9-es, aki bőven konkurál velük, szóval ki tudja.
Laportáéknak is pontosan ez a célja: Minél hamarabb visszatérni az elitbe, mindezt fenntartható és kivitelezhető módon.

A Bl győzelem soha egyik csapatnál sem lehet kötelező elvárás, a tisztes helytállás és az hogy egyenrangú ellenfelek lehessünk az viszont igen, és a mostani igazolásokkal, Xavi szisztémájával jó úton haladunk a "na bakker csak a BL-t érő hely legyen meg" és a "középcsapattá váltunk"-féle realitásból afelé hogy a projekt beérése esetén tényezők legyünk.
Emellett végre az érződik hogy épül a csapat rövid és hosszútávon is, sajnos a 2015-ös legendás csapat ott lett elrontva hogy nem gondoltunk az utánpótlásokra, csak valahogy életbe akarták tartani azt a teljesítményt aztán szép lassan összeomlott a kártyavár aminek a végterméke az lett hogy csoportkörből is kizúgunk.

Amúgy a BL-t vajon mikor nyerte meg legutoljára az előzetesen legesélyesebbnek tartott csapat? :D
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6887
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.07.22. 01:02:58

Megnéztem az egyik legnagyobb fogadóirodán, hogy alakulnak a végső győzelmi esélyek. Az új igazolások óta már holtversenyben az 5. helyre tesznek a CFC-vel és a Reállal egy szorzóval. Csak a két nagy angol csapat, a PSG és a BM van előttünk. Ők már úgy ítélték meg, hogy tényezők vagyunk, és beléptünk a "komolyan vehető outsider" kategóriába, amiben az előző két év győztese is volt/van, szóval ez jó ómen is lehet, a CFC-s összehasonlítás meg nagyon ülhetne, amilyen hirtelen lettek a semmiből győztesek.

Nyilván totál sötét lovak vagyunk, akármilyen játékosaink is vannak, nem lehet kapásból BL-győzelmet várni ilyen versenytársak mellett, de legalább már esélytelenek nem vagyunk rá, és lehet reménykedni, hogy egy jobb adag szerencsével akár meg is történhetne. A két angol klub mondjuk szerintem kicsit elemelkedett, mert még 9-es nélkül is nagyon jók voltak, de most megszerezték a két legjobb fiatalt a posztra, és félek, hogy legyőzhetetlenek lesznek, de mondjuk nálunk van az egyedüli 9-es, aki bőven konkurál velük, szóval ki tudja.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2022.05.30. 08:18:32

Kicsit későn jöttem rá, hogy ha már örömöm nincs sok a fociban 15 óta, a Real BL szereplésből legalább meg lehet szedni magsm. :D idén az elődöntő óta 120 ezer profitot fociztak össze nekem a vakok, úgyhogy hajrá.

Amúgy megérdemelték, vannak tökeik.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
drobika
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1412
Csatlakozott: 2017.10.12. 11:54:08
Tartózkodási hely: Pécs

2022.05.30. 07:20:56

Sosem leszek Madrid szurkoló, így nehéz leírni, de a sportszerűség nagyon fontos velük szemben is.
Véletlenül, nem megérdemelten nem hiszem, hogy lehet BL-t nyerni. Egy-egy meccset igen, de ha a végén odaérnek, nem lehet és szabad kifogásokat keresni.
Megérdemelten nyerték meg.
Barca szurkolóként is gratula jár érte.
Jack Napier
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 437
Csatlakozott: 2015.02.01. 16:56:53
Tartózkodási hely: Gotham City

2022.05.29. 22:37:08

bence0330 írta:
2022.05.29. 22:01:31
Jack Napier írta:
2022.05.29. 21:37:03
Húha Bence én azért átgondolnám mit írok ki egy Barca fórumra centerekkel kapcsolatban.
Meg sem említed a cigány(uruguazsó) Adam Sandlert alias Luisito Suarezt?
Jogos, hirtelen valamiért nem jutott az eszembe. :D De lényegét tekintve mindegy, Lewa világklasszis játékos szerintem simán vágna itt 30 gólt még 2 évig.
Hamarabb viszi csődbe a klubbot a bal...* vezetőség mint hogy ide elhozzanak bárkit ekkora gázsiért.
"8-szor nyertük meg a bajnokságot 11 év alatt! Nem értékeljük ezt annyira, mint amennyire kellene de az évek során majd látni fogjuk mennyire nehéz is volt ezt elérni."- Lionel Messi 2019
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6887
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.05.29. 22:01:31

Jack Napier írta:
2022.05.29. 21:37:03
Húha Bence én azért átgondolnám mit írok ki egy Barca fórumra centerekkel kapcsolatban.
Meg sem említed a cigány(uruguazsó) Adam Sandlert alias Luisito Suarezt?
Jogos, hirtelen valamiért nem jutott az eszembe. :D De lényegét tekintve mindegy, Lewa világklasszis játékos szerintem simán vágna itt 30 gólt még 2 évig.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Jack Napier
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 437
Csatlakozott: 2015.02.01. 16:56:53
Tartózkodási hely: Gotham City

2022.05.29. 21:37:03

Húha Bence én azért átgondolnám mit írok ki egy Barca fórumra centerekkel kapcsolatban.
Meg sem említed a cigány(uruguazsó) Adam Sandlert alias Luisito Suarezt?
"8-szor nyertük meg a bajnokságot 11 év alatt! Nem értékeljük ezt annyira, mint amennyire kellene de az évek során majd látni fogjuk mennyire nehéz is volt ezt elérni."- Lionel Messi 2019
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6887
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.05.29. 13:38:15

Lewa az elmúlt másfé évtized legjobb centere Ibrával és ha azt vesszük a posztjának, akkor nyilván C. Ronaldoval, azért szerintem nagyon erős túlzás őt ennyire lehúzni. És hát az, hogy Ronaldóval a legjobb válogatott lett a korában a brazil, egy csöppet múlt azon is, hogy ott Rivaldok, Ronaldinhok és egybeek rohangáltak körülötte, ha beteszed a lengyel válogatottba, nem nyernek VB-t, az tuti.
Lewa bármilyen helyzeteből bármelyik testrészéval nagy biztonsgággal lő golt, tökmindegy, Müllernek, vagy Jóskapistának hívják-e azt, aki kiszolgálja. Lewa százszor több, mint egy kirakósdarabka, aki csak akkor funkcionál, ha ez meg az teljesül... nyilván valamennyire ki kell szolgálni, az őszi Koeman meccseken ő is meghalt volna labda nélkül, de ennyi erővel minden nagy center csak egy kirakósdarabka, egyik sem fog saját tizenhatostól kapuig száguldozva sokszáz gólt termelni.

Nálunk meg amúgy nem lehet panasz a beadásokra, ki lesz szolgálva bőven, ha jön, Gaviék a belöbböléseikkel, a többiek meg szélről.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
sansz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 843
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2022.05.29. 13:03:45

torrestoni írta:
2022.05.29. 12:09:12


Igen, Lewandowski pont ezért termelt egy jelentéktelen 400+ gólt pályafutása során több csapatban és több edző alatt. Mindig pont belepattant a résbe jó legóként, aztán a labda meg róla a kapuba 😀
Tetszik, nem tetszik, kb ez az igazság. Egy sor ilyen játékos van,akik egy bizonyos szerkezetben hatékonyak.
Dembele sem felejtett el focizni, csak mögötte a csapatúgy épült fel,hogy kihasználhatták az erényeit.

A brazil Ronaldo a világ bármely csapatából tudott volna vb esélyes csapatot csinálni, a lengyel válogatott addig jut el Lewával,hogy oké, őt keressük mindenhol, ami már a csapat rovására is megy.

Müller nélkül harmadennyi gólja se lett volna a Bayernben, miközben Müller maga sem egy játékosisten. A fiatal Messi alá se kellett kifejezetten dolgozni a góljaiért(az idősebb Messi alá viszont nagyon is!). A Dortmundban ugyanúgy alkalmazkodtak hozzá,mint Münchenben. Mondhatod a különböző edzőket, de az elmúlt 15 éve a játékuk képe se változott semmit kb.

Ettőlmég szeretheted az ilyen játékosokat, ha a statisztikákat szereted nézegetni. Van aki meg a sok futást szereti nézni, más meg a cseleket. Nincs ezzel gond, de az tény,hogy mi különösen nehezen illesztünk be embereket, nehezen építünk az egyéni erősségekre, aztán csodálkozunk,hogy senki nem válik be igazán és nem értjük,ha annyi gólt lő,mint Messi vagy Ronaldo egy másik csapatban,akkor nálunk miért nem. Hát azért,mert nem Messik és Ronaldok. Pedig vannak, akik tényleg csak egy rendszerben tudnak játszani, pont megfelelő kiszolgálással.

A tegnapi meccsen pl szerintem kevés olyan játékos játszott,aki nálunk egy az egyben tudná ugyanazt amit a mostani csapatukban. Úgy általánosan a gólzsákokra különösen igaz ez.
torrestoni
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1681
Csatlakozott: 2007.12.14. 01:52:23
Tartózkodási hely: somewhere over the rainbow
Kapcsolat:

2022.05.29. 12:09:12

Az azért látható volt, hogy a Liverpool mentálisan ritka gyenge volt. Bennük volt nyilván az előző döntő a Madriddal és a hihetetlen éveleji sorozat ellenére bukott PL. A csúcsforma messze volt, s féltek is. Ez csalódás volt Klopptól.

Másrészt Ancelotti hozta amit kell, ebben nagyon jó, viszont az is igaz, hogy a Madrid kerete nem erre hivatott, de mentálisan egészen brutálisak, ami már korábban is igaz volt, illetve a sok nyertes döntő is hatalmas plusz, a rutint pedig kiemelkedően használták tegnapis. Nem remegtek.

Említsük meg Pintus-t is, mert egyszerűen a legalitás határát súrolja a Madrid fizikális állapota idén. Ez pedig tegnap óriási fegyvertény volt és senki ne mondja nekem, hogy normális. Enélkül még a Mount Everest-nyi mákkal sem értek volna ide. Ritka gyenge döntő volt, de Párizshoz illett, oda ez való.
A probléma az,hogy más csapatban nem biztos,hogy az a kocka kompatibilis. Dembelét így szívtuk be, de Lewa is ilyen...
Igen, Lewandowski pont ezért termelt egy jelentéktelen 400+ gólt pályafutása során több csapatban és több edző alatt. Mindig pont belepattant a résbe jó legóként, aztán a labda meg róla a kapuba 😀
"As I walk through the valley of the shadow of death, I have no fear because I am the meanest motherfucker in the whole valley" - Gen. George S. Patton
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2022.05.29. 12:05:41

csababarca írta:
2022.05.29. 11:30:32
bence0330 írta:
2022.05.29. 11:13:48
Azért ez a langyi Pool is szétbombázta a kaput, és 3-4 nagy védés, meg két földöntúli, kb lehetetlen bravúr kellett a győzelemhez Mané és Salah lövéseinél. Ez a "csak le kellett játszani", langyi, séttagalopp erős túlzás, és simán lehetett volna 4-1 az eredmény, nem panaszkodhatott volna a Madrid.

Lejátszották őket a pályáról, a védelmüket jópárszor átjátszották, ők meg egyszer jutottak el a kapuig. Ettől még nyertek, és emelem a kalapom, de úgy beállítani, mintha a Pool ott sem lett volna, mikor felbillent a pálya 24/9-es pooli kapuralövéssel, szerintem erős túlzás.
Én egy percig nem éreztem azt, hogy itt a poolnak lehet keresnivalója.
Bocsánat, hazudok, mert a meccs első 15-20 perce volt az amiről a Pool kapcsán beszéltek mindig, hogy mennyire hajtanak, presszingelnek, fojtják meg az ellenfelet.
Utána viszont vége volt ennek is.
Olyan nagy helyzetek nem voltak, igen Mané és Salah ziccerei fájhattak.
De olyanja volt Benzemának is, amiből a lesgól született. (ugye Benzema első lehetősége a szitunál még nem volt les, azért írtam ezt.)

Én ezt a nagy lejátszást se láttam, egy meddő valami volt, néha egy stadionból ki lövéssel.
De ez az utolsó mondat meg tök lényegtelen, City ellen felbillent a pálya mindkétszer, és mi lett a végeredménye? Ha nem tudod kihasználni a lehetőségeidet a real bedarál. Ez történt.
És amikor a kapufáról kifelé jött a labda, akkor ez a meccs eldőlt, legalábbis az én szememben.

De most komolyan, Ti azt láttátok Kloppon meg a játékosain, hogy hisznek? Én ilyen enerváltnak nem láttam még a németet.
Avatar
Saviola
Júdás 2, az áruló
Hozzászólások: 4944
Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
Tartózkodási hely: Tolna

2022.05.29. 11:41:11

La Pulga írta:
2022.05.28. 23:05:24
visca el barca írta:
2022.05.28. 23:00:04
Vilag szegyene h ez a kozepes, kiegett jatekosokkal teli real b+ az elmult 10 evben nyert 20 blt.
Inkabb az a szegyen, hogy a mi kiegett jatekosaink otthon nyelik a gombocokat a Frankfurttol egy Europa Ligaban.
itt a pont

ezt a rektes 0-4-et meg felejtsük már el, szrt sem ért és szrt sem jelentett

a nagy angol liga sztárcsapatai meg egy taliga fost nem értek
,,Azt hitted, hogy mi történt."
Troym
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2455
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2022.05.29. 11:38:28

Egy érdekes tény: a milliárdos, legjobb játékosokkal és edzőkkel felszerelt, legjobb fizikumú, legjobbnak hitt mentális állapotú angol csapatok csak akkor képesek 1-2 kivétellel bármilyen nemzetközi kupát nyerni, ha angollal játszanak.
Ter Stegen - Kounde - Araujo - Christensen - Balde - De Jong - Pedri - Gündogan - Raphinha - Yamal - Lewandowski
sansz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 843
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2022.05.29. 11:34:53

Kovbal88 írta:
2022.05.29. 09:41:35


Nyert a Real, de azért a jobb csapat magasan a Liverpool volt, van legalább öt olyan játékosuk, akik simán beférnének a Barcelonába.
Á, kérlek ne írj ilyet,mert Laporta meghallja és az MC szeméttelepéről átrepülnk a Liverpool hulladéktárolójára, ahol a keveset használt, de csak a nagy konkurencia miatt mellőzött játékosokat tartják :D

Az angol topcsapatokban a játékot írtják, inkább egy szófogadó katonaságot szerveznek a végtelen pénzükből. A marketing gépezet működik,szóval megy a sztárolás, de egyáltalán nem olyan szuperjátékosok.,akik akárhol máshol olyan jók lennének. Klopp és Pep is azt csinálja,hogy válogat a végtelen anyagban,kivesz, kockára vág, beilleszt.
A probléma az,hogy más csapatban nem biztos,hogy az a kocka kompatibilis. Dembelét így szívtuk be, de Lewa is ilyen és a fél angol bajnokság ilyen, önmagukban egyáltalán nem olyan jók,mint akiket mi hajkurászunk (új Ronaldo, Dinho, Messi, Figo, Zidane, Ini stb).

Ráadásul a Barca különösen alkalmatlan játékos beillesztésre. Mindegy,hogy ki jön és mi az erőssége, tuti mást kell csinálnia, aztán csodálkozunk,hogy teljesen fogalmatlan lesz nálunk mindenki. És még akkoris makacsul ellenállunk,ha a saját neveltjeink egy része is jobban tudna más rendszerbne focizni.

A mostani Real engem nagyon emlékeztet a Valverde-Barcára, a minimális taktikával, szerencsére és egyéni villanásokra alapuló győzelmekkel operáló unalmas játékkal. Kérdés,hogy meg fognak-e tudni újulni edzőben és játékosokban is.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2022.05.29. 11:30:32

bence0330 írta:
2022.05.29. 11:13:48
Azért ez a langyi Pool is szétbombázta a kaput, és 3-4 nagy védés, meg két földöntúli, kb lehetetlen bravúr kellett a győzelemhez Mané és Salah lövéseinél. Ez a "csak le kellett játszani", langyi, séttagalopp erős túlzás, és simán lehetett volna 4-1 az eredmény, nem panaszkodhatott volna a Madrid.

Lejátszották őket a pályáról, a védelmüket jópárszor átjátszották, ők meg egyszer jutottak el a kapuig. Ettől még nyertek, és emelem a kalapom, de úgy beállítani, mintha a Pool ott sem lett volna, mikor felbillent a pálya 24/9-es pooli kapuralövéssel, szerintem erős túlzás.
Én egy percig nem éreztem azt, hogy itt a poolnak lehet keresnivalója.
Bocsánat, hazudok, mert a meccs első 15-20 perce volt az amiről a Pool kapcsán beszéltek mindig, hogy mennyire hajtanak, presszingelnek, fojtják meg az ellenfelet.
Utána viszont vége volt ennek is.
Olyan nagy helyzetek nem voltak, igen Mané és Salah ziccerei fájhattak.
De olyanja volt Benzemának is, amiből a lesgól született. (ugye Benzema első lehetősége a szitunál még nem volt les, azért írtam ezt.)

Én ezt a nagy lejátszást se láttam, egy meddő valami volt, néha egy stadionból ki lövéssel.
De ez az utolsó mondat meg tök lényegtelen, City ellen felbillent a pálya mindkétszer, és mi lett a végeredménye? Ha nem tudod kihasználni a lehetőségeidet a real bedarál. Ez történt.
És amikor a kapufáról kifelé jött a labda, akkor ez a meccs eldőlt, legalábbis az én szememben.

De most komolyan, Ti azt láttátok Kloppon meg a játékosain, hogy hisznek? Én ilyen enerváltnak nem láttam még a németet.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 6887
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2022.05.29. 11:13:48

csababarca írta:
2022.05.29. 11:03:50
Szerintem a realnak a tegnapi volt a legkönnyebb meccse a bl-ben, csak le kellett játszani, az eredmény mindenki számára egyértelmű volt. Klopp is tudta, nem is parádézott, már az első perctől kezdve feladta.
Azért ez a langyi Pool is szétbombázta a kaput, és 3-4 nagy védés, meg két földöntúli, kb lehetetlen bravúr kellett a győzelemhez Mané és Salah lövéseinél. Ez a "csak le kellett játszani", langyi, séttagalopp erős túlzás, és simán lehetett volna 4-1 az eredmény, nem panaszkodhatott volna a Madrid.

Lejátszották őket a pályáról, a védelmüket jópárszor átjátszották, ők meg egyszer jutottak el a kapuig. Ettől még nyertek, és emelem a kalapom, de úgy beállítani, mintha a Pool ott sem lett volna, mikor felbillent a pálya 24/9-es pooli kapuralövéssel, szerintem erős túlzás.
Aztán ha 2-0-ra megy a Pool, lehet, hogy felpörögtek volna, de sosem tudjuk meg. Így, mint majdnem semleges néző, a Reáltól semmit nem kaptam, míg a Pool focizott, de pont nem ment be semmi, és elvesztették az első meccsüket nem is tudom mióta, valamikor télen lehetett.

Itt nem a Madrid győzött, hanem a Madridot körüllengő misztikus legenda, ami sorra bénítja meg a legnagyobb góllövőket a kapu előtt, és végül az egész csapatot. Ha teljesen ugyenezt a csapatot és játékot Sunderlandnak hívják, az eredmény egy nagy különbségű győzelem már a PSG részéről is, nemhogy utána a többiektől.

Ezt a legendát mondjuk ők építették fel maguknak, szóval jár az elismerés.
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15406
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2022.05.29. 11:03:50

De mit jelent, hogy játékban? Ez szubjektív dolog nem?

Nyertek, és ez számít csak, kár magyarázni.
Lehet a 2000es években nem lett volna ez elég nekik sem, de átformálta őket a siker, most már csak ez számít.
És jól teszik, mert ezzel tudnak igazán örömet okozni a szurkolóknak.
Gondoljatok bele, meddig sóvárogtak a 10. után....8 éve megnyerték.
Meg azóta még négyet, ilyen nem lesz soha többé, és simán benne van, hogy jövőre is tűzközelben lesznek. Ha meg ott lesznek meg is nyerik.

És azért ne feledjük, hogy nagyon tudnak menni. Tegnapi egy lagymatag meccs volt, nulla hajtás, a pool a 20. perc után már a végső sípszót várta, teljesen reménytelenek voltak. A real meg ebben a lagymatag közegben pont jól érzi magát, magabiztosak mert tudják, hogy úgyis betalálnak és nyernek.
Na de volt amikor teperniük kellett, lásd city ellen, és meg tudták fordítani, PSG ellen dettó, Chelsea ellen menni kellett a végén.

Szerintem a realnak a tegnapi volt a legkönnyebb meccse a bl-ben, csak le kellett játszani, az eredmény mindenki számára egyértelmű volt. Klopp is tudta, nem is parádézott, már az első perctől kezdve feladta.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8005
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2022.05.29. 11:01:44

Nekem is amúgy leginkább a 2012es Chelsea ugrik be erről a madridról, bár kvalitást nézve azért ez a csapat valamivel jobb mint az akkori Chelsea.
Rivaldo-A Legnagyobb.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2022.05.29. 10:54:05

Volt már amúgy ilyen BL győztes, aki a csoportkör után az összes meccsen a párharcok során játékban sokkal gyengébb volt az ellenfélnél, mégis megnyerte mindet? Talán az Inter vagy a Chelsea állt közel ehhez az elmúlt 15 évben.
Avatar
LM10
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4726
Csatlakozott: 2008.12.26. 11:30:58
Tartózkodási hely: Gotham City

2022.05.29. 10:29:02

Cseri írta:
2022.05.29. 10:26:32
LM10 írta:
2022.05.29. 09:49:54
Az öreg Carlo annyira BL specialista, hogy az már fájó :D Nagyon nagy tisztelet jár neki.
Azért ez kicsit sarkos,ahol dolgozott talán csak az Evertonnal,meg a Napolival nem nyert semmit. :) Van bajnoki címe az összes nagy bajnokságból,azt hiszem ezzel is egyedülálló,meg egy csómó kupa győzelme is, és persze a bl. Én bírom ezt a karaktert,csendes,szerény,nem filozófus,általában nem az ő csapatai játsszák a legszebb focit, szimplán megnyer mindent,ráadásul nagyon jó kis középpályás volt. Sosem dolgozik volt csapatai legnagyobb riválisainál.
Teljesen igazad van, köszönöm, hogy kiegészítettél! :) Azért gondoltam elsőnek a BL-re, mert gyerekkorom BL döntőiből idézek párat (2003,2005,2007) akkor mindig az öreg jut eszembe :D Ezt megfejelve, hogy ő robbantotta be a 10. Real BL győzelmet is 2014ben :D

Volt neki pár kitérője, de nagyon szép edzői pályafutás van mögötte.
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1784
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
Tartózkodási hely: Pécs

2022.05.29. 10:26:32

LM10 írta:
2022.05.29. 09:49:54
Az öreg Carlo annyira BL specialista, hogy az már fájó :D Nagyon nagy tisztelet jár neki.
Azért ez kicsit sarkos,ahol dolgozott talán csak az Evertonnal,meg a Napolival nem nyert semmit. :) Van bajnoki címe az összes nagy bajnokságból,azt hiszem ezzel is egyedülálló,meg egy csómó kupa győzelme is, és persze a bl. Én bírom ezt a karaktert,csendes,szerény,nem filozófus,általában nem az ő csapatai játsszák a legszebb focit, szimplán megnyer mindent,ráadásul nagyon jó kis középpályás volt. Sosem dolgozik volt csapatai legnagyobb riválisainál.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Avatar
Subinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4183
Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
Tartózkodási hely: Budapest

2022.05.29. 09:53:50

Nehéz megítélni, hogy a jobb csapat a Real volt-e. Ha azt nézzük, hogy a focit gólra játszák, akkor igen. Ha azt, hogy ki játszott jobban, akkor a Pool. Van az a régi mondás, hogy végy egy jó kapust. A RM megvette és megnyerte nekik a BL-t. Mennyi védése volt? 9? Alissonnak? 1? Se.... Salah utolsó helyzeténél 10-ból 9x ez gól. Vinicius meg lassan felnő és fontos gólokat lő. Ennyi a különbség pl. Dembelé és közte. De ez elég markáns. Ez van. Ancelotti jól összerakta ezt a csapatot. De! Elég sok az idős játékos. Utánuk majd mi lesz?
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8005
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2022.05.29. 09:52:31

Játékban a PSG, a Chelsea és a City is sokkal jobb volt, és meggyőződésem hogy amikor kutyába raktuk őket, az közelebb áll a valósághoz, mint az, hogy ezzel a kivénhedt, közepes kerettel Bl-t nyerjenek, de épp ezért érdemelték meg. Nagyot harcoltak, náluk jobb csapatokat vertek ki, persze óriási mák is kellett szinte az összes párharcban, de aki ilyen úton meg tudja csinálni, az megérdemli abszolút a győzelmet.
Ja, és Salahnak láb közé kellett volna célozni, a paplanszájú köténykirály azokat nem szereti.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Rivaldo11 2022.05.29. 09:58:31-kor.
Rivaldo-A Legnagyobb.
Avatar
LM10
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4726
Csatlakozott: 2008.12.26. 11:30:58
Tartózkodási hely: Gotham City

2022.05.29. 09:49:54

Hát azt sosem hittem volna, hogy valaha a Realnak fogok szorítani még a BL-ben a döntőig. Fontos, hogy a döntőig, mert a Liverpool nekem 2005 óta nagyon szimpatikus az angoloknál. Szurkoltam most a vörösöknek, de tippmixen ment a Real győzelem, sajnos éreztem. VISZONT. Gyűlölöm a PSG-City párost, a modern foci pénzügyi helyzetének jelentősen ez a 2 csapat szabja a határokat, amikkel kb senki sem tud versenyezni. Hiába volt szó Messiről, vagy Pepről, ez már nem a Barcáról szól. Gratula a habosoknak, 1 kaput eltaláló lövés ide vagy oda, ezzel a sorsolással aki megnyeri a BL-t, az legyen büszke. Az öreg Carlo annyira BL specialista, hogy az már fájó :D Nagyon nagy tisztelet jár neki.
Reméljük jövőre nekünk is lesz esélyünk a kupáért küzdeni az "ÖREG-FIATAL" hibrid alakulattal :D
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2165
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2022.05.29. 09:41:35

bence0330 írta:
2022.05.28. 23:53:22
csababarca írta:
2022.05.28. 23:41:04
Egész tavasszal nem értettem a pool istenítését, pont ilyen izzadtságszagú jàtékot játszottak végig.
Real meg minimális erőbefektetéssel megnyerte.
Mint valami júliusi usa gálameccs.
A Pool kb április óta tényleg egy árnyalattal gyengébb, elfáradtak, de azért azóta is behúzta minden párharcát minden sorozatban asszem 1 Spurs döntetlen kivételéve, mert még így is hatalmas fölényben, rengeteg helyzetet kialakítva tolták. És azért most is lehetett volna 3-1 szinte bármelyik más kapussal 1-2 kivétellel, kb az lett volna a meccs képe alapján a realitás.

Egyébként kicsit én is úgy éreztem magam, mint az utolsó Messi időkben egy Barca-Reálon, hogy azért még jobbak voltunk, de már 20 kapuralövésekkel is inkább buktuk a meccseked, vagy döntetleneztünk. Eleve ez az átalakult Pool játék nagyon közel áll már a miénkhez.

De ez van, a Madridnak ez az idei év meg volt írva, nem is akármilyen forgatókönyvvel. :)
Nyert a Real, de azért a jobb csapat magasan a Liverpool volt, van legalább öt olyan játékosuk, akik simán beférnének a Barcelonába. Igazából nem is értem, hogy a Real, hogy tudott nyerni. Sok múlott a belga kapuson, de akkor is simán nyernie kellett volna a Poolnak. Támadást nem tudott építeni a Real.
A kapus mellett még Valverdét tudnám kiemelni, aki jól játszott, a többiek szinte semmi, védőket átjátszották, a támadók meg nem tudtak építkezni.
De a Liverpoolt se értem, eljutnak a döntőbe vissza akarnak vágni a verességért és tolnak egy laza meccset. Olyan kapura lövésekkel, amik még a stadionból is kimennek.
Na ez van, de itt is látszik, hogy nem attól lesz jó egy csapat, ha teli van remek játékosokkal, hanem ha meghalnak a pályán.
Válasz küldése