Bajnokok Ligája & Európa Liga

Foci a Barçán kívül
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21115
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2023.06.10. 23:20:31

Alcantara írta:
2023.06.10. 22:58:37
Hát izgalmas végjáték volt. Az idei BL legjobb csapata nyert ma azt gondolom.
Én is így gondolom, bár a döntő alapján az Inter sem nyert volna érdemtelenül.
Kíváncsi leszek, milyen hatással lesz a Cityre ez a győzelem. Kevésbé lesznek már éhesek, és jön egy kis visszaesés, vagy áttört bennük az eddig meglévő gát, és innentől meg erősebbek lesznek a BL-ben. Én inkább utóbbitól tartok.
Hiába az elköltött milliárdok, erre a csapatra és főleg a döntőbeli produkcióra nem fognak úgy emlékezni az emberek, mint más nagy csapatokra, győztesekre vagy akár vesztesekre.
Nem gondolom! 14-ben Németország nagyon megszenvedett az argentinokkal, mégis mindenki úgy emlékszik rájuk, hogy az ő nagy VB-jük volt. 19-ben a Pool sem, 20-ban a Bayern sem parádézott a döntőben, de attól még kiváló csapat volt mindkettő. Ez a City is bizonyított végig a BL-ben, a döntőjükre rányomta a bélyegét a tét. De végül elbírták, és összesséégében teljesen büszkék lehetnek a szezonjukra. Mondom úgy, hogy nem kedvelem őket.
Avatar
Leon
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2587
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: Balkán sarkán

2023.06.10. 23:18:47

Én is aszondom,hogy ideje volt annak hogy a legjobb csapat nyerje , ne egy mákos bírós Real vagy ez a gyenge ágon ideért Inter.
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.

Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.

L4wandowski

Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!

Grácies Messi!
Troym
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2543
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.06.10. 23:18:42

torotam írta:
2023.06.10. 23:14:38
Troym írta:
2023.06.10. 22:56:14
A mai este után a maradék olajsejk is szerez egy csapatot. Szomorú.
Ez valami beteges mánia nálad vagy mi?
Miért szimpatikusabb a kőgazdag Real, Bayern vagy MU modellje, mint a City-é?
Van pénze a Citynek is, igen. A befektető egy arab sejk, igen. Felépítettek egy professzionális modellt, amelyik szép focit játszik? Igen.
A pénz agyatlan költése önmagában nem elegendő, lásd PSG...
Engem nem zavar, hogy befektetői tőkével és nagyon okos projektépítéssel a City is a legnagyobbak közé nőtte ki magát. Sőt örülök, hogy nem a kormányzati támogatásokkal segített kőgazdag Realt vagy Bayernt kell most látnom örömködni.
Annak is örülök, hogy az Inter nem nyert ismét BL-t, mert hányadék focit játszanak továbbra is.
Téged nem zavar, engem zavar. Miért beteges? Azt gondolom nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy beteges mániának tituláld mások véleményét, én sem tettem / teszem a tieddel.
Holott te minősíted hányadék focinak a másik döntős csapat játékát.
Stílus.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Troym 2023.06.10. 23:19:36-kor.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15431
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2023.06.10. 23:15:39

Gaillard írta:
2023.06.10. 23:09:37
Hiába az elköltött milliárdok, erre a csapatra és főleg a döntőbeli produkcióra nem fognak úgy emlékezni az emberek, mint más nagy csapatokra, győztesekre vagy akár vesztesekre.
Pedig én pont azon gondolkoztam, hogy a korszakosnak kikiáltott pool, meg a bayern a covidos évben ledominálták Európát, aztán egy okádék döntőn nyerték meg a serleget.
Ezt most lecopyzta a City, bűnrossz meccs volt, 1-0 után voltak egyáltalán feljegyezhető események, de behúzták.

Én örülök, Pep miatt, meg mert végre tényleg az a csapat tudott nyerni aki egész évben a legjobb volt.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
torotam
Jugador del Barça
Hozzászólások: 232
Csatlakozott: 2009.04.21. 23:24:43
Tartózkodási hely: Budapest

2023.06.10. 23:14:38

Troym írta:
2023.06.10. 22:56:14
A mai este után a maradék olajsejk is szerez egy csapatot. Szomorú.
Ez valami beteges mánia nálad vagy mi?
Miért szimpatikusabb a kőgazdag Real, Bayern vagy MU modellje, mint a City-é?
Van pénze a Citynek is, igen. A befektető egy arab sejk, igen. Felépítettek egy professzionális modellt, amelyik szép focit játszik? Igen.
A pénz agyatlan költése önmagában nem elegendő, lásd PSG...
Engem nem zavar, hogy befektetői tőkével és nagyon okos projektépítéssel a City is a legnagyobbak közé nőtte ki magát. Sőt örülök, hogy nem a kormányzati támogatásokkal segített kőgazdag Realt vagy Bayernt kell most látnom örömködni.
Annak is örülök, hogy az Inter nem nyert ismét BL-t, mert hányadék focit játszanak továbbra is.
Visca el BARCA!
Nagybarcelona
Capitá del Barça
Hozzászólások: 777
Csatlakozott: 2021.02.19. 17:41:31

2023.06.10. 23:12:46

Teljesen semlegesen álltam hozzá a jó foci remènyèben. Hát azt kell mondanom, ez sem Guardiolan múlt. De Vrijel, Skriniarral mi van? Lukaku ès Brozovic is fèl szezont sèrült volt, jobb formában ezt behúzhatták volna. Az Inter elèg gyenge volt, de akkor mit mondjunk a Cityről? De Bruyne játèka alapjaiban határozza meg a City játèkát, mint a miènket tette Messiè. Nem èrtem ezt a kèt kreatív nem tipikus szèlsőt sem, de Guardiola tudja. Gratulálok a Citynek azèrt a triplát nem kell magyarázni! Becsüljèk meg a BL győzelemet, lassan eredmènyt hirdetnek a bíróságon is. Jöhetne Gündogan.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19553
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2023.06.10. 23:10:58

Dinasztia épülhet,mert amúgy nagyon jó korban a csapatuk,Gundogan talán az egyik legidősebb aki amúgy elmegy pont valószínűleg. Nem csak PL-ben,de évek óta tűz közelében a Bl-ben is,és most már ez is megvan. Nagyon jól felépített csapatuk van, jó rendszerrel. Kemény dió lesz bárkinek jövőre is, kiütni őket.
Kép
Kép
Kép
Gaillard
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 303
Csatlakozott: 2019.04.03. 06:01:56

2023.06.10. 23:09:37

Hiába az elköltött milliárdok, erre a csapatra és főleg a döntőbeli produkcióra nem fognak úgy emlékezni az emberek, mint más nagy csapatokra, győztesekre vagy akár vesztesekre.
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1796
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48
Tartózkodási hely: Pécs

2023.06.10. 23:02:22

Örülök,hogy az olasz atletikó nem nyert, elég volt special fiveal. Pepnek kijárt már!
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10103
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2023.06.10. 23:01:59

Deluigi írta:
2023.06.10. 23:01:15
hatalmas gratula Peppnek, most mar o is mehet a Miamiba :)
Vagy hozzánk




:twisted: :mrgreen:
Avatar
Deluigi
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1857
Csatlakozott: 2021.06.08. 22:25:50
Tartózkodási hely: Szekelyudvarhely

2023.06.10. 23:01:15

hatalmas gratula Peppnek, most mar o is mehet a Miamiba :)
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3933
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2023.06.10. 22:58:37

Hát izgalmas végjáték volt. Az idei BL legjobb csapata nyert ma azt gondolom.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19553
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2023.06.10. 22:58:22

A szezon legerősebb csapata,a meccs gyengébbik csapata megnyerte. Grat nekik

Inter nagyot tolt, minden dicséretet megérdemelnek.Senki nem volt idén aki ennyire megszorongatta a Cityt,ok nem csak rancigaltak a bajszukat,hanem nagyon is pufoltek őket és bőven voltak lehetőségeik,1-0 után pláne.

Igazi döntő volt, valakinek meg nyerni kell
Kép
Kép
Kép
Magnus
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 269
Csatlakozott: 2022.08.04. 20:16:17

2023.06.10. 22:57:41

lukakunak is jár az aranyérem. nélküle nem lett volna meg a szitinek.
Avatar
Leon
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2587
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: Balkán sarkán

2023.06.10. 22:56:31

Pep miatt és az Inter bukta miatt örülök! =D> 8)
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.

Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.

L4wandowski

Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!

Grácies Messi!
Troym
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2543
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.06.10. 22:56:14

A mai este után a maradék olajsejk is szerez egy csapatot. Szomorú.
Avatar
Nyiri81
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1463
Csatlakozott: 2017.01.05. 23:06:25
Tartózkodási hely: BP

2023.06.10. 22:56:00

Úr isten mit védett a végén Ederson
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Nyiri81 2023.06.10. 22:56:25-kor.
Csak is Puyol
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21115
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2023.06.10. 22:52:51

Bob_Marley írta:
2023.06.10. 22:50:58
Total középre fejelte,pedig tökéletesen kapta a labdát, óriási lehetőség volt,ezt illik betenni,főleg aki jó fejjel. Bárhová fejeli gól
Nem Lukaku napja. Többször egyenlíthetett volna. :roll:
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19553
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2023.06.10. 22:50:58

Total középre fejelte,pedig tökéletesen kapta a labdát, óriási lehetőség volt,ezt illik betenni,főleg aki jó fejjel. Bárhová fejeli gól
Kép
Kép
Kép
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022
Hozzászólások: 7168
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2023.06.10. 22:49:39

Óriási tett volt, hogy nem lett belőle öngól...
ter Stegen; Cancelo - Cubarsí - Araujo - Koundé; Gündogan - Christensen - Pedri; Felix - Lewy - Raphinha
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21115
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2023.06.10. 22:49:04

Mit úszott meg a City. :O
Troym
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2543
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2023.06.10. 22:41:29

ezt már behúzza az Olajkút FC
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3933
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2023.06.10. 22:40:54

Megy ez neked szalonképesen is!
Avatar
Leon
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2587
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: Balkán sarkán

2023.06.10. 22:38:19

Na hátha ez nem lesz törölve: nyerjen a City ezen nagytudású és BL döntőt totál megérdemlő olasz csapat ellen. :mrgreen:
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.

Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.

L4wandowski

Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!

Grácies Messi!
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21115
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2023.06.10. 22:31:26

Pedig nem volt egy könnyű helyzet, csak így lehetett megoldani, és Rodrinak sikerül. :?

Közben ott volt a labda az egyenlítéshez. :|

Lukaku kicsit összeszedhetné magát. Előbb megmenti a Cityt (jó, rosszkor volt rossz helyen), most meg hazaadás értékű lövéssel fejezi be az akciót. :evil:

De szimpatikus, hogy az Inter nem adta fel. Hajrá, hátha jön a dráma. =D>
Válasz küldése