Barca Igazolások

Mi a véleményed a csapat igazolási terveiről, hátországáról, vezetőségéről? Miért jó vagy rossz a taktikánk? Mi lesz a klub jövője? A csapat mögötti eseményekről és az események alakítóiról beszélgethetsz itt!

Kivel pótolnád Busit?

Zubimendi
8
9%
Ambarabat
5
6%
Nico
25
29%
Más
32
37%
Nem hoznék senkit
16
19%
 
Szavazatok száma: 86
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2017.08.07. 07:41:27

Tromort77 írta: Tripláztunk mi már úgyis, hogy Pedro rohangált a szélen. Nem azért mert szétszívatott mindenkit az oldalvonalnál, hanem azért mert illett a csapatba és ellátta a feladatát. Hatezer játékosunk van a keretben, úgy, hogy most a B-ben is van 1-2 kivételes tehetség. Nem dőlnék a kardomba akkor sem ha nem jönne már senki idén.
Pontosan! Sokan tényleg úgy beszélnek már, mintha Neymar nélkül semmit sem érne ez a csapat. Tavaly épp ez volt a nagy gyengeségünk, hogy túlságosan az egyéni villanásoktól függtünk, mert a csapatjáték gyenge volt. Ezért szajkózom én is, hogy az igazolások másodlagosak, meg kell találni az összhangot, ami nem is olyan rég még megvolt, azzal többet nyerünk, mint amit Neymarral elvesztettünk, vagy amit Coutinho, Dembelé, Dybala, vagy bárki más adhatna.
Tromort77

2017.08.07. 07:32:42

Lehet azon bosszankodni, hogy esik az eső, de nem érdemes. Kb ez ugyanaz a dolog. Én sem értem itt ezt a felháborodást. Mi is ugyanúgy egy felvásárló csapat is vagyunk. Mi mezünkön is ott virított, hogy Qatar. Amíg abból a pénzből megvettük Neymart addig rendben volt? Mert mi se aprópénzért vettük meg anno. Elment, nem kell ezen sírni.

Nem értem ezt a kétségbeesést. Bár ezt sose fogom megérteni itt. Csapatszinten kell pótolni az embereket. Ez egy jó lehetőség Valverdének, hogy elfelejtsük, hogy MSN-t és visszatérjen a csapatépítés.

Tripláztunk mi már úgyis, hogy Pedro rohangált a szélen. Nem azért mert szétszívatott mindenkit az oldalvonalnál, hanem azért mert illett a csapatba és ellátta a feladatát. Hatezer játékosunk van a keretben, úgy, hogy most a B-ben is van 1-2 kivételes tehetség. Nem dőlnék a kardomba akkor sem ha nem jönne már senki idén.

Csak azért mert van pénz még nem kell felelőtlenül költeni.
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21052
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2017.08.07. 07:29:57

Normandia írta:
Bob_Marley írta:Egyben igazat adok, ez nem politika, akkor kérlek ne is tegyél olyan kijelentéseket, mint amit. Lőtéri kutyát nem érdekli, hogy katari vagy sem, ha ezt hangsúlyozod, akkor baj van. Én ebből ki is szállok, mert nem ér ennyit, sajnálatos hogy 2017-ben is erről kell beszélni. Emberek megszabják kinek hol mit lehet és mit nem, meg katari vagy sem, EMBER! Abban is igazad van, hogy no komment.
Higgadj le Bob. Abban azért van valami, hogy ez ami ma folyik a fociban már régen nem az, amit szeretnénk, meg ami volt. Az nem normális, ha csilliárdokér kivásárolnak játékosokat. A mai játékospiac az már nagyon elrugaszkodott a valóságtól, mert jöhetnek emberek, akiknek semmi se drága. Vesznek egy klubbot és telepumpálják játékosokkal meg lóvéval. Ember, 220 milliót senki sem ér, de itt tartunk, meg ott, hogy Cut-ért 120 millót kérnek fontba. Szerinted ez rendben van? Ez a tevehajcsár annyira felsrófolta az árakat, hogy a piac rögtön reagált. Jövőre mennyi lesz egy tehetség, 300? Be kell szabályozni, mert ez így nagyon nem jó. Mi a perspektíva egy tradicionális "kiscsapatnál"? Adjuk el egy arab, vagy kínai milliárdosnak? Régen se volt fairplay, most meg aztán depláne nincsen. Orosz, Quatari, Kínai jöt-mentek méregetik össze, hogy kinek nagyobb a "zsebe".
Bobnak viszont abban igaza van, hogy ha nem lennének ezek a jöttmentek, akkor 4 csapat uralná az európai focit: Real, Barca, Bayern, Juventus - az Atleticot az elmúlt évek eredményei alapján bőven ide lehetne sorolni, de ha anyagilag nem fogják bírni tartani a lépést, akkor idővel eredményekben sem, a Siemone utáni éveik igencsak kérdőjelesek. Igy meg idővel felzárkózhatnak az angolok, PSG és talán a Milan is. Más esélyük nincs is. Abban is igazad adok Bobnak, hogy az sem fair, ahogy a Real és Barca elnyomja a Liga többi csapatát, a Bayern ugyanez Németországban, de ott is inkább az RBL-t köpködik sokan. :roll:

Aki köpködi a PSG-t, az legyen szíves ugyanezt megtenni a Reallal, hisz 2009 nyarán ők robbantották fel a piacot, de Perez munkásságát korábban és később is megalomán igazolások kísérték. Tegye meg ezt a MU-val és a Cityvel is, akik középszerű emberekért fizetik ki a horror összegeket, utóbbiaknál az itt egykor néhányan által szentként tisztelt Pep Guardiola asszisztálásával. :roll: Végül pedig, de nem utolsósorban tegyék ezt meg a Barcával, mert bizony mi is ott vagyunk a legtöbbet költekező csapatok között az elmúlt években, Neymart tudjuk milyen körülmények között hoztuk ide, a fizetéseink magasan a legnagyobbak.

Nekem sem tetszik, ami a labdarúgásban megy, de ne PSG-t meg a katari tulaját tegyük meg bűnbaknak. Mert ez az alkoholista, aki ugyanannyit iszik mint mi, csak őt nem szeretjük kategória.
Avatar
TripleH
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2268
Csatlakozott: 2014.09.01. 10:55:15

2017.08.07. 07:21:24

Srácok tegyük félre, hogy most milyen a származása adott befektető/tulajdonosnak. Az a probléma, hogy olyan dolgok mint a kivásárlási ár nem egyetemleges, ezért van az, hogy tőlük lehetetlen kivásárolni, ellenben ők bárkit megtudnak venni, ahol ez lehetséges. Szerintem nem az a gond, hogy klasszisokért, potenciális aranylabdasokért leteszik a pénzt, hanem hogy pl Angliába minden más országgal szemben, annyi TV-s jogdíjat kapnak még a kis csapatok is, hogy noname játékosokat, 30-40-50m €/£-ért cserélnek jatekosokat.
Avatar
Normandia
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2502
Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely

2017.08.07. 07:06:03

Bob_Marley írta:Egyben igazat adok, ez nem politika, akkor kérlek ne is tegyél olyan kijelentéseket, mint amit. Lőtéri kutyát nem érdekli, hogy katari vagy sem, ha ezt hangsúlyozod, akkor baj van. Én ebből ki is szállok, mert nem ér ennyit, sajnálatos hogy 2017-ben is erről kell beszélni. Emberek megszabják kinek hol mit lehet és mit nem, meg katari vagy sem, EMBER! Abban is igazad van, hogy no komment.
Higgadj le Bob. Abban azért van valami, hogy ez ami ma folyik a fociban már régen nem az, amit szeretnénk, meg ami volt. Az nem normális, ha csilliárdokér kivásárolnak játékosokat. A mai játékospiac az már nagyon elrugaszkodott a valóságtól, mert jöhetnek emberek, akiknek semmi se drága. Vesznek egy klubbot és telepumpálják játékosokkal meg lóvéval. Ember, 220 milliót senki sem ér, de itt tartunk, meg ott, hogy Cut-ért 120 millót kérnek fontba. Szerinted ez rendben van? Ez a tevehajcsár annyira felsrófolta az árakat, hogy a piac rögtön reagált. Jövőre mennyi lesz egy tehetség, 300? Be kell szabályozni, mert ez így nagyon nem jó. Mi a perspektíva egy tradicionális "kiscsapatnál"? Adjuk el egy arab, vagy kínai milliárdosnak? Régen se volt fairplay, most meg aztán depláne nincsen. Orosz, Quatari, Kínai jöt-mentek méregetik össze, hogy kinek nagyobb a "zsebe".
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19486
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.08.07. 01:52:54

Egyben igazat adok, ez nem politika, akkor kérlek ne is tegyél olyan kijelentéseket, mint amit. Lőtéri kutyát nem érdekli, hogy katari vagy sem, ha ezt hangsúlyozod, akkor baj van. Én ebből ki is szállok, mert nem ér ennyit, sajnálatos hogy 2017-ben is erről kell beszélni. Emberek megszabják kinek hol mit lehet és mit nem, meg katari vagy sem, EMBER! Abban is igazad van, hogy no komment.
Kép
Kép
Kép
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.07. 01:16:23

Bob_Marley írta:
tilla07 írta:Bob_Marley

a mézes bödön 120 éve létezik... nem baj ennek létezni kell, kül már nem lesz vonzó a foci.
A baj nem ez, a baj az amikor kontrol nélkül a bödön eltűnik és egy vagy 2 ember alakítja a "piacot" na most ennek vagyunk a szemtanúi, nincsen kontroll csak a pénz mert Ő megteheti... Sok klub hallgat, mert nem tehetnek semmit, politika stb stb, de mindenki forrong, elég legyen már.


Megveszi a kézilabdát a focit meg jövőre lehet mindent ami sport , mert megteheti...
Huzzon katarban aztán ott tegye ezt, ne itt....
Mi az hogy húzzon Katarba, meg ne itt tegye? Milyen jogod szabod te meg vagy más, hogy hol mit tegyen. Azért álljon már meg a bicikli. És a foci nem azért vonzó, hanem mert a legkönnyebben űzhető. Nem egy kézilabda, vagy kosár vagy bármi. Fogsz egy pólót összecsavarod és rúgod, semmi felszerelés nem kell hozzá. És pont hogy csak növekszik a népszerűsége, mert Ázsia és Amerika óriási piac.
Az meg világi vicc nálam, hogy hagyományok miatt legyen valaki kivételezett. Semmivel nincs több joga mint másnak. Borzasztóan nem értek veled egyet, de alapvető világnézetbeli különbségek is vannak úgy látom, sajnos. Minden ember egyenlő, én ezt vallom.
Milyen jogon?:) ezt most remélem vicc:)
Olyan jogon hogy európai sportnak több 10-100 éves múltja van és nekem ne egy katari "jóember" határozza meg, kinek szúrkolok és miért.... Nem feltétlen a pénz miatt teszem azt amit....

Hogy jön ide az: egyenlő vagy sem .. Ez nem politika, ez sport és pontazért fontos.... korrekt legyen a dolog, ha meg se igy sem úgy, az a mi bajunk europa, majd üzenek neki ha rászorulunk:) nem tettük soha:)

Szép lassan kilóra veszi meg a sportot, ez neked jó? akkor nincsen miről beszélni.

NO KOMMENT!
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19486
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.08.07. 01:06:33

tilla07 írta:Bob_Marley

a mézes bödön 120 éve létezik... nem baj ennek létezni kell, kül már nem lesz vonzó a foci.
A baj nem ez, a baj az amikor kontrol nélkül a bödön eltűnik és egy vagy 2 ember alakítja a "piacot" na most ennek vagyunk a szemtanúi, nincsen kontroll csak a pénz mert Ő megteheti... Sok klub hallgat, mert nem tehetnek semmit, politika stb stb, de mindenki forrong, elég legyen már.


Megveszi a kézilabdát a focit meg jövőre lehet mindent ami sport , mert megteheti...
Huzzon katarban aztán ott tegye ezt, ne itt....
Mi az hogy húzzon Katarba, meg ne itt tegye? Milyen jogod szabod te meg vagy más, hogy hol mit tegyen. Azért álljon már meg a bicikli. És a foci nem azért vonzó, hanem mert a legkönnyebben űzhető. Nem egy kézilabda, vagy kosár vagy bármi. Fogsz egy pólót összecsavarod és rúgod, semmi felszerelés nem kell hozzá. És pont hogy csak növekszik a népszerűsége, mert Ázsia és Amerika óriási piac.
Az meg világi vicc nálam, hogy hagyományok miatt legyen valaki kivételezett. Semmivel nincs több joga mint másnak. Borzasztóan nem értek veled egyet, de alapvető világnézetbeli különbségek is vannak úgy látom, sajnos. Minden ember egyenlő, én ezt vallom.
Kép
Kép
Kép
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.07. 01:00:19

Bob_Marley

a mézes bödön 120 éve létezik... nem baj ennek létezni kell, kül már nem lesz vonzó a foci.
A baj nem ez, a baj az amikor kontrol nélkül a bödön eltűnik és egy vagy 2 ember alakítja a "piacot" na most ennek vagyunk a szemtanúi, nincsen kontroll csak a pénz mert Ő megteheti... Sok klub hallgat, mert nem tehetnek semmit, politika stb stb, de mindenki forrong, elég legyen már.


Megveszi a kézilabdát a focit meg jövőre lehet mindent ami sport , mert megteheti...
Huzzon katarban aztán ott tegye ezt, ne itt....

Független európai sportbizottság akik csak azzal foglalkoznak.. jah te 1000 millió? belefér a korrekt versenyben vagy sem? ha nem...mehetsz katarba mert itt aztán nem!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tilla07 2017.08.07. 01:06:50-kor.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19486
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.08.07. 00:41:52

Nero. írta:
rohadt jó biznisz volt nekünk.
Erre majd térjünk vissza júniusban és nézzük meg hol hány kupa lesz a vitrinben. Engem a klub sikeressége érdekel, a bankszámlánk semennyire.

Ilyen alapon még adjuk el Messit is, akkor még +300 millió és a fizetését is megspóroljuk. Nehogy azt gondoljuk hogy csak az araboknak nem számít a pénz, a múlthéten Abramovics csak jótékonykodásra fordított 250 millió fontot, ha Messi nem lenne klubhű akkor már őt is vitték volna mint a huzat.
Ez kettős dolog, mert a sokszor hangoztatott Milan pont ezért esett szét, mert nem volt pénz. Engem meg a klub jövője jobban érdekel mint adott állapot, vagy xy játékos. És nem játékosba invesztálásból lesz nagy lóvé. A csapat sikeressége pedig a fejnél kezdődik és a szakembereken, akik irányítják a csapatot. Azért nem megye kettes focisták vannak nálunk, s számtalan példa van manapság is, hogy egy jól összerakott csapat lesz sikeres. És szerintem Valverde erre képes is, ezért sem aggódok a csapat miatt, mert a mag adott, éhség remélhetőleg adott és akkor visszaszerezzük a Ligát.

tilla07 írta
Jól működő rendszer??????Van x csapat a mézes bödön környékén és ennyi, pont hogy máshogy nem lehet odakerülni. Hol vannak a kelet európai csapatok? Rég nem Bl a BL, mikor negyedikek meg hasonlók indulhatnak.....Felborítja a piacot, meg olyan, hogy mégis lehet embereket találni és Martinez tök jó példa szerintem, hogy a City elvert X milliót és Martinezt ellehetne hozni 30ért. Én meg attól vagyok rosszul, hogy csak azért mert Manchester, Real Madrid, s mi is, több jogunk lenne, vagy többek lennénk. Egyenlőséget mondom én is, de sajnos utópisztikus, s igen nem jó, amit Khalafi csinál, de a privilégiumok szintén nem jók. Mi a foci? Mi az hogy beleszólt? Csak xy csapatoknak lehet esélyük, meg nyerhetnek a végén? Ő kifizette Neymart, szíve joga. Én is támogatom teljes mellészélességgel, hogy legyen reform, de akkor drasztikusan és mindenki egyenlő. Betis ugyanannyit kapjon mint mi, egységesen szétosztani a mezszponzori díjakat, fizetési sapkát rögzíteni fixen, átlépni nem lehet. 18 év alatt nem lehet játékost akadémiára hozni más egyesülettől. Három idegenlégiós szabály vissza. Akkor azt mondom igen, hajrá.
Kép
Kép
Kép
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.07. 00:29:27

Bob_Marley írta:Oké, de akkor mit kéne csináljon a PSG? Jelzem vannak akadémiáik is a tulajdonukban. Nekem kicsit kettős ez, hogy "papolunk", hogy jaj szemét PSG miközben mi ugyanazt csináljuk. Főleg Spanyolországban, ahol a TV jogdíjak is egészen nevetségesen vannak szétosztva, folytatva, hogy mi a még kisebbeket "fosztjuk" ki és a világ minden tájáról hozunk játékosokat. És a PSG nagyon távol áll tőlem, de abszolút úgy érzem pár embernek valami személyes sértés, hogy elvitték Neymart. Ennyi pénzért vigyék nyugodtan, továbbra is úgy leaprópénzezni 220 milliót plusz a fizetését is megússzuk miközben a klub költségvetésének a nagy része, nem értem. Egyáltalán nem sírok Neymar miatt, több mint dupla annyit fizettek érte mint az eddigi rekord, rohadt jó biznisz volt nekünk.
Szerintem nem érted a bajunkat...

Nem az a gond Ney eligazolt. A baj az nem egy Real nem egy United vagy Juve ment hanem egy olyan ember vette meg, akinek minden mindegy anyagilag és sosem értette a foci miért foci, neki ez egy hétvégi kikapcs és aszem nem több, vehetne helyettte naponta 100 milliókért autót vagy akármit, beleavatkozott abba amiben nem kellett volna, elég dúrván... maradjon katarban ,építsen amit csak akar ha akarja piramisokat, de itt ne rontsa a levegőt mert nem ide való.
Felforgatta a normálisan működő versenyhelyzetet ami évtizedeken kerszetül működött és nem fojtották meg a piaco, ha ezt lehet így nevezni.

Minden csapat abból élt ami van meg természetesen szponzorok akiket meg tudtál fűzni... ez az ember ezeken a dolgokon átgázolt, semmissé tette, mert neki a farzsebében van akkora pénz amit elképzelni sem lehet és csak az tartja vissza hogy pl: MESSI, vagy RONALDO sokkal több esze van és ha drágakövekkel rakja ki a házukat sem mennek oda mint egy szamár:)

Undorító az egész ahogy van.

Az meg hogy mi kit zsákmányoltunk ki.. Barcelona? mondj már egy ilyen embert aki rosszul járt..
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10071
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.07. 00:21:12

Al-Khelaifi nyilatkozott, hogy amikor a La Liga megvétózta a Neymar transzfert, Bartoék azt mondták neki hogy segítenek neki, és csinálják meg együtt a transzfert, és hogy ezért nagyon hálás hogy segítettünk neki...

Aztán nehogy mi (is) kapjunk egy jó kis büntetést emiatt... :lol:

Hát remélem a hálát ki is mutatja legközelebb, ha valamilyen játékosuk érdekel minket, és hajlandó leülni tárgyalni, de ezt eléggé kizártnak tartam.


Az meg hogy jó biznisz volt nekünk, majd augusztus utolsó napján kiderül... Ha nem hozunk senkit a helyére és a KP-ra, csak világtalanokat, akkor mi vagyunk a bénák...

Volt már olyan a történelem során hogy hatalmas nagy összeget nem voltak képesek ügyesen elkölteni...
Lehet mondani hogy ha menni akar akkor menjen, de Verratti most milyen a PSG-ben? Vagy De Gea? Ilyenkor visszaülnek a fenekükre és folytatják tovább, ha nem találunk Neymar helyettest, aki legalább valamennyire helyettesíti és a KP-ra sem igazolunk rendesen akkor nincs mit mondani...

Most is nagyban a Sociedados formáért alkudozunk...Nem biztos hogy pont egy Sociedad-féle csapattól kéne sajnálni azt az 1-2 milliót ha szorít az idő, és sok teendő van, ráadásul 100+milliot tervezünk elverni.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.08.07. 00:17:22

rohadt jó biznisz volt nekünk.
Erre majd térjünk vissza júniusban és nézzük meg hol hány kupa lesz a vitrinben. Engem a klub sikeressége érdekel, a bankszámlánk semennyire.

Ilyen alapon még adjuk el Messit is, akkor még +300 millió és a fizetését is megspóroljuk. Nehogy azt gondoljuk hogy csak az araboknak nem számít a pénz, a múlthéten Abramovics csak jótékonykodásra fordított 250 millió fontot, ha Messi nem lenne klubhű akkor már őt is vitték volna mint a huzat.
Most is nagyban a Sociedados formáért alkudozunk...Nem biztos hogy pont egy Sociedad-féle csapattól kéne sajnálni azt az 1-2 milliót ha szorít az idő, és sok teendő van, ráadásul 100+milliot tervezünk elverni.
Mondjuk az is lehet hogy nem a Real Sociedadból kéne "erősíteni" #-o
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Nero. 2017.08.07. 00:29:17-kor.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19486
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.08.07. 00:10:29

Oké, de akkor mit kéne csináljon a PSG? Jelzem vannak akadémiáik is a tulajdonukban. Nekem kicsit kettős ez, hogy "papolunk", hogy jaj szemét PSG miközben mi ugyanazt csináljuk. Főleg Spanyolországban, ahol a TV jogdíjak is egészen nevetségesen vannak szétosztva, folytatva, hogy mi a még kisebbeket "fosztjuk" ki és a világ minden tájáról hozunk játékosokat. És a PSG nagyon távol áll tőlem, de abszolút úgy érzem pár embernek valami személyes sértés, hogy elvitték Neymart. Ennyi pénzért vigyék nyugodtan, továbbra is úgy leaprópénzezni 220 milliót plusz a fizetését is megússzuk miközben a klub költségvetésének a nagy része, nem értem. Egyáltalán nem sírok Neymar miatt, több mint dupla annyit fizettek érte mint az eddigi rekord, rohadt jó biznisz volt nekünk.
Kép
Kép
Kép
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.07. 00:00:56

De aranyos vagy, hogy a városom csapatát akarod megvenni :D egyébként egyetértek, nevetséges volt az egész.
A nevetséges az, megint mi vagyunk a címlapokon, nem akartuk, de ott vagyunk, nekünk ezentúl mindenki csak 100- vagy 50 milla ad el valakit :)

Ha most az MTK akarnánk egy játékost az is min.50 milla:)

A gy..r katari megteheti amit, mert neki ez fagyipénz, igazából nincsen semmilyen valós ellenőrzése egy-egy transzfernek, nincsen szervezet európában aki oda csapna az asztalra, na most elég!

Azt tesz amit csak akar , ha ez így normális akkor nagy bajok vannak és még nagyobb bajok lesznek.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.08.06. 23:55:46

Messithebest írta:
Nero. írta:Ebben a Neymar transzferben meg az volt a legszebb hogy papiron a PSGnek egy fillérjébe se került.
Ennyi erővel tegyük fel véletlen én leszek a világ egyik leggazdagabb embere, megveszem magamnak a Dunakeszi FCt, és úgy játszom ki az FFPt hogy azt mondom "gyere Messi nyírd le nálam a füvet adok érte 300 millió eurót te meg abból szépen kivásárolod magad."
Mert a katari VBnek lehet több reklàmarca is, nem csak egy. Állítólag Oblakot is kiveszik 100ért, Simeone meg csak pisloghat.
De aranyos vagy, hogy a városom csapatát akarod megvenni :D egyébként egyetértek, nevetséges volt az egész.
A tóvárosban lakom :D Azért egy Vincze Ottónk meg egy Szijjártónk már volt futsalban :lol:
FC Barcelona have made an official offer of 70M + bonuses for Ousmane Dembele, the German club will ask for more in the coming days. This deal is related to Aubameyang to Milan. Only one of those transfers will happen this summer, Milan want to move quickly. [Sky Sports / Di Mazio]
70 már könnyebben emészthetőbb.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3308
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2017.08.06. 23:49:23

Nero. írta:Ebben a Neymar transzferben meg az volt a legszebb hogy papiron a PSGnek egy fillérjébe se került.
Ennyi erővel tegyük fel véletlen én leszek a világ egyik leggazdagabb embere, megveszem magamnak a Dunakeszi FCt, és úgy játszom ki az FFPt hogy azt mondom "gyere Messi nyírd le nálam a füvet adok érte 300 millió eurót te meg abból szépen kivásárolod magad."
Mert a katari VBnek lehet több reklàmarca is, nem csak egy. Állítólag Oblakot is kiveszik 100ért, Simeone meg csak pisloghat.
De aranyos vagy, hogy a városom csapatát akarod megvenni :D egyébként egyetértek, nevetséges volt az egész.
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
DavidBarca
Barça B
Hozzászólások: 35
Csatlakozott: 2009.08.10. 11:45:22
Tartózkodási hely: Nagykanizsa

2017.08.06. 23:08:49

Nem azért, de gondolom ennek a Dembélé-nek is van kivásárlási ára, meglepne a 100 milliónál több lenne, akkor viszont nem értem mit tökölnek, ha viszont több a kivásárlási ára 100 milliónál az kemény :O Amúgy szerintem a Real meg fogja venni idén Mbappé-t nagyon háttérbe szorultak az átigazolási piacon, szóval mutatni kell valamit :D Neymar szerintem se volt drága amilyen árak mennek, és stílusa miatt egy "visszahúzódó" Messi-nél és egy beképzelt CR-nél sokkal inkább eladhatóbb, egy igazi sztár alkat. Mondjuk, ha a Coutinho-s pénzből el lehetne hozni Thiago akkor mindenképp őt kérném, de ez erősen álom kategória marad :/
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.06. 23:07:05

(Mert afelől le legyen kétségünk, hogy sajnos a mai labdarúgás már sokkal inkább üzlet, mint sport és érzelem)
Ez pont nem igaz és elnézésed kérem ezt írom, de.....

Azok az emberek stb akik nyerészkednek mindezen a Te vagy az én érzelmei nélkül 3 ft nem keresnének, addig keresnek míg mi sokan, sok 100 millióan meg nem unjuk azt ami van, és ha ez így folytatódik tovább, én biztosan meg fogom unni, mert nem fogom korrektnek tartani az egészet, nem akarom megnézni hogy egy kispénzű csapat kínlódik a mágnás csapatával..
Minek nézzem, kb tudom a meccs előtt mi lesz a végeredmény:)

Ez eladható egy darabig, de csak addig amig Te meg én meg a 3. akarja, aztán minden dőlni fog.

A keresetek is elszálltak, az sem normális dolog, egyszerűen nincsenek már határok, ez nem jó.

Kispénzű: értem úgy, ezekhez a katari mókamikikhez képest már talán csak 4-5 csapat van akik labdába rúghatnak:) nagy, régi hírű csapatok, akik azért tettek le az asztalra, közük nem lehet az átigazolási piachoz.

(recrea) kimondta én nem mertem hát ha baj lesz:) egyetértek a katari-gyökér :) rád fogok mindent:)

Ebben a Neymar transzferben meg az volt a legszebb hogy papiron a PSGnek egy fillérjébe se került.
Ennyi erővel tegyük fel véletlen én leszek a világ egyik leggazdagabb embere, megveszem magamnak a Dunakeszi FCt, és úgy játszom ki az FFPt hogy azt mondom "gyere Messi nyírd le nálam a füvet adok érte 300 millió eurót te meg abból szépen kivásárolod magad."
Mert a katari VBnek lehet több reklàmarca is, nem csak egy. Állítólag Oblakot is kiveszik 100ért, Simeone meg csak pisloghat.
Ez meg a másik fele a dolognak, mit is lehetne mondani? Csalsz, lopsz, hazudsz..ámen
A hozzászólást 3 alkalommal szerkesztették, utoljára tilla07 2017.08.06. 23:40:02-kor.
Avatar
recrea
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6714
Csatlakozott: 2004.12.24. 23:38:21

2017.08.06. 23:03:59

És akkor mennyit keresnek azok, akik ezeknek a sportolóknak a fizetést adják? :D valami olyan más világ, amit el sem tudunk képzelni...egyébként jön egy újabb világválság, és az első lesz a katari gyökér, aki menekül Párizsból, h mentse a vagyont, akkor majd a Psg a helyére kerül, mondom ezt úgy, h én szerettem őket a 90-es években.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.08.06. 23:01:44

Ebben a Neymar transzferben meg az volt a legszebb hogy papiron a PSGnek egy fillérjébe se került.
Ennyi erővel tegyük fel véletlen én leszek a világ egyik leggazdagabb embere, megveszem magamnak a Dunakeszi FCt, és úgy játszom ki az FFPt hogy azt mondom "gyere Messi nyírd le nálam a füvet adok érte 300 millió eurót te meg abból szépen kivásárolod magad."
Mert a katari VBnek lehet több reklàmarca is, nem csak egy. Állítólag Oblakot is kiveszik 100ért, Simeone meg csak pisloghat.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2017.08.06. 22:57:54

LG írta:
tilla07 írta:Elvonatkoztatva attól, haragszik az ember Ney-re vagy sem , jól tettte vagy sem stb stb.

Egy biztos, ezzel az átigazolással átléptek egy bizonyos határt amit nem kellett volna, innentől kezdve csúnyán elszállnak az árak,irreális pénzt kérhetnek minden valamirevaló emberért és most már tényleg " határ a csillagos ég", nem szabadott volna ezt megengedni!

Aszem Bale átihgazolásánál is mindenki ingatta a fejét, most meg már ott tartunk, szó szerint aki kicsit kiugró tehetség, 100 milla alatt meg sem mutatják, ez minden csak nem ferr és nem jó!
Szerintem Nemyar átigazolásától függetlenül is elszabadult a pokol a piacon, legalábbis ár/érték tekintetben sokkal megrázóbb igazolások is történtettek a közelmúltban. Persze egy kicsit mos ez az igazolás is dob rajra, és elindít egy láncreakciót, mi megvesszük Coutinhot túlárazva, a Liverpool hasonló módon vesz a helyére vkit, és igy tovább.

Amúgy most már tényleg határt kéne szabni ennek vhogy, de nem olyan komolytalan és igazságtalan dolgokkal, mint az FFP, hanem mondjuk meg kéne szabni, hogy 5 év alatt max 500 milliót költhet igazolásokra minden csapat + amennyi bejön játékos eladásból. Persze ez nem reális, meg nem is nagyon érdeke senkinek. A sportszergyártóknak kész kincsesbánya ez a nyár.
Abszolút egyetértek abban, hogy ezek az árak a nevetséges kategóriát súrolják.
Azonban ha belegondolsz, hogy oké, hogy egy igazán klasszis játékos már nincs 70-100 millió alatt, de a top játékosok fizetése is már 15-20 millió euró körül van, akkor nem látok benne semmi meglepőt.
Ha megnézed, most Messi fizuja van olyan 20 millió körül évente, na egy Neymar ennek került a 10-szeresébe.
Ha megnézed hogy Messi fizuja 2009ben 7-9 millió körül volt, akkor meg CR került ennek a nagyjából 10-szeresébe.

Szóval lehet mondani, hogy átlépnek egy határt az igazolásokkal, de sajnos nem csak azokkal, hanem mindennel, és nem csak az olajos csapatok, hanem ugyanúgy a Barcelona is.

Az arányok ugyanazok, csak egyszerűen ameddig növekszik az egész, mint üzlet, senkit nem érdekel. Csak hát majd egy idő után ez az egész nem lesz fenntartható, akkor leszek rá kíváncsi, hogy mi lesz. (Mert afelől le legyen kétségünk, hogy sajnos a mai labdarúgás már sokkal inkább üzlet, mint sport és érzelem)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Sanama 2017.08.06. 23:02:19-kor.
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.06. 22:56:01

Nero. írta:Mondjuk más sportokban sem gyenge az infláció, a top F1esek tobbet keresnek évente mint a legjobb focisták, az amerikai sportokban is szénné vannak fizetve a játékosok, de majd most pár hét múlva Mayweather és McGregor 30 perc alatt keres annyit amennyit Ronaldo vagy Messi 3 év alatt se.

Igen ez igaz, de az európai futballban évtizedek óta voltak határok, voltak okos vezetők, ezek a milliárdos emberek szép lassan átlépték a határokat, ezzel megfojtottak minden kisebb klubot.

Már azt várom, lesz egy külön kupa a BL helyett mert értelmetlen lesz a "kispénzű csapatokat bevonni". Minek hiszen úgy sem rúghatnak labdába komolyabban.

Minden ott fog eldőlni, mely mókamiki akar többet áldozni a focira, nem 19 csúcs autót vesz hetente hanem Neyt vagy éppen mást.

Szerintem ez borzasztó és egyre unalmasabb!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tilla07 2017.08.06. 22:59:26-kor.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.08.06. 22:46:05

Mondjuk más sportokban sem gyenge az infláció, a top F1esek tobbet keresnek évente mint a legjobb focisták, az amerikai sportokban is szénné vannak fizetve a játékosok, de majd most pár hét múlva Mayweather és McGregor 30 perc alatt keres annyit amennyit Ronaldo vagy Messi 3 év alatt se.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
tilla07
Barça B
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2017.07.22. 14:58:11
Tartózkodási hely: Budapest

2017.08.06. 22:44:08

Szerintem Nemyar átigazolásától függetlenül is elszabadult a pokol a piacon, legalábbis ár/érték tekintetben sokkal megrázóbb igazolások is történtettek a közelmúltban. Persze egy kicsit mos ez az igazolás is dob rajra, és elindít egy láncreakciót, mi megvesszük Coutinhot túlárazva, a Liverpool hasonló módon vesz a helyére vkit, és igy tovább.

Amúgy most már tényleg határt kéne szabni ennek vhogy, de nem olyan komolytalan és igazságtalan dolgokkal, mint az FFP, hanem mondjuk meg kéne szabni, hogy 5 év alatt max 500 milliót költhet igazolásokra minden csapat + amennyi bejön játékos eladásból. Persze ez nem reális, meg nem is nagyon érdeke senkinek. A sportszergyártóknak kész kincsesbánya ez a nyár
Ha ez így halad, nem kell kiírni a BL hanem lesz az a 6-8 klub, egy hét alatt le kell zavarni az egészet, értelmetlen a többieket belevonni mert minek... ez jó?

Az a piac mit túláraznak ,az be fog dőlni nagyon hamar, sportban sincsen ez másként.

Pontosan Ney átigazolásával indult el egy lavina amit ha nem állítanak meg, komoly gondok lesznek.

A Párizsi "jóember" megmutatta, neki nincsenek határok, ha Ő úgy akarja hát xxx összegért is megvesz bárkit.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára tilla07 2017.08.06. 22:46:28-kor.
Válasz küldése