Serie A / Coppa Italia

Foci a Barçán kívül

Ki nyeri a 2022-23-as idényt?

A szavazás 2022.11.01. 06:21:35-kor befejeződött.

AC Milan
3
60%
Juventus
1
20%
Inter Milan
1
20%
Napoli
0
0 szavazat
AS Roma
0
0 szavazat
Más csapat, leírom kommentben:
0
0 szavazat
 
Szavazatok száma: 5
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 21051
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2018.12.29. 17:45:19

Stalkyard írta:Mondjuk a bajnokságot nélküle is ugyanilyen simán hoznák, ott nem igazán érzem hogy olyan óriási nagy pluszt adna. Ezt majd a BL-ben lehet lemérni, ha megnyerik. Döntőig már jutottak nélküle is.
Azért voltak olyan bajnokságok az elmúlt években, melyek annyira nem voltak simán, igenis elismerésre méltó, amit lerak. Tavaly nekünk is sima volt a liga, idén nincs igazi kihivónk, akkor annyi erővel Messi bajnoki teljesítményét sem kell figyelembe venni, csak a BL-t. Idén egyébként szerintem Messi nélkül is bajnokok tudnánk lenni.

A másik meg, hogy előre ki van jelentve, hogy csak akkor kell elismerni a portugál, ha BL-t tud nyerni velük, döntőbe eljutottak nélküle is. Igen, két éve eljutottak, de azóta sok minden változott, pl. a mostani mezőny szerintem jóval erősebb, mint a két évvel ezelőtti. A sorsolás sem mindegy, hogy mennyi plusz rangadót kell játszani, ők mindjárt nagyon erős ellenfelet kaptak.

Kicsit már agykukit kapok ettől, ha nyersz BL-t trágya vagy mentalitástól. Nehogy már egy bajnoki cím, vagy egy BL döntő, vagy akár egy elődöntő ne legyen komoly eredmény. :roll:
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2018.12.29. 17:00:32

Mondjuk a bajnokságot nélküle is ugyanilyen simán hoznák, ott nem igazán érzem hogy olyan óriási nagy pluszt adna. Ezt majd a BL-ben lehet lemérni, ha megnyerik. Döntőig már jutottak nélküle is.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
Feast4
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3531
Csatlakozott: 2014.05.01. 21:54:54

2018.12.29. 16:48:32

Megmondom Roncsi félelmetes milyen pluszt ad.Ha anszulut nem megy a Juvénak akkor is simán képpes a hátára vennu és vinni.

Ki nem állhatom a csávót de tényleg ezt csak Messi meg ő tudja.A legrosszabb szituban anikor nekik sem megy odaállnak és két hátom klasszus megoldással megfordítják a föld forgását.

Szerintem az a plusz ami a Juvéból hiányzott az pont egy ilyen játékos volt.A BLben is simán esélyesek, nagyon kiváncsi leszek a Tico ellen mit fognak tudni.
Kép
Avatar
miro.
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1402
Csatlakozott: 2017.03.08. 17:57:31

2018.11.05. 20:08:27

MatyiG írta:Wenger mehet Gattuso helyére a hírek szerint.
Én is olvastam,és egyáltalán nem értem.
Az más hogy szerintem sem a megfelelő edző Gattuso,de most hogy Bl helyre felértek...Hááát,nem a legjobb hogy megcsinálják a tüzet.
" Ha valaki három órát áldoz arra az életéből hogy megnézzen a tv-ben,akkor kötelességem a legjobbat nyújtani. Mindvégig a legjobbat. " - Michael Jordan


rmcf
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.11.05. 19:54:24

Wenger mehet Gattuso helyére a hírek szerint.
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2018.09.22. 18:32:41

VEB, Gervinho milyen gólt lőtt :shock: :mrgreen: #kiazamessi
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Avatar
Varatrix
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4857
Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
Tartózkodási hely: Böpö

2018.09.17. 09:58:06

Cestus írta:Douglas Costa meg arcon köpte az ellent? A névrokonára hajaz. :D
Nem kell ezt túltolni, gusztustalan ember! minimum 3 meccs remélem, de én egy 5-10-et is adnék "halmozati" szinten, mert lökött, ütött, fejelt is közben.

Sajnos előfordul, hogy elgurul a gyogyi, büntetni kell!
Kép
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
Avatar
Cestus
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3423
Csatlakozott: 2017.03.10. 19:23:04

2018.09.16. 18:06:02

Douglas Costa meg arcon köpte az ellent? A névrokonára hajaz. :D
"It is what it is."

- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.09.16. 16:23:33

MatyiG írta:CR első gólja mennyire tipikus? :mrgreen:
cunci már egész jó RvN-t játszik...kár, hogy Ruud sose volt aranylabda szintű...
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.09.16. 16:13:23

CR első gólja mennyire tipikus? :mrgreen:
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2018.09.05. 18:24:31

Most paid players in Serie A:

Ronaldo 30m
Higuain 8.5m
Dybala 7m
Pjanic 6.5m
Costa 6m
Donnarumma 6m
Bonucci 5.5m
Icardi 5m

Source: Express
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Avatar
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7851
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2018.09.02. 07:59:27

MatyiG írta:Nézem CR-t, ott folytatja, ahol abbahagyta. :lol:

Cristiano Ronaldo has taken more shots without scoring (23) than any other player in Europe's Top 5 Leagues this season.

10 more than the next player.
Tehát jogos az aranylabda, hiszen ő lő legtöbbször :D
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.09.01. 21:48:42

Nézem CR-t, ott folytatja, ahol abbahagyta. :lol:

Cristiano Ronaldo has taken more shots without scoring (23) than any other player in Europe's Top 5 Leagues this season.

10 more than the next player.
Avatar
barcafan0911
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1142
Csatlakozott: 2008.03.07. 17:40:36
Tartózkodási hely: Balassagyarmat

2018.08.27. 20:16:56

Sziasztok. Aki rendelkezik online digi hozzáféréssel (tehát felhasználónévvel és jelszóval képes online nézni a Digi tv által kínált csatornákat) és érdekelné Upc Horizon Go hozzáférés az pls dobjon egy privát üzit:)
A felhasználó nevemben a 0911 nem arra utal hogy terrorista vagyok. Csupán akkor születtem. :wink:
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2018.08.19. 11:31:24

MatyiG írta:Azért az a 30 passz 95 perc alatt elég karcsú. :D
Nem azt mondtam, hogy baromi jó volt, hanem, hogy nem volt rossz, ahhoz képest, hogy egy hete készül a Juventusszal.

Más: Immobile mekkora gólt rúgott.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.08.18. 23:09:15

Azért az a 30 passz 95 perc alatt elég karcsú. :D
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2018.08.18. 22:12:43

MatyiG írta:
kanty írta:Nem volt rossz Ronaldo, igaz a gól nem jött össze. Ha összeáll ez a Juventus, akkor a BL-ben nálam top2-ben vannak az esélyesek nézve.
De jó sem.

Ronaldo vs Juventus:

0 goals
0 assists
8 shots
4 attempts to dribble 0 successful
1 Clear Chance Missed
27 passes
11 duels lost
Így kerek.
90 Mins
8 Shots (4 On target)
30 Passes
2 Key passes
90% PA%
2 Crosses
3 Aerials won
57 Touches
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.08.18. 21:00:37

Kb a 60. percig tudtam nézni, el kellett jönnöm otthonról.
Első félidőben nem volt semmi extra, nem nagyon vették be a játékba, de ez még biztosan változni fog.

Volt pár szép megoldása, sarkazás stb..
Meg igazából az ő szabijából lett az első gól.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.08.18. 20:55:42

kanty írta:Nem volt rossz Ronaldo, igaz a gól nem jött össze. Ha összeáll ez a Juventus, akkor a BL-ben nálam top2-ben vannak az esélyesek nézve.
De jó sem.

Ronaldo vs Juventus:

0 goals
0 assists
8 shots
4 attempts to dribble 0 successful
1 Clear Chance Missed
27 passes
11 duels lost
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2018.08.18. 20:47:06

Nem volt rossz Ronaldo, igaz a gól nem jött össze. Ha összeáll ez a Juventus, akkor a BL-ben nálam top2-ben vannak az esélyesek nézve.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18359
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.08.18. 19:24:36

Vesztésre is áll a Juve. :D
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.08.18. 18:42:35

visca el barca írta:
geridoss írta:Nézem a Juve meccset, most kezdődött. Ha Bonuccinál a labda, óriási füttykoncert hallatszik. Ott lesz mit törleszteni..
cuncika hol játszik? szélen vagy legelöl?
Elől közepén, mögötte Dybala amolyan Messi szerepkörben.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2018.08.18. 18:24:42

geridoss írta:Nézem a Juve meccset, most kezdődött. Ha Bonuccinál a labda, óriási füttykoncert hallatszik. Ott lesz mit törleszteni..
cuncika hol játszik? szélen vagy legelöl?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2785
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.08.18. 18:05:58

Nézem a Juve meccset, most kezdődött. Ha Bonuccinál a labda, óriási füttykoncert hallatszik. Ott lesz mit törleszteni..
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2018.08.17. 20:20:33

közben hivatalos, marad a digin a serie a

PCsabi írta:VEB, megjött a megmentő :D

Gervinho -> Parma
olvastam én is. és ne röhögjél. a mai parmanak nagy erősítés :D
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Válasz küldése